Jungkookban nagyon sok érzelem kavargott. Először sokkos állapotából nehezen szakadt ki, utána követte az öröm minden formája, de csak azért, hogy utána nagy mennyiségű aggodalomba forduljon át. Eleinte arra gondolt; lesz egy gyermeke, attól a személytől, akit mindig egyre jobban szeret meg, végig tudta volna járni a világot, hogy mindenkinek elhíresztelje miért is örül ennyire. Utána árasztja el az a gondolat, vajon miképp tudná neki azokat a feltételeket biztosítani, amire szüksége lesz, még az is megfordult a fejében, hogy apja mellé szegeződik a leendő családja jóléte érdekében. Most is csak nézi a plafont és élvezi az omega ujjait tincsei közt, miközben a csöppség által kiválasztott mesét nézik. Nem érzi azt, hogy valaha túljut ezen a sokkos állapoton, ha meg igen, visszarángatja saját magát minden kétségeibe. Lopva pillant Taehyungra, vajon őt mennyire érte váratlanul a felfedezés, hogy nem férjétől vár babát. Jobban a másik ölébe hajtja a fejét, még oldalra is fordul, hogy jobban érezhesse az illatot, mit túlságosan is élvez, ami már mindent megmagyaráz számára számtalan alkalommal is. Önkénytelenül is elmosolyodik, lehunyva szemeit adja át magát a nyugodtság hullámának. Taehyung is hatalmas mennyiségű aggodalmat hagyhat maga mögött, hogy az újabbaknak is helyet adhasson, egészen addig, amíg már teljesen elhagyhatja az elmúlt éveket és csak emlékként lesznek jelen. Felnevet, amikor az alfa egy puszit nyom a hasára sokadjára is, örül annak, hogy minden aggodalma ellenére, Jungkook örül annak a hírnek, amit megosztott vele. Vigyorogva figyeli fiát, aki csak értetlenül nézi őket, közelebb is ül apjához, bízva abban, hátha választ kap értetlenségére.

-Képzeld, kicsim, lesz egy kistesód.

-Tényleg? - csillannak fel szemei. -Mikor játszhatok vele?

-Az még odébb van. - nevet fel Jungkook. - Még csak itt van bent. - mutat Taehyung hasára. - Velem kell beérned addig, kishaver. De megígérem neked, hogy nagyon jót fogunk játszani addig.

-És hugim lesz?

-Kisfiam, szívinfarktust fogok kapni. - kap mellkasához Jungkook, majd a hasára fordul. - Ha húgod lesz, mind a ketten fel kell készülnünk, nagyon sok fiút kell majd elzavarni. Nagyon izmosnak kell majd lenni. - bólint határozottan. - Mutasd csak, mennyire vagy erős. Én innét úgy látom, neked nem is kell edzeni, szerintem mindenki el fog zavarni. - pillant mosolyogva Taehyungra.

Az omega mosolyogva kel fel a kanapéról, átadva a helyet a birkózás terének. El sem gondolkodott még azon, hogy éppen fia vagy lánya fog születni, valamiért egy kis nyomást érez emiatt, annyiszor megkapta azt, hogy miért nem tud éppen alfa fiút szülni, mindig is úgy érezte főleg hasztalan a léte, jelenleg sem érzi magát máshogy. Nagy hangsúlyt fektet arra, hogy alfa, omega vagy esetleg béta lesz a következő gyermeke, még akkor is, ha tudja, Jungkookot nem érdeklik az ilyenek. Inkább saját magát állítja ehhez az elváráshoz, egyszerűen képtelen elengedni ezt a gondolatot. Túl sok olyan dolgok lát maga előtt, ami miatt akadályba ütközhet a kapcsolatuk, amin nem biztos, hogy át tudnak jutni, akár együtt vagy külön. Csupán csak abban biztos, hogy az első leendő alkalommal menekülni fog, amikor úgy látja jónak, mindent hátra hagyva újra maga után. Elgondolkodva siet ki a konyhába, valami édes után kutatva, amit éppen most kíván. Gyorsan fordul hátra, még el is lép a szekrénytől, amiben kutatott, amikor meghallja a közeledő lépteket, a lehető legártatlanabb tekintettel néz a belépő alfára.

-Ennél valamit? - húzza vigyorra ajkait Jungkook. - Elugorjak a boltba, hozok valamit.

-Nem kell, még az sem biztos, hogy ennék valamit. - sóhajtja, miközben egy ölelésbe vonja az alfát. - Kook, te kislányt vagy kisfiút szeretnél?

-Hát... Ezen nem gondolkodtam. - von vállat. - Nekem mindegy igazából, még mindig kicsit sokkol, hogy lesz egy gyerekem. Majd később kiderül, hogy mi lesz. Te mit szeretnél jobban?

-Őszintén? Egy kislánynak nagyon örülnék.

-Ti tényleg azt akarjátok, hogy a szívinfarktus vigyen el. - tolja el magától az omegát. - Legális fegyver vinni a házba? Csak így dísznek, de azért ijedjenek meg. Bárki, aki belép a házba, ha lányom lesz, túl gyorsan jön el majd az az idő, hogy különféle srácok mászkálnak át hozzánk. Előre mondom, a folyosón lesz a szobája vagy minimum leszerelem az ajtót. Sőt, ha fiam lesz akkor is. Biztosabb lesz, ha ott alszanak, ahol én. - magyaráz össze - vissza. - Már Dae sem fog ajtót kapni, ha idősebb lesz. Nem fog olyan egy alfa sem belépni hozzánk, aki úgy néz ki, mint valami suhanc. Most is gyanús az összes, például az az ovis társa, akivel játszott múltkor. Neki olyan sunyi tekintete van, ő olyan lesz, akitől távol kell tartani az összes gyerekünket.

Taehyung nagy szemekkel néz fel az alfára, aki teljesen beleéli magát a hadarásába. Kifejezetten szórakoztatja, hogy ennyire aggódik minden miatt, előre várja az olyan napokat, amikor valóban lesznek akkorák a gyerekeik, hogy tényleg több személyt is bemutatnak majd nekik. Ajkába harap, ahogy próbálja visszatartani a nevetését, nagyon kevés sikerrel, egyre jobban rázkódik a válla, amint találkozik tekintete Jungkookéval. Az is kifejezetten boldoggá teszi, hogy Daesungot is kezdi fiaként tekinteni, bízik abban, hogy nagyon gyorsan mondhatják majd magukat egy családnak.

-Kook, az még sok év. - nevet fel. - Ha most ennyire aggódsz, mi lesz akkor? Bocsi, de jót fogok rajtad nevetni.

-Ha megélem azt a napot és nem kapok infarktust. - vágja rá gyorsan. - Ki kell faggatnom anyut arról, hogy miképp élte ezt túl. Akihez már ma este is mehetünk.

-Egy kicsit bíztam benne, hogy meg tudom beszélni Jinhwannal ezt az egészet és normálisan el tudok majd válni. De szerintem már apának is beszámolt róla, mert folyamatosan hívogat engem. - rázza a fejét. - Tartok attól, hogy ide hozza, szerintem képes rá. Nem akarok velük találkozni. Vagy, hogy Daet viszi el tőlem.

-Ma elmegyünk innen. - nyom egy puszit a másik homlokára. - Igaz, a kertünkben nincs még egy házunk, szóval muszáj lesz velem aludnod. Vagy bármi olyan dolgot, amit egy ágyban lehet, esetleg a szoba különböző pontjain.

-Szólok Daenek. - engedi el Jungkookot, hogy a nappaliba foglalhassa el helyét. - Picim, válassz ki néhány játékot, amit magaddal szeretnél hozni, ma Jungkook anyukájánál alszunk.

Miután fiát is rábírja a pakolásra, felsiet egy nagyobb táskáért, amibe bele tudja pakolni mind a kettejük számára szükséges dolgokat. Csupán csak a fontosabb holmik kerülnek elpakolásra, minél előbb az autóban szeretne ülni, hátha férje előbb dönt úgy, hogy haza tér. Csak akkor enged valamennyit a nyugalomnak, amikor közel kerülnek az alfa házához, szinte már ösztönösen bújik közelebb Jungkookhoz, miközben fia kezére fog, halkan somfordálnak mind a ketten a másik után, csodálva a tájat, főként a kert az a rész, ahol megakad az omega szeme.

-Szia, anya. - öleli magához a nőt. - Ő Tae és Dae. - mutat a háta mögött állókra.

Csendesen hajolnak meg, az omega nem is kifejezetten meri felvenni a szemkontaktust, amíg magán érzi a tekinteteket, amik folyamatosan felmérik őt és gyermekét is. Sokkal jobban izgul ebben az esetben, mint mikor férje szülei elé kellett mennie, akkor még titkon remélte is azt, hogy nem tartják megfelelőnek arra, hogy a családjuk része legye. Most viszont már - már retteg ettől az eshetőségtől.

-Ő az a csinos férfi, akiről folyton beszéltél egyetemen? - néz a fiára. - Hát már ismerlek. - derül fel a nő hangja. - El nem tudod hinni mennyit beszélt rólad Kook, ezt mondhattad volna előbb is, fiam.

-Anya már mondtam. - suttogja az alfa. - És ne hozz már ciki helyzetbe, ezt nem kell neki elmondani, oké?

Jungkook minél előbb felkapja a cuccokat, hogy lehetőleg anyja ne meséljen több olyan dolgot, amit nem kifejezetten Taehyungnak szántak. Az omega folyamatosan mosolyog a másik zavarán, ahogy belépnek a házba, aminek minden részletét feltérképez tekintetével. Most már tényleg úgy érzi, hogy megnyugodhat, fia kezét is bátrabban engedi el, amint beljebb lépnek.

-Apa, kimehetek játszani? - rángatja meg a másik ruháját. - Van hinta.

-Ezt most Jungkook anyukájától kell megkérdezned, ha ő megengedni, akkor igen.

-Jungkook anyukája, kimehetek hintázni?

A nő mosolyogva bólint a picinek, titkon még örül is annak, hogy lett egy gyerek a háznál. Hagyja fiának, hogy a ház minden részletébe körül vezesse az omegát, ahogy elnézi őket megfogalmazódik magában egy kérdés, amivel képtelen várni. Sietve megy Jungkook szobája felé, sejtése be is igazolódik, amint megpillantja mind a kettőt a szoba mélyében.

-Minden rendben?

-Igen. - fordul egyből hátra Taehyung. - Köszönöm, hogy itt lehetünk. - hajol gyorsan meg. - Nem sokáig maradunk.

-Addig maradtok ameddig akartok, legalább nem vagyok egyedül. - sétál beljebb a szobába. - És Jungkook is itthon van így. Lesz mit mesélnem róla.

-Anya, ne csináld, légyszi. Ez nagyon ciki. - nyöszörög Jungkook. - Vagy legalább ne Tae előtt. - mutat a mellette állóra, mire az felnevet. - Látod, már ki is nevet.

-Jó, most kivételesen nem azért jöttem, hogy kellemetlen legyek. - dönti oldalra a fejét. - Válaszoljatok nekem csak őszintén, mert ezt az én drágám nem mondta meg. - mutat fiára. - Mi van köztetek? Együtt vagytok?

Jungkook is ugyanabban a pillanatban válik némává, amikor Taehyung is. Egyikük sem tudna erre mit mondani, már nagyon régóta megfogalmazódott bennük meg at, hogy milyen nevet aggassanak arra, ami kettejük közt van. Mind a ketten vörösödve néznek az idősebb nőre, keresve saját hangjukat.

-Hát... Az... Az, hogy valami izé. Aztán hát igen, mert... Ja. - dadogja Jungkook. - Ennyi.

-Igen. - bólogat Taehyung. - Valami ilyesmi. - suttogja.

A nő hazudna, ha azt mondaná, érti a dolgot kettejük közt, de így legalább elérte azt, hogy megbeszéljék egymást közt ezt a dolgot vagy minimum elgondolkodjanak rajta. Az omega és az alfa is ugyanolyan csendben pakolásznak tovább, nem akarnak megszólalni, tartanak attól, hogyha valaki hangot ad ki, akkor meg kell beszélniük az előbbi dolgot, hiszen mind a kettejük foglalkoztatja ez a kérdés.