David bevallotta, hogy ismerte Alison Argentet és hogy évtizedek óta utána nyomoz. Alison megölte a szüleit, és ő ezért bosszút fog állni rajta.

- Akkor hát ezért barátkozol velem, igaz? - lehangoltan töltött magának egy italt Edward.

- Nemcsak ezért! Mellettetek állok, ezt te is tudod. De tény és való, tudtam hogy Alison ide fog jönni ha visszajön. És reménykedtem abban, hogy talán ti többet tudtok róla, mint én. De tévedtem. Én sokkal többet tudok, mint ti. - forgatta meg az ujján a fekete pecsét gyűrűt majd felsóhajtott. - Sajnálom!

- Úgy tűnik immár ketten vagyunk. - szegődött mellé Alice. - Kvittek vagyunk David. Az én anyám is megölte az a némber és ezért bosszút esküdtem.

- Az én szüleim emberek voltak Alice. Csak emberek... akik sosem ártottak senkinek. - ökölbe szorította a kezét és próbálta tartani magát.

Kevin szótlanul ült a fotelban és csak hallgatott. De hisz mit is mondhatott volna... sokan akarják megölni Alisont. És ha őszinték vagyunk, Alison faképnél hagyta Kevint. Na meg csak kihasználta, ha minden igaz. Kevin mellé fog állni, ez biztos. De hogy hogyan fogja megvédeni, az már egy másik történet. Nem tudom, hogy Edward mit gondol, de az biztos hogy csalódott Davidban. És láthatóan elkerülte őt. David észre vette magát és egy hirtelen mozdulattal sarkon fordult és elindult a kijárathoz. De még előbb vetett rám egy csalódott pillantást, majd megrázta a fejét és kisétált.
Most mégis mit várt tőlem? Ő hazudott és nem én. Ha Edward megtudta volna, hogy én tudtam arról hogy David ismerte Alisont, azt gondolta volna hogy ellenük vagyok.

- Mondd csak, képes lennél ellenünk fordulni? - szegezte a kérdést Kevinhez, Alice.

- Válaszolj! - kiabált rá Alice, ugyanis Kevin nem válaszolt.

Komótosan öntött magának egy pohár italt és kényelmesen helyet foglalt a kanapén. Alice mérgesen rohant ki a házból.

                            ⏺⏺⏺

Pár órával később Alice Eric-kel együtt jöttek haza. Egyetlen pillanatra sem nézett Kevinre.

- Minden rendben? - kérdeztem.

- Igen, már lenyugodtam. - sóhajtott. - Csak tudom előre hogy ez a család hamar szét megy és mindez Alisonért!

- A lényeg hogy tartsunk össze. Amúgyis, nem biztos, hogy Alison minket akar majd megölni. - mondta Eric.

- Hát nem érted? - felnevetett. - Én akarom megölni!
Megragadta a lépcső korlátját, és mély levegőt vett.

- Nyugodj meg. - fogta meg a kezét Eric és vezette a szobába. - Majd beszélni akarok veled. - nézett rám aggódóan.

Ez furcsa... Eric beszélni akar velem. Miért van egy olyan érzésem hogy Alice-ről van szó?

- Van egy perced? - állított meg Kevin mielőtt felmentem volna a szobámba.

- Igen van.

- Örülnék ha ezt megőriznéd. - azzal elővett a zsebéből egy gyűrűt, és közvetlen az ujjamra húzta.

Értetlenül néztem rá majd az ujjamon lévő gyűrűre. Ezüst színű, benne egy fekete ékkő simult.

- De...ezt miért kapom? - vontam fel a szemöldököm.

- Mert...ezzel azt szeretném sugallni, hogy elfogadtalak, és hogy a családba tartozol. - mosolygott. - Szóval fogadd el. Ha nem, az azt jelenti hogy te nem fogadsz el engem.

- Ó, hát ez esetben örömmel elfogadom! Köszönöm. - bólogattam hevesen.

- Örülök. - halovány mosolyt csalt arcára majd mindkét kezét zsebébe rakta és a szobájába indult.

Ez igazán kedves dolog volt tőle. Szóval elfogadott engem...
Vigyorral az arcomon indultam fel Alice szobájába hogy lássam, megnyugodott.
Mikor beléptem, pont elkaptam őket hevesen csókolózni... Úgy falták egymást mint akik kivannak éhezve...

- Bocsánat! - gyorsan eltakartam a szemem, de a nevetésem nem tudtam visszafogni.

- Ő...akkor én megyek csinálok szendvicset. - ugrott ki az ágyból Eric és úgy viharzott el mellettem, hogy majd' fellökött.

- Most mi van? - meresztette rám a szemét. - Mit gondtál, papás-mamást játszunk?
Annyira nevetett hogy majdnem leesett az ágyról.

- Az is egy jó játék. - vontam vállat nevetve.

- Az honnan van? - elkerekedett szemekkel bámulta a kezemen lévő gyűrűt. - Honnan van?

- Kevin adta azért mert elfogadott.
Értetlenül néztem rá és nem tudtam eldönteni miért bámulja a gyűrűt ijedten. - Alice, mi van?!

- Ez a gyűrű neki egy örökség! Egyszer kértem tőle mire azt mondta hogy ezt a gyűrűt csak az fogja megkapni, aki megérdemli. Csak annak adja, akiben a legjobban bízik. Ha neked adta, az azt jelenti hogy szeret.

- Mi van? - próbáltam felfogni amit elmondott.

- De miért nem Alison-nak adta? - zavartan járkáltam fel-alá.

- Úgy tűnik hogy benned jobban bízik mint benne. Szeret téged, ez már biztos!

- Én már nem értek semmit...

Muszáj tisztáznom vele a dolgokat. Ez így nem mehet tovább. Elszántan induktam Kevin szobájába hogy tisztázzam vele a dolgokat.
Kopogás nélkül nyitottam be de azzal nem számoltam hogy ő félmeztelen fekszik az ágyában.

- ... Visszajövök később! - azzal fordultam is ki.

- Maradj. - szólt utánam. - Hogy is mondtad? "Te nem ismered a kopogást?" - felnevetett majd kiszállt az ágyból.

- Te most a szavaimat idézted? Amúgyis kopogtam...csak halkan. - mondtam.

- Aha - bólogatott hevesen. - Beszélni akarsz velem, igaz?

- Igen. - fontam össze karjaim. - Valójában miért adtad a gyűrűt?

- Mert bízom benned. - lépett közelebb.

- Elegem van belőled! - azzal leakartam a húzni a gyűrűt csakhogy az nem mozdult.

Egyszerűen nem tudtam lehúzni az ujjamról.

- Miért nem tudom levenni? - ijedten léptem közelebb hozzá.

- Mert...a gyűrű kiválasztott téged. Éreztem hogy te vagy az a személy akit ez a gyűrű illet, de mostmár meg is bizonyosodtam róla - mondta.

- Mi a szar?! Akkor most ez rajtam marad örökre? - kiabáltam.

- Nem gondoltam hogy ennyire gondot fog okozni neked...

- Nem a gyűrű okoz gondot, hanem te! - azzal idegesen Indultam ki a szobából.

- Várj! - eredt utánam.

Lerohantam a lépcsőn és minden tervem az volt hogy valahogyan leszedem a gyűrűt, csakhogy, az ajtó csengője megállított.

- Helló! - unottan nyitottam ajtót.

- Szia. - köszönt Walter.

- Te mit keresel itt? - fonta össze karajait Mary néni.

- Fontos ügyben vagyok itt Mary. - azzal simán besétált.

- Aha persze! Mint a múltkor. Azt bezzeg nem árultad el hogy Matheres esetleg beindíthatja a szerkezetet. - jegyezte meg Mary néni.

- Azonnal húzd el az irhád míg szét nem szedlek! - viharzott le a lépcsőn Edward.

- Nyugi-nyugi! Hidd el ha elmondom amit tudok, nem fogsz szétszedni. - magabiztosan sétált mégbeljebb.

- Nem bízom benned Walter! - ragadta meg a kabátját és vezette az ajtóhoz.

- Van egy festmény! Matheres megakarja szerezni. - dadogott az ijedelemtől.

- Nem érdekel! - rázta meg a fejét Edward ingerülten.

- Milyen festmény? - vágott közbe Kevin.

- Drága barátom...akkor sem érdekel ha a festményen maga Alison Argent van?! Jobb ha elengedsz, mert csak én tudom hogy hol van a festmény! Ha Matheres megszerzi, kitudja mi lesz vele a célja. Talán...megidézi és egyességet köt majd vele... A kérdés csak az, hagyod hogy megszerezze, vagy lecsapsz rá te?!