Jungkook hálát ad azért, mert nem egy újabb öltönybe kell mennie egy újabb állásinterjúra, amin úgyis elutasítják majd. Kényelmesen terpeszkedik el autójának vezető oldali ülésén, ahogy megáll a piros lámpánál, végre nem az a kényelmetlen nadrág van rajta, hanem csak egy egyszerű rövid farmer a hirtelen jött hőség miatt. Nemsokára behajt a következő utca végében található házhoz, miután elhalad az összes többi lakás előtt, ami mindenki számára megmutatja, hogy mennyire tökéletes az életük, tipikus pénzzel tömött emberek lakta ház ez, utálja az ilyeneket, hiába nőtt fel egy ilyesfajta házban ő is. Amint megáll a kocsifelhajtón már szállna is ki, hogy a csengőhöz sétáljon, jelezve a bent lévőknek, hogy megérkezett a munkára, mikor a kapu minden szó nélkül kinyílik. Hát persze, hogy automatikusan nyílik ki, túlságosan is középszerű lenne, ha a kezükkel kéne kinyitni. Ahogy rálép a gázra és jobban az udvar belsejébe tudja magát, megcsapja orrát egy nagyon is kellemes illat, mit már a ház előtt is erősen érzett, magában elmosolyodik, ha egy omegának ilyen kellemes illata van, biztos nagyon jól is néz ki, így sokkal nagyobb kedvvel fog dolgozni. Bár nem tudja, hogy ez az aroma miért olyan ismerős neki. Éppolyan lassan száll ki az autóból, amilyen lassan nyitódik ki a bejárati ajtó nyílik, mit merev tekintettel bámul, most már igazán kíváncsi ki lakja ezt a házat, szinte palotát. Füle zúg, hallja, ahogy a szíve heves tempóba kezd és bármennyire kellemetlen számára, illata is felerősödik, ezeket már szinte ösztönösen csinálja teste minden porcikája. Lefagyva nézi az omegát, ahogy egy hatalmas mosoly terül az az arcán, amint felismeri az előtte álló alfa kilétét és megindul felé.

-Jungkook. - ugrik szinte az előtte álló nyakába.

Egészen eddig a pillanatig tudta elfelejteni az érzést, mit eddig táplált a másik iránt. Minden eddigi közös emlék - amiből nem sok van - előjön számára boldogságot okozva, addig amíg eszébe nem jut, hogy ő már házas. Mélyen szívja be a másik karamella aromáját, bármennyire is próbál ellenállni, menta illata jobban felerősödik csak.

-TaeTae. - tolja el magától a kisebbet.

-El sem hiszem, hogy ilyen sok év után újra látlak. - lép messzebb tőle. - Várj... te fogsz nálunk dolgozni? - vidul fel a másik arca. - Nem egészen ilyen alfa munka ez. Szívesen csinálnám én is.

-Inkább ez, mint apámnak dolgozni. - nevet fel. - Csak mondd meg, hogy mivel kezdjem.

Olyan ez a tekintet, amivel a másikat nézi, mint, amivel csak az tud nézni, aki igazán csodálja a másikat. Sajnálja azt, hogy nem ölt bele több energiát abba, hogy fent tartsa a kettejük kapcsolatát, valószínűleg akkor is egy teljesen másik személy lenne egykori barátja oldalán, ki boldoggá teszi, mégis az élete része lenne még.

-Gyere be, először beszélgessünk. - kezd el sétálni a bejárat felé. - Van még egy kis időm, hallani akarok rólad mindent, öt éve, lassan hat eltelt basszus. Túl gyorsan szakadt meg a kapcsolatunk, pedig már egészen megkedveltelek.

Erre a mondatra Jungkook csak egy hatalmas mosollyal válaszol, bár haragszik magára, amíg még mindig úgy viselkedik körülötte, mint egy kisfiú, de úgy érzi, hogy ez a férfi mellett mindenki ilyen. Egyszerűen csak elvarázsol mindenkit már csak akkor is, ha ránéz, főleg akkor, amikor olyan dologról beszél, amit szeret is. Régebben olyankor imádta nézni a másik arcán jelen lévő felhőtlen boldogságot. Akaratlanul is körbe néz a házba, hatalmas tér tárul a szeme elé, mielőtt a lépcsőt is meglátná, ami felfelé vezet. Hirtelen azt sem tudja merre kapja a fejét, a nappali irányéba, esetleg a konyhába vagy a kis társalgó részre, esetleg oda, ahol egy pár kis cipőt lát, messzebb meg kisebb autók hevernek a szőnyegen. Első gondolata az, hogy akár el is veszne ebbe a házba, szerinte ez tipikus olyan ház volt, ahol gazdag seggfejek laknak, nem is érti, hogy egy ilyen tökéletesség, mint Taehyung hogyan között itt ki.

-Épp főzök, szóval a konyhában kell legyünk, bocsi. - néz az alfára sajnálkozva. - Kicsit szét vagyok szórva, a férjem még csak azt sem mondta, hogy nagyjából hánykor jössz. Az én szerencsém, hogy pont akkor, mikor neki álltam a vacsinak.

-Ha zavarok itt hagyhatlak. - torpan meg az ajtóban.

Egyrészt azért, mert tényleg nem szeretné zavarni a másikat, másrészt azért, mert meglepődik azon, hogy egy konyha hogyan lehet akkora. Vagy csak ritkán jár a saját konyhájukban.

-Addig nem szabadulsz, ameddig nem mesélsz magadról. Hogy vagy? Mit csinálsz? Mit keresel egyáltalán itt? Azért a művészetek messze áll a kerttől.

-Nem jutok munkához egyszerűen. - sóhajtja. - Kényesek ilyen téren az emberek, elvárják, hogy kezdő legyek, minimum negyven év tapasztalattal. - horkant fel cinikusan. - Huszonöt évesen egy volt egyetemi társam kertjében fogok dolgozni, milyen jól megy a sorsom. - ül le Taehyung elé. - De inkább ez, mint az, hogy apámnak dolgozzak, keressek egy alfa nőt, csináljak neki gyereket, aki ugyanúgy majd apám cégében fog dolgozni és így tovább...Nem ezt az életet akarom magamnak és vagyok annyira makacs, hogy harcoljak ezért. Na és te..férjnél vagy. Ezek szerint a te életed jobban megy.

-Fogjuk rá. - nevet fel a másik. - Nem sok izgalommal telik az életem. A diplomaosztó után kérte meg a kezemet, rá egy évvel pedig össze is házasodtunk. Apám és az ő apja pedig egybe rakták a céget, azóta megállás nélkül robotol, szóval ma hárman leszünk vacsoránál. - pillant az órára. - Azért én sem gondoltam volna, hogy hozzá fogok menni. Apu gondolta így ki, de igazán megszerettem őt.

Kényszerkapcsolat, amiből szerelem lett? Ebből semmi jó nem származik Jungkooknak, maximum annyi, hogy tudatosította magában, hogy mellette már az omega soha nem fog kikötni. Már akkor látszott Taehyungon, hogy szereti a mostani férjét, amikor az egyetem alatt épp csak megismerte a másik férfit, talán csak túl gyorsan jött számára a házasság, biztos ő is ki szerette volna próbálni a művészet világát.

-Mindenki tudta, hogy hozzá fogsz menni. - von vállat Jungkook. - Amikor még csak jártatok, akkor is túl szerelmesek voltatok már. - nevetett fel. - Bár, ha házassághoz ilyen ház jár, szerintem én is elveszem az első szembe jövőt.

-Te hülye vagy. - kuncog Taehyung. - Kook, nekem el kell rohanom, kicsit késében is vagyok. - kap fel egy kulcsot. - Ez a hátsó háznak a kulcsa, nyugodtan hajts hátra és pakolj be, érezd magad otthon. Szólok, ha vacsizunk.

Alig tud megszólalni, a másik már a házon kívül van. Érdeklődve néz utána, elgondolkozik, hogy vajon merre rohanhat a másik és meg is lepi az, hogy annyira bízik benne, hogy akár itt is hagyja egyedül őt az egész házban. Mivel nem szeretné már most eljátszani a belé vetett bizalmat, inkább elhagyja a házat, hogy bepakolhasson a saját lakrészére. Növekedő izgalommal hajt végig az úton, ami egészen hátra vezeti a házhoz.

-Mégis kinek van egy ház a hátsó kertjében, de komolyan? - dünnyögi magának Jungkook. - Tényleg kéne házasodnom?

Az izgulását előbb még annak tudta be, hogy egy új helyen van, rá nem jellemző az, hogy emiatt ennyire izguljon. De, ahogy kiszáll a kocsiból és a cuccai nagy részét a kezébe véve nyitja ki az ajtót megcsapja az orrát a karamella illata, most már határozottan érzi, hogy ez az illat tehet arról, hogy ennyire átjárja a borzongás minden centijét.

-Ez nem lesz így jó. - nyitogatja ki az ajtót és ablakokat, megpróbálva kiengedni a csodálatos aromát. - Látszik, hogy ez is az ő háza. De itt legalább nincs az a seggfej illat.

Egészen hálás azért, mert egyedül van és beszélhet magában. Úgyis rendszeres szokása ez. Miközben pakolja a cuccait be, imádkozik azért, hogy minél előbb megjelenjen Taehyung és a férje, tudni akarja mégis mennyire bánik jól vele. Titkon ellenőrizni akarja a másik alfát, hiába nincs köze hozzá, még mindig túlvédi az omegát.