Sokáig... maradok itt? Itt, a tó fenekén? Valaki megment egyáltalán? Vagy örök kárhozatra leszek ítélve a jéghideg vízben...? Valaki gondol rám? ... Gondoljál!

  Bashira felriadt.

     - Miért? Mi volt ez... az álom?

  Ekkor összerezzent és baloldalt lepislantott. Chie szorosan hozzábújt a csuklójához. Nagyon aranyos volt így. De benne lett hirtelen a szomorúság, hogy 1 hónap múltán már csodálhatja ezt az arcocskát a végtelenségig.

************************************************

  Bashira némán szelte a folyósokat, elől kezeiben szorongatta a táskáját. Előre bámult, csak előre. Teljesen belemeredett az időelfolyásba. Haja minden egyes lépésnél meglibbent. Úgy gondolta, jobb lesz összefognia a haját, így sokkal kevesebb szálat hagy maga után.

  Egyszerűbben mondva olyan volt, mint egy agyleállású, lassú, állandóan csodálkozó-álmatag arcú ember. Balra pillantott. Mukami Kou az úgymond 'Armi'ai közt hevert. Bashira alig várta, hogy pucérra vetkőztessék őt ezek a fanok. De úgy döntött nem várja meg a végkimenetelt. Egy halvány mosoly egy röpke másodperc erejéig, majd bólintott és továbbindult. Igaz, egy kis mosoly azért megmaradt. Mire észbe kapott, észrevette, hogy alig hallhatóan dúdol egy számot. Melyiket is? Ja, a BTS Jin Moon  -t. Ismerte a bandát, de utálta őket, kivéve ezt az egyet dalt. 

  Befordult egy sarkon és nekiment valakinek. Az ütközettől hátratántorodott és a sarka miatt a fenekére került.

     - Hé!

  Dühöd pofát próbált sikerítenie, de konkrétan mosolygott volna. Hogy milyen sulis élet! Mindig ez megy? Alig bírta tűrtőztetni a kacaját. De rájött valamire... Körbepillantott. Senki sem volt sehol. 

  Ugyanez az alakot látta az ablak visszaverődéséből, ő lophatta el a rajzot...

  Mukami Azusa.

  Igen, ez rövid volt. De abban a fejezetben, amiben a tükör visszaverődése, meg a rajz ellopása történt, annak a végén leírtam ezt az utolsó mondatot?!