Ma éjjel valamiért még nehezebb álomba nyomnia magát. Az ágyban fekve nézi ablakából az eget, abban reménykedve, hogy hamarosan el fog tudni aludni, legalább pár órát szeretne pihenni, mielőtt még szólna az ébresztője. Nem is az zavarja, hogy férje valószínűleg egy másik omegával töltötte az időt, míg azt mondta dolgozik, volt már ilyen és túl is tette magát rajta, hiszen muszáj volt neki. Sokkal inkább az zavarta, hogy ezt biztos Jungkook is tudja. Mindig próbálja megőrizni azt, hogy tökéletesnek mutassa magát és a házasságát is, különösen a házasságát... Ne hozz szégyent. A mondtad, mi miatt mindig úgy cselekedett, ahogy mások elvárták azt tőle, nem is emlékszik arra, hogy mit tett csak amiatt, mert akarta. Az oldalára fordul és magához öleli a takaróját a sötét szobába, néha kifejezetten magányosnak érzi a helyét, egyedül ehhez nem tud hozzá szokni, a szoba ürességéhez, hiába rendezi át, hord ide több díszt, csak egy kis társaságra vágyik. Nem mintha ezt a társa megadná neki, inkább csak elélnek egymás mellett. Irigyli Jungkookot, őt nem érdekli, hogy mit fog szólni az apja, megy a saját elképzelése felé. Ránéz az órára, már a nap is egyre jobban fent van, tudja, hogy nem fogja ma magát kipihenni egy kicsit sem, így felkel és papucsába bújva óvatosan megy le az emeletről. Igaz nem érti, hogy miért ennyire halk, azt a szintet egyedül ő uralta, még ennek ellenére is inkább a hideg rázza attól a helytől, mintsem az öröm. Óvatosan néz be gyermeke szobájába, akit a takaró alatt talál meg mély álomba járva, egyre kevesebbszer megy fel hozzá és ennek nem tudja, hogy örüljön vagy inkább csalódott legyen. Még mindig akkor aludt a legjobban, mikor fia is vele volt. Olyan halkan, ahogy jött sétál kifelé is, hogy a konyhába érve kezdje el a reggeliket készíteni, mielőtt még felébrednének az emberek. Épp csak lerakja a kávét férjének, aki már meg is jelenik az ajtóban, kezében egy borítékkal, miben látszólag nagyon belemerült.

-Jó reggelt. - köszön egy halvány mosollyal Taehyung.

Ez pontosan addig tart, amíg ki nem sétál az alfa a helyiségből, teljesen figyelmen hagyva a másikat, hogy a nappaliba fogyassza el a kávéját. Nem igazán tudja már, hogy mivel tudná legalább annyira felkelteni a másik figyelmét, már csak annyira is, hogy néha ránézzen.

-Persze, végülis, csak tegnap nyaltam fel az egész konyhát is. - bosszankodik, ahogy az ott hagyott szemeteket eltakarítja. - Remélem a nappali is tiszta retek lesz, hiszen imádok meghalni a takarításban.

Sokáig nem tud puffogni magában, mert a kertből egy ismerős alak közeledik felé, enyhén kócos hajjal. Innen egészen úgy tűnik Taehyungnak, hogy ő sem aludt túl sokat az éjjel, ennek a tudata valamiért megnyugtatja. Összevont szemöldökkel nézi, ahogy a hátsó ajtó előtt megáll a másik, hogy cipőjét lerúgja, majd nagy léptekkel tegye meg a távolságot a konyháig, kissé értetlenül néz az alfára, nem tudja elképzelni, hogy mégis mi ütött belé az éjszaka folyamán. Jungkook egy mosollyal néz ez előtte állóra és egy álmos köszönés után ledobja magát a székre, ügyelve arra, hogy véletlenül se lépjen a padlóra.

-Minden rendben? - dönti oldalra fejét Taehyung. - Kicsit aggódom, tekintve arra, ahogy bejöttél. Ennyire nem kényelmetlen az az ágy.

-Jó minden, csak nem akartam annyira a padlóra lépni, nincs papucsom és tegnap takarítottál. Nem akartam összecseszni az egészet.

-Ezt még valaki észreveszi ebben a házban? - pislog nagyokat. - Egyre jobban örülök annak, hogy te itt vagy, soha ne menj el innen.

Igaz, Taehyung enyhe viccel a hangjában mondja ezeket, az alfának mégis beugrott az, hogy nyugdíjas koráig itt marad, ha ezt szeretné a másik. Egyből kirázza a hideg, ahogy megérzi a számára igen csak kellemetlen illatot, ami még mindig hordozza magával az édes illatot, hátra kapja a fejét és mindig szívesen megütné, főleg úgy, hogy nem is figyel rá teljesen.

-Jó reggelt. - néz fel Jinhwan. - Jó a ház? Minden rendben vele? - Jungkook csak bólint és igen próbálkozik azzal, hogy ne érezzék az ellenszenvét. - Köszönöm a kávét. - ad egy puszit házastársa arcára. - Ma már előbb érek haza, de most mennek kell.

Jungkook, ahogy elnézi kettejüket, egyre jobban emészti el a bűntudat, azért, amit az este csinált. Talán nem volt a legjobb ötlete, hogy a másikról fantáziálgatva vezesse egyre jobban lejjebb kezét, de az csak mozgott magától, annyi akaratereje meg nem volt, hogy le is állítsa magát. Az omega meg sem próbálja győzködni férjét, hogy legalább addig maradjon itt, amíg fiúk fel nem kell, túl jól ismeri már a választ. Az újonnan érkezett vendég, egészen eddig csendben figyelt, sokadik alkalommal vesz már észre a másik erőltetett mosolyát.

-Felkeltem Daet, miután elvittem az oviba, megmutatok mindent.

Ha tehetné kikerülné ezt a pár pillanatot, amit át fog élni hamarosan. Valamivel kevésbé mosolyogva ül le gyermeke ágya szélére, hogy gyengéden ébresztgesse fel őt, egyből kiszélesedik a mosolya, mikor a pici, csillogó szemek ránéznek, visszatükrözve az ébredés utáni kábultságot. Ölébe véve a csöppséget sétál ki a konyhába, hogy a kakaót is elkészítse, de a bejáratnál megtorpan. A mosogató Jungkook eddig a legszexibb dolog, amit ebben a házban látott, nem tudja eldönteni, hogy nézegesse tovább, ahogy ezt az apró gesztust megteszi vagy kezdjen el hálálkodni neki sokadik alkalommal is. Csak akkor kapja el a tekintetét, amikor az alfa felemeli sötét tekintetét és elmosolyodik, ahogy meglátja az alvót. Valahol mélyen reméli, hogy nem vette azt észre, ahogy mosogatás közben bámulja. Daesung álmosan emeli fel a fejét apja válláról, egyből felélénkül, ahogy meglátja újonnan szerzett barátját, a kis pingvin plüssét az asztalra téve tornázza fel magát a székre, hogy lábát lóbálva várja a kakaóját.

-Apu visz oviba? - kérdezi mosolyogva. - Az autóval.

-Apának el kellett menni dolgozni. - pillant rá Taehyung. - De ma előbb jön haza, még ébren leszel.

Utálja ezeket a folytonos magyarázkodásokat és reménykeltéseket. Főleg azt utálja, hogy nem is érdekli a másik az, hogy folyton várja gyermeke és még csak tíz percre sem hajlandó vele találkozni. Jungkook gyorsan ül a pici mellém, mielőtt még könnyei utat törnének maguknak.

-Van egy ötletem. - suttogja halkan az alfa. - Amíg apa elkészíti a kakaót játsszunk valamit. Tetszik, amit kitaláltál tegnap azt az autós játékot. Játszanál velem? Ha legyőzöl elviszlek az autómmal.

A csöppség egyből elfelejti a szomorkodását és a versenyszellemével együtt ragadja kézen Jungkookot, hogy a szőnyeg felé húzza egyre nagyobb mosollyal. Az alfa próbálja követni az új játékszabályokat, hogy minél jobban el tudja terelni a kicsi figyelmét. Talán nem bánja majd a ház ura, hogy helyette ő visz el mind a kettejüket, így még a terve egyik fele is sikerülhet. Taehyung kezében a kakaóval sétál oda hozzájuk, hogy figyelje azt, hogy mennyire le tudja kötni a fia figyelmét, olyan gyorsan hozzászokott ehhez a minimális segítséghez s, hogy nem is tudja, hogy eddig hogyan csinálta enélkül az egészet.

-Kakaó szünet. - kapja fel Daesungot az alfa, aki csak nevetve kapaszkodik a másik vállaiba. - Szomorúan vallom be, de nyertél. - dobja la a kanapére, amit szintént nevetve fogad.

-Apa, autóval megyek oviba. - veszi el a kakaóját.

-Kook, nem muszáj elvinned minket. - ül le Taehyung is. - Mindig gyalog megyünk.

-Ez semmiség, így legalább muszáj eljönnöd velem valahova. - mosolyog. - El akarlak valahova vinni.

Daesung csak apja vállának dől, miközben lábát Jungkookon pihenteti, ahogy nézi a mesét. Taehyung csak egy puszit nyom friss tincsei közé, majd az alfára vezeti tekintetét, aki még így is folyamatosan piszkálgatja gyerekét. Komolyan elgondolkozik azon, hogy ezeket miképp tudja meghálálni a másiknak, furcsa számára, hogy valaki ilyenekben is segít neki. Eddig csak a pozitívumot látja abban, hogy Jungkook itt van vele. Bárcsak a kezdetektől fogva így lett volna.