A nő ordít én pedig csak élvezem,a mámort amit ez az egész okoz.A háta már elázott a rengeteg vértől és már nem áll,hanem csak a lácnok tartják testét,különben már rég a földön feküdne.Tony magából kikelve ordít,de megkötözve már nem tehet semmit sem a kedveséért,nincsenek itt a páncéljai és a kütyüjei,hogy kizseniskedje magát ebből a helyzetből a torony teljes mértékben le van kapcsolva és el vagyunk vágva a külvilágtól is.Megfogom az ostor végét és lehúzom róla a vért,majd a térdelő és zokogó milliárdosra nézek,majd biccentek a katonák felé,akik Pepper eloldozása után,megfogják Starkot felrángatják a földről,megfordítják és elkezdik rángatni a szoba kijárata felé, miután az ajtó becsukódik a nőre nézek és elsütöm a fegyveremet,ezzel eggy időben hallom,ahogy Tony felordít és hagosan elkezd zokogni.Még utoljára a nő testére nézek és kilépek a helységből,majd biccentek a katonáimnak,hogy takarítsanak el.Belépek a nappaliba ahol egy megtört bosszúálló csapat néz vissza rám,ezen csak mosolyogni tudok.
-Gondolj arra,hogy a te makacsságod miatt halt meg,és legalább már nem kell elviselnie téged-intézem szavaimat a magába roskadt playboynak.Majd elindulok kifelé a szétszedett nappaliból
-Ja és a póksrác,hmm..kár érte igazán fiatal és jóképű volt csak kár,hogy köze volt hozzátok,már ő is valahol máshol van- mondok még el némi információt,amiről nem árt,ha tudják,hogy én voltam.A katonáim az utasításomra felkapják a még mindig ájult Brockot és elhagyjuk az épületet.Ajándéknak egy kis robbanószert hagytam pár ember széke alatt.Felszállva a repülőre elfog az álmosság és leragadnak a szemeim.
Felkelve arra leszek figyelmes,hogy megváltozott a környezetem.Lassan körülnézek nem nagyon ismerős.Felülök, és elgondolkozom rajta,hogyan kerültem ide eggyáltalán?Erősen gondolkodom,de az eddigi emlékeim között nem találok sokmindent,mint ahogy általában sosem, csak egy-két emlékfoszlány villan fel a szemem előtt,tudom nem sok,de ennyim van.Az összes többi emlékem elveszett fekete lyukak tátonganak mindenhol. Lassan megpróbálok felkelni,de észreveszem,hogy nem a szokott fekete ruhám van rajtam,hanem egy fehér kórházi "ruha".Nem tudok tovább gondolkodni, mert belép egy orvosnak kinéző alak a terembe.Ránézek,mire sejtelmesen elmosolyodik,teljesen összezavar ez az ember.Megindul felém én pedig ösztönösen megpróbálnék hátrálni,ha nem lenne mögöttem az ágy és nem akadályozna meg benne,ezért kénytelen vagyok egyhelyben maradni.Sajnos tudom már,hogy miért vagyok itt és,hogy ő miért van itt csak egyszerűen nem fér a fejembe,hogy mit ronthattam el már megint.Ez sajnos már nem derül ki,mert kinyitja nekem az ajtót,majd kifelé mutat,hogy induljak meg.Bizonytalanul helyezem egyik lábam a másik után és elindultam kifelé,innentől már nem kellett mutatni az utat,mert innentől tudtam,hogy mi a járás ismertem már ezt az útvonalat sokszor végigjártam már és most újra itt vagyunk,megint arra tartok,mert ismét félrecsúszott valami.A szívem hevesebben vér és érzem,hogy kezdek pánikba esni, próbálom normalizálni a légzésemet, beszív kifúj,jó most már kicsit jobb,de még mindig nem vagyok megnyugodva.Eközben elérünk a szoba ajtajához hármat kopogok majd az ajtó szisszenéssel kinyílik előttem és itt már nincs értelme a légzőgyakorlatnak vagy az önnyugtatásnak, elfog a rettegés minden porcikám remeg,ahogyan végignézek a termen és megakad a szemem rajta,aki ott áll a kapszulában és az a tudat sem nyugtat,hogy jól van és sértetlen,amikor tudom,hogy azért van ott,mert az elveiért harcolt és azért,akit szeretett.És most döbbentem rá,ahogy néztem őt,hogy én voltam az,akit szeretett értem mert harcolni.Ezt nem tudta nekem elmondani és most már nem is fogja tudni elmondani, mert jégre tették,ahogy most engem is fognak...

Kép felül:"Miért magyarázkodjak,azért mert ilyen szörny lettem,az sem magyarázkodik aki ilyenné tett"-jelentése nagyjából