Halkan kel fel mind a kettejük mellől, mosolyogva néz végig fián és a mellette alvó Jungkookon, aki még valamikor éjjel foglalta el a helyét mind a kettejük mellett. Lassan túlságosa is hozzá szokik ahhoz, hogy az alfával alszik. Alig tudja elszakítani tekintetét a két alvóról, ha nem szólítaná rosszulléte minél előbb a fürdőszobába még biztosan ott maradna velük, legalább egy ki időre. Mély levegőt véve ül le a padlóra, hogy el tudja nyomni hányingerét, ami egyre jobban tör elő, kissé szenvedve néz a szerkényen heverő dolgokra, valahol azért reménykedik abban, hogy csak beteg lesz és nem pedig a terhessége miatt jön folyamatosan rá a hányinger. Ugyanolyan csendben kuporodik le a padlóra, ahogy először is tette, szokatlan kettőség járja át, ahogy kínkeservesen lassan telnek el számára a másodpercek, ujjait piszkálja, hogy valamennyire el tudja vonni a figyelmét folytonos izgulásáról, idegessége miatt még rosszulléte is csak rosszabb lesz. Vészharang szóra hasonlító hang az, amit jelenleg telefonja hallat, remegő kezekkel nyúl a készülék irányába, hogy kikapcsolja azt, bármennyire is próbálja magára erőltetni a nyugodtság álcáját, az ahogy remegő kezekkel nyúl a szekrényen heverő tesztekért, csúnyán elárulja. Szíve dobogását elképesztő mód érzi bordái fogságában, hirtelen még levegője is elakad, ahogy pár pillanatra lehunyja szemeit és leül a szerény elé. Minden aggodalma hirtelen tör elő könnyek formájában, ijedtsége szinte patakokban folyik le arcáról, le kézfejére és a tárgyra, mi ennyire kibillenti reggeli nyugodtságából. Mintha csak ez elősegítené abban, hogy átadja magát hányingerének is, most már hiába reménykedik abban, hogy betegség miatt van folyamatosan ilyen állapotban, száját törölgetve néz a kinyíló ajtóra és, amint megpillantja Jungkookot, könnyei csak jobban folyni kezdenek. Az alfa megilletődve torpan meg a fürdőszoba ajtajában, korán reggel nem igen tud gyorsan reagálni arra, hogy a másik a padlón ülve sír. Halkan ül le mellé, hagyja, hogy vállára döntse a fejét, kezével óvatosan simogatja Taehuyng combjait, hátha ez valamennyire megnyugvást hoz számára.

-Mi történt, Tae? - suttogja próbálva minél jobban nyugtatni. - Ennyire rosszul vagy?

-Nem. - szipogja. - Már nem, minden kijött belőlem. - folynak újra könnyei. - Én csak úgy sírok, itt a padlón, korán reggel.

-De miért?

Az omega folyamatosan szipogva nyújtja a másik felé a tesztet, ugyan nem sokat ért belőle. Kissé értetlenül néz felváltva a mellette ülőre és a kezére, hátha látja rajta egy kis segítség elkel neki ezt illetően, abban sem biztos, hogy ilyenkor illik rákérdezni vagy csak hagyni, hogy a másik előbb mondja ki azt, amire ő is gondol.

-Terhes vagyok. - suttogja elhaló hangon. - Alig múlt el egy hetes.

Jungkook nem kifejezetten tudja, hogy mit érezzen ezzel kapcsolatban. Már csak azt figyelembe véve, milyen módon esett teherbe a mellette ülő, sokkal inkább dühös, ami enyhe boldogsággal is vegyül, mi az omega felől árad. Némán húzza magához közelebb, adva egy puszit a tincsei köze, tisztában van vele, hogy meg kéne szólalnia, csak nem tudja mit mondjon a másiknak.

-Gratulálok...vagy... ehhez kell? Mármint az, ahogy történt... Tudod mit, inkább befogom, mielőtt rontanék a helyzeten. - sóhajtja. - Te örülsz neki?

-Sok mindent figyelmen kívül hagyva, igen. - néz fel az alfára. - Tényleg örülök neki.

-Akkor én is örülök.

Taehyung jobban összekuporodik, hogy minél kényelmesebben elférjen a másik ölelésében. Jelenleg nem is szívesen mozdulna, a reggeli sokkos állapotot mind a kettejüknek fel kell dolgoznia. Az omega gondolatai főleg azon járnak, hogy így talán valamivel nehezebb lesz elszakadnia férjétől, a sokk veszekedésre, amíg kiderül, hogy fiúk vagy éppen lányuk fog születni és arra; mennyire lesz egyedül ebben a helyzetben. Jungkook főleg kedvesén gondolkodik, tudja, nem éppen ő akarta annyira azt a terhességet, főleg nem Jinhwantól, mégis valami miatt ott motoszkál ez a fejében, egy idegesítő kis gondolatként piszkálja őt folyamatosan, a kisördög, mi válláról suttogja azt; neki soha nem lesz köze ehhez a családhoz, mégis olyan szintű kötődést érzet mind a kettejük iránt és most már Taehyung még meg nem született gyermeke iránt is.

-Jungkook, én egy kicsit félek. - töri meg a csendet az omega. - Attól, hogy teljesen egyedül leszek, újra.

-Nem leszel. - tolja el magától kissé. - Itt vagyok és leszek is, bármiben is kell segítség, számíthatsz rám. Mind a hárman. - teszi kezét a másik hasára. - Nem foglak egyedül hagyni, már mondtam, fontos vagy nekem és minden, ami hozzád köthető. Dae is fontos nekem és most már a babád is. Vagy babátok. Mindegy, fontosak nekem, szóval nem hagylak magadra.

-Nem tudom, mivel érdemeltelek ki téged. - törnek elő könnyei újra. - Bocsi, sok ideig fogom csak úgy elsírni magam. - ül közelebb újra Jungkookhoz.

-Csak nyugodtan. - nevet fel az alfa. - Nem tudom, hogy én mondhatok - e ilyet vagy nem, de várom, hogy legyen pocakod. - simogatja a másik hasát. - Így már értem, hogy miért van ennyire más és ilyen jó illatod. Meg, hogy miért akartál a kocsimba hányni vagy úgy bárhova. Tanulok az esetből, nem viszlek hosszabb utakra jelenleg. - nyom egy puszit a másik arcára. - Előre tudom, hogy ez az illatot nem fogom megunni. Imádom.

-Kook, annyira bújsz hozzám, hogy megfojtasz. - kuncog Taehunyg. - De tetszik, folytasd csak nyugodtan, sokkal nagyobb szükségem van az érintésedre mostanában. És én nem akartam oda hányni és nem is tettem. - mosolyog. - Ez azért nagy szó, mert tényleg nagyon rosszul voltam. Még annyira most sem vagyok jól és nem tudom, hogy azért, mert a leendő gyerekem akar kicseszni velem vagy azért, mert sokként ért ez az egész. Lehet mind a kettő egy picit.

Kettejük beszélgetését apró lábak zaja szakítja meg és halk beszéd, keresve szülőjét. Mind a ketten mosolyogva néznek a belépőre, akit nem sokáig zavarja a helyzet, ő is csatlakozik a padlóhoz, majd Jungkooknak dőlve dörzsölgeti szemét, minél jobban felébredésre bíztatva saját magát. Nagy szemekkel néz apjára, aki vigyorogva húzza magához egy szoros ölelésre. Taehyung egyre nagyobb örömmel gondol arra, hogy lesz egy újabb gyermeke.

-Miért vagytok itt? - kérdezi álmos hangon.

-Csak úgy, Kicsim. - ad egy puszit fia arcára. - Nekem ki kellett ide jönnöm valamiért, Kook meg jött velem. Mit szólsz ahhoz, hogy vissza megyünk aludni? Korán van még neked, gyere.

Mind a hárman felkelnek a földről, a csöppség kitartóan fogja mind a kettejük kezét, biztosítva saját magát arról, hogy így velük aludhat. Pontosan úgy, ahogy este is tették elhelyezkednek az ágyon, Taehyung sokkal közelebb csúszik Jungkookhoz, hogy át tudja ölelni, már amennyire fia ezt lehetővé teszi, ahogy az alfára néz, úgy érzi, most tényleg más lesz, számíthat a másikra, bármi legyen és azt akarja, Jungkook is tudja, ő is mindig mellette lesz. Egyszerűen csak érzi, egészen megmagyarázhatatlan módon, még csak nem is tudja, hogy miért, de biztos benne, együtt lesznek. Egy legjobb barát formájában vagy egy igazi társként, amire mindig is vágyott.