Az omega már többször is végig járta a helyet, alaposan kigondolta, hogy mit és hogyan szeretne eltervezni, hova akarja rakni a dolgokat. Fejében már egy teljes kép összeállt a hellyel kapcsolatban most, hogy már tényleg tervezhet ide. Még több festmények ötletei is ellepték a gondolatát, amíg ott voltak, szinte levakarhatatlan mosoly volt folyamatosan az arcán, még akkor is, amikor kiléptek onnan. Ezekre visszagondolva Jungkook szerint teljesen megérte ezt megvennie, hirtelen jön egy gondolata, nem is annyira biztos, hogy el kéne mondani az omegának, egyszerűen csak cselekednie, ugyan ezt inkább a túlzott félelme miatt nem akarja vele megosztani. Taehyungnak fel sem tűnik, hogy nem abba az irányba mennek, amerre kellene menniük, még mindig csak az jár a fejében, hogy milyen módon tudja majd jobbá tenni leendő munkahelyét. Jungkook óvatosan simít a másik combjára, próbálva magára vonni a figyelmet, több - kevesebb sikerrel, szerinte még csak észre sem venné, ha teljesen másik helyen kötnének ki és nem az otthonában.

-Tae? 

Hirtelen kapja oda a fejét, kissé meg is ijed, ahogy kirángatják gondolatai mélyéről. Érdeklődve fordul Jungkook felé, aki jót szórakozik a másik zavarán, talán jobb lett volna, ha utoljára mutatja meg neki azt a helyet, így nem kéne folyamatosan visszahozni az omegát a valóságba.

-Csak kérdezni szeretnék valamit. - pillant gyorsan rá az alfa. - Jó, lehet, hogy kicsit szokatlan lesz ez a kérdés és talán nem is kéne ilyen ötleteken járatni a fejem, de már mindegy. Kérlek, most egy kicsit tekints el a helyzetünktől, mintha nem is lenne. - fogja szorosabban a kormányt. - Na, szóval arra gondoltam, hogy... elmehetnénk a partra. Csak úgy csinálni valamit.

-Te tulajdonképpen randira hívsz? 

-Hát... ha jó ötletnek tartod, akkor igen. Ha rossz az ötlet, akkor nem és felejtsd el, mert tök ciki lesz utána. 

-Menjünk randizni. - fog Jungkook kezére.

Szinte hallani lehet azt a megkönnyebbült sóhajt, amit az alfa hallat. Egyből a tengerpart irányába veszi az irányt, egyiküket sem érdekli, hogy valószínűleg nem fognak előbb visszaérni, mint Taehyung férje, az omega úgyis megfelelő távolságot akar tartani tőle. Mosolyogva fordul az ablak felé, a tájak figyelve, idejét sem tudja annak, hogy mikor járt utoljára erre vagy esetleg egy nem kényszeredett randevún. Lassan engedi le a kocsi ablakát, hogy valamennyire ki tudjon hajolni élvezve a kellemes szellőt a nagy melegben, reménykedik abban, hogy ez a kis szél csillapítani tudja enyhe hányingerét is. Lehunyja szemeit, élvezve a nap simogatását bőrén és a mente illatát, mi folyamatosan orrába szökik. Jungkook folyamatosan futó pillantásokat vet az omegára, megbabonázza a másik szépsége, mintha csak egy tökéletes művet csodálna, amihez a karamella illat társul és egy másik, édesebb illat. Valamennyire lassít az autója tempóján, amikor Taehyung hirtelen foglalja vissza helyét enyhe ijedtséggel, gyors pillantást vet a másikra, hátha valamilyen gond van.

-Baj van? 

-Nincs. - hunyja le szemeit az omega. - Vagy lehet, nem tudom. Szerintem régen utaztam ennyire, mert kifejezetten hányingerem van.

-Megálljak valahol? 

Taehyung lassan nyitja ki szemeit, hogy a másikra tudjon nézni, folyamatosan küzdve egyre növekvő hányingerével. Gondolatba összeszedte, hogy vajon mit ehetett ami miatt ilyen rosszul lett, vagy lehet valóban csak régen tett ilyen nagy távot autóval. Mély lélegzetet véve kényelmesedik el az ülésbe, keresve azt pózt, amibe kevésbé érzi rosszul magát.

-Nem kell, jól vagyok csak ez hirtelen jött. 

-Visszafordulhatunk, majd elmegyünk máskor. 

-Ne. - rázza a fejét. - Én menni akarok, jól leszek. Majd ott eszek valamit.

Hogy biztosítsa arról, hogy így lesz, lassan fog a kezére, folyamatosan a mentára koncentrálva vagy a beáramló friss levegőre. Szerencsére még Jungkook is próbál minél óvatosabban vezetni, az alfa nem is tudja eldönteni, hogy a másik iránt aggódjon vagy az incidens utáni takarítástól féljen. Mind a kettejük számára szinte örökkévalóságnak tűnik az a kis pár óra, mire meglátják a partot, bár már Taehyungnak már kevésbé van hányingere, mégis örül annak, hogy kiszállhat onnan, mély levegőt véve próbálja túltenni magát az ide úton, szemével egyből valami olyan helyet keres, ahol lehet enni, biztos az a problémája. Az alfa egyből aggódva siet a másik mellé, próbálva tartani a tisztes távolságot esetleges bármilyen baleset miatt. 

-Sikerült túlélnem. - búj Jungkook ölelésébe. - Bocsi, hogy ennyire elrontom ezt a napot. - pillant fel a másikra.

-Ne butáskodj, nem rontasz te el semmit sem. - simogatja a hátát. - Jobban vagy? - nyom egy puszit a homlokára. - Keresünk valami helye, ahol enni lehet. 

Némán bólogatva fog Jungkook kezére, messziről már látott egy helyet, így egyből arra vezeti az alfát is, valahol mélyen bántja a dolog, hogy az itt töltött idejük azzal kezdődött, hogy próbált nem hányni esetleg, nagyon reméli; a nap hátrelévő része jobban fog eltelni, mint az eleje. Boldogan megy az alfa után a helyre, gondolatban már tudja mit fog enni, de igen meggyűlik a baja a választékkal, egyszerre tör rá újra a hányinger, ahogy az ételekre gondol, de ugyanúgy meg is kívánja őket. Mosolyogva adja vissza az étlapot, amint el is dönti mit kíván jobban. 

-Egyszer el szeretném ide hozni Daet. - néz ki az ablakon. - Olyan szép ez a hely és sokszor mondja, hogy jönne ide. Válásom után ez lesz az első dolgom, talán több napra is lejöhetnénk majd. 

-Jobb idő lesz, elhozlak titeket. - húzza mosolyra ajkait. - Bár akkor egy olyan részre, ahol lehet fürdeni is. Biztos ki lehet venni egy helyet több napra is, a közelben még vidámpark is van. Biztos élvezné azt is. 

Jungkook szinte elneveti magát azon, ahogy Taehyung csillogó szemekkel nyúl a tányér után. Néha nem tudja eldönteni, hogy rosszul van vagy éppen enni szeretne mindél előbb. Örül annak, hogy itt legalább nem fog senki megvetően nézni rá, csak azért, mert egy légtérben tartózkodik vele. Főként csendben töltik az időt, amíg bent vannak, inkább csak csendben élvezik a másik társaságát. Lassan a nap is lemenőben van, így lehetővé teszi, azt, hogy többen is a parton sétáljanak, így ők is ezt a lehetőséget választják, mielőtt még haza felé vinnék az irányt. Taehyung teljesen nyugodtan kulcsolja össze ujjaikat és még közelebb is lép a másikhoz, ahogy a vizet nézi, amin egyre szebben csillan meg az utolsó nap sugarai. Bár az alfát sokkal jobban leköti a másik, mintsem a táj, amit láthat, óvatosan teszi az omega derekára a kezeit, majd közelebb is húzza magára egy gyors csókra. Lehunyt szemekkel szívja be az édes illatot, mióta közelebb kerültek egymáshoz egyre jobban elveszi eszét az illat. 

-Egyre jobban tetszik az illatod. - nyom egy puszit a nyakára is. - Nem tudom mit csinálsz vele.

-Fürdök. - pillant Jungkookra nevetve. - Ezen kívül semmit sem.

-De, valami biztos van. Eddig éreztem Jinhwan illatát is, hogy veled lakik, de mostanában nem.

-Főként azért, mert kerülöm. - dől a másik mellkasának, amint leülnek a homokba. - Már nagyon várom, külön éljek tőle. 

-Ha már nagyon nem bírod, eljöhettek hozzánk. - veti fel gyorsan az ötletet Jungkook. - Bőven van hely és néha jobban örülnék, ha ott lennétek. Őszintén sokszor van rossz érzésem, de lehet csak paranoia. 

Jungkook óvatosan fog Taehyung vállára, hogy valamennyire el tudja tolni magától. Az omega lassan húzódik el tőle, ahogy elkezd fájni a vállra, azért amit még a férje tett. Azóta is úgy érzi, hogy az ő hibája volt minden, ami történt és semmi pénzért nem akarja elmondani a másiknak, fél a reakciójától és azért, hogy undorodna tőle. 

-Mi a baj? - dönti oldalra fejét Jungkook. - Fáj? 

-Egy kicsit. - von vállat. - Biztos beütöttem valamikor, nálam nem lehet tudni. - dől vissza az alfának. - Köszönöm, hogy elhoztál ide. - próbálja terelni a témát. - Nagyon szép ez a hely. Azt is köszönöm, hogy ilyen sokat segítesz, de azért nem mehetek szinte családostól hozzátok, holnap megyek ügyvédhez, hogy elindítsam végre ezt az egészet, addig én ki fogom bírni, főleg Dae miatt. 

-Egy új házat is képes lennék nektek venni, ha arra lenne szükségetek éppen. 

-Te tiszta bolond vagy. - nevet fel Taehyung.

Az alfa mosolyogva segíti fel a másikat, kifejezetten vigyázva az előbbi fájdalmas pontjára. Nagyon szeretne hinni az omegának, hogy tényleg semmi komolyabb baj nem érte, csupán csak tényleg annyi, amit mondott neki, de valami azt súgja neki, hogy nincs rendben valami. Még a haza felé vezető úton is folyamatosan ez a gondolat tér vissza, ami makacs módon nem hagyja nyugodni. Nagyon szeretne felhagyni azzal, hogy mindig aggódik, ha nem lenne ez a szokatlanul nagy védelmező ösztöne mostanában, talán nem gyanakodna folyamatosan ennyire.