Mi is az a dolog, ami kettejük közt van? Ez egy egészen megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan dolog. Hogyan lennének képesek azt megfogalmazni, amit éreznek a másik iránt, még saját maguk sem tudják kibogozni az érzelmeiket, nem hogy még másnak is beszéljenek erről. Ezt egyszerűen csak érzik, azt a késztetést, hogy neki a másik mellett kell lennie, nincs más választása, egyszerűen csak annyit tehetnek, hogy egymás mellett maradnak, legyen bármi baj is. Még annak a gondolata is fájdalommal jár, hogy valami miatt külön kell válniuk, egyértelműek ezek számukra. Nincs választái lehetőségük, az ösztön vagy éppen csak a sor, nem hagyja őket külön válni. Mégis, mintha ez a kérdés éket vert volna közéjük. Azóta még csak a másik irányába is félve pillantanak, mintha akkor meg kéne magyarázni, mégis miért néz ilyen szemekkel rá, megszólalni sem igen mernek, tartanak attól, hogy akkor meg kéne beszélniük a kérdést. Azt sem tudják, miképp kéne ezt megkérdezni, elvégre Jungkook nem állhat Taehyung elé ezzel a kérdéssel, amikor a válása kellős közepén tart, azt hittem ráér ezzel akkor foglalkozni, amikor a másik alfa még csak a képben sincs. Azzal sem lett egyszerűbb helyzete, hogy tudja, gyermeke fog születni majd, bizonytalansággal tölti el ez jelenleg, mi lesz, ha az omega ettől függetlenül úgy dönt, hogy nincs senkire sem szüksége az életében, hogy csak gyerekei társaságát akarja élvezni? Ebben az esetben sem igen hibáztatná a másikat, bizonyára úgy érzi ennyi év jelenleg bőven elég volt arra, hogy valaki mellé lekösse magát. Ujjaival dobol a kormányon, miközben azt várja, hogy a piros lámpa zöldre váltson és folyamatosan ezek a gondolatok cikáznak fejében, valamennyire nyugodt, hogy Taehyung velük van, nyugodtabb szívvel hagyja ott őt minden reggel. Olyan sokszor megkérdőjelezte magában, vajon helyesen csinálta - e azt, hogy egy teljes családot tett tönkre azzal, hogy megcsókolta először az omegát. Talán itt vétett el egy hatalmas hibát, hagyta megtörténni azt a csókot, még akkor is, hogy mindennel tisztában volt. Lehetséges, hogy pont most véti el a következő nagy hibáját, nem szívesen megy apja cégéhez, hogy munkába álljon, de mindig a szeme előtt lebeg a kettő számára igen fontos személy, miattuk bármit megtenne. Úgy is, hogy azt hiszi, egyszer majd eljön az idő, amikor egyiküknek sincs rá szüksége, sőt lehet már itt van mögötte, csak észre sem veszi. 

Taehyung halkan lépked kifelé a konyhába menet. Valahogy úgy érzi, hogy Jungkook anyja nem kifejezetten kedveli őt, így az elmúlt két napban meglehetősen próbálta elkerülni, még annak ellenére is, hogy az ő házában él. Nem is tudja miképp fog reagálni rá, hogy lassan nagymama lesz belőle. Talán sokkal jobban ellenszenves lesz számára, lehet azt fogja hinni így akarja maga mellett tartani a fiát. Néha még ő is elhiszi, hogy jobb lenne Jungkooknak, ha ő nem lenne mellette, egyszerre több felelősség hárul rá úgy, hogy nem egy, hanem két gyereket visz magával abba a kapcsolatba. A kapcsolatba, amit még ő sem tudna hogyan nevezni. Lehet ezt a valamit kapcsolatnak csúfolni, ami kettejük közt van? Aggasztja a tudat, hogy még csak meg sem beszélik azt a kérdést, tudja, hogy kettejük esetében már pedig meg kell beszélni, hiszen egyszer csak ott voltak egymás mellett, minden kimondott érzelem vagy gondolat nélkül. Azzal nem sokra megy, hogy az alfa szereti, ha még így sem akar sokáig benne maradni kettejük világába. Enyhe rosszulléte miatt szinte azonnal a fürdőszoba felé veszi az irányt, újra mindenki elől befoglalva a helyet, nem igen szokta meg az osztozkodást, tekintve arra, hogy mindig száműzve volt sajt részére. 

-Bocsánat. - nyitja ki a falapot, tudja, hogy ismét a nő előtt ment be. - Csak sietnem kellet, bocsánat. - hajol annyira meg, amennyire tud, hogy a szédülése ne vegye át az uralmat.

A falnak dől, hogy be tudja engedni a nőt, aki csendben méregeti őt. A karja után nyúl, majd csendben vezeti be a nappaliba, még rá is kényszeríti arra, hogy helyet foglaljon, miközben párnákkal dobálja meg. Taehyung szemeibe inkább aggodalom ül, mintsem nyugodtság, nem tudja, mi váltotta ki ezt a viselkedést a másikból. 

-Ne nézz így rám, drágaságom. - vonja fel szemöldökét. - Nem foglak megenni, csak kényelmet biztosítok. Pár lehetőség van, amiért már második reggel rohansz a fürdőbe, hogy te legyél az első. Vagy elrontottad a hasad és azért futsz, de annak már rég el kellett múlnia, beteg lehetsz, de nem úgy nézel ki, mint aki haldoklik a betegségtől. Vagy terhes vagy. - teszi csípőére kezét. - Az illatodhoz van valami különös is, mintha Kook lenne veled még így is, de az lehet csak azért, mert mindig körülötted legyeskedik, ami nála szokatlan. Szóval vagy nagyon, de nagyon szerelmes a fiam vagy ismét, terhes vagy. Ne érts félre, kicsikém, annyit eszel, amennyi jól esik, de feltűnően sokat látogatod a hűtőt, különösen azt a sütit, amit Kookie vesz folyamatosan, ismét és harmadszorra is az jön le nekem erről, hogy várandós vagy. Igaz, nem most szültem, de még emlékszem milyenek voltak ezek a rosszullétek, ilyenkor a legjobb, ha pihensz. Kivéve akkor, ha nem vagy terhes.

-Én... De, terhes vagyok. 

Alig tud valamit is mondani, nem mintha számított volt arra, hogy ilyen gyorsan rájön, sőt nem várta volna azt, hogy bárki rá is jönne ennyiből. Most már érti vajon miért nem kedvelik őt, nem is csodálja. Ide jött szinte se szó - se beszéd és beköltözik terhesen egy teljesen megszokott életbe. Ő aligha illik ide, minden percben ezt érzi. Sírni tudna, olyan mintha semmi sem akarna jól alakulni számára, érzelmei egy lejtőn indultak el, aminek a végébe csak egy szakadék tátong. Ha egyszer eléri a végét, nincs senki, aki kimentené őt, főleg, ha az alfa nem is szeretné őt. Még csak az sem vígasztalja, hogy fia szereti Jungkookot. Bárcsak ne kedvelné és így, amikor a mélybe zuhan nem kell elvennie tőle még egy olyan személyt, akit szerethet. Nem is tudja milyen erő hatása miatt indulnak útnak könnyei, de megállíthatatlanul folynak. Mintha csak gúnyolódnának rajta, ő soha, semmit nem csinál jól. Azt kívánja bárcsak elnyelné őt a sötétség, hogy ne kelljen attól félnie, az alfa egyszer már nem lesz az életében, nem fogja őt támogatni, nem lesz kibe szerelmes lennie. Ugyanakkor nem meri ennél jobban a saját kis világába engedni, mi van, ha egyszer megsérül, Jungkook több sebet tudna ejteni lelkén, mint férje valaha. Őt szereti, így a vesztesége is fájdalommal járna. Bárcsak ki tudná dobni a szívét, hogy ne érezze ezt a mérhetetlen nagy kétséget. 

-Mi a baj, Tae? - lép vissza a nappaliba a ő, kezében bögrével. - Minden rendben lesz. - simogatja kezét nyugtatóan. - Itt leszünk, segítünk neked, ne sírj, drágám. Vagy elrontottam valamit, nem pont így akartátok közölni, mi? - nevet fel. - Ha Kookon múlik soha nem mondja meg. 

-Sajnálom. - szipogja kétségbeesetten. - Nem szerettem volna ennyi gondot okozni vagy megzavarni a z életüket. 

-Ugyan dehogy zavartál te meg minket. - rázza hevesen a fejét. - Lehet, hogy kicsit túlságosan is ítélkező vagyok feletted, de csak azért, mert az egyetlen gyermekem mellett vagy. Minden édesanya ilyen, őt még te is ilyen apa leszel, ha a fiad randizni kezd. - fog a másik kezére. - Idd meg a teádat, később kiviszlek a kertbe.

-Az egy nagyon szép kert. - potyognak újra könnyei. - És Ön egy picit megijeszt azzal, hogy ennyi mindent tud. - törli le arcát. - Honnan tudja, hogy Kooktól vagyok terhes? Elnézést, de tényleg megijeszt, hogy így tudja. 

-Dehogy tudtam ezt, őszintén egy kicsit meg is lep. - pislog nagyokat. - Csupán ismerem a fiam hülye fejét. - legyint. - Ha nem is tőle lenne ugyanúgy gondoskodna róla, Daet is folyton fiakén emlegeti és szerintem még csak fel sem tűnik neki. Kérlek, legyél vele türelmes, nehéz eset, de egy kincs. - ül közelebb az omegához. - Az apjával együtt, szerencsés vagyok, hogy ilyen alfák vesznek körül engem. A mellműtétem után még csak azt sem engedték, hogy egy párnát felemeljek. - sóhajtja fáradtan. - Csak nehéz eset olykor, legyél vele türelmes és kérlek vigyázz rá, mindenben segíteni fog neked. Valamint, Tae. - vet rá szúrós pillantásokat. - Ameddig rosszul vagy, meg nem lássalak újra takarítani, mert a kertben alszol. Megértetted? Szinte látom rajtad, amint megittad a teát mész és takarítasz, egész nap ott akarlak látni, fiam. Főleg, ha az unokámmal vagy terhes. 

Az omega megszeppenve bólogat pár sort és mintha csak szorgalmas kisgyerek lenne, elveszi a bögrét, hogy belekortyoljon. Legalább ez a súly mellkasáról leesett, tényleg meg volt győződve róla, egy kicsit sem szimpatikus a nőnek. Most, ahogy elnézi a másik omegát, kicsit megnyugszik, olyan érzést kelt benne, mintha a saját édesanyjával társalogna. Ő is hasonló kontyba szokta fogni hosszú haját, azzal a különbséggel, hogy anyja hajában több ősz száll látszik megcsillanni. A szemben ülő büszkén húzza ki magát, kedves mosoly játszik arcán, olyan mintha a kor nem is fogna rajta, biztos sokan irigyelhetik.

-Ígérem, hogy nagyon vigyázni fogok a fiára. - suttogja. - Nagyon szeretem őt, örülök annak, hogy Dae is. Csak valahogy nagyon nehéz neki elmondanom ezekben a körülményekben, eléggé tartok egy ilyen beszélgetéstől.

-Egyszer meg fogjátok tudni beszéli. - kel fel a helyéről. - Kookot az apja úgyis ki fogja oktatni, most, hogy ott dolgozik nála. Folyton ezt csinálta, ha hazaállított valakivel, bár te vagy az első, akit be is akarunk engedni. 

Egy visszafogott mosolyt megenged magának az omega. Nem tudja megmagyarázni, de valamiért úgy érzi, győzött. Mintha csak valami versenyen lett volna Jungkook előző partnereivel, amin ő győzött. Méghozzá ezt az alfa édesanyja mondta el neki. Szeretne felpattani helyről, amikor meghallja, hazaért a gondolata tárgya, de igen tart attól a kisebb fenyegetéstől, amit kapott. Lehunyja szemeit, mikor az alfa megjelenik a nappaliban, hogy egy gyors puszit nyomjon a feje tetejére. Még a szokásos simogatás sem marad el, csupán csak úgy érzi, mintha változott volna valami. Nem az a szokásos csók vagy puszi, még csak nem is úgy érinti meg hasát, ahogy eddig, mintha valami aggasztaná. És valóban így van. Ahogy végig néz az omegán tényleg úgy érzi, ez a valami, a nyomás, amit érez nem lesz hosszútávon jó. Szomorkás mosoly bújik meg szája sarában, még mindig úgy érzi, egyszer ezt el fogja veszíteni. Azt az embert, aki jelenleg mellette ül és aggódva figyeli, azt a még meg nem született csöpséget, akit mér most a világa közepébe helyezne, és a másik személyt is, aki biztos még alszik. Olyan gyorsan jöttek ezek, túl gyorsan ahhoz, hogy ezek esetleg állandóan maradjanak jelenlegi életében. Kiszakította Taehyungot egy megszokott életből, a bajból, csak azért, hogy egy újabb nehézségbe lökje bele, a saját boldogsága érdekében. Még csak meg sem érdeli Taehyung kezét, ami az övét szorongatja, kérlelve, szólaljon meg. Vajon, ha beszélni kezd, meg tudja magát állítani és nem fog még nagyobb gondot okozni? Nem hisz ebben.

-Szerintem... elcseszünk dolgokat. - pillant a másik szemeibe. - Kettőnk dolgát, szerintem elcsesztük. Nem így kellett volna csinálnunk ezt az egészet, amit még csak meg sem tudunk nevezni. Most tényleg nem tudjuk. Tisztában vagyok vele, hogy Daenek és neked is, a picinek is valami biztos dolog kell. De én... Mi. - mutogat magukra. - Nem éppen vagyunk egy biztos dolog. 

-Tessék? - ül jobban fel Taehyung. - Jungkook, most nem értem, hogy miről beszélsz. Kicsit úgy hangzik, mintha megbántál volna. Te... tényleg megbántad azt, hogy itt vagyunk? 

-Nem, nem bánok semmit sem. - fogja két keze közé az omega arcát. - Csak azt mondom, hogy valamit elcsesztünk. Önző vagyok, úgy gondolom. Hülye voltam, nem gondoltam bele abba, neked családod van, gyereked. Lassan kettő. Kiszakítottam egy családból őket, főleg mellőled. - dönti homlokát a másikénak. - Annyi mindenben hibáztam, kettőnket nézve. Hiba volt megcsókolnom téged. Nem hiszem azt, hogy valaha is... - akad meg. - Olyan gyors minden, mindet én erőltettem, pedig nem terveztem ennyire előre haladni. Mi lesz, ha egyszer már nem lesz szükséged rám, úgy döntesz, hogy neked nem kell kapcsolat, mert jelenleg bőven eleget szenvedtél valaki más mellett. 

-Szóval, hibának gondolsz minket? - vonja fel szemöldökét Taehyung, elhúzódva tőle. - Mégis melyik részér érzed akkora hibának, hogy vissza akarj lépni? Mert a szavaid alapján nekem ez jön le.

-Dehogy akarok vissza lépni, nem ezt mondom.

-De azért hibának tartasz. - vág egyből szavába Taehyung. - Meg vagy győződve arról, hogy hiba vagyok, mind a hárman. Jungkook, gyereked lesz és te olyanokkal állsz most ide, hogy hiba volt megcsókolni? Szerinted én elhagynálak, csak azért, mert eleget szenvedtem másik kapcsolatban. Te nem is vagy olyan, mint a másik. Te, te vagy, sokkal jobb, valaki, aki tényleg úgy szeret, ahogy vagyok, de ezt szerintem még te magad sem hiszed el. Mert egy hiba vagyok, aki bármikor eltáncolhat, ha kedve tartja. - kel fel a kanapéról az omega. - Azért most nem kicsit bántottál meg, nem hiszem el, hogy szerinted én ilyen vagyok. 

Bármennyire is szeretne a másik után menni, hogy megmagyarázza miképp is gondolkozik, nem hiszi azt, hogy képes lenne megértetni a másikkal, miért érez így. A kapcsolatoknak nem is kéne ennyire bonyolultnak lennie, nem kellett volna ilyen dolgokba rángatni Taehyungot, de nem tudott leállni. Sokat jelent számára ez a kapcsolat, éppen ezért fél attól, hogy nem egyszer véget ér, ha nem beszélik meg a dolgokat. Mivel két napig egyikük sem hozta fel, mégis milyen dolog van köztük, úgy véli, nem is végleges. Hiszen, ha az lenne, könnyebben beszélnének róla, de még csak fel sem hozza ezt az omega, olyan, mintha kínosan kerülné ezt a témát. Még mindig úgy érzi, valahol elrontották, ha egyszer nem képesek beszélni érzéseikről, csak nem tudja hol. De abban biztos, ő hibázott. Nehéz helyzetbe vonta bele Taehyungot, valahogy ki kell onnan taszítania.