-Akkor rossz helyen keresgélsz. -fordultam sarkon faképnél hagyva őt.

Valójában magam sem jöttem rá, pontosan, miért vagyok dühös. Talán mert elém állt, vagy mert olyasmit mondott, ami bennem megint érzéseket akart kelteni. Főként, ha ez egy burkolt bók akart lenni. Amikor csak a közelembe került, akaratlanul is a fejembe villant a kép, hogyan ért hozzám és milyen hatással volt rám. Most pedig, ahogy mindent átható tekintetével a szemembe nézett, el kellett mennem. Menekültem előle. Úgy éreztem el kell küldenem a hajóról valahogy. Reménykedtem, Afath városa lenyűgözi és maradni akar. Máskülönben meg kell győzzem erről. Amivel megint akadt elég gond, ugyanis a közelében kellett lennem.

Lassan, mindenki felébredt. A zsivajban pedig, végre el tudtam vonatkoztatni a gondolataimat Haydenről. Igaz, nem túl sokáig.

-Húzzátok fel a vitorlákat!

A kormány mögött álltam és beláttam megint a hajót. Hayden elfoglalta magát és egész jókedvű volt. Érdekelt volna, vajon én vagyok-e a jókedve tárgya. És nagyon reméltem, hogy nem így van. A hajó lassított és finoman kormányoztam. Mindenki reggel kapott Bentől olyan ruhákat, melyek tiszták voltak és egyszerű matrózokká tette kalózaim. Afathban akkora volt ilyenkor a nyüzsgés, hogy a katonák nem ellenőrizték a hajókat. Nem volt túl gyakori alkalom. Így mindig, ha tehettem, ilyen alkalmakkor eljöttem ide.

Elindultam átöltözni. Arcomat megmostam, dús hajam pedig felfogtam. Nem volt túlzottan fiús arcom, de valamennyire el tudtam rejteni nőies vonásaim. Éreztem ahogy a hajó lassan megállt. Majd, nem sokkal később valaki kopogott.

-Gyere be. -mondtam gondolkodás nélkül.

Ben lépett be.

-Faye, beszélhetnénk?

-Mondd, mi a baj?

-Lehet, hogy ez most furcsán fog hangzani, de az a Hayden nevű idegen nagyon nem szimpatikus nekem.

-Nyilván. Mert még viszonylag idegen. -válaszoltam higgadtan.

-Valami nincs rendben vele. Úgy gondolom, ilyen gyorsan nem lehet beilleszkedni egy hajóra. Szerintem valamit titkol.

Kezdtem úgy érezni, meg kell védenem Haydent, pedig semmi okom nem volt rá. Hisz épp az imént jutott eszembe, hogy meg kel szabadulnom tőle.

-Én nem vettem észre semmit, de ha valóban titkol is valamit, nekem semmi közöm nincs hozzá.

-És ha bajt hoz ránk?

-Ugyan. Miféle bajt tudna hozni? -tettem fel a kérdést.

-Elég sokat. Elárulhat minket.

-Ben, bárki elárulhat minket. De ha ő ezt akarta volna, nem ment meg Garricktől. És én sem kedvelem őt túlzottan.

Ez a kijelentés, mintha kissé megnyugtatta volna régi barátom, velem ellentétben. Zavart, hogy Ben így beszélt róla, pedig néhány órája azt kívántam, bárcsak Hayden eltűnne a hajómról.

-Menjünk. -nyomtam a fejembe egy kalapot és elindultam a fedélzet irányába, elsőtisztem pedig követett.

Az öt újonc meglepetten nézett rám, de figyelmen kívül hagytam őket. Alapvetően mindig a hajón maradtam. Mindig. De Afath kivétel volt. A nyüzsgő piac számomra olyan volt, mint ezer másik. De volt valami, amiért szinte könyörgött a lelkem, hogy ellátogassak ide. Az pedig nem más, mint az erdeje. Ugyanis a város déli partszakaszán található erdő szinte összeért a tengerrel.

Ben végül az apjával a hajón maradt, a többiek pedig szétszéledtek. Haydent egy darabig figyeltem és mikor eltűnt a forgatagba, megnyugodtam. Én is útnak indultam és átvágtam a piactéren. Az emberektől alig lehetett haladni, de nagy nehezen átverekedtem magam rajtuk. Majd ahogy az erdőbe értem, hagytam, hogy azok az emlékek, melyeket mélyen elzártam magamban felszínre törjenek. Az apámmal kapcsolatos emlékeim. Minden évben eljöttünk ide. Az anyám, nagyon szerette ezt a helyet. Apám rengetegszer elmesélte, hogyan találkoztak. Fiatal kalóz volt, amikor anyámat megvette, egy elég erőszakos kereskedőtől. Akkoriban a leghírhedtebb kalózok egyike lett. Elég későn születtem meg, egy viharos éjszakán, ennek a partnak a közelében. Anyám előttem kétszer vetélt és senki sem hitte, hogy én megmaradok. Mégis, talán a sors, nekem más végzetet szánt. Három éves voltam, amikor Howland először megjelent az életünkben. Apámat szövetségesnek akarta, hogy legyőzze a királyságokat és minden partszakasz ura legyen. Megfenyegette, hogy megöl mindannyiunkat, ha nem szövetkezik vele. Apám, bár kalóz volt, mégsem egyezett bele. Nem volt jó ember, ahogy én sem. De sosem bántott volna ártatlanokat. Lopás, csalás és hazugságok. Része volt az életünknek, ezek nélkül mind meghaltunk volna a tengeren. Viszont sosem gyilkoltunk ész nélkül. Howland végül megölte az anyámat. Ekkor hat éves voltam és emiatt elég kevés emlékem maradt róla. Apám biztos volt benne, hogy Howland keresni fogja, ezért levelet írt nekem, arra az esetre, ha meghalna. De sosem beszélt erről. Úgy hiszem, nem akarta, hogy az elvesztésétől féljek. Ehelyett, mindenre megtanított, amire szükségem volt. Levelében könyörgött azért, hogy ne legyen bennem bosszú és kerüljem el Howlandet bármi áron. Utolsó kérése volt, de tudtam, hogy nem menekülhetek a végtelenségig. Ezért nem is lehettem szerelmes. Óvatlanná válnék és meg kellene védenem azt, akit szeretek. És rettegnék, hogy mikor jön el a végzetem. Howland egyre több embert fogadott fel ellenem. Másokkal nem tárgyalt, csak, ha elvittek hozzá. Ilyen volt Garrick is. Persze ő részben, ezt bosszúból is megtette volna.

Mögöttem megreccsent egy ág és villámgyorsan húztam elő a kardom. Haydennel néztem farkasszemet, aki a magasba tartotta a kezeit.

-Faye! -rohant Tye felém, szorosan átölelve a derekam. Egyik kezemmel átkaroltam őt, de tekintetem nem vettem le a kék szeműről.

-Ne bántsd! Én kértem, hogy segítsen megtalálni! -mondta Tye, mire leengedtem a kardomat. Viszont egy gyilkos pillantást küldtem Hayden felé.

-Történt valami? -kérdeztem Tyet.

-Nem, de sose árulod el, hova mész ilyenkor, ahogy Ben se! -panaszkodott.

-Tudod, mindenkinek vannak olyan titkai, melyeket soha nem mond el másoknak.

-Talán nem bízol bennem? -villant meg sértettség a szemeiben.

-Ó, dehogynem. -térdeltem le elé, hogy nagyjából egy magasban legyünk. -De néha úgy tudhatjuk biztonságban a szeretteinket, ha a titkok titkok maradnak.

-Ezt is az apád mondta? -kérdezte.

-Igen. Ő egy okos ember volt. -mosolyodtam el.

-És mi lett vele? -szólalt meg hirtelen Hayden, de el is hallgatott, mintha csak úgy kicsúsztak volna a száján a szavak.

-Meghalt. -feleltem szinte suttogva. Minden évben ilyenkor kiadtam a bánatom a tengernek. De így nem tehettem. -Menjünk vissza a hajóra! -találtam meg a hangom.

Tyeal előre indultunk, de Hayden lépteit nem hallottam magam mögött, így visszanéztem. Merengve nézte a tengert, ahogy apám is számtalanszor. Bármit megadtam volna, hogy még egyszer vele is itt állhassak.

"-Sose taszíts el senkit magadtól. Egy nap talán, ellenségedben barátra lelsz, de előfordulhat, hogy a barátaid fognak elárulni." -hangja visszhangot vert a fejemben. Az első tanácsa volt, melyet itt adott nekem. Még kislány voltam, és akkor még nem értettem. De most..