Az őrök felvetettek a kastélyba. Ez meglepett, azt hittem egyből kivégeznek. Majd egy szobába vezettek, melyben díszes bútorok és egy ágy is helyet foglalt. Szép volt, de mostmár végképp össze voltam zavarodva. Eloldoztak.

-Mi ez az egész? -kérdeztem az egyik őrt.

-A király meghozta a döntését. A herceg fogja közölni önnel a holnap esti bálon. Ám, ha megszökik, akkor a döntés is változni fog. A herceg azt az utasítást adta, hogy adjuk át, nem ajánlja. Szép estét!

Ezzel rámcsukták az ajtót. Egy darabig idegesen járkáltam fel s alá. Valóban szökést fontolgattam. De ha még el is jutnék a kikötőbe aztán mi lenne? Nincs hajóm és ha lenne se bújkálhatnék örökké. Így elvetettem. De egy szemhunyásnyit sem aludtam azon az éjszakán. Minden elveszett és minden a király döntésén múlt. Talán Haydennek igaza volt. Meg tudta győzni a királyt.

Egy bál. De miért pont ott? Ahelyett, hogy az ágyba feküdtem volna a földre ültem hátamat a falnak döntve. Nem akartam kényelmesen elhelyezkedni azzal a tudattal, hogy a többiek a zárkában senyvednek.

Mire a nap megjelent a horizonton szinte beleőrültem a várakozásba. Így reggel az összes ruhát, mely a szekrénybe volt kirángattan a helyéről. Egyik rosszabb volt mint a másik. Majd a kezembe akadt egy finom anyag. Halványkék színe akaratlanul is Hayden szemeire emlékeztetett. Nem volt habos mint a többi. Egyszerű volt, de egy bálra felvehető.

Lassan a nap újra a tenger felé vetette magát. Szolgálók is jöttek, de elküldtem őket. Nem volt szükségem rájuk. Hajam vállamra omlott, ahogy eddig is. A sminkkel pedig nem törődtem. Majd kisebb várakozás után őrök léptek be a szobába. És végül ő. Megdermedtem. Fogalmam sem volt, mit kellene tennem. Ő egészen közel lépett hozzám, majd várt. Elegáns volt. Sötétkék kabát, fehér nadrág, fekete csizma. Elfordultam tőle. Az eszem és a szívem őrült versenybe kezdett. Majd megéreztem az ujjait a kezemen.

-Egyenlőre nem mondhatok a döntésről semmit, de..

-Mi sosem leszünk együtt igaz? -csúszott ki a számon.

-Soha nem hagylak el bármi az ára. Megígértem.

-De nem akarom, hogy szenvedj miattam! -húztam ki a kezem a markából.

-Akkor fogok szenvedni, ha elmész. Mert szeretlek. És szeretném, ha mellettem maradnál. Örökre.

-Emlékszel, hogy azt mondtad a hajón úgy érzed nem vagy hozzám való? Most ugyanígy érzek. Nincs rangom, vagyonom és az emberek mindig megvetnek majd... -de nem hagyta, hogy befejezzem.

-Faye, szeretsz engem?

Hallgattam. A szívem győzött.

-Szeretlek.

-És azt mondtad hasonlítunk. Valóban, abban, hogy az én szívem a tiéd és a tiéd az enyém. Nekem semmi más nem kell. És nem érdekel, mit mondanak mások. Később sem fog, ha te itt leszel nekem. -megfogta a kezem és magához húzott. Újra szembe kerültem vele. -De sajnos azt nem mondhatom, hogy a döntéseink nem fognak áldozattal járni. Félek, hogy emiatt gyűlölni fogsz.

Kezeim közé fogtam az arcát.

-Sosem tudnálak gyűlölni.

Ekkor az egyik őr előre lépett.

-Indulnunk kell.

-Kész vagy? -kérdezte Hayden.

Bólintottam.

Odalent zene szólt. Sokan már táncoltak. Ám mikor bejelentettek többen is meglepetten fordultak felénk.

-Xavier Caspien Darcey úrfi és Faye Auren kisasszony.

-Találkoznunk kell a herceggel! -suttogta a fülembe. Ám mielőtt bárhová is megettünk volna a férfi akivel legutóbb Hayden megjelent előttünk termett királyi öltözékben. Meglepetten hajoltam meg.

-Ő Daniel herceg. Az egyik legkedvesebb barátom.

-Mostmár hivatalosan is, örvendek a szerencsének. -csókolt kezet. -Xavier rengeteget áradozott rólad. Én meg csodálkoztam, hogy tudta valaki az én öreg barátom fejét elcsavarni.

-Én is örvendek. -hiába próbáltam csupán kedves lenni, a hangomba aggodalom is vegyült.

-Gondolom jobb is, ha a tárgyra térünk. -mosolygott rám kedvesen, amit viszonoztam. Ám amikor elsőre elmondott mindent, nem tudtam hinni a fülemnek.

-Ez valóban lehetséges? -kérdeztem.

-Természetesen. Persze csak ha valóban szereted Xaviert.

Ránéztem, mire halványan ő is elmosolyodott.

-Mindennél jobban! És elfogadom a feltételeket! -boldog voltam. Ha még a tengerről kellett volna lemondanom végleg, arra is képes lettem volna. De most minden az enyém lehetett. Biztos voltam benne, hogy a többiek is így gondolják majd.

-A többieket mikor engedik el? -kérdeztem Danielt.

-Amint apám visszatért. Reggelre szabadok lesznek.

-Szeretném neki is megköszönni.

-Emiatt ne aggódj, lesz alkalmad rá.

-Elég a szóból! -nyújtotta felém a karját Xavier. Furcsa volt ezzel a névvel gondolnom rá. Bevont a tömeg közé és táncolni kezdtünk.

-Még mindig nem tudom elhinni. -bújtam hozzá közelebb.

-Én sem. De tudnom kell valamit. Komolyan mondtad, hogy nem gyűlölsz?

A szemébe néztem.

-Sosem lettem volna képes rá.

Ahogy kiejtettem a szavakat ő az ajkaimra tapadt. Ott mindenki előtt megcsókolt. Annyira hiányzott már.

Aztán megjelent Daniel és kicsit távolabb hívta őt. Úgy döntöttem, nem ártom bele magam. Megkóstoltam néhány süteményt, melyekből az egyik nagyon jól esett. Talán többet is ettem belőle a kelleténél. Egy idő után a hölgyek elindultak felém. Néhányukkal beszélgetni kezdtem, egész kedvesek voltak. Lucy és Megan egy testvérpár különösen kedvesnek bizonyult. Idővel kissé félrevonultam. Egy szőke hölgy bukkant fel a tömegből.

-Te vagy Faye ugye? -kérdezte mosolyogva.

-Én vagyok. Segíthetek valamiben?

-Azt mondták ezt adjam oda neked. -egy apró cetlit nyújtott át melyen szépen ívelt betűkkel a következő állt:

Kedves Faye!

A kikötőben várok rád egy meglepetéssel. Remélem örülni fogsz neki.

Őszinte szeretettel:

H.

Ismertem a kikötőbe vezető ösvényt hisz arra nézett az ablakom. A levél kíváncsivá tett, így kisiettem a bálteremből és a kikötő felé vettem az irányt, mely a kastélytól nem volt túl messze. A telihold beragyogta az eget, így egészen világos volt. Egy hajó körvonalai rajzolódtak ki előttem. Ahogy megláttam futásnak eredtem. A Feketeszív volt. El se hittem, hogy itt áll előttem. Úgy gondoltam Hayden a fedélzeten van így amennyire a ruhám engedte, gyorsan felkapaszkodtam a fedélzetre.

A hajókabinban világos volt így beléptem.

-Üdvözlöm Auren kisasszony! És szeretném megköszönni, hogy íly könnyedén besétált a csapdámba.

Megfagyott az ereimben a vér. Sarkon fordultam, de két kalóz állta utamat.

-Howland, engedj el! -hangom kétségbe esett volt.

-Sajnos ennek a kérésednek nem tehetek eleget...

Tudom, gonosz vagyok, de ne utáljatok😢