Talán ezen a napon a legizgatottabb az Taehyung, bár Jungkook igen nagy versenybe száll vele. Igaz, az alfa főként fél, mintsem a gyermeki izgatottság járja át, kifejezetten örült annak, hogy az omegának annyira tetszett az, hogy végre festhet. Nagy örömmel nézte végig, ahogy egyik festménnyel végez a másik után, egészen addig, amíg férje meg nem jelent a házukban, onnantól kezdve, mintha a másik száznyolcvan fokos fordulatott vett volna, távolságtartó lett, ugyanakkor azt érezte, hogy jobban akarja a közelségét, így csak hagyta, hogy azt tegye az omega, amit jónak is érez. Titkon reméli, hogy a mostani ajándéka is annyira fog neki tetszeni, mint az előzőek, nem akar ezzel semmit sem elrontani, mégis fél, hogy egy ilyen tett miatt valamiért távolabb kerül az omegától, aminek még a gondolata is szinte fáj neki. Annak a tudata, hogy egyszer elhagyhatja őt, elviselhetetlen lett számára, főleg most, hogy már tudja; a másik még válni is szeretne. Csak pár pillanat erejéig fordul Taehyung felé, aki kíváncsian csillogó szemeivel nézi a tájat, bizonyára ismerős számára, ahogy egyre közelebb kerülnek a célállomáshoz. Jungkook egyre jobban fél, ahogy a hely előtt leparkol és az autót is leállítja, az omega érdeklődve pillant a vezető ülés felé, nem érti miért pont itt álltak meg, ezt a helyet még ő mutatta az alfának. Meglepődve nézi a másikat, amint megkerüli az autót és kinyitja Taehyung számára az ajtót, boldogan pattan ki belőle, még Jungkook keze után is nyúl, egyrészt a külvilágnak is megmutatva, nem érdekli ki látja meg őket és az alfának is.

-Mit csinálunk mi itt? - néz fel Jungkookra. - Megvették a helyet?

Taehyung értetlenül és valamennyire még félve is lépked közelebb az ablakhoz, maga után húzva a másikat is. Jó ideje már nem vette meg senki, kicsit bízott abban, hogy egyszer az övé lesz a hely, még akkor is, ha tudta, ez nem igen lehetséges. Szinte az orra elől vitték el ezt a helyet, ahol az egyik álma szerepelt. Az eddigi üres helyen már bútorok is állnak, a tábla is lekerült, amint hirdették az eladását. Egy csapásara tört össze minden terve, a szeme láttára. Már - már búsan néz Jungkookra, aki mosolyogva rázza meg fejét, zsebéből a kulcsot kivéve zárja ki az ajtót, hogy az omegát előre engedve lépjenek be mind a ketten a helyiségbe. Taehyung enyhén sokkolva néz vissza az alfára, aki az előbb engedte be őt álmai kapuján. Nem tudja, hogy mit mondjon, még csak azt sem fogja fel, ahogy elé tartják a kulcsokat. Az omega már nem is szomorú, az egyik számára fontos személyé lett a hely, így még ürügye is akad ide járni, legyen itt bármi is majd a későbbiekben.

-Tényleg megvették a helyet. - von vállat Jungkook.

-Tiéd lett a hely? - pislog nagyokat Taehyung. - Mégis kitől tudtad te ezt megvenni?

-Valóban én vettem meg. - vesz elő egy köteg papírt táskájából. - De a hely nem igazán az enyém.

Még csak nincs is ideje megkérdezni ezt a furcsaságot, már kézen ragadják, hogy a galéria részre felvezessék, mielőtt még teljesen körül tudna nézni, Jungkook hirtelen fordítja maga felé, ezzel lehetetlenné téve nézelődését. Érdeklődve emeli fel tekinteté a másikéba, mik boldogságtól csillognak és emiatt csak jobban növelik értetlenségét.

-A hely tulajdonosa nem én vagyok, ez a valaki sokkal jobban el tudja vezetni majd ezt a helyet. Van hozzá esze és még gyönyörű is, ő a legcsodálatosabb ember, akivel valaha találkoztam és nem titkolom, nagyon is tetszik ez a személy. - ahogy Jungkook mesél, egyre jobban ellenszenves számára ez a rejtélyes személy. - Te vagy az. Tiéd a hely.

A következő sokk ebben a pillanatban az omegát, alig fogja fel még azt is, hogy a papírokon az ő neve virít elég feltűnően. Azt is alig veszi észre, hogy megfordítják, jobban lássa az elé táruló festményeit, nem is tűnt fel neki, hogy ezek eltűntek a házából. Enyhén tátott szájjal lépdel lassan beljebb, kikerülve néhány asztalt és széket, amik útját állták, muszáj megérintenie a bútorokat, hogy elhiggye; ő valóban itt van és nem csak álmodik, még hátra is fordul, hogy Jungkookra nézzen, valami megerősítésre várva tőle. Nagyon szeretné, hogy ez ne csak egy álom legyen, hanem a valóság. Jungkook hatalmas mosollyal az arcán nézi a másik reakcióját, úgy érzi határozottan sikert aratott ezzel az ajándékával, közelebb is lép az omegához, aki még mindig döbbenten nézelődik körbe.

-Kook, én... - rázza a fejét értetlenül. - Jungkook, én... ez. Én ezt nem fogadhatom el tőled, ez a hely baromi drága és én... Én ezt nem.

-Tae, már a tiéd. - húzza közelebb magához folyamatosan vigyorogva. - Szeretném, hogy ezt az álmod meg is tudd valósítani. Nem érdekel, hogy mennyi volt ez a hely, apué volt, mázli, hogy vele lehet tárgyalni.

-Én még mindig...

Néz újra körbe, szemeiben látni lehet megcsillanni az első könnycseppeket, miket hiába próbál kifejezetten visszatartani, a boldogság, amit érez nem hagyja. Jungkook is érzi már csak az illatából is, hogy mennyire tetszik neki a hely, még mellkasában is szétárad a melegség, amit lehunyt szemmel élvez. Azt akarja, hogy mindig a másik boldogsága járja át, hogy miatta legyen ennyire boldog, pont úgy, mint most is. Vigyorogva húzza közelebb Taehyungot, aki a hely közepén áll, potyogó könnyekkel. Gyengéden simít végig a másik nedves arcán, hogy egy gyors pusziban részesítse a másik bőrét. Hagyja, hogy dereka köré fonja karjait, úgy bújjon a nyakába, a pólóját is eláztatva a könnyekkel.

-Jungkook, ez... Köszönöm.

Vadul kalapáló szívvel hajol a másik ajkaira, szavakkal ki sem tudja mondani mennyire örül és hálás annak, hogy ezt a helyet magáénak tudhatja. Épp csak abba tudja hagyni a sírását, az újbóli örömétől újra előtörnek könnyei, még csak tettekkel sem tudja hogyan fejezze ki örömét és háláját, jelenleg még csak annyira képes, hogy kifejezetten szorosan bújik a másikhoz, próbálva elnyomni folyamatos sírását. Az alfa érzéseire akar koncentrálni, hogy valamennyire meg tudjon nyugodni, illatát mélyen beszívva, lassan tudatosulni fog benne, hogy álma egy lépéssel közelebb került most.

-Tényleg köszönöm. - nyom egy újabb csókot a másik ajkaira, minél jobban próbálva átadni a háláját. - Nem tudom, hogy miért sírok folyamatosan és miért nem tudom abba hagyni. -szipogja újra. - Lehet kicsit érzékeny vagyok. - bújik Jungkook ölelésébe. - De annyira örülök neki. - néz fel az alfára csillogó szemekkel. - Ez tényleg az egyik álmom és... nem is tudom, hogyan háláljam meg neked.

Jungkook még közelebb akar kerülni a másikhoz, már ha ez lehetséges. Így kéne mindig látni Taehyungot, nem félve vagy szomorúan, hogy meggyőzze saját magát; ő boldog. De most valamennyire még büszke is magára, hogy az omegát igazán boldognak látja, jelenleg a leggyönyörűbbnek és olyan szinten elönti a melegség, hogy nem is tud másra koncentrálni, csak vadul dobogó szívére, ami a másik arany, boldog tekintetétől ver ennyire hevesen. Lehunyja vörösen izzó szemeit, hogy ajkaikat összeérintse, pontosan nem tudja eldönteni, hogy a saját vagy Taehyung érzelmeit érzi ennyire mellkasában dübörögni, esetleg mind a kettejüket, de abban biztos; talán most élik át igazán a másik érzelmeit.

-Csak szeress engem. - túr egy tincset az omega füle mögé. - Majd szeress belém annyira, ahogy én beléd. - dönti homlokát a másikénak. - Őszintén mondom, az életemben te vagy a legfontosabb, Kim Taehyung.

-Nem kell ilyeneket venned nekem, hogy beléd szeressek. - rázza fejét. - Már bőven ezelőtt beléd szerettem. Jungkook, én tényleg beléd szerettem.

Mintha még csak álmaiban hallotta volna ezeket a szavakat a másik szájából, ami most meg is lepi. Az, hogy ezt a másiktól hallhatja, ahogy kimondja mérhetetlenül boldoggá teszi, ugyanakkor meg is döbbentik. Zavara miatt nem is tudja pontosan mit reagáljon, csak egy újabb csókba vonja a másikat, majd hagyja, hogy igazán felfedezze a helye, ha már elvégre az öve lett. Legszívesebben már most elszaladna barátjához, hogy elmondja ezeket, bár tudja, ezzel nem ártana egy kis ideig. Egyszer majd úgyis eljön az ő idejük.