A lovak patái csak úgy dübörögtek a poros úton, ahogy apámmal a kastély felé vágtattunk. A futár nem mondott sok mindent. Ő csak átadta az üzenetet, valószinüleg megfenyegették, hogy semmit se mondjon. Daniel még élt, de nagyon nagy bajban lehetett. Nem tudtuk mi vár majd ránk a kastélyban. De mivel a barátom élete forgott kockán, hátrahagytam Fayet. Úgy hittem akkor biztonságban lesz.

Túl sok minden történt egyszerre és már semmit sem értettem. Hogy lehet hogy betörtek a kastélyba? A hír pedig, miszerint a királyt megölték hihetetlenebbnek tűnt, mint eddig bármi. Szótlanul értünk be a kastély udvarára néhány katonával, akik apám fennhatósága alatt álltak.

Ott viszont elég ellenséges fogadtatásban volt részünk. Egyből fegyverek hada köszöntött. A kardom markolatára szodult a kezem ösztönösen. Majd egy ember jelent meg. Magas egyenes ember, hajába ősz szálak vegyültek. Sosem láttam azelőtt.

-Ki maga? -kérdeztem, mire az elmosolyodott.

-Bocsásson meg uram. De hogy én ki vagyok arról nem kell tudnia. Csak parancsot teljesítek. És azt a parancsot kaptam, hogy kísérjem önöket az uralkodóhoz.

-Danielhez? -kérdeztem ám az ember elengedte a kérdést a füle mellett.

-Kövessenek.

Apámra néztem, aki lassan bólintott. Teljesen össze voltunk zavarodva és fogalmunk sem volt, mi folyik itt. Így hát követtük az ismeretlent az ódon falak közé, melyek mintha sötétebbek lettek volna és maguk is gyászolnák az elhunyt királyt.

Majd mikor a trónterembe értünk ereimben megfagyott a vér és irdatlan düh fogott el.

-Tudtam! Tudtam, hogy valamiben mesterkedsz! -kiáltottam, egyedül apám tartott vissza.

-Üdvözöllek Xavier. - felelt nyugodtan Ben. -És igazad van, az egész az én, és Howland ötlete volt.

Ekkor az utóbb említett is mosolyogva lépett elő.

Hirtelen minden világossá vált. Öreg Jack csak álca volt a levélben. Az indok pedig egyszerű volt. Ben félvér volt és a trónra fájt a foga, míg Howlandnek a vizek feletti hatalom kellett. Megegyeztek. És most letaszították a trónról a királyt.

-Hol van Daniel? -kérdeztem, miközben villámokat szórtam a szememmel.

-Miatta nem kell aggódnod. Nem öltem meg a bátyámat. Nyugodtan pihen az egyik cellában. Úgy vélem sokkal jobb helyzetben van, mint annak iddején én. Rajta legalább nem gúnyolódik senki.

-És tőlünk mit akartok? -kérdezte Elias.

-Még egy valami van nálatok, ami engem illet.

Egy pillanatra elgondolkodtam. Mégis miről beszél? Majd meg is értettem a következő pillanatban. Faye.

-Ő sosem lesz a tiéd!

-Valóban? Pedig szinte biztos vagyok abban, hogy már idefelé tart. Azt nem tudom kísérettel, vagy anélkül. De gondolom hamarosan kiderül.

Amikor felebredtem Xavier már sehol nem volt. Óvatosan ültem fel, hogy ne szédüljek vissza és egy darabig csak magam elé meredtem. Visszagondoltam arra, ami történt. Hirtelen minden eszembe jutott és ahogy az emlékek megrohamoztak rossz érzésem támadt. Épp kiáltani akartam, amikor nyílt az ajtó. Edmund lépett be karján egy idősebb nővel, mely csakis Xavier anyja lehetett. Nem tagadhatták volna le egymást. Majd az összes kalóz körém sereglett.

-Bocsásson meg, de meg kell kérdeznem, hol van Xavier és Elias tábornok?

-A kastélyba mentek.

-Hogy micsoda?

-A király meghalt és úgy gondolják a kastélyban valami nincs rendben.

-Fiúk utána kell mennünk! -álltam fel kissé imbolyogva.

-Ugyan gyermekem, a te állapotodba jobb lesz, ha itt maradsz.

-Ha nem megyek oda, lehet, hogy nem élik túl.

A nő elsápadt. Közelebb léptem hozzá és megragadtam a kezét.

-Higgye el, azzal tud segiteni, ha odamegyek. És a fiúk velem jönnek.

A hölgy aggodalmasan nézett végig a többieken, akik csak komolyan bólintottak.

-Ám legyen. Az istállóban levő lovak a rendelkezésedre állnak. De nagyon vigyázz magadra és az unokámra.

-Köszönöm.. -jöttem most zavarba, mert nem is tudtam a nő nevét. Ő csak elmosolyodott.

-Henriett. -mondta és magához ölelt.

Kicsivel később Ed segitett fel a lóra és mögém ült.

-Mi ez az egész? Mi folyik itt? - kérdezett.

-Nem vagyok benne biztos, de.. -és elmeséltem az elméletem, amíg a kastélyhoz ertünk.

Ott rengeteg őr állta az utunkat, de hamar áttörtünk rajtuk. Nemhiába voltak az én embereim a legjobbak. Megszereztem az egyik őr kardját, így rohantam fel egeszen a trónteremig, melyet nem volt túl könnyű megtalálni, hisz egyedül a bálteremben jártam azelőtt.

-Ő sosem jön ide. -hallottam meg Xavier hangját.

Beléptem az ajtón.

-Nocsak. -mondta Ben. -Már meg is érkezett.

-Faye. Nem kellene itt lenned! -Xavier aggódott.

-Valóban nem. -mondta Ben is.

-Hogy tehetted? -kérdeztem tőle, hangom elcsuklott. Nem hittem, hogy ennyire fog fájni, hogy Ben elárult. Amikor láttam a kézírást azon a levélen, minden világossá vált. És most már el is kellett hinnem. Ő viszont csak elmosolyodott.

-Nem igazán volt más választásom. A bátyám megkapta volna a trónt, te pedig szóba sem álltál volna velem, nem igaz?

-Én szerettelek, mint testvéremet. Mindened megvolt! -mostmár dühös is voltam.

-Minden kivéve téged. Mert ő -ezzel kardjával Xavierre mutatott. -elvett tőlem.

Xavier ekkor támadott. Ben hárította. Egyre több katona jelent meg. Engem pedig Howland vett célba ismét. A kalózaim is felértek időközben. Howland még mindig erősebb volt nálam. Nagyot taszított rajtam, mire elvesztettem a talajt.

-Kár, hogy az alku csak alku. Bennek élve kellesz. Te pedig sosem leszel boldog. -ezzel felrántott a földről. -Hé Ben! Cseréljünk!

Ezzel engem oldalra taszított. Újból forgott velem a világ. Csak térdeltem, de képtelen voltam felállni. Majd egy kéz megragadott. Ben volt az. Megpróbáltam ellenkezni, de a tagjaim mintha nem akartak volna engedelmeskedni. Így hát követtem, amíg tudtam.

Igeen tudom lehet nyávogni hogy rövid a fejezet meg minden. De nyaaa. Ezt is be kell fejezni és igyekszem😅 Még egy, max két fejezet van hátra.