Jungkook idegesen mászkált folyamatosan a folyosón, mintha így le tudta volna nyugtatni csapongó gondolatait, amik mindig egy olyan irányba terelték képzelgéseit, aminek nem örült, sőt ha lehetett még idegesebbé tették. Hiába szóltak már neki, hogy mind a ketten biztonságban vannak és teljesen problémamentesen fog lezajlani minden, idegesíti őt az, hogy nem lehet ott Taehyung mellett. Megpróbálkozik azzal, hogy leül az egyik műanyag székre, ami nem a hosszan tartó várakozásra lettek kialakítva, így csak lábát rázva próbál minél kényelmesebb helyet találni arra, hogy kivárja azt a pillanatot, amikor az orvos kinyitja az előtte lévő ajtót és végre beengedi. Folyamatosan a falapot nézi, figyelmen kívül hagyja az ápolók sokaságát, akik közül néhány beférkőzik az ajtón túlra, olyankor minden tőle telhetőt megtesz, hogy bepillantson oda még akkor is, ha csak pár másodperig tart. Messziről látja, hogy az anyja közeleg a táskával a kezében, kábán kell fel a helyéről, hogy addig a pár másodpercig elterelje figyelmét a folytonos aggódásról. Erőltetett mosollyal teszi be a táskát a helyére, hogy utána újra elfoglalhassa helyét a kényelmetlen székekben, anyja mellett, nagy szemekkel néz szülőjére, hátha tud valami tanácsot adni annak érdekében, hogy ne legyen folyamatos ideges.

-Kook, nem azt mondtad a telefonban, hogy minden rendben? - teszi fia térdére kezét. - Nem lesz semmi baj, de most nagyon sokat kell várnod, nyugalomban. Ha ideges vagy, nem fog előbb megszületni.

-Tudom, anya, de attól még nagyon félek. - sóhajtja az alfa. - Mindentől. Ijesztő, ahogy elvitték Taet, idegesít, hogy be sem mehetek, rettegek attól, amikor kijön majd az orvos. Születni fog egy lányom, akinek rengeteg minden fog kelleni, rengeteg éven keresztül, addig úgyis apánál kell dolgoznom, meg... meg kell... rengeteg minden.

-Gondoltál volna rá akkor, amikor megcsináltad, fiam. - veregette vállon. - Tiszta apád fia vagy, ne aggódjatok folyamatosan ennyit, bár a szülőség egyik pillére az, hogy folyton félni fogsz. De nem egyedül, ott van a párod, TaeTae szülei is jönni fognak, mi is itt vagyunk, szóval nekem itt ne aggódj, csak várj, hogy kijöjjön onnan valaki. Én is nagyon várom, látni akarom a csöppségemet. Nem adom nektek vissza soha.

Halvány mosolyra húzza ajkait anyja szavait hallgatva, bár az apró kis vigyor gondterhelt arcán addig tart, amíg ki nem nyílik az előtte lévő ajtó. Egyből lábra tornázza magát, bár gondolatai mélyén ott motoszkál, lehet jobb lenne, ha ülne, esetleges olyan hír hallatán úgyse bírná el saját lába. Minden apró rezdülésre figyel, mintha elmondhatnak azok bármit is arról, amit az orvos akar mondani, szinte nem is vár semmit, amint ez előtte álló bólint egyből beteszi a lábát a szobába, amit egy kicsit sem szokatlan módon édes illat vesz körbe.

-Még vizsg...

Ideje sem volt befejezni a mondatát Taehyungnak, Jungkook nagy léptekkel ment hozzá, hogy ajkaira hajolhasson. A mérhetetlen mennyiségű félelemhez most már hozzájárult a nyugalom, amint megpillantotta párját, ha tehetné így maradna ameddig csak tudna, ha nem vennék körül őket különböző személyzet, akik minél előbb szeretnék a dolgait végezni.

-Annyira szeretlek, Taehyung. - nyom egy utolsó csókot a másik homlokára. - Őszintén, azon voltam, hogy betörök ide. Hogy érzed magad? - ül le az ágy szélére, miközben párja izzadt tincseit tűri el. - Minden rendben?

-Fogjuk rá, egyrészt még fáj és szerintem az elkövetkező napokban csak aludni fogsz látni engem.

Szinte gyilkos pillantással néz arra a nővérre, aki megzavarja őket, azzal a mondattal, hogy vissza kéne foglalnia a helyet a szobájukba. Anyja mellett foglalja el a helyét, amíg hozzá képest türelmesen várja, hogy Taehyung újra megközelíthető állapotban legyen, egészen addig a pillanatig tud az ajtón kívül maradni, amíg meg nem látja, hogy gyermekét is beviszik a szobába. Hatalmas izgatottsággal terem egyből az omega ágya mellett, csillogó szemekkel nézi végig a csöppséget, aki Taehyung kezében mocorog, próbál oda figyelni arra, amit az orvos mondd, hiszen úgy érzi teljesen fontosak szavai, de nem rég született lányának szenteli minden figyelmét. Izgatottsága miatt enyhe remegő kezekkel hagyja, hogy az omega a kezébe adja, próbálja visszafogni mosolyát, legalább addig, amíg a számára még mindig idegennek mondható férfi el nem hagyja a szobát, de úgy érzi vesztésre áll. Még Taehyung is hálát ad azért, amikor újra csak hárman vannak jelen a szobában, lehunyt szemekkel szívja mélyen magába a nyugtató mentát és a lány édes illatát. Mosolyogva dől hátra, próbálva nyitva tartani szemét, hogy kiélvezhessen minden pillanatot.

-Soha nem fogom neked vissza adni. - nyom egy puszit a csöppség homlokára. - Tae, mától ő nálam marad.

-Csak addig, ameddig haza nem tudtok jönni. - lép be Jungkook édesanyja suttogva a szobába. - Onnantól kezdve lesz egy lányom.

Taehyung fájdalmasan nevetve dől teljesen hátra, már csak meg sem próbál fáradtságával dacolni, most az először érzi azt, hogy semmi miatt sem kell aggódnia, sokkal nagyobb nyugodtság fogta el, most, hogy többen is itt vannak. Az alfa vigyorogva adja át anyjának is lányét, miközben közelebb ül párjához, már így is elhatározta, hogy a legutolsó pillanatig itt marad. Késő délutánra jár az idő, amikor fiúk mosolyogva szalad be a szobába, hogy Jungkook ölébe ugorhasson, meglepődve néz apjára, aki még egy halvány vigyort is megenged magának. Daesung nagy szemekkel közelíti meg a kiságyat, melyben húga pihen már egy ideje. Szép lassan érkeznek meg a többiek is, egyikük a másik után, miután már megtudták, hogy lehet látogatni, bár az ápolók néha szúrós szemmel nézegették őket, egyikük sem szólt azért, hogy itt az ideje a távozásnak.

-Végre neked is két gyereked van. - ül le Hoseok sóhajtva. - Az ikrek majd örülhetnek, nem egymást nyúzzák majd, ha nagyobbak lesznek.

-El nem tudom neked mondani mennyire szerencsés vagy, te csöppség, hogy nem Jungkookra hasonlítasz a legjobban. - mosolyog Yoongi is, kezébe véve az újonnan születetett. - Ha nagyon szerencséd van, ez így is marad.

-Megjegyzés, Yoongs többet nem megy a lányom közelébe. - fintorog Jungkook. - Előre látom nem lehet túl sokat a közeledbe, mert a végén olyan lesz, mint te. Rossz hatással vagy mindenkire is.

-Tae, ha majd Jungkook szenved bármivel is, vedd fel videóra. - hagyja figyelmen kívül barátját. - Látni akarom. Még Dae is élvezni fogja. - pillant a fiúra, aki Taehyung mellett fekszik szorosan.

Taehyung és még Jungkook is mosolyogva rázzák meg a fejüket. Erre a napra visszagondolva úgy érzik ez az a pillanat az, amikor egy kis pillanatra lazíthatnak. Már a válás miatt sem kell aggódniuk, végre teljesen boldogan felvállalhatják a kapcsolatukat, Taehyung hamarosan meg fogja nyitni kávézóját és még Jungkook is pozitív híreket kapott grafikus pályafutásával kapcsolatban. Az alfa régebben még csak azt sem merte volna gondolni, hogy valaha együtt lesz az omegával, főleg nem azt, hogy egyszer kinézik azt a házat, amelyben majd a közös életüket fogják elkezdeni mind két gyermekükkel, tele meglepetéssel.

Hát... Igazság szerint nagyjából ide terveztem a végét ennek a storynak :(

De tervezek hozni egy ilyen plusz rész ehhez. Igazság szerint én szerettem írni ezt, és köszönöm azt, hogy megint ilyen sokan olvastátok ezt a könyvemet is, nagyon szépen köszönöm.

Biztos vagyok benne, hogy fogok még omegaverse könyvet írni, mert még mindig egy olyan dolognak tartom, ahol fejlődni szeretnék.

Tényleg még egyszer köszönöm, hogy ilyen sokat olvastátok. Remélem nem éreztétek nagyon lezáratlannak a történetet. ❤️❤️