Kétség, felelem is düh. Főleg ezen érzelmek öntik el Taehyungot, ahogy még mindig az állatkertben vannak, a reményt egyre jobban maguk mögött hagyva. Kifejezetten aggódik fia miatt, egyre kevesebb reményt fűzött ahhoz, hogy még itt találja, bármennyire is ki akarta űzni a rosszabbnál rosszabb gondolatokat, makacs módon találtak egy rést. Azt a rést, ami miatt mindig újabb könnycsepp gördül végig aggódó arcán. Haragszik magára, hiszen elég volt az a néhány perc, amíg nem figyelt, tudta, jobban is figyelhetett volna. Nem is tudja, sőt nem meri elképzelni azokat az időket, amiket esetleg fia nélkül kell töltenie a saját meggondolatlansága miatt. Mélyen már most felkészült arra, hogy egész életén át magát okolja mindenért. Oldalra pillant, ahol Jungkook sétál mellette igen kitartóan, amiért nagyon hálás, valószínűleg férje még ebben a helyzetben sem lenne itt. Hirtelen torpan meg a helyén, szigorúan néz maga elé, ahogy az alfa felé fordul, legszívesebben saját magát pofozná fel, amiért ez eddig még csak eszébe sem jutott.

-Vigyél a házamhoz. - jelenti ki határozottan, mire a másik csak értetlenül néz rá. - Vigyél a házamhoz, Jungkook. - fordul a kijárat felé. - Minél előbb. Kérlek.

Sebesen szeli át a távolságot az autó és a bejárat közt, feszülten ül be az autóba, minél előbb oda szeretne érni, ez volt szinte az utolsó mentsvára, tudta, hogy meg fog nyugodni, ha ott találja a fiát. Ugyanakkor minél közelebb kerül az ismerős környezethez, annál jobban keríti hatalmába a düh minden formája, kicsit sem érdekli majd, hogy eddig férje nem éppen kedvesen állt hozzá. Ha kell még a saját apjától is megvédi a fiát. Mély levegőt vesz, hátra hajtja fejét, hogy legyőzze hányingerét, ami határozottan már csak az idegesség miatt van jelen. Levegőjét kifújja, egy utolsó erőt vesz magán, mielőtt kipattanna a helyéről, kicsit sem finoman löki ki maga előtt az ajtót, ösztönösen a fia szobája felé siet, szintre össze tudna esni a megkönnyebbüléstől, amikor az ágyban egy kis kupacot pillant meg. Jungkook mellkasának dőlve próbál talpon maradni, a hirtelen mennyiségű megkönnyebbülés szinte leteríti a lábáról. Hajába túrva próbálja felkeresni a másik alfát, akit most nagyon szívesen pofozna fel, Jungkookkal együtt. Az alfa eddig is minden körülmények közt meg szerette volna védeni leendő családját, de most érzi azt, ha valamilyen utón - módon a másikat is megpillantja, nem akarja vissza fogni ösztöneit, amik azt súgják számára, védje meg szeretteit.

-Visszajöttek?

Mind a ketten meglepődve fordulnak az ismeretlen hang irányába, még döbbenten néznek a konyhájukban álló lányra, aki nagy szemekkel néz ez előtte állókra. Mind a ketten az elmúlt egy órában igazi érzelmi hullámvasútón voltak, nehezen fogják fel a megkönnyebbülés után az idegen személy jelenlétét, hazudnának, ha azt mondanák, értik mi történik körülöttük. Taehyung egyből az egyik széken foglal helyet, úgy érzi ez az egy nap hirtelen sok volt neki és, ha nem ül le a végén még össze is esik. Jungkook aggódva lép mellé, arra az esetre, ha segítenie kéne neki.

-Bocsi, de te ki vagy? - kérdezi Jungkook. - És hogy kerül ide Dae?

-Jinhwan szólt, hogy vigyázzak a fiára, ő nem rég ment el. - pislog értetlenül a lány. - Maguk nem tudnak erről?

-De igen. - bólint Jungkook. - Nyugodtan menj el, sőt dupla annyi fizetést kapsz tőle. Én is fizetek, ha felpofozod. - veti fel az ötletet. - Csak viccelek.

Jungkook minél előbb kikíséri, sőt inkább kitolja az ajtón a lányt, hogy kettesben tudjon maradni Taehyunggal, aki még mindig enyhén sokkos állapotban ül az étkező asztalnál. Lassan közelíti meg az omegát, le is ül mellé és, hogy magára vonja a figyelmet, óvatosan fogja meg a másik kezét.

-Bemegyek hozzá.

-Nem. - vágja rá Taehyung idegesen. - Bemegyek én és beszélgetni fogok vele, akár tetszik akár nem. Remélem az egész kibaszott cég hallani fogja. Mégis hogyan lehettem ennyire figyelmetlen.

Hálát ad azért, amiért ezt a távot kénytelen gyalog megtenni. Amíg az utat megteszi magában összeszedi a gondolatait, hogy pontosabban mit és hogyan szeretne közölni a másikkal, sőt bízik abban, hogy addigra le tud nyugodni annyira, hogy ne úgy támadja le az irodában ülőt. Valamennyi részben még mindig hibásnak gondolja magát, hiszen akkor is észre kellett volna vennie, hogy a gyermeke a másik apjával megy el az állatkertből. Amint meglátja a céget, vissza sem szeretné fogni indulatait, lépteit megkétszerezi, ahogy átlépi a portát, szúrós tekintettel mered folyamatosan előre, nem is inkább a liftet választja, bármennyi lépcsőfokot megmászik, ha az segít neki valamennyire lenyugodni. Azt is teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy mindenki nagy szemekkel nézi őt, amiért ritka alkalmak egyikéből most is itt van, tisztán láthatóvá teszi, hogy siet és nem is kíván senkivel sem csevegni. Tisztában van vele, hogy a mai napon már csak ő lesz a téma ,esetleg az, hogy mennyire udvariatlan, amiért csak köszönni sem képes, de azzal nyugtatja saját magát, hogy nem sokáig lesz köze ezekhez az emberekhez, akik jobbik esetben is csak ítélkeznek felette. Hirtelen vágja ki az iroda ajtaját, ahol férje és a mellette ácsorgó omega is meglepődve kapják fel a fejüket. Jinhwan egyből felkel, hogy a szokásos műmosolyos köszöntéssel üdvözölje a másikat, de egyből visszaül a helyére, amikor Taehyung tenyere találkozik az arcával. A titkárnő egyből úgy dönt, hogy itt a távozás ideje és sebesen csapja be maga mögött az ajtót.

-Nyugodtan vitess innen ki, de tudod jól, hogy simán vissza jönni. - pillant a másik kezére, ami telefonján pihen.

-Te mégis mit művelsz? - morogja az ülő. - Ráadásul mások előtt.

-Én mit csinálok? Te mi a faszt művelsz? Miért kell a tudtom nélkül elvinni Daet? Egy állatkertből, te seggfej. - emeli fel a hangját. - Addig nem jut el a tudatod, hogy esetleg szólj?

-Így legalább meghallgatsz engem. - próbálja csitítani az omegát is. - Ne merj kiabálni, mert mindenki hallja, hogy üvöltesz. Nem veszed fel a telefont, a tudtom nélkül húztál el ahhoz a másikhoz, ha már beléd rakott egy gyereket, bármit megcsinálhat? Nem akarok válni tőled.

-Ha már belém raktad a gyerekedet, bármit megcsinálhatsz? - emeli fel újra a hangját. - Csodálod, ha el akarok válni? Te nem vagy normális.

-Ide figyelj, Tae. Nem fogsz tőlem válni, mivel akkor az apád a te segged alá rakja ezt a kibaszitt céget.

Az omega hitetlenkedve fújja ki levegőjét. Kezeit az asztalon támasztja meg, ahogy előre dől, tudja jól, hogy valószínűleg társadalmilag nem éppen elfogadott dolog ennyire egy alfa ellen fordulnia, mégsem érdekli, ugyanis jelenleg a fiát szeretné megvédeni, nem pedig saját magát. Jinhwan érdeklődve néz a másikra, sokkal idegesebb, mint általában, ráadásul amiatt is, amiért még mindig érzi azt a pofont az arcán.

-Most te fogsz rám figyelni, évek után először. És jól bele vésed az agyadba, amit mondani fogok. Igen, ha elválok az apám nekem adja a céget, mivel legalább még ennyire szeret engem, ha már hozzád kényszerített. - kezdi el halkan, a hangjában valami baljós csendül fel. - Mert rohadtul nem te szenvedtél ebben a szarban, amibe bele lettünk taszítva, te vígan dugdostad a farkad máshova, amíg én azért is le lettem baszva, mert lélegeztem. Ennek vége, úgyhogy elválok, jól fontold meg, mit csinálsz, ha csak egy kicsit is akarsz még ebből a cégből vagy akár a házból. Ehhez pedig azt fogod csinálni, hogy minden egyes tárgyalásra el fogsz jönni, együtt működsz, mivel így jobban jársz. - emeli fel szemöldökét, oldalra döntve fejét. - Ha nem, a cég is az enyém lesz, mivel apu ide fogja adni, és a ház is. A fiamhoz pedig ne merj még egyszer menni, ne merészeld őt használni arra, hogy velem beszélj. Eddig tök jól használtad a farkad arra, hogy mást dugj meg, legyen arra is tököd, hogy beszélsz velem. Nem érdekel, mennyit hisztizel itt nekem, hogy nem akarsz válni, gondolkodtál volna előre. Kifejezetten örülök annak, hogy Jungkook lesz mind a két gyerekemnek az apja, mert ez a megnevezés sértő, ha rád használják. - dől jobban előre. - Szóval, ne menj a fiam közelébe a tudtom nélkül, azért akard látni, mert a fiad és ne azért, mert beszélni akarsz velem. Fel tudtad fogni? - löki el magát az asztaltól. - Valószínűleg azt mondod, hogy szégyent hozok rád, remélem a szégyenedbe fulladsz bele, ha ismernének téged, ennyi ember sem venne körül téged. Jövőhéten lesz a tárgyalás, előre láthatólag már csak kettő lesz, gondold át.

Az ajtó előtti tömegből ítélve többen is hallották, amit mondott, aminek kifejezetten örül. Még idegességét is maga mögött tudta hagyni, ahogy távolodik a cégtől, már azért sem kell aggódnia, hogy fia merre lehet, bár ezentúl rendszeresen fog tartani attól, jelenlegi férje mikor dönt úgy, hogy megint elviszi magához. Apró mosollyal az arcán nyitja ki a bejárat ajtaját, Jungkook egyből felpattan, kifejezetten aggódott eddig a párjáért, amiért még csak írni sem írt neki, merre jár. Nem tudja, hogy miért, de úgy érzi, hogy valami változott az omegában, ami valamiért tetszik neki.

-Nem érzed rosszul magad? - csúsztatja a másik derekára a kezét. - Reggel még nem voltál jól, nem tudom, hogy ez a nap mennyire tett jót neked. Vagy mi lenne, ha lefeküdnél ide? - tolja a kanapé felé. - Legalább egy kicsit, amíg úgy nem érzem, jól vagy.

-Minden rendben van, Kook. - húzza le maga mellé. - Reményeim szerint már csak kettő tárgyalás lesz és végleg elválok tőle. - sóhajtja. - Utána már végre elkezdhetjük az életünket.

Valamivel nyugodtabban fekszik az omega mellé, ahogy ezt hallja, még mindig nem vallja meg a másiknak, hogy elég régen már a közös életüket tervezgeti. Eddig csak magát nyugtatta, hogy közel van az a pillanat, amikor teljesen övé lehet az omega, de most már tényleg közel van ez a pillanat. Ha nem történik semmi baj addig.