Kèsőbb vissza bementem a kórházba megnèzni mi a helyzet D.-vel. Gyalog indultam meg. Fejem felett szürke, fekete felhők gyülekeztek. Remèlem nem kezd el esni az eső.

-Jónapot, D.-hez jöttem. A doktor Úr mondta, hogy jöjjek vissza.

A hölgy a pult mögött mosolyogva bólintott egyet, majd telefonált.

-Üljön csak le.
-Köszönöm.- majd helyet foglaltam.

Pár perc múlva már jött a doktor, aki kivizsgálta D.-t, azaz jelen pillanatban a nagyapámat.

-Jónapot.- kezet fogtam vele.- Menjünk az irodámba.

Ez tuti rossz hír lessz, ha már nem itt helyben mondja el.

Az irodába èrve megcsapott az a jellegzetes orvosi szag. Amitől mindig hányinger kap el.

Ezzel küzdödve leültem az egyik bőr fotelba.

-Jól van? Kèr egy pohár vizet? Elèg sápadtnak nèz ki.
-Nem köszönöm, jól vagyok.
-Rendben. Akkor kezdem is... -sóhajtott...-Súlyos tüdő rákban szenved a nagyapja. Cigarettázik?

Azt hiszem sokkot kaptam. Már egy pár perce még sem szólaltam. Csak magam elè bámultam. Nem veszíthetek el mèg egy fontos embert.

-Nem! Soha nem is cigizett....Terapiák?? Valami orvosság?
-Mivel, igen súlyos, ès nem lett időben szólva. Így elèg alacsony a gyógyulás lehetősége....

Kezem az ölembe teszem. Valamit tennem kell.

-Van egy lehetőség. De az igen drága kezelès. Fejlett eszközök, gyógyszerek vannak. Amik mèg nem annyira bejáratossak. Így igen nagy pènz èrtèkük van.
-Beleegyezek. Megadok mindent, csak hozzák rendbe.
-Meg szeretnè látogatni?
-Igen.

Kimentem az ajtón majd egy nővèr mutatta meg, hogy hol találom D.-t.
Bekopogtam az ajtón, majd amikor bementem a szobába egyetlen egy ágy fogadott. Benne egy idős ember feküdt. Szívem darabokra törik. Hallom ahogy megreped.

Csövek lógtak mindenféle. Olyan szomorú voltam.

-Semmi baj.- szólalt meg  rekedtes hangon D..
-Mièrt nem szólt előbb?- hányingerem már elmúlt, ezt felváltotta a szív hasadás.- Kezelni lehetett volna.
-Unokám?
-Igen... Ezt mondtam az orvosnak, mert attól fèltem, hogy nem fognak beengedni magához.

Elnevette magát, majd köhögött.

-Most megyek. Sűrűn jövök látogatóba.

Intett egyet ès èn kimentem.

Kilèptem az ajtón és  úgy èreztem rám szakadt az èg. Zuhogott az eső, nagy cseppekben. A ruhám teljessen átázott, hajamból csepegett a víz, arcomon pedig vègig folyt.

Megindultam. Lábaim úgy mozogtak, mint a robot.

Mikor kinyitottam az ajtót levetettem magamról a vizes ruhát. Arra gondoltam, hogy holnap kezdődik a suli.

Össze kéne szednem magam. Letusoltam. Borostás lettem, így megborotválkoztam. Bedőltem az ágyba.

Gondolkodtam.

Honnan a fenèböl szerezzek èn annyi rengeteg pénzt, hogy birjam fizetni a kezelèst.

Nem veszíthetem el.

Gondolataimba merülve aludtam el.

Reggel automatikussan felkeltem 6-kor. Megszoktam a reggeli èbredèseket. Bár ma elèg nyúzottnak èrzem magam.

Felöltöztem, vállamra kaptam a táskám, amiben csak egy ceruza és egy füzet található.

A fősulim, persze, nem Párizsban van, hanem egy kisebb városban. Utazzak. Na de mivel. Azt sem tudom, hogy busz megy oda.

Megkèrdezem D.-t, hogy használhatom-e a kocsit.

Tárcsáztam a kórházat. Akik azonnal kapcsoltak arra az emeletre, ahol az öreg fekszik.

-Jónapot. D.-vel szeretnék beszèlni.
-Hívjon kèsőbb vissza, most alszik.
-Rendben, köszönöm.

Letettem. Biztos megengedni, ezzel be is ültem a kocsiba.