Szinte felriad a délutáni alvásából, csak néhány órát aludt, de au is bőven elégnek bizonyult, hogy a naptovábbi részét csinálni. Oldalra fordítja a fejét, hogy meglesse a többieket, akik már nincsenek is ott. Mély levegőt vesz, hogy erőt vegyen magán, tetszik neki az alfa illata, talán pont emiatt aludt olyan békésen, kissé kómásan kel fel az ágyból, majd a halk hang irányába kezd el lépkedni. Lehetséges, hogy többet aludt, mint hitte. Halkan megy be a nappaliba, ahol a legjobban érzi a menta illatot, fel sem tűnik neki, hogy inkább az után megy, mintsem a hangok irányába. Mosolyogva áll meg a kanapé mögött és a többieket figyeli, tudja, hogy idegennek kéne éreznie ezt, de mégis nagyon örül annak, hogy fia ennyire megkedvelte az alfát. Ki tudja, lehet, hogy még nyugodtabb szívvel engedné magához közelebb Jungkookot. Már úgy is majdnem megtette, érdekesnek gondolja azt, hogy emiatt egyáltalán nincs bűntudata, azt hitte ez fogja kísérteni napokig. Sokkal inkább azt bánja már, hogy egyáltalán nem tett semmit sem. Az lett volna az első dolog, amit azért tett volna, mert akarta és nem azért, mert az várják el tőle. Muszáj ezt elfelejtenie, minél tovább gondolkodik ezen, annál jobban bánja. A kanapé mögött egy puszi nyom gyereke fejére, hogy felhívja magára a figyelmet, Jungkook egyből odakapja a fejét és Taehyung mintha látna némi pimaszságot szemeiben.

-És én nem kapok? - vonja fel a szemöldökét. - Ügyesen aludtam, ahogy mondtad. Jó voltam.

És meg is van az a gondolat, ami miatt ennyire csillogott a másik szeme. Taehyung nevetve nyom egy puszit az alfa homlokára. Nem is tudják, hogy ki döbben meg jobban, az omega, mert megtette vagy az alfa, mert valóban kapott egy puszi. Gyorsan kerüli meg a kanapét, hogy a fia mellett foglaljon helyet, akit nagyon lekötött a mese, valahogy ennek különösen örül. Lopva pillant az alfa felé, csak arra nem számít, hogy őt is figyelik, tekintetét egyikük sem kapja el, Taehunyg főleg azért, mert most is váltig állítja, hogy a másik szemei enyhén vörös színben pompáznak, a legrosszabb az egészben, hogy érzi, pontosabba nagyon is tisztában van azzal, hogy lélektükre lassan arany színben pompázik. Értetlenül áll ehhez az egészhez, nem is tudja hova tenni, hogy mi történik éppen, de abban biztos, hogy nem akarja a végét, élvezi, ahogy egyre vörösebb lesz a másik tekintete, megnyugtatja. Mintha mind a ketten átéreznék a másik izgatottságát, értetlenségét és nyugodtságát, ezt mind egyszerre. Különösen ahhoz kell nagy önuralom mind kettejük részéről, hogy helyükön maradjanak, tekintve arra, hogy egy gyerek ül közöttük. Vajon, ezt a másik is érzi vagy csak saját maguk? Sokáig nem kell ezen gondolkodniuk, egy csapásként tör össze minden, ahogy kinyílik a bejárati ajtó.

-Apu! - szalad ki a csöppség.

Lassan kel fel a helyéről, hogy férje elé siessen, az egész házba nőt érzi egyedül idegennek, egy olyan személynek, aki nem is tartozik ide, ennek teljesen fordítva kéne lennie. Összevont szemöldökkel nézi, ahogy néhány vállveregetést ad gyerekének és azzal a lendülettel tovább is megy. Mivel Jungkook is jelen van, tudja, hogy nem a szokásos üdvözlést kapja, így ahogy várta is egy gyors puszi érkezik a szájára. Alighanem kezd belefáradni ebbe a mesterkélt szerepébe.

-Milyen volt a napotok?

-Egész jó. - válaszolja Taehyung. - Dae nem rég kelt fel, Kook most végzett a kerttel. - fog fia kezére.

Nem törődik azzal, hogy Jungkook tudja, hazudik, mint a vízfolyás, inkább csak a konyhába siet, hogy megcsinálja férjének a szokásos kávét, miután elpakolta cuccait. Jinhwan mosolyogva köszön a másik alfának és a konyhába veszik az irányt.

-Minden rendben van? Tae megmutatott mindent? - kérdezi, mire csak bólint. - Néha elfelejti a dolgokat.

-Talán csak azért, mert fáradt. - vonja fel szemöldökét.

-Ugyan, itt nem kell semmit sem csinálnia. Nem akarom, hogy dolgozzon, inkább megcsinálok helyette mindent. - dől hátra a székében. - De megéri, kint sok a seggfej, akik nem ismerik a határokat.

Jungkooknak minden türelmét össze kell szednie ahhoz, hogy ne borítsa rá a másikra az asztalt. Valamit nagyon furcsáll ebben az emberben, egyáltalán nem tetszik neki, ahogy az omegára néz, ahogy hozzá ér vagy az, hogy úgy beszél róla, mintha nem is hallaná. Érzi Taehyungon, hogy kifejezetten feszeng, ha ő képes ezt megállapítani illatából, akkor a férje is, főleg egy gyerek után, csupán csak nem érdekli.

-Ez igaz. - ad igazat egyből Jungkook. - Valóban sok a seggfej. - veszi halkabbra hangját, hogy lehetőleg a gyerek ne hallja meg. - És ezek általában észre sem veszik, hogy azok, az a legrosszabb, ha házas. Az olyan nem értékeli azt, hogy a társa egy kincs, akit meg kell becsülni.

-Szerintem teljesen igazad van. Majd meglepődnek, hogy valaki máshoz megy.

-Ugye? De az ilyen meg is érdemli, hogy más szeretgesse meg a társát. - kishíján felhorkant Jungkook, kifejezetten élvezi ezt a helyzetet. - Elnézést, vissza kell mennem dolgozni, még van vissza néhány dolog. - pillant Taehyungra.

Most már tudja, hogy ezt a két alfát egy helyre nem szabad zárni. Ahogy férje elé teszi a kávét ő egyből felpattan, majd a nappaliba foglal helyet. Ez a viselkedése sokkal inkább megszokott tőle, mintsem az, hogy agyon szeretgesse. Bár az nem is igen hiányzik Taehyungnak, csak néha töltene velük időt, ő már bőven boldog lenne vele. Amíg fia a szobájában játszik, besétál ő is a nappaliba, hogy tőle igen szokatlan módon csatlakozzon a tévé nézéséhez.

-Szeretnél valamit? - kérdezi Jinhwan. - Nem szoktál itt lenni.

-Nem mondanám. - von vállat. - Kérdezni akarok valamit. - mivel nem kap választ így az gondolja folytatja. - Nem megyünk el egyszer valahova?

-Lázad lesz vagy mi?

-Nem. - vágja rá. - Hárman. A fiad hiányol téged. - sóhajtja. - Egyre kevesebbet vagy itthon, biztos sok a munka, - vagy az omegák, bár ezt inkább magában teszi hozzá. - de tényleg hiányzol neki, csak egy kicsit játssz vele. Vagy menjünk valahova, régebben sokan voltunk el.

Igaz, tudja minden igyekezete hiába, mert ugyanazt a választ fogja kapni, de a fiáért akár egész álló nap és éjjel könyörögni fog neki, csak azért, hogy minimális időt is töltsön vele és nem érezze a hiányát. Ő még megbékél vele, de gyermekének nem kéne ebbe bele törődnie.

-Neked sem beszélned kell vele, hanem felvilágosítani. Ugye, egy alfa fiúval könnyebb dolgod lenne.

-Már megint ez? Még csak gyerek, sok év van mielőtt az első láza lenne, még úgy sem értené, egy kicsit legyen gyerek. Akinek hiányzik a másik apja.

Érzi, hogy kezdi feszegetni a határait, de egyre kevésbé érdekli ez. Fogalma sincs, hogy mennyi ideig kell még ezeket hallgatnia, talán valóban addig, amíg meg nem kapja azt, amit a másik akar. Bár idővel kiismerte, akkor is kudarcnak tekintené őt.

-Igen, ezzel jövök. Egyszer ágyba vittelek, akkor sem tudtál egy alfa fiút szülni, ki vagyok veled segítve.

-Hát persze, mert ezt ki lehet választani, mint egy ruhát. - csattan fel hirtelen, ami még őt is meglepi.

-Taehyung. - szegezi rá tekintetét.

-Bocsánat. - veszi lejjebb hangját.

Feladja, már nem tudja miképp kéne a másikkal beszélgetni, anélkül hogy valami miatt hibáztatná. Egyből a konyha felé veszi az irányt, hogy bánatát elfojtsa, ha megtalálná azt, amit éppen keres. Érzi, ahogy férje belép hozzá, így szembe fordul vele, nem akar, vagy nem is mer megszólalni, hátha valamivel újból felidegesíti a másikat.

-Keresel valamit?

-Nem. - rázza a fejét. - Szerintem elfogyott a sütim úgyis.

-Látod, ezért nem megyünk sehova sem. - rázza a fejét. - Régebben legalább mutogatni tudtalak, mert jól néztél ki, a szülés kicsit megviselt, de nem baj, csak elég azokból a sütikből.

Olyan szívesen hozzá vágna a másikhoz valamit, talán az ásó, amit a kezében tart pont megfelelő lenne a célra, csak akkor két személy előtt is felelnie kellene. Nem is tudja egyik sem, hogy ezt hallotta, bár lehet, hogy a másik alfa szerencséje, hogy nem az egész beszélgetésnek volt tanúja. Levágja a szerszámot a kezéből és az ideiglenes házába sietve veszi fel a szükséges dolgokat. talán, mire visszatér már kevésbé akarja felképelni a másikat, ha meg nem, lehet megkéne tennie. Most már teljesen biztos abba, hogy egy kicsit sem érdemli meg Taehyungot, tényleg meg fog lepődni, ha egyszer hozzá fog szaladni helyette. Kifejezetten várja azt a napot.