Mi az Istent művelek?Miért nem használtam már rég ki az első adandó alkalmat a szökésre?! Attól, hogy eddig még senki nem repített golyót a fejembe nem biztos,hogy ezután sem fog. Minél hamarabb el kell tűnnöm innen- sikoltja mindenem egyszerre, haladéktalanul mozgásba kell lendülnöm ha el akarok tűnni erről az istenverte emeletes cirkuszból.

Mégsem tudom magam rávenni a mozgásra, idehoztak,megszabadítottak a saját elmém fogságából és még nem dobtak be egy lyukba sem szóval nem feltétlenül akarják megkeserítemi az összes ébren töltött percemet."A bosszúálló veszélyesek,el kell törölni mindegyiket a föld színéről,hogy felemelkedhessünk."-visszhangoznak a szavak a fejemben és utánuk csak hatalmas üresség tátong. Azért küldtek,hogy elpusztítsam őket,de ők nem akarnak semmi hasonlót tenni velem,mindenki csak beszélni akar,beszélni,beszélni....beszélni.

Egyre jobban erősödik a zavarodottság a fejemben,a gondolataim kuszák,feltöredezettek,nem akarnak összeállni én pedig lassan megbolondulok az ordítástól,ami ottbent folyik. A mostani az egyetlen olyan alkalom,amikor ennyi ideig hagyták,hogy én legyek egyedül a saját fejemben. Furcsa és egyben idegtépő egy érzés,fogalmam sincs,hogy mihez kéne kezdenem,merre induljak el. Nem akarom megint belehajtani a fejem önként a hurokba,viszont így szabadon visszasejlik az az összetört,határozatlan,akaratgyenge valaki,akit világéletemben próbáltam elnyomni. Legszívesebben csak sikítanék,sikítanék,amig teljesen elmegy a hangom és végre kiürül a fejem. Szánalmas, hogy mennyire azt hittem eddig,hogy nem tartanak az uralmuk alatt a Hydránál. Szó szerint elhitettem ,magammal, hogy én is ezt szeretném,nem irányítanak,mivel magamtól is ugyanezt tenném. Azt hittem mivel én már korán letérdeltem az akaratuk előtt engem nem tettek annyira tönkre, azonban most kezdek csak rájönni,hogy ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Most itt vagyok, egyedül. Senki nem mondja meg mit csináljak és ez felzaklat. Van szabad akaratom és semmi hasznát nem veszem csak vagyok. És így érzem,hogy egyre jobban nyomnak lefelé a következmények, a tetteim következményei.

-NEEEEEEM!!!!!!- szakad ki belőlem egy kiáltás és térdre hullok,az arcomon végigszántanak a forró könnycseppek-Nem megy.Nem megy tovább.-suttogom teljesen összerörve-Nem akarom ezt tovább.-hunyom be a szemem és teljesen elvesztem lassan a józan eszem a sok emlékeimben rám ömlő borzalomtól-Legyen vége!-kiáltok és fogom a fejem ahogy bent csak üvöltenek és üvöltenek,kapkodom a levegőt,de nem segít a légcsövem teljesen összeszűkül a tüdőm pedig már ég. Kaparom a torkom,de ez sem segít. Nem kapok levegőt, mindenem szúr és fáj, a látásom sem az igazi kezd homályosulni és tudom,ha így folytatom el fogok ájulni.

"-Csitítsd le! Lovagold meg a hullámokat, ne engedd,hogy maguk alá gyűrjenek, ha hagyod megfulladsz.

-Nem megy.

-Dehogyisnem, ismered az elméd,a tested tudod mit kell tenni. Csak kéreted magad, hogy azt érezzem még szükséged van rám. Nagy levegő és hajrá!"

Hallom a hangját a fejemben, látom az arcát magam előtt és érzem,ahogyan a keze fel-alá jár a combomon. Nagy kék szemei a lelkembe látnak, tükrözik a bennem tomboló vihart és ösztönöznek, hogy lassabban vegyem a levegőt. A pánikroham normális, csak egy reakció. Ezen is túl lehet lendülni. Mondogatom lassan magamnak,miközben igyekszem minél nagyobb levegőket venni és James hangjára koncentrálni. Kinyitom a szemem és ismét egyedül vagyok ,nincs velem az égvilágon senki és ez egyhamar nem is fog változni.

-Indulás, nem most fogok összeroppani- korholom le magam a pillanatnyi gyengeségemért és miközben felállok a lehető legmélyebbre taszítom az akaratgyenge önmagam. Felemelt fejjel és szögegyenes háttal indulok el ismét. Most már csak a célom lebeg a szemem előtt és elmémből minden mást kizárok.

Steve

Itt van ez a nő,teljesen szabadon mozog az egész épületben,mert egyikünk sem tartja jó ötletnek, ha bedugjuk egy szigorúan őrzött ,a pont olyan gyilkosoknak kitalált létesítménybe,mint ő. Eddig nyugodt volt. Viszont az utóbbi alkalommal nem sokon múlt,hogy kicsússzon a kezünkből,mert túl sok szabadságot adtunk neki. Nem is igazán értem hol jutottunk arra a pontra a döntéshozatalban,hogy végül ne korlátozzuk semmiben. Viszont,amikor megállt előttem a bejáratnál, ahogy csak állt ott és várt,mint egy megrettent őz a reflektorfényben, végre én is beláthattam azon a tökéletesen megalkotott maszka alá. És az arckifejezésére volt írva,hogy ő nem szándékozik támadni,csak ha okot adnak neki rá. Mélyen legbelül egy rettegő,bizalmatlan és a végletekig összetört nő,aki egész életében mások akarata szerint ugrált. Marionettbábút játszott,olyan emberek játszmájában,akik túlságosan is gerinctelenek voltak bepiszkolni a kezüket.

-A program ami a fejében van bármikor ismét aktiválódhat, véleményem szerint nem kéne senkinek a közelében lennie, amikor ez bekövetkezik . Mert be fog, csak idő kérdése. És akármennyire is emberi most,nagyon nem szeretném látni azt az oldalát ismét, amit a Hydra programozott be.-boncolgatja a lehetőségeket Banner

-És akkor hogyan tovább?-érdeklődik Natasha,miközben a kávéját kortyolgatva lesi a biztonsági felvételeket folyamatosan ellenőrizve a lányt
-Buckyt sem hagynánk annyiban, őt sem dughatjuk be egy cellába megrohadni. A hydrát nem érdekli, hogy milyen fiatal, viszont mi nem vagyunk szörnyetegek. Szenved és ő is küzd a démonaival, mint mi. Ugyanolyan ember-mutatok a képernyőre Nat válla felett, ahol a lány összeesett alakjára mutatok
-A kormány ezt nem fogja engedni, egy tömeggyilkos ember hydra programmal a fejében nem ép életbiztosítás.-Húzza föl a szemöldökét Sam
-De a programnak annyi nem?-néz kérdőn Wanda körbe
-Túlságosan is beágyazódott már szóval nem lehet biztosan megmondani, de most nem működik, de azt nemlehet megmondani meddig.-Veszi lea szemüvegétbeszéd közben Banner és megmaszírozza az orrnyergét,majd sóhajt egy nagyot-Veszélyes és ezt mindenki tudja.-mondja ki a nyílvánvalót és utal arra ami már mindenkiben megfogalmazódott
-De hát irányították!- szólok közbe és igyekszem menteni a menthetőt
-Kidobott volna az épületből ha megteheti!-hallatja végre a hangját Stark is és nem tetszik az,ahogyan elkezdi- Nem beszélve arról,hogy egy egész szép pillanatot tett tönkre.
-Te és a szokásaid-horkanok fel akaratlanul is
-Bocsáss meg Kapitány ha van magánéletem és nem dédelgetem senkinek a seggét.-pattan fel és mered rám ellenségesen
-Szóval abban egyetértünk,hogy a toronyban nem maradhat-vezeti másfelé a beszélgetést Clint- Viszont ha elvisszük kell egy legalább ennyire biztos hely és egy rakás biztonsági,ha ismét visszajönne a program.
-Biztonságiak?Egy hadsereg nem lenne elég-mutat rám-és ha te azt hiszed,hogy olyan mint Bucky akkor nagyobbat nem is tévedhetnél- az a nő-mutat a monitorra-széttépheti az egész csapatot,egytől egyig meggyilkolni minket,az a feladata-röhög fel erőltetetten-bassza meg az egész világot felégethetné és lerombolná,ugyanis erre képezték ki-emeli meg a hangját majd sarkon fordul és kisétál

-Rendben akkor eldöntöttük, kap maga mellé egy csapatot és védettházba vonul, használható információkat akarok.-Szólal meg Fury ezzel magár vonva a figyelmet-Rogers mivel maga tud a legjobban azonosulni a hölgy helyzetével maga megy vele.Ja és nem szeretnék olyan híreket kapni,hogy álmában megölték Amerika Kapitányt,szóval legyen résen. Talán kitalálják hogyan szabadíthatnák ki Barnes őrmestert.-Egy percig néma csend uralkodik a helységben, mindenki emészti a hallottakat. Majd kapcsolva ránézek és bólintok.

-Uram.-viszont egyből pörögni kezd az agyam, hogy fogjuk rávenni,hogy magától beleegyezzen egy ilyen tervbe

Miután Fury kilép és eltűnik a hologrammja a csapat szétszéled, szükség van egy kis idő emészteni mi is történt. Nekem is idő kell végiggondolna a következőket. Viszont ha a nő használható információkat is hajlandó elárulni közelebb tudnék kerülni a gyerekkori barátom megtalálásához.

-Kis lépések-sóhajtok és indulok el, zárjuk ki a múltat, most csak előre figyeljünk. A lánynak szüksége van valakire most,hogy az elnyomott rész feltör, nem csak az a lélektelen bérgyilkos, aki manipulál, ő is ember akit felhasználtak.

----

Persze, hogy az edzőteremben találom meg, ahol éppen lehetetlen súlyokat emelget és hangosan fújtat. Látszik rajta a kiképzés ahogyan mozog, elképesztően kimért és pontos, szálegyenes háttal hajt végre mindent. Az arcáról színtiszta koncentráció tükröződik, viszont a szeme az ami miatt aggódni kell, megtört és iszonyatosan sok szenvedés sugárzik belőle. Van benne emberség-hallom a saját ösztönöm ahogy azon gondolkozom megéri e.

-Nem kértem közönséget-vakkantja oda féloldalról nekem, miközben visszapakolja a súlyokat és átsétál egy másik géphez

-Áthelyeztek veled együtt Althea- csúszik ki a név és azonnal megmerevedek, figyelek,hogy hallotta e és pechem van,mert rezzenéstelen arccal mered rám

-Althea?-kérdez vissza

-Igen, ezt a nevet adtuk neked, így hívunk ha beszélünk rólad,mivel a neved nem tudjuk.- magyarázok és közbe lassan én is elkezdek melegíteni

-Althea....-izlelgeti a nevet- tetszik,jobban hangzik mint az eredeti,amit amúgy sincs már semmi értelme használnom, az az ember rég meghalt akinek azt adták,sóhajt fel és folytatja gyakorlatait

-Hogyan neveztek a kiképzésed alatt?- kérdezem halkan, tanulmányozva az arcát. Jó pár perc eltelik csöndben és már nem is reménykedem,hogy válaszol. Elkezdem a saját edzéstervemet, fél szememet azért a tőlem nem messze elhelyezkedő lányon tartom.

-Inferno-ejti ki az egy szócskát rám nézve-ez volt a hívónevem

-Pokol-suttogom megértve a jelentését

-Inkább alvilág, de igen, a kiképzőtisztem adta. A beavatásomkor elmondta,hogy azért mert én magam leszek a kénköves pokol azok számára,akik az utamba kerülnek. Igaza lett, poklot éltem át és végül én magam váltam azzá.- magyaráz halkan, izzadságtól csöpögő arccal. Nem hittem volna,hogy ennyi információt kapok tőle már most, de örülök neki,hogy nem támadásnak vette, hogy itt vagyok.

-Szóval áthelyeznek engem valami úszó erődbe, hogy aztán ott rohadjak meg.-vált témét olyan gyorsan,hogyhirtelen megszólalni semtudok,amikor felhúzott szemöldökkel már ott is áll előttem

-Nem, védett házba helyeznek, hogy megmutassa a csapat nem akar ártani neked és hajlik az együttműködésre.-nézek le rá- És én is megyek.

-Szuper,bébisszittert kapok és egy majdnem börtönt-fordul meg és fújtat egyet, meglepődöttségemben majdnem felhorkantok, szóval ő is tud emberien viselkedni, nyugtázom magamban. Ez kezdésnek nem is rossz, kommunikál és ez a lényeg, a fontosabb kérdésekkel még várhatunk.

Ezután ő is és én is inkább befele koncentrálunk, elmerülünk a gondolatainkban edzés közben. Ami nálam azt jelenti, hogy ismét elkezdek agyalni a miérteken és a hogyanokon. Nem értem miért van pont egy törékeny alig 20 éves lányra szüksége a hydrának,amikor annyi de annyi megtermett férfi áll önszántából a rendelkezésükre. Csak pörögnek és pörögnek a gondolataim, hogyan fogom pont én segíteni őt, amikor én is a folyamatosan visszatérő démonokkal küzdök.

Csak ütöm és ütöm a zsákot, ami fájdalmasan nyikorogva hinbálózik előre-hátra a láncain. Már az én homlokom is nedves, csípi a szemem a belecsorgó izzadság, de most jól esik levezetni, annyi minden történt mostanában. Ez a nő, a támadások, Bucky felbukkanása. Mind egy nagyob terv részei, puzzle darabok, amiket lassan össze kell illeszteni, hogy megkapjuk az egészet. Viszont még annyi információnk nincs, hogy a kép egésze megvan, rengeteg minden hiányzik még és ez idegtépő. Nem tudjuk mit akarnak, hogyan kéne lépni,hogy keresztbe tudjunk nekik tenni. Egyedüli nyomunk Althea,aki saját maga is a darabokat próbála összeilleszteni.

Kifújom a levegőt és egy utolsó ütést viszek be, aminek köszönhetően megadja magát az anyag a bokszzsák félbeszakad, lerepül a helyéről és a terem másik végében áll meg. Visszahúzom magam mellé a kezem és pislogok párat, a kezemből csöpög a vér ,elfelejtettem betekerni előtte. A cseppek lehullanak a lábam elé szépen lassan én pedig csak bámulom őket, a bütyeim égnek, az ujjaimat nem tudom teljesen kinyújtani,de sz elmém legalább elcsendesült.

-Nem hittem volna kapitányom, hogy te is ilyen önsanyargató vagy.-hallok meg egy hangot magam mögül, teljesen kiment a ejemből,hogy nem vagyok egyedül. Gyorsan megfordulok és egyenesen a szemébe nézek.

-Mindenkinek vannak démonai-sóhajtok és elkezdem a kezemet vizslatni

-Valaki jobban tudja őket kezelni, mint mások- sóhajt fel és hallom,ahogy közelebb lép, a sportcipős lába a látóterem sarkában bukkan fel-az önsanyargatás nem megoldás, ha egy tanácsot adhatok-leheli-próbáltam,de nem segített

-Nem volt teljesen szándékos- vonom meg a vállam és óvatosan felemelem a fejem

-A tudatalatti erősebb mint hinnénk-emeli feljebb a a tekintetét és már ő is a szemembe néz, vizslat,tanulmányoz,tudom,hogy most valószínűleg azon gondolkozik megéri e velem lefolytatni ezt a beszélgetést, meg akarja e osztani a gondolatait egy vadidegen emberrel. Én is gondolkodom, mennyire messzire enged menni,ha kérdezek? Elárul e még többet magáról?

-A te kezeid is így néznek ki-biccentek

-Ezek szerint nem is különbözünk annyira-vonja meg a vállát

-Viszont neked nem csak ott vannak horzsolásaid-mutatok a hasára, mellkasára- tele vagy vágásokkal, ezeket mind ott szerezted igaz?-nézek rá aggodalmasan és várok,hogy most ezzel elijesztem e

-Igen, a kiképzésem nem volt épp leányálom-röhög fel, bennem pedig ismét felüti a fejét a méreg és megfeszülök-viszont ezek már csak emlékeztetők, tudatják velem,hogy még itt vagyok, élek, végigcsináltam.