Az alfa számára ez a kicsi kávézó igen nyomasztónak tűnik. Hiába próbálják barátságosabbnak feltűntetni a virágok és a világos színekkel, nem sikerül nyugodtabb környezetet kialakítani számukra. Folyamatosan az szemközti falon lévő festményt nézni, amin egy nő van, virágokkal a kezében, sose hitte volna, hogy egyszer ilyen részleteséggel fog bármit megfigyelni, de számára így a legjobb elterelni a figyelmét arról, hogy Taehyung anyját várják. Az sem nyugtatja meg, ahogy az omega folyamatosan az ajtó felé pillant, látszólag ő is nagyon ideges a rájuk váró beszélgetés miatt, ráadásul az sem segített neki, hogy reggel a szokottnál is nagyobb idegeskedéssel indult napnak a párja. Mereven nézi az előtte heverő kávét, amibe azóta nem is ivott bele, mióta kihozták neki. Egyből elveszi kezeit párja combjáról, amikor meglátja az ablakból közeledni, jobbnak látja az asztalon tartani őket, eléggé átjárja az idegesség, mikor Taehyung ennek ellenére is megfogja kezét. Látja az éppen megérkezőn, hogy túlzottan sok ideig méregeti őket, annyit már tud, hogy nem kifejezetten szimpatikus számára személye, mégis ennek ellenére érdekli őt, milyen benyomással van rá, mégis egy család lesznek, egy életet nem akar úgy leélni, hogy sose tartsa elég jónak fiának. Ösztönösen húzza össze magát az égető pillantások miatt, az a mosoly sem sejtet semmi jót, amivel megajándékozza őket.

-Sziasztok, bocsi a késésért. - sóhajtja a nő, majd leül a helyére. - Miért néztek ennyire ijedten rám?

-El akarunk mondani valamit és aggaszt a reakciód. - kezdi Taehyung, mire Jungkook csak hevesen bólogat. - Voltam ultrahangot, megmondták a baba nemét. - fogja szorosabban párja kezét. - Alfa és kislány.

-Kislány? - csillannak fel a nő szemei. - De ez nagyszerű, biztos a férjed is örül. - szélesedik ki mosolya. - Már most látom, el lesz kényeztetve.

Igazából Jungkook sokkal rosszabbra számított, azt hitte majd megjegyzést tesz arra, hogy ő is itt van, majd rosszalló pillantások tömkelegét kapja, nem csak azt az egyet. Arra is felkészült, hogy több perces kioktatást fog hallani, arra viszont nem számított, hogy már a létezését is megtagadja a nő. Szerinte sokkal rosszabb is lehetne a helyzet. Mivel nem figyelnek rá, tekintetét levezeti a másik hasára, szinte ez már ösztönös, ha a baba témáról van szó, még tenyerét is rávezeti, amit az omega csak hátra dőlve hagy neki.

-Jinhwan, anya. - szűkíti össze szemeit. - Senki nem mondja férjemnek, csak te. Egy tárgyalás és vége, valamiért nem kifejezetten szeretnéd tudomásul venni, hogy Jungkook a párom. - mutat a mellette ülőre. - Aki szintén itt van. Amúgy Jinhwan nem is tud róla.

-Nem tudja, hogy lánya lesz? - veszi figyelmen kívül fia minden szavát. - Miért nekem mondod el először.

-Mert nem rá tartozik. - vágja rá, mire anyja csak értetlenül néz rá. - Neki nem lesz lánya, egy fia van és marad is, legalábbis tőlem igen. Jungkook a lányom apja, sőt a fiam apja is, ő a párom, szerelmem és még hozzá is mennék, akár a válást követő napon. Szóval, ne csinálj úgy, mintha nem létezne.

Igen nagy erőfeszítés kell számára, hogy ne mosolyogjon az omega szavain, külön öröm számára, ahogy a nő nézi őket. Mintha most venné először észre őt, eddig csak megvető pillantást kapott tőle, abból is csak egyet, most olyan, aki alaposan megnézi, mégis milyen személyt enged maga mellé a fia. Ki lesz az, aki közel kerül családjához, reméli, hogy minden jó benyomást összegyűjt, bár mélyen tudja, hogy ez lehetetlen.

-Ő? Ő lesz az unokám apja? Te megcsaltad a férjed? Nem csodálom, hogy válás lesz így ebből.

-Anya, még mindig én akarok válni tőle. Őt csak az érdekli, hogy kapjon valamit a cégből, ezt még apu is belátja. - sóhajtja fáradtan az omega. - Fogalmam sincs mit szeretsz ennyire benne vagy mit mondott, de az hazugság volt. Mi lenne, ha őt próbálnád megismerni? Tudod, mint egy édesanya, támogatni a fiad és legalább azt tettetni, hogy érdekel az, akit szeretek. - kel fel a helyéről Taehyung - Kérlek, beszéljük akkor, amikor nem Jinhwan után mész, aki jövőhéttől már hivatalosan sem lesz a férjem, ha minden jól megy.

Jungkook mosolyogva követi az omegát, aki egyre gyorsabban sétál visszafelé. Nem tudja, hogy éppen azért, mert ideges vagy csak minél előbb távol akarja magától tudni édesanyját jelen pillanatban. Nem szól semmit, hagyja, hogy Taehyung minden gondolatát megossza vele, ami foglalkoztatja, miközben nagy figyelmet fordít arra, hogy vigyázzon rá.

-Picit lassíts, Tae. - fog a másik kezére. - Igazából nem fogadta rosszul.

-Figyelembe sem vett téged, ez mi, ha nem rossz?

-Én azt hittem percekig ecsetelni fogja, miért vagyok rossz választás és miért kéne Jinhwan mellett maradnod. Esetleg engem kerget el, amiért teherbe ejtettelek, bár, ha az kell ahhoz, hogy elfogadjon, a fél várost átfutom neki. - von vállat. - Mi lenne, ha ma ezzel nem is foglalkoznál és haza mennénk Daehez? Anyuval biztos haza értek.

A legjobbat kapott azokból, ami várt rá, nem fog panaszkodni, teljesen tudja, hogy még nincs vége a találkozásoknak, abban is biztos, hogy soha nem fogja szeretni őt. Talán még csak elfogadni sem, mindig Taehyung volt kapcsolatához fogja hasonlítani őt, annak a mércének nem fog megfelelni, amit a nő állít neki. Bár hajlandó annyit változni, amennyit kell, próbálkozni fog minden erejével, ha nem is saját maga érdekében, akkor gyermekei miatt. Szinte maga mögött hagyja az omegát, ahogy beront a házba, hogy a csöppséget felkapva ölelje magához. Mind a kettejükön végig néz, kicsit még bűntudata is van, amiért előbb meg akart felelni egy számára még idegen személynek, mintsem azoknak, akik minden nap körül veszik. Letéve fiát húzza magához párját, hogy egy gyors puszit nyomjon ajkaira, majd a vállára is, a még mindig fájdalmasabb területre. Egy ajtócsapódás hangja után Jungkook sietve lép az anyjához, hogy a kezéből elvegye a temérdek mennyiségű szatyrot. Felvont szemöldökkel néz végig az összes szatyron, majd anyján is, aki csak mosolyogva néz rá, nem meri megkérdezni milyen dolgok vannak abban a szatyrokban.

-Anya, ez mi?

-Az a kupac Daenek van, ne piszkáld. - csap fia kezére. - A másik a lányotoknak.

-Tessék? De...anya. - pislog nagyokat Jungkook. - Miért veszel ennyire előre dolgokat? Daenek meg veszek én, ne vedd el az örömömet.

-Kook, ebben van egy cuki szoknya. - emeli ki Taehyung az említett ruhadarabot. - Még rácsvédő is van, olyan puha. El is felejtettem mennyire imádtam ezt a korszakot. - pillant le fiára. - Túl gyorsan felnősz kicsikém. - simít a hajára.

Abban a pillanatban vesztik el az omega figyelmét, ahogy megpillantja a következő adag szatyrot, amiből lassan veszi ki a ruhákat, hogy halkan mondjon hozzá néhány dícsérő szót. Jungkook mosolyogva rázza meg a fejét, a vigyora egészen addig tart, amíg anyja oda nem adja fiának a következő szatyrot, miben egy játék foglal helyet.

-Kisfiam, ne nézz így rám. Nagymama vagyok, az a dolgom, hogy elkényeztessem az unokáimat, szóval mindig el fogom árasztani őket. - vesz a kezébe egy szatyrot, hogy a csöppség kezébe nyomja. - Majd mi ezeket elrakjuk, ne aggódj te ezen.

-Nem. - tiltakozik egyből. - Elég az, hogy ezeket te cipelted haza, nem is kéne nehezeket emelned. Mind a ketten üljetek le a nappaliba. - fog az omega csuklójára, hogy felkeltse a székből, majd a nappaliba vezeti. - Maradjatok mind a ketten itt, te kérlek ne emelj nehezet anya, Tae te meg csak ott ülj a mai nap után, inkább csodálkozz a ruhákban.

Sietve kapja fel az összes dolgot, ami a konyhában foglal helyet, hogy bevigye mindenkinek. Sóhajtva ül le és bármennyire is nem akarja bevallani magának, az ő érdeklődését is felkelti, mégis milyen dolgokat kaptak gyermekei. Felüdülés számára a másik arcán látni a mosolyt, s szemeiben az izgatott csillogást, főleg a kávézóban történtek után. Nem sokat fog tudni segíteni annak érdekében, hogy Taehyung az anyjával megbékéljen a válást illetően, de azért tud tenni, hogy végre teljesen úgy érezze, családjukba tartozik.