Nastya

Két hét.Két hete rohadok egy négyszer négy méteres 'kihallgató' cellában.Ennyi idő alatt átfogó és alapos ismereteket szereztem a SHIELD információgyűjtő módszereiről.Nem olyan kegyetlen eszközöket használnak,mint a Hydra.De ebben csak egy baj van,mivel a kiképző bázisomon a könyörtelen kínzásokkal az éppen ilyesfajta helyzetekre edzettek nem igazán hatnak rám a cirógatások amiket itt kapok.

Esküszöm komolyan olyan,mintha simogatnának.Egy nap kétszer,háromszor bejön egy csapat ügynök és addig ütnek meg rúgdosnak,amíg mindegyikőjük el nem fárad.Teljesen nevetséges az egész.Lihegve és megizzadva szedik össze az időközben ledobált zakójukat és elhagyják a cellámat,miközben én,akit vallatniuk kéne még csak nem is lihegek,semmim sincs megrepedve vagy eltörve.Legszívesebben kitörném mindegyik idióta nyakát.Annyira szerencsétlenek és gyengék,hogy az már egyszerűen siralmas.Én meg az elején még azt hittem,hogy itt napokon át tartó vallatások lesznek késsel,öngyújtóval meg esetleg kalapáccsal,de ez ami itt folyik fel sem ér az elképzeléseimmel. Rettentően unalmas a nap 24 órájában körbe körbe sétálni,úgy érzem magam mint gy ketrecbe zárt oroszlán,légszívesebben mindent szétszednék magam körül mérgemben. Minden egyes nappal még jobban felhúzom magam,amikor ütnek mát nem tudok mást csinálni kínomban csak nevetni, hogy lehetnek ezek az emberek a verőfiúk,még egy rendes gyomrost nem kaptam,hogy feljött volna egy kis epe vagy valami. Otthon addig vertek,amíg mozogtam és nem véreztem mindenhonnan,nem elégedtek meg egy-két ejnye bejnye pofonnal,törött csontokat és rengeteg vért akartak látni.De azt is kibírtam,most meg már attól félek,hogy az unalomba fogok belehalni.

Amit viszont furcsálltam a fogságba töltött idő alatt az az,hogy a Hydra,és legfőképp James nem próbált meg kiszabadítani.Az oké,hogy a megfelelő pillanatra vártak,de ennyit?A legjobb emberük voltam,kellettem nekik és bezárva nem sokat értem.A legkilátástalanabb pillanataimban is szentül hittem,hogy nem fognak egy cellában hagyni,hogy megrohadjak. Próbáltam győzködni magam,hogy igen is értelme van annak,hogy ennyit várnak,terveznek valami nagyot,aminek én is a részese vagyok.

A bezártságom előnye viszont az egyedüllét volt,és a csend.Rengeteget tudtam gondolkodni az elmúlt időszakban. Végiggondoltam jó sok mindent és elhatároztam,hogy ha egyszer kijutok innen, lemészárolok mindenkit,akinek csak egy kis köze is volt az itteni fogvatartásomhoz. Az idióta és gyenge verőemberekkel fogom kezdeni,meg fogom nekik,hogy milyen igazán fájdalmat okozni.

Szokás szerint épp a fekvőtámaszaimat fejeztem be,amikor nyílt az ajtó és ismét belépett a cellámba a négy eléggé defektes pali.Egyszerűen már a jelenlétük is annyira irritált,hogy azt el nem tudom mondani,de egy probléma volt,ami nem kerülhette el a figyelmemet,szabad voltam. Az összes előző kihallgatási kísérlet során elkábítottak és,amikor felébredtem vibránium láncokkal voltam kikötve. Most viszont mindegyikőjük balszerencséjére ez elmaradt.Amikor végre leesett,hogy rossz a sorrend megvillant az arcukon a félelem.De most komolyan,hogy lehet valaki ennyire hülye?Körülbelül már vagy ötvenszer léptek be a cellámba és végezték el az előtte szükséges előkészületeket,és még mindig el tudták rontani. Végül is oké,hogy bejönnek,amikor nem vagyok kikötözve,de akkor verjenek meg annyira,hogy ne tudjak ártani nekik vagy legyenek kemények és cselekedjenek gyorsan. Na ők mindent is elbasztak,nem indultak meg mindannyióan felém amikor rájöttek,hogy nem vagyok kikötözve,hogy elgyepáljanak és miközben a saját véremben fekszem kikössenek NEEEM. Az összes mint egy csapat elveszett kiskutya csak ott állt és nézett,nem csináltak semmit.Oké,ha ti nem akkor én majd támadok húztam kaján vigyorra a szám,végre én is élvezkedhetek egy kicsit

-Mivan fiúk?Már nem vagytok annyira bátrak mi?-szerencse,hogy annyira meg voltak keveredve a sokktól,hogy az összes ilyen helyzetre vonatkozó protokollpontot elfelejtették.Egyetlen egy lépéssel ott termettem előttük és egyenesen farkasszemet néztem a kékszemű magas ügynökkel, aki a kihallgatásaim során egyfolytában kárörvendően röhögött.Kezemet a tarkójára tettem és egy rántással magam mellé húztam,majd belesuttogtam a fülébe

-Most nincs min röhögnöd igaz?-kérdeztem meg mézes-mázas hangon,a pali meg sem tudott szólalni a meglepődöttségtől,amin viszont én szórakoztam egy jót.Végignézve a társain mindenki arcán ugyanaz a halálra rémült arckifejezés ült-De ahogy látom ilyenkor már senkinek sem nagy a szája

Egy ütés,ennyi kellett a mellettem álló Shield ügynöknek,hogy kifeküdjön.Most mondhatnám azt,hogy pedig nem is ütöttem nagyot,de akkor hazudnék. A napok óta gyűlő feszültséget le kellett vezetnem és éppen őt néztem ki magamnak.El nem tudom mondani,hogy milyen csodálatos érzés volt .

-Látod?Na így kell rendesen megütni valakit-fordultam oda a maradékhoz,a magasabb szikár alak látva társát a földön feküdve,fogta a kártyáját és kinyitva az ajtót egyből kirohant rajta ordítozva,hogy 'Segítség'.Édes istenem,hogy tud összeszedni a Shield ilyen szerencsétlen embereket?A maradék kettő,amikor elindultam feléjük egyből feltette a kezét és elkezdett a fal felé hátrálni,nyámnyila bagázs.

-Ne már fiúk,azt hittem legalább lesz egy kis izgalom-nézek rájuk csalódottan.Letérdeltem a földön fekvő férfi mellé,nem volt fegyvere,ahogy a többinek sem,a francba,akkor a szökés mégsem lesz annyira könnyű,mint ahogy elképzeltem.

Vissza sem nézve rohantam ki a cellából annak reményében,hogy majd csak kilyukadok valahol. Azonban mint kiderült nem csupán egy emeletes volt az épület ahol fogva tartottak,mindenhol hosszú folyosók és számtalan eltévedési lehetőség volt.Egy ideig megpróbáltam logikusan gondolkodni és követni,hogy hol merre fordultam el ,aztán elegem lett és csak rohantam. A helyzet apropója az volt,hogy az egész épületben elrendelték a vészriadót a szökésem miatt, ezért a világítás lekapcsolódott és felváltotta a piros szaggatottan villogó fényjelzés. A szabadságvágy vitt előre,nem hagyta,hogy feladjam. Viszont egyre jobban kiborított a tudatlanság, fogalmam sem volt,hogy hol vagyok,vagy egyáltalán merre is kéne mennem ha ki akarok jutni ebből az istenverte labirintusból. Izzadtam és lassan már alig kaptam levegőt a folyamatos össze-vissza való rohangálástól,a tapasztalatom itt semmit sem ért.

Egészen addig kerestem a kiutat,amíg meg nem láttam a világ legszebb kilátását.Egyszerűen szavakkal nem lehetett leírni azt a gyönyörűséget,ami a szemeim elé tárult.Rabul ejtett New York lélegzetelállító panorámája és a földbe gyökerezett a lábam,tudtam,hogy menekülnöm kellett volna,de nem tudtam megmozdulni. Egész életem során egy piszkos főhadiszálláson voltam elszállásolva,küldetéseim során igaz,hogy körbeutaztam a világot,de sehol sem volt esélyem felfedezni az adott hely szépségeit.Most azonban nem volt senki,aki elvehette volna tőlem a világra való rácsodálkozást.Nem kellett sietnem senkinek a parancsa miatt,egyszerűen csak magamba szívtam a hely adta varázslatot.És ott,akkor döbbentem rá,hogy ennyi megélt évvel sem láttam semmit a világ igazi oldalából,mindeddig az árnyékban tevékenykedtem és most ideje volt kilépni a napfényre.

Steve

A riasztók megszólaltak és én tudtam,hogy baj van.Tudtam.hogy megszökött,és tudtam,hogy rettentően nehéz munka lesz ismét bedugni egy cellába.Mindenki ismerte a hátulütőit annak a ténynek,hogy rettentően kockázatos ezt a nőt a bázison fogva tartani,de muszáj volt.Válaszokra volt szükségünk méghozzá azonnal.Azonban az elmúlt két hétben egyáltalán semmit sem sikerült kiszedni belőle a feladatra kiválasztott ügynököknek. És mivel a Bosszúállók csapatát túl sok érzelem és gyűlölet fűzte a nőhöz egyikünk sem lehetett jelen a kihallgatásoknál,szóval csak vártunk és vártunk.Azonban most valószínűleg félrecsúszott valami,hiszen az egész toronyban riadókészültség lépett életbe.

Fénysebességgel száguldottak a gondolatok a fejemben,hogy vajon hova is lenne a legcélszerűbb rohanni,hogy minél gyorsabban megtudjuk az ellenség hollétét.Tony műhelye mellett tettem le a voksom,hiszen Jarvison keresztül minden egyes biztonsági kamerához hozzáférése van a toronyban.Meg is szaporáztam a lépteimet és igyekeztem minél előbb leérni a megfelelő emeletre,hiszen ebben az esetben egyetlen elvesztegetett perc is egy életbe kerülhet.Az üvegajtón szó szerint beestem és szemeim azonnal csapattársamat keresték,aki éppenséggel már rajta volt az ügyén,egy hatalmas holografikus kivetítő előtt állt és folyamatosan osztogatta a parancsokat a már megindult biztonsági osztagnak,illetve a mesterséges intelligenciának. Érkezésemre odakapta a fejét és egy mindenttudó bólintással nyugtázta,hogy megérkeztem

-Kapitány míly öröm,hogy te is beszáll a buliba-csapta össze a kezét és próbálta elhumorizálni a dolgot,azonban az ő vállát is nyomta a felelősség és ezt jól tudta-egy pillanat és meglesz a mi kis szökevény bérgyilkosunk-pásztázta a szeme továbbra is az előtte felugró felvételeket-OTT!!-kiáltott fel és megállította a keresést-hármas börtönszint északi oldal-adta meg egyből a nő tartózkodási helyét én pedig már ott sem voltam.

-Remélem mindenki hallotta-szóltam bele a fülesbe a csapat többi tagjának jelezve,hogy az ő megjelenésükre is számítok,legutóbb is mindenki kellett Bucky társának az elfogásához most sem fogjuk tudni megoldani kevesebb emberrel főleg úgy ha még a szabadságvágy is pluszban hajtja a dühe mellett.

-Érkezünk Kapitány-válaszolt Natasha

Felérve a megfelelő emeletre óvatos léptekkel közelítettem meg a pontot,ahol a szökevényünk tartózkodott,azonban amit láttam teljes mértékben ellentmondott annak,amire útközben felkészültem.Azt hittem majd harcolni fog egy rakás biztonságival és fegyverrel fog fenyegetőzni,hogy lelő mindenkit ha nem engedjük el.Azonban a szemeim előtt egy teljesen nyugodtan álló női alak jelent meg a hatalmas üveg fal előtt,semmi harc semmi fenyegetőzés csend volt. Fejemet egyből a teljes fegyverzetben álló biztonsági osztag felé fordítottam akiknek velem együtt szintén fogalmuk sem volt,hogy mit is csináljanak. Mivel a nőnél látszólag semmi fegyver nem volt óvatos léptekkel megindultam a számunkra még mindig ismeretlen kilétű egyén felé.Ahogy egyre közelebb értem hozzá úgy lettem egyre kíváncsibb.Nem fordult meg,nem beszélt,még csak nem is mozgott semmit,olyan volt mintha teljesen ledermedt volna. Óvatosan mellé értem és felé fordítottam a fejem,csak állt és nézett,kezét az ablakon pihentetve gyönyörködött a kilátásban. Tudtam,hogy min megy keresztül,nem is olyan rég még engem is ennyire megbabonázott New York csodálatos kilátása,egyszerűen leírhatatlan volt a látvány és a fények összhatása és erre ő is rájött.

-Még életemben nem láttam ilyen csodálatos dolgot-szólalt meg és szeméből kicsordult egy könnycsepp,és ott abban a pillanatban jöttem rá,hogy ő is ugyanolyan agymosott bábú mint, amilyen a legjobb barátom.Már épp megszólaltam volna,amikor felém fordult,egyenesen a szemembe nézett és tudtam,hogy segítséget kér,egyszerűen olyan keserűség és megbánás volt a szemében,hogy hirtelen még levegőt is elfelejtettem venni.Lehet,hogy az agyát irányították ,de a szeméből nem tudták kimosni az érzelmeket,hiszen a szem a lélek tükre. Láttam,ahogyan az egész teste remeg és próbál megszólalni harcolva a kapott paranccsal,azonban száját más nem hagyta el csak egy apró sóhaj és azzal együtt a szemei fennakadtak és lábai összecsuklottak. Szerencse,hogy elég közel voltam hozzá,hogy elkapjam ájult testét...