Bimba professzor már annak sem örült, hogy Samantha kihagyta az év első gyógynövénytanóráját. Annak meg aztán még kevésbé, hogy mindjárt a másodikon – amin megkerült órarendjének köszönhetően végre tiszteletét tehette – rendetlenkedett.

A lány Lee Jordannel, Cedric Diggoryval és Tamsin Applebee-vel került egy csoportba, Fred és George pedig Dora Williamsszel és Gladys Prescottal. Egy asztal választotta el őket egymástól, ami remek alkalom volt arra, hogy rondábbnál rondább fülvédőikben csecsemő mandragórákat dobáljanak át egymásnak. Szerintük. A mandragórák szerint nem – még a szokásosnál is keservesebb visítással honorálták a mulatozást.

Bimba professzor a madragórák pártját fogta, és valamiért nem értékelte, hogy labdaként használtak az óráján értékes varázsnövényeket. Szerinte a gyerekeknek inkább az átültetésükkel kellett volna foglalatoskodniuk. Samantha, a Weasley ikrek és Lee vállalták ugyan, hogy ők voltak a felbujtók, de a tanárnőt nem hatotta meg, így is levont fejenként húsz pontot mind a nyolc résztvevőtől – ugyanúgy a hugrabugosaitól is –, és büntetőmunkára ítélte őket.

Samanthának ez nem szegte kedvét, ugyanis a tanárnő bejelentette, hogy az órák jelentős részét idén a mandragórák gondozása fogja kitenni. Ő pedig mostanra mindent megtanult róluk az évek alatt. Carának ugyanis a kedvenc növényei voltak, és még akkor is előszeretettel beszélt róluk, ha a hallgatósága egyáltalán nem volt kíváncsi rá. A kertészetében minden évben nevelt mandragórát, már csak kedvtelésből is.

Samantha, miután elégedetten nyugtázta, hogy a gyógynövénytan továbbra sem lesz kihívás számára, dudorászva indult ebédelni, azonban az utána következő bájitaltan letörte a kedvét. Piton mit sem változott előző tanév óta. Tízkérdéses ismétlő dolgozattal kezdte az órát, csak hogy szépen induljon a tanév – ami miatt még a mardekárosok is hőzöngtek. Amikor a professzor beszedte a firkálmányokat, gúnyos pillantást vetett Samantha hézagos lapjára.

– Már most látom, Jakson, hogy a munkája egyenesen értékelhetetlen.

Samantha dühös pillantásokat lövellt felé. Hol emlékezett ő már arra, amiket előző évben tanultak? Eltelt azóta egy nyár.

Sovány vigasz volt számára, hogy padszomszédjai, Graham Montague és Lee Jordan is ugyanolyan bárgyú képet vágtak dolgozatírás közben, mint amilyennek a saját ábrázatát sejtette. Samanthának Montague látványáról eszébe jutott, hogy őt, Warrintont és Carrowot majd még meg kell tréfálniuk az ikrekkel. Nem felejtették el nekik a két nappal korábbi fiákeres esetet.

Egyedül a csíny tervezgetése tartotta benne a lelket, meg hogy aznapra már csak egy sötét varázslatok kivédése volt hátra. Kíváncsian várta, milyen órát tart majd nekik Stamos. Az előző napi beszélgetésük után bizakodó hangulatban volt.

– Jászu! – döcögött be jókedvűen a terembe a professzor. – Vagyis szervusztok – nézett végig mosolyogva a diákokon. – Dumbledore professzor már bemutatott az évnyitón, de aki nem hallotta volna, Philippos Stamos vagyok, az új sötét varázslatok kivédése tanárotok. Ismeritek azt a viccet, hogy miért bukik meg mindig minden sötét varázsló?

A diákok többsége a fejét rázta. Alicia bizonytalanul jelentkezett.

– Igen? – Stamos kerek arcán hatalmas lelkesedés tükröződött, hogy egy diákja érdeklődik.

– Hát... talán azért, mert mindig vannak olyan emberek, mint Dumbledore professzor vagy Harry Potter?

– Á, dehogy – legyintett Stamos –, hanem mert sötétek! Benne van a nevükben is – kopogtatta meg a halántékát.

Samantha hallotta, ahogy a mögötte ülő Fred homloka randevúzott az asztallappal. Ezt és a diákok kínos hahotázását azonban elnyomta a tanár kacagása – betöltötte az egész termet. Samantha a végén már azon nevetett, ahogy Stamos nevet. Mostanra rájött, hogy egy megkergült kacsa hápogására emlékeztetik leginkább a hangok, amiket kiad.

– Jaj, sötétek... – törölgette a könnyeit Stamos, miután kellően kiröhögcsélte magát saját sziporkázásán. – Na, de mi azért vagyunk itt, hogy ne legyünk sötétek – dörzsölte össze a tenyereit. – Úgyhogy most titeket kérdezlek, kedves osztály: miket tanultatok tavaly?

Ezúttal Angelina jelentkezett.

– Az elég változó volt, tanár úr, mert Ingram professzor különböző illúziókat csinált nekünk – magyarázta. – Személyes bátorságpróbákat, amikkel legyőzhettük a félelmeinket. – Itt megborzongott, mert eszébe jutott a saját félelme, miszerint leszerepel kviddicsjátékosként és kigúnyolják az emberek. Így a válogató előtt nem sokkal különösen aktuálisnak érezte.

– Azt hiszem, értem – simogatta a borostáját Stamos. – Tehát a professzor annak függvényében mutatott nektek varázslatokat, hogy kit mivel állított szembe. Nos, ki mit tanult? – kérdezett körbe.

Hamarosan kiderült, hogy Daphne-nak például az atombombarobbanás illúziója miatt pajzsbűbájt kellett gyakorolnia, amit az év végére sikerült teljes védőburokká fejlesztenie. Lee a tűzgyújtásban lett profi az inferusokkal szemben, Kenneth a sóbálványátkot alkalmazta az anyja fantomképén, Alicia robbantóátkot szórt, hogy széttörje az őt fogva tartó vízzel teli üveghengert, Angelina pedig egész egyszerűen addig mantrázta a Finite Incantatemet, amíg el nem tűnt az őt ócsároló kviddicscsapat és szurkolótábor képe.

Frednek, George-nak és Samanthának volt a legegyszerűbb dolga a félelmeikkel, de azért ők is tanultak újat. George csiklandozóbűbájjal látta el a kappanhangon éneklő Percyt, az egereket lábbilincselő átokkal, a megvadult kenyérpirítót meg taszítóbűbájjal lökte a falhoz, hogy aztán ripityára törjön. Fred Diffindóval intézte el az akromantulája lábait, Samantha pedig táncoltató rontást és kötőhártyagyújtó-átkot használt a vérfarkasa ellen.

– Zeuszra, ezek valóban elég vegyes varázsigék – vakargatta a fejét Stamos. – Némelyik még csak nem is elsőéves szint, a kötőhártyagyújtó-átok például.

Samantha nem tette hozzá, hogy azt voltaképpen Merula Snyde-tól tanulta el, aki jelenleg hatodéves prefektus volt a Mardekárban. Inkább hallgatott az esetről.

– Úgy gondolom, a ti Ingram professzorotok kivételesen ügyes illuzionista lehetett – tűnődött Stamos –, de fontos tudnotok, hogy az illúzió csak illúzió. Tehát hiába tudtátok legyőzni az akadályokat, amiknek a létezését elhitette veletek, a valóságban bizonyos dolgok másként működnek. Tehát mondjuk az atombombarobbanás ellen a pajzsbűbáj kevés lenne – pillantott Daphnéra –, és egy akromantulát meg egy vérfarkast sem tudnátok olyan könnyedén legyőzni, ahogyan tettétek – siklott tovább a tekintete Samanthára meg Fredre.

– A professzor úrnak volt már dolga ezekkel a lényekkel? – Az akromantulák hallatán a pókrajongó Lee izgatottan fészkelődött.

– Hogyne, hiszen veszélyes bestiák – felelte újult lelkesedéssel Stamos. – Van is egy sztorim egy... parancsolsz, Samantha? – nézett megütközve a lányra, aki karba tett kézzel, elsötétült arccal mormolt valamit az orra alatt.

– Nem mind azok – ismételte a lány hangosabban. Hangja meg-megremegett az idegességtől.

– Elnézést? – Stamos nem értette a szituációt.

– Nem mind veszélyes bestia – magyarázta durcásan Samantha. – Vannak kivételek.

A Weasley ikrek összenéztek. Eddig nem értették, mi baja van barátnőjüknek, de most végre világossá vált számukra: a keresztapjára gondol. Remus Lupinra, aki vérfarkas.

– Milyen igazad van! – értett egyet Stamos. – Kivételek bizony mindig vannak. Egyébként, ha engem kérdeztek, nincs is izgalmasabb a veszélyes bestiáknál. Igazán figyelemreméltó teremtmények. Erről az jut eszembe, hogy volt egy barátom, aki ki nem állhatta a sellőket...

Azzal a professzor hosszasan mesélni kezdett, hogy valami Ikszipszilonosz Bonyolultnevusz görög ipsének szerzett ajándékba egy sellőt a kerti tavába, hogy barátkozzon vele. Na, ez a barátkozás Stamos állítása szerint odáig jutott, hogy végül beleszeretett a sellőbe és megkérte a kezét.

– De jó, akkor összeházasodtak és boldogan éltek, mint A kis hableányban? – sikkantott Daphne, megfeledkezve magáról. Szerette azt a Disney mesét.

– Zeuszra, dehogy – nézett rá megütközve Stamos. – A sellő a képébe röhögött és lefröcskölte vízzel. A barátom megkért, hogy vegyem vissza tőle, mert rá sem bír nézni, összetört miatta a szíve. Azóta még jobban utálja a sellőket.

– Ó. – A szőke copfos lány lebiggyesztette az ajkait. – Ez szomorú.

– A sellők már csak ilyenek – vont vállat a csigás hajú professzor. – Én pedig nem voltam egy sikeres barát – kacagott fel. – Most erről eszembe jutott egy másik történet...

A gyerekek számára hamar világossá vált, hogy Stamos professzornak mindenről eszébe jut valamilyen anekdota vagy vicc, és kifogyhatatlan beszédforrás, ha veszélyes bestiákról van szó. Egyszer csak azon kapták magukat, hogy kicsöngettek.

– Hogy elszaladt az idő! – kapott a fejéhez a sötét varázslatok kivédése tanár. – Az lett volna az ötletem, hogy összeszedjük veletek azokat a varázslatokat, amiket mind tudtok az eddig tanultakból, és átismételjük. No, sebaj, akkor ez következő órára marad – jelentette ki derűsen.

A másodévesek feltöltődve baktattak a Griffendél-torony felé.

– Milyen sztorijai vannak már! – lelkendezett Lee a Weasley ikrekkel.

Samantha szaporán bólogatott.

– Órákig tudnám hallgatni, és ez nagy szó.

Mind ismerték őt, tudták, mennyire nem tud megülni a seggén, ha valamit un.

– Hogy lehetett valakinek ennyi kalandban része? – csóválta a fejét hitetlenkedve Daphne. – Nem semmi, hogy bejárta a világot.

– Na, látod, ezért szeretnék én sárkányokkal foglalkozni – emelte fel a mutatóujját Samantha.

– Mióta akarsz te sárkányokkal foglalkozni? – hökkent meg Angelina. – Tudom, hogy szereted őket, de ezt így sosem mondtad.

– Mert sokáig nem is tudtam, hogy van ilyen munka – vont vállat a lány. – Tavaly mondta Charlie, mikor kérdeztem a továbbtanulásáról, hogy van ilyesmi terve. Utána gondolkodtam el, hogy ezt én is tök szívesen csinálnám.

– Ezt még nekünk sem mondtad! – méltatlankodtak kórusban a Weasley ikrek.

– Akartam, csak aztán mindig elmaradt – tárta szét a karját Samantha. – De most mondtam. Amúgy meg először még látnom kell egy igazi sárkányt, majd csak utána döntöm el véglegesen. Ha nem tetszenek, akkor maradok az unikornisoknál – határozott.

– Kicsit éles váltás, nem? – nézett rá furán Angelina.

Alicia és Kenneth közben még mindig Stamosról beszélgettek.

– Nem tudom, mit gondoljak róla – magyarázta éppen a lány. – Érdekeseket mond, de eddig még nem tanultunk semmit az SVK-val kapcsolatban.

– Ez biztos csak bevezető óra volt – kapcsolódott be Daphne.

A többiek egyetértően bólogattak. A toronyba visszaérve Angelina már tűkön ült, hogy induljanak kviddicset gyakorolni, így amilyen hamar csak tudtak, összekészültek, és lesétáltak a pályához. Kiderült, hogy feleslegesen kapkodtak, mert pár hollóhátas épp edzett.

Úgy gondolták, megvárják a lelátókon, amíg végeznek, de az egyikük, egy lány észrevette őket, és odarepült hozzájuk.

– Beszálltok hozzánk? – fékezett le mellettük a seprűjével. – Mi csak hárman vagyunk, ha ti mind az öten jöttök, már alkothatnánk csapatokat is.

– Örömmel! – Angelina teljesen felvillanyozódott.

– Becky vagyok, Becky Arncliff – mutatkozott be a lány. – Harmadéves. Ti pedig...

– Mind másodikosok. Az én nevem Angelina Johnson.

– Fred Weasley...

– ...és George Weasley.

– Ide a whisky-t! – harsogták az ikrek, és a hatás kedvéért kitartották a kezüket, mintha egy képzeletbeli üveget akarnának fogadni.

Becky jót kuncogott rajtuk.

– És ti? – nézett kíváncsian Samanthára meg Lee-re.

– Lee Jordan – mutatkozott be az utóbbi.

– Hogyhogy te nem játszol?

– Mindenki jobban jár, ha csak néző vagyok. De van medicinlabdám – tartotta fel büszkén.

– De jó! – lelkesedett Becky. – Mi egy focilabdával gyakorlunk. Így már a kvaffot és egy gurkót is tudunk utánozni.

– Ja, én meg Samantha Jackson vagyok – szólalt meg a lány, mert eszébe jutott, hogy a nagy csacsogásban ez lemaradt.

– Te voltál bent tegnap az óránkon, nem? – Becky Arncliff kíváncsian méregette őt. – Hogyhogy beengedett McGalagony?

– Az egy jó hosszú történet.

– Kviddicsezzünk inkább! – javasolta Angelina.

Becky két társa, egy fiú és egy lány a pálya fölött lebegve várták őket. Mint kiderült, az előbbi a másodéves Roger Davies volt, évfolyamtársuk. Az ismeretlen harmadéves lány pedig Nola Johnston – ő is felismerte Samanthát az előző napi átváltoztatástanról. Samantha kicsit kínosnak érezte, hogy ő nem jegyezte meg egyikük arcát sem, de számára nem voltak érdekfeszítőek az órán jelenlévő hollóhátasok, az animágia körül forogtak a gondolatai.

Nyolcan játszani igazán élvezetes volt. A hollóhátasok is a saját házuk csapatválogatójára készültek, és Samantha megállapította, hogy Becky nagyon jó – le merte volna fogadni, hogy bekerül. Roger is ügyes volt, Nola teljesítményén viszont még volt mit javítani. Mindenesetre legalább mindnyájan jól érezték magukat.

Angelina a hét minden napján lerángatta edzeni Aliciát, Samanthát, Fredet és George-ot, Lee pedig lelkesen drukkolt nekik a lelátóról. Néha Daphne meg Kenneth is kijöttek kíváncsiságból megnézni őket.

A szombat délutáni edzés után az ikrek a bagolyházba mentek Charlie-val meg Percyvel, hogy közösen adják fel a leveleiket a szüleiknek, Lee pedig Angelinának latolgatta lelkesen, hogy szerinte miért van esélyük a válogatón. Alicia robbantós snapszli partnereket keresett magának, de okulva a tavalyi évből – amikor is a játékokat kevés kivétellel ő nyerte – nem tolongtak a jelentkezők.

Samantha unottan lóbálta a lábát egy kényelmes puffon, és épp azt latolgatta, hogy talán játszik vele, mert az ücsörgésnél még elsöprő vereséget szenvedni is izgalmasabb, amikor hirtelen Katie Bell jelent meg előtte.

– Szia, de jó, hogy látlak! – köszönt rá az elsős lány. – Kerestelek a héten, de aztán kiment a fejemből. Annyi új dolog van még itt – mosolygott szégyenlősen. – Képzeld, Stamos professzor téged emlegetett, amikor bemutatkoztam neki. Azt mondta, valami olyasmit kérdeztél tőle, hogy ugye nem akar engem elrabolni. De megnyugtatott, hogy nem.

– Jaa, igen – bólogatott Samantha. – Mázli.

– Akkor nem viccelt? – csodálkozott Katie.

– Nem.

– De miért kérdezted meg?

– Hát, mert idén téged osztottak elsőként a Griffendélbe – felelte teljes komolysággal Samantha. – Stamos meg pont ott volt Hagrid házában, amikor megnéztük a háromfejű kutyáját, így...

– Hagridnak van háromfejű kutyája? – A lány ugyan nem értette Samantha zavaros magyarázatát, de az utolsó szavai minden mást feledtettek vele. Szemei még az eddiginél is nagyobbra kerekedtek.

– Ha nem hiszed, lemehetünk megnézni – ajánlotta fel Samantha. – Igazából, ha túlteszed magad a plusz két fejen, egész pazar állat.

– Hű, még sosem láttam háromfejű kutyát – lelkesedett Katie. – Mehetünk.

Samantha körbenézett, de Fred és George még mindig nem értek vissza. Talán épp bagolyköpettel dobálják Percyt, gondolta. Lee meg Angelina még mindig elmélyülten beszélgettek, Aliciának viszont azóta sem sikerült társakat szereznie a robbantós snapszlihoz, így csalódottan ácsorgott a klubhelyiség közepén a paklival.

Samantha karon ragadta Katie-t, és megindult felé.

– Hé, Alicia! – intett oda neki. – Nem akarsz lejönni velem meg Katie-vel megnézni Bolyhoskát?

– A kutya, akinek azt mondtátok, zenélni kell? – csillant fel a lány szeme. – De, hozom is az ukulelémet! – Már robogott is a lányok klubhelyisége felé. – Amúgy ki az a Katie? – jutott eszébe, amikor épp mellettük haladt el, és megtorpant.

– Hát ő – tolta maga elé Samantha a fekete hajú lányt. – A vonaton ismerkedtünk meg. Pazarul robbantós snapszlizik, úgyhogy hozhatod a paklit.

– Tényleg? Van kedved játszani? – kérdezte az elsőst reménykedve Alicia.

– Persze – bólogatott Katie. – Amúgy mi az az ukulele?

– Majd meglátod.

Alicia nagyon megörült a hirtelen lehetőségnek, így nem telt bele két perc, már ukulelével és robbantós snapszlival felszerelkezve ácsorgott mellettük. A Hagrid háza felé vezető út vidám beszélgetéssel telt. Samantha meg Alicia kérdezgették Katie-t, hogy eddig tetszik-e neki a Roxfort – a lány állítása szerint igen, csak kicsit hiányoznak a szülei –, aztán elmesélték, mennyire be van pörögve Angelina a válogató miatt.

Katie is szerette a kviddicset, így megígérte, hogy lemegy majd megnézni őket. Kérdésükre kiderült, hogy a Holyheadi Hárpiáknak szurkol, mint Alicia, úgyhogy volt nagy boldogság, a két lány hamar megtalálta a közös hangot.

Hagridot meglepte a váratlan látogatásuk, de örömmel fogadta őket.

– Szervusztok! Kerüljetek beljebb... – invitálta a hármast a küszöbön belülre.

– Köszönjük a vendéglátást – billegett zavartan az elsős, miközben becsukódott mögöttük az ajtó.

– Nem tesz semmit, én mindig szívesen látom a nebulókat – brummogta a vadőr. – Első év a Roxfortban, mi? – hunyorgott rá. – Megismerlek a csónakázásról. Hogy is hívnak?

– Katie. Katie Bell – mutatkozott be a lány. Kis tenyere elveszett a vadőr lapátkezében, ahogy megszorította. – Én is a Griffendélbe kerültem, mint Sam meg Alicia.

A beszélgetést Bolyhoska szakította félbe, aki vad csaholással nekik rontott. Hagrid még időben elkapta a nyakörvénél. Samantha most vette csak észre, hogy a múltkori harapás mellé beszerzett még néhányat, és mindegyik elég csúnyán nézett ki.

– Kezeltetted a sebeid Madam Pomfrey-nál, ahogy Stamos kérte?

– Nem kell azt, elmúlik hamar – felelte könnyedén Hagrid. – No, Alicia, Katie, ez a csoda itt Bolyhoska.

– Jaj, de aranyos kutya! – Katie felkiáltása nem a háromfejűnek szólt, hanem Agyarnak, aki időközben odaügetett hozzájuk, figyelmet követelve.

– Ő Agyar – mutatta be büszkén Hagrid.

Katie keze, amivel eddig a vadkanfogó kopó fejét simogatta, egy pillanatra megállt a levegőben. Összeráncolta a homlokát.

– Miért őt hívja Agyarnak, és miért őt Bolyhoskának? – Tanácstalan pillantása Alicia és Samantha között cikázott.

Előbbi kuncogott, hiszen a kérdés jogos volt. A teljesen szelíd nápolyi masztiffhoz és a vad háromfejű görög szörnyhöz inkább fordítva passzoltak volna a neveik.

– Franc érti a logikáját – vonogatta a vállát Samantha, aki nem sokat konyított a névadás témájához. Szerinte Hagrid nevei még egész ötletesek voltak, neki nem jutottak volna eszébe. Ha lett volna kutyája, az egyszerűség kedvéért simán csak Kutyának hívta volna. Ha meg háromfejű kutyája, vagyis ebtriplexe lett volna... nos, akkor valószínűleg Ebtriplexnek.

Hagrid hellyel kínálta őket. Miután letelepedtek a túlméretezett székekre, Alicia lelkesen előszedte tokjából az ukuleléjét.

– Nahát, ez ilyen minigitár? – nézegette Katie.

– Olyasmi – bólogatott Alicia. – Saméktől kaptam tavaly szülinapomra – sandított mosolyogva osztálytársnőjére. – Hawaii-on használják. Pálmafák, kókuszdiók, napfény... – pengette meg a hangszert.

Samantha úgy érezte, világmegváltó ötlete támadt.

– Ú, játssz valamit Bolyhoskának, én majd rögtönzök rá dalszöveget!

– Jó ötlet, gyerekek – brummogta Hagrid, aki még mindig a habzó szájú kiskutyát fogta. – Azt hiszem, éhes egyébként, az most a baja – veregette meg a vicsorgó buksikat.

– Katie, te táncolj, és képzeld azt, hogy olyan fűszoknya van rajtad, meg virágkoszorú a nyakadban – osztogatta tovább az utasításokat Samantha.

– De igazából nincs is ott semmi – nézett rá furán Katie.

– Használhatod az ukulelém tokját – ajánlotta fel Alicia.

– Hát, jó... – Katie a nyakába akasztotta a tokot, de látszott, hogy elég hülyén érzi magát vele.

– Majd én is jövök hozzád! – pattant mellé lelkesen Samantha, és máris hullámozni kezdett a testével meg a kezeivel. – Mehet, Alicia!

A lány rázendített egy random akkordokból kreált dallamra. Miközben pengetett, Hagrid egy vödör húst vetett Bolyhoska elé, aki – megfeledkezve a betolakodókról – azon nyomban falni kezdte. Agyarnak is jutott belőle, ő szintén nekiállt beporszívózni az adagját.

Katie és Samantha mindeközben a szó szoros értelmében hülyét csináltak magukból. Míg az előbbinek a nyakában ott lengedezett az ukuleletok, az utóbbi énekelte, ami eszébe jutott. Sajnos nem volt tehetsége, hogy eltalálja ugyanazt a dallamot, amit Alicia csiholt ki a hangszerből, de azért próbálkozott.

Barátnője önmagában ügyes lett volna, de a meglehetősen formabontó szöveget hallva ujjai helyenként félrecsúsztak, és elvétett egy-egy akkordot.

Hé, Bolyhoska, Bolyhoska,
Ne legyél ilyen torkoska,
Mert rossz lesz a gyomrocska,
És elvisz az orvoska.

Legyél inkább dolgoska,
Akkor nem lesz gondocska,
És senki nem morcoska,
Hanem csupa boldogka.

– Legyél inkább dolgoska? – kérdezett közbe Katie.

– Pszt, még tart a dal! – szólt rá Samantha, és miközben tovább lejtették a hullámokat az ukulele szelíd ritmusára, így folytatta:

Hé, Bolyhoska, Bolyhoska,
A te farkad lomposka,
És nincs rajtad foltocska,
Ne lépj rá a fogsorra.

– Asszem, ennyi – jelentette be kifulladva. – Többet nem tudok kitalálni.

Katie kétrét görnyedt a röhögéstől, Alicia pedig abbahagyta a pengetést, és grimaszolva meredt Samanthára.

– Mégis micsoda hülye rím az, hogy „ne lépj rá a fogsorra"?

– Ez jutott eszembe – védte magát Samantha, és kissé sértetten felhúzta az orrát.

– Nekem tetszett – vihogott Katie. – És Bolyhoskának is. Nézzétek, hogy figyel minket.

Az ebtriplex időközben végzett az evéssel, és most a fejeit forgatva, kíváncsian bámult rájuk sárgán villogó szemeivel. Amikor hallotta, hogy abbamaradt a zene, tompa morgással megbökdöste az egyik kobakjával Aliciát.

– Azt akarja, hogy játssz még – nevetgélt Samantha.

Alicia lágy dallamot pengetett, a kutya pedig perceken belül laposakat pislogott. Befészkelte magát a sarokban álló, rongyokkal bélelt kuckójába, és hamarosan már hangosan hortyogott.

– Így egész cuki – állapította meg félrebillentett fejjel Samantha. – De Hagrid, hogyhogy nem bántja Agyart?

– Agyart? – nevetett fel hangosan a vadőr, mire a háromfejű kutya mordult egyet álmában. – Bolyhoska félve tiszteli Agyart, amióta csak megérkezett.

Samantha értetlenül nézett rá. Hogy lehet félni Agyartól? Ráadásul hogy félhet tőle pont Bolyhoska, aki már most nagyobb és erősebb nála? Végül úgy döntött, nem keres logikát a három fejben. Bizonyára összezavarhatja a tripla agy.

Miközben Hagrid teát főzött, Alicia halkan kipakolta az asztalra a robbantós snapszliját. Samantha nem szállt be hozzájuk a játékba, inkább Agyart dögönyözte, és a vadőrrel csacsogott az e heti élményeiről.

– Képzeld, McGalagony beültetett a harmadikos hollóhátasokhoz átváltoztatástanra, miután találkoztam veled – mesélte. – Nem tudta az órarendem. De azóta meglett.

Minderről eszébe jutott, hogy lassan el kéne kezdenie komolyan foglalkozni az animágiával, ha nem akar veszíteni az ikrek elleni fogadáson, és „Szeretem Pitont!" felirattal a homlokán rohangálni a tanáriban ötödévesként. De Hagridnak ezt nem mondhatta, így inkább a közelgő kviddicsválogatóval traktálta, és beszámolt róla, hogy egyik nap három hollóhátassal is edzettek együtt.

– Járt nálam a héten Charlie, mesélte, hogy nehéz idénynek néz elébe a Griffendél csapata – merengett Hagrid. – Nagy lesz most a vérfrissítés, igaz-e? Két új hajtó és terelő... Izgul is miatta rendesen, hogy lesz-e jó utánpótlás.

Alicia meg Katie játéka közel fél óráig tartott. Addigra Samantha és Hagrid már teát kortyolgatva ültek mellettük a székeken – az előbbi ölében Agyar pihentette a fejét –, és a feszült mérkőzést figyelték.

– Ú, ez közel volt! – szisszent fel Samantha, amikor az egyik lap majdnem Katie kezében robbant fel.

Végül Alicia nyert, de csak a szerencsén múlott. Széles mosollyal ráztak kezet Katie-vel, és megfogadták, hogy fognak ők még versenyezni a snapszlibajnoki címért.