A kelleténél jóval gyorsabban hajtott ide, csodálkozott, hogy egyáltalán nem állította meg egy rendőr sem, de maximálisan megérte neki, még nyitva is találta a boltot, amit keresett. Ez már a sokadik, amibe bele teszi a lábát, de még mindig nem találta meg a keresett dolgot, így jobb ötlet híján minden olyan édességet a kosarába dob, amire azt gondolja, hogy az omega szeret. Felcsillannak szemei, mikor meglátja a ténylegesen keresett sütit, mihez egy üveg bor is társul. Reménykedik abban, hogy az idő múlásával nem változott az ízlése. Még onnan tudja a másik kedvenceit, mikor próbált közelebb kerülni hozzá. persze jó gyorsan szerte foszlott ez az álma, de akkor jól tudta, hogy ez egyszer még jól fog jönni. Haza felé már sokkal lassabban hajt, tekintve arra, hogy már nem kell nyitva találnia a boltokat, közben azon gondolkodik, hogy mit kéne még csinálnia, amitől jobban érezné magát Taehyung. Megmagyarázhatatlan módon érzi, amit a másik is, vagy csak túlságosan is bele képzeli magát a másik helyzetébe, neki mindegy is, amíg tudja, hogy az omegát nem a szomorúság, hanem a boldogság járja át. Halkan próbál behajtani a házhoz, annyit elidőzött a boltok felkutatásával, hogy lehet a csöppség már alszik is, az is lehet, hogy Taehyung is elvonult már a szobájába, hiszen fáradtnak tűnt. Annál jobb, így legalább tényleg valamiféle meglepetésnek tudja használni a vásárolt édességeket. Egyből a hálóba veszi az irányt, ahogy beteszi a lábát a házba, bárcsak tényleg mellette tudna pihenni, nem csak úgy, hogy megkeresi azt a pontot, ahol a legjobban érződik a karamella illata.

Másnap reggel Taehyungot halk kis léptek zaja kelti fel, kissé meg is lepődik, hiszen ezek szerint elaludt, annyira fáradt lett volna, hogy az ébresztőt sem hallotta? Már előre tudja, hogy emiatt férje ismételten képtelennek fogja tartani mindenre. Álmos mosolyt erőltet magára, ahogy hallja az ajtaját kinyílni, majd meg is látja fiát, aki izgatott csillogással szemeiben mászik mellé. Egy puszit nyom a fejére, enyhén érzi rajta a menta illatát, amiért olyan sok időt tölt Jungkookkal, a fia édeskés illata és a nyugtató menta tökéletes egyvelegét, látja rajtuk, hogy eléggé megkedvelték egymást. Örül annak, hogy emiatt kevesebbet beszél apja hiányáról. Maguk mellé néz, Jungkook csak egyszer aludt itt, de akkor is hiányzik neki az itt léte, egyre jobban utálja azt a házat, ha az nem lenne, legalább egy emeleten lenne vele, így egy egész udvar választja el őket, néha elgondolkozik azon, hogy ő is oda beköltözik, legalábbis akkor, mikor férje itthon van. Régebben valóban máshogy viselkedett vele, ez akkor változott meg, mikor már mind a ketten biztosak voltak abban, hogy közös lett a cég.

-Mikor megyünk mesét nézni? - kérdezi Daesung kiszakítva gondolataiból Taehyungot.

-Picit odébb van, még Jungkook is alszik biztosan.

-Jungkook is jön? - csillan fel a szeme. - Apa, Jungkook is lehet az apukám?

Taehyung meglepődve ül fel az ágyban, majd ölébe is húzza fiát. Néha ő is jobban szeretné, ha Jungkook lenne a másik apja gyermekének, úgy talán kevesebbszer vagy nem is érezné azt, hogy csak ő van neki. Mosolyogva simít a hajába és egy nagy ölelésbe vonja őt, haragszik társára, miatta keres ennyire elszántan valaki mást a közös fiúk, de az is lehet, hogy valahol Taehyung hibázott egy nagyot.

-Szereted Jungkookot? - kérdezi, válaszul bólogatást kapott. - Én is szeretem Jungkookot, ő nagyon jó barát. Miért szeretnéd, hogy ő is az apukád legyen?

-Sokat játszik velem és te is. - dől Taehyung mellkasára. - Nem lehet ő is az apukám?

-Nem tudom, kicsikém. - szerinte az már önmagában is szomorú, ha a gyermeke ilyet kérdez, az csak további letargia felé sodorja, hogy kifejezetten szeretné ő is ezt. - Előbb meg kell várni, hogy felébredjen.

Az alfa már rég ébren van, csupán csak élvezi a karamella illatát, amihez ennyi idő után a sajátja is társul valamennyire, tudja, ha hamarosan nem megy ki az illat ebből a szobából több álmatlan éjszakát is el fog itt tölteni saját maga szórakoztatására. Mentségének folyton azt hozza fel, hogy ilyen illatok mellet bárki magához nyúlna, csaknem olyan hatással van rá, mintha láza lenne az omegának. Kiugrik az ágyból, mikor hirtelen rátőr a keserűség, nem mintha szomorú lenne, ezt sokkal halványabban érzi, nem is olyan bizots, hogy jelen van ez az érzés, de valami nyomja a mellkasát. Felöltözik, hogy minél gyorsabban Taehyungnál legyen, lehet, hogy férje mondott már neki megint valamit, ami miatt rosszul érzi magát. Bár valahogy elképzelhetetlennek tartotta, hogy a másik érzéseit is képet átérzni, ahhoz kéne valami kötés kettejük közt és még csak egyszer sem csókolta meg, hogy legalább annyi kialakuljon kettejük között. Vajon akkor történhetett valami, mikor a másik szemei arany színben pompázatak? - próbálja megfejzeni, igaz ezt valahol lehetetlennek érzi.

-Jó reggelt. - összerezzen, mikor meghallja Taehyung hangját mögüle.

-Sziasztok. - dönti oldalra fejét. - Minden rendben? Olyan... Mintha nem lenne.

Nem is tudja, hogy miképp mondja el, amit érez jelenleg, az sem biztos abban, hogy ezt el kéne. Lehet Taehyung semmit nem vesz ebből észre, akkor meg végképp nem érti azt, ami vele történik. Lehetséges, hogy meg fog bolondulni.

-Persze. Dae azt akarja, hogy... Menjünk moziba minél előbb. - vágja rá teljesen hirtelen. Azért azt mégsem mondhatja, hogy azt akarja, ő is az apja legyen. - Tudod, mesét nézni.

-Tudom, igen. - szélesedik ki a mosolya. - Biztos vagyok bennem, hogy valami autósat. - veszi a kezébe a csöppséget.

-Megint vezethetek? - csillannak fel egyből szemei. - Apa, vezethetek? - fordul apja fele.

-Gyalog megyünk. - rázza a fejét egyből. - Nincs messze, a mozinál felülhetsz az autóra.

Láthatólag emiatt teljesen megnyugodott a pici, így Jungkook le is merte tenni a kezéből, hogy kiválaszthassa milyen játékot vigyen magával. Addig Jungkook a közelben telepszik le és próbál rájönni mégis mi folyik közte és Taehyung között mostanában. Az omega latkaz, sőt szinte már érzi a másik feszültségét, elég különösnek tartja, olyan, mint átérzné az alfa aggodalmát, ha nem is erősen, valahol mélyen ott bújkál benne, ő sem igazán éri, hogy miért van ez. Ilyet egyiküknek sem kéne éreznie. Nem is társak, még csak közel sem kerültek a másikhoz, képtelenségnek kéne annak lennie, hogy átvegyék a másik aggodalmát vagy éppen boldogságát. Nem is szól róla a másiknak, a végén még bolondnak nézné. Jungkook mellett foglal helyet, fejét a vállára hajtja, nem tud ellenállni annak a kis hangnak, ami azt súgja neki, hogy tegye ezt meg.

-Biztos minden rendben van? - piszkálgatja Taehyung ujjait. - Úgy tűnik, mintha valami nagyon zavarna.

-Jól vagyok. - sóhajtja közelebb ülve az alfához. - Csak egy kicsit legyél mellettem.

-Addig melletted leszek, ameddig szeretnéd. - hajol valamivel messzebb, hogy rá tudjon nézni. - Ameddig csak szükséged van rám.

Valamennyire meglepődik, mikor szembe találja magát az alfa vörös tekintetével, értetlensége fokozódik, mikor az aggodalom, ami eddig érzett a másiktól, elmúlik és helyette nyugodtság veszi át az uralmát. Minél tovább nézi, annál biztosabb, hogy ezek Jungkook érzései, mik egyre erősödnek az ő mellkasában is a saját érzései keveredésével. Jungkook nem egészen biztos abban, hogy mi történik, de a másik arany színű szemeiben képes lenne elveszni. Forróság önti el a mellkasát, minél tovább figyeli Taehyungot, mintha az eddigi keserűség, amit érzett boldogságba fordulna át, addig akar farkas szemet nézni Taehyunggal, amíg biztos nem lesz benne, hogy valóban kötődnek egymáshoz. Nem is tud erre rájönni, mert Daesung öröm kiáltása mind a kettejük kizökkenti. Az alfa már - már célnak tűzte ki, hogy ez újra megtörténjen kettejük közt. Csak akkor lesz biztos abban, hogy mind kettejük belső farkasa arra ösztönzi őket, hogy kötödjenek egymáshoz.