Nem sokára felkel a nap, és mi egy szemernyit sem aludtunk.
A kandalló mellett találtam magamnak pihenő helyet, míg a többiek a kanapén bámulták egymást tétlenül.
Három könyvet olvastam el a Boszorkány, és a Démonok legendájáról.
A Vadászok mindenhol jelen vannak.
Ez egy örökség ami szülői ágról hagyatik a gyermekre.
1916-ban egy Amerikai férfi, Andrew Wills, felfedezett egy barlangot ebben a városban.
Állítása szerint a barlangot vörös bőrű lények lakták, akik emberi vérrel, és hússal táplálkoztak.
Leírása szerint: kis híján múlott az élete. A lény rátámadt és átakarta harapni a torkát. De egy nyílvessző áthasította a lény koponyáját. Egy középkorú férfi mentette meg az életét, aki a "Vadász" névre hallgatott.
Egy ezüst kereszt ékeskedett a mellkasán.
Eric még nem tért vissza. Kezdem érte aggódni.
Mary néni reggelit készített közben mindig a fali órára pillantott.
Mindenki gondolkodik, és keresi a válaszokat.
Ha meg is találjuk a szerkezetet, Edward átadja Titulus-nak, hogy megmentse a lányát.
De mi van akkor, ha ez egy csapda és Titulus nem tartja a szavát?

- Egy boszorkánynak rendelkeznie kell egy varázskönyvvel, amibe lejegyzi a rituálékat, varázslatokat, átkokat és mindent, aminek köze van a mágiához. Egy ilyen könyv nagy kincs, hiszen hatalmas erővel rendelkezhet, ezért a boszorkányoknak vigyázniuk kell, hogy nehogy amatőr kezébe kerüljön a könyv, mert akkor jólét helyett, balsorsot teremthet. Célszerű előbb a könyvet megkeresni. -mondta Mary néni.

- Feltéve, ha bejutunk anélkül, hogy a Mágia nem végez velünk. -jegyeztem meg.

- Nem hiszem, hogy abban az időben Alison az embrektől féltette volna a könyvet... -fonta össze karjait vonakodva.

- Miért ne? Hisz az emberek ölték meg a nővérét Lilith Argent-et.

- Igen, ebben igazad lehet... Ez esetben vigyázz. -kezét a válamra helyezte és aggódó tekintetét szemeimbe fúrta.
- Vigyázok - bólintottam.

- Induljunk! - sétált le komoran Kevin.
Barna bőr dzsekijén a cipzárt félig felhúzta, majd telefonját, sötétkék farmere zsebébe rakta.

-Rendben - bólintottam majd követni kezdtem ki a házból, egészen a kocsihoz.

-Van egy ötletem -támaszkodott neki a kocsi ajtajának.

-Igen?

-Nincs rád szükségem, tehát célszerűbb lenne ha itthon maradnál. - mondta utasító hangnemmel.

-Már mondtam hogy megyek -jegyeztem meg és közvetlen beültem a kocsiba.

-Estleg végig futott a miniatűr agyadon az, hogy Démonokkal is szembe találhatjuk magunkat? - törte meg a csendet.

-Igen- adtam egy rövid, mégis határozott választ.

-A fenébe is! -csapott egyet a kormányra majd folytatta.-Így már nem csak magamra kell vigyáznom, hanem rád is! - kiabálni kezdett dühösen, majd leállította a kocsit.

-Szállj ki! - parancsolt rám.

-Nem! - kiabáltam rá eréjesebben a kelleténél.

-Meg akarsz halni? - fordult velem szembe és kérdőn, vagy inkább értetlenül bámult rám.

-Számít ez neked valamit? -kérdeztem.

-...Nem! - komoran visszafordult és beindította a kocsit.
Talán igaza lehet és tényleg meg akarok halni, de egy biztos, bosszút fogok állni anya haláláért. Még nem tudom hogyan, és igazán ez most még nem is számít...
                         ☆☆☆
Egy órás út után megérkeztünk.

-Na és most merre? - vontam fel szemöldököm.

-Utánam -megindult egyenest az erdőbe.

-Az erdőn túl van a ház? - kérdeztem.

-Igen- válaszolta.

Hirtelen ágak reccsenésére lettem figyelmes.

-Hallottad ezt?- torpantam meg, közben ágús szemekkel néztem körbe.

A fa lombjai olyan sürüek, és a fák olyan közel vannak egymáshoz, hogy szinte alig lehet átlátni rajtuk.
A madarak csiripelésétől pedig kirázott a hideg.
Folyton azt éreztem valaki figyel.

-Ne maradj le -figyelmeztetett Kevin közben gyorsabb tempóra váltott.

-Én nem tudok olyan gyorsan menni mint te.-ziháltam a levegőt miközben próbáltam utólérni.

-Nem kértem, hogy gyere.-mondta közben figyelmesen körbe nézett.

Mintha aggódott volna valami miatt...
Ahogy egyre beljebb értünk felfedeztem egy fúrcsa jelet az egyik fába vésve.

-Kevin, ez mit jelent?

-Azt, hogy mennünk kell!-elkapta a karomat és maga után ráncigált.

-Ha már annyira igyekszel, igazán használhatnád a képességed.-jegyeztem meg gúnyosan, amit ő nem vett jónéven.

-Ha használnám, rájönnének hogy nem vagyok ember. Egyből támadnának.-meresztette rám dühösen szemeit majd újra húzott maga után.

-De kik jönnének rá?- próbáltam megállítani, hogy megmagyarázza, de nem jártam sikerrel. A talpam alatt húztam a talajt annyira vonszolt maga után.

-Olyan mintha körbe-körbe szaladgálnánk.-össze húzott szemekkel vizsgáltam a terepet.

-Azt hitted ilyen könnyen eljutunk egy Boszorkány házához?-nézett kérdőn a szemembe.

-Nem tudok annyi mindent mi ti. És még igazán azt sem tudtam felfogni mi zajlik körülöttem.-akadtam ki és akaratlanúl kiabálni kezdtem.

-Hallgass!-tenyerét a számra tapasztotta, hogy elhallgattason.
Az erdő fái méterekre váltak el egymástól utat nyitva előttünk.

-Most mi történik?

-Tovább mehetünk.-elengedett és megindult előre.

Követtem egészen közel így nem is csoda hogy mikor megfordult, neki ütköztem.
Meresztette rám a szemét és úgy nézett rám mint egy hülyére.
Pár méter után egy házat láttunk ami bizonyára a Boszorkány háza lehetett.
Egy hatlamas dombon kellett lemenni egészen a házig.

A domb tetején elhervadt virágok hevertek míg a ház körül, fehér rózsák. A ház ablakai betörtek.
A teraszra vezető lépcső korhadt volt.
Egy nagy barna ajtó fogadott minket, amin egy ugyanolyan jel volt mint az erdőben látott fába vésve. Egy kör benne pedig egy kereszt. Furcsa érzés fogott el...visszaakartam fordulni.

-Gyere!-lassan nyitotta az ajtót aminek a nyikorgásától szivesebben visítva menekültem volna.

Ahogy beléptünk töménytelen por, és piszok fogadott minket.
Jobbra egy egykor konyhának látszó helyiség fogadott. Legalábbis a törött tányérokból ítélve, ami a padlón hevert.
Középen a bejárati ajtóval szemben pedig egy folyosó aminek két oldalán ajtók helyezkedtek el.
Olyan érzésem támadt mintha itt lenne a Boszorkány és figyelne minket.

-Te maradj itt. Én megnézem a szobákat. Ha találsz valamit szólj.-mondta és közvetlen elindult a szobák irányába, majd kinyitotta az első ajtót.

Kicsit nem messze a konyhától, egy kandalló helyezkedett el, ami mellett egy poros könyvespolc volt.
Oda sétáltam lassan és keresni kezdtem a könyvek között.
Mindegyikbe bele lapoztam de egy sem tűnt egy Boszorkány könyvnek. Bár azt sem tudom hogyan néz ki...
Ahogy közelebb mentem a polchoz, belerugtam az aljába.

A polc alatt egy könyv volt elrejtve.
Amint a kezem közé vettem, suttogást hallottam.

-Kevin?-kérdeztem remegő hanggal.

-Itt vagyok. Találtál valamit?-kikapta a kezemből a könyvet és lapozgatni kezdte.

Egyszerűen nem tudtam róla levenni a szemem.
Hozzá akartam érni...megcsókolni.
Próbáltam leküzdeni ezt az érzést, de hiába is próbáltam ugyanis Kevin egyre közelebb jött és az ajakaim pásztázta.

-Ez így nem jólvan...-kitértem ajakai elől és az ablakhoz indultam.

-Biztosan ez egy varázslat!-figyelmesen vezette körbe a szemeit.

-Kevin, sötétedik!

-Itt nincs idő érzék.-figyelte ő is a naplementét.

-De hisz csak vagy tízperce vagyunk itt.-értetlenkedtem.

-Megnézek még valamit és indulunk.-sebessen indult vissza a szobák irányába, én pedig a bejárati ajtóhoz siettem.

Újra suttogást hallottam.
A fejem a hang irányába fordítottam.
A sarokban egy nő búzgón vájta a padlót, és valamit beledugott.
Hirtelen abbahagyta és lassan megfordult.
Fekete haja egészen a padlót súrolta. Igéző kék szemeit az enyémbe fúrta, majd úgy nézett rám mintha ismerne, és megijedt volna. -Mehetünk!-megindult felém Kevin de aztán megtorpant.

Lelasúlt az idő és az ajtó kicsapódott mögöttem.
Kevin a fejem fölé nézett, amiből tudtam hogy valami a hátam mögött van.
Karmok fúródtak a hasamba és húzni kezdtek.
Olyan sebesen húzott ki a házból hogy Kevinnek érkezése sem lett volna elkapni.
Egy hatalmas kőnek csapódtam.
Innen képszakadás.
Egy barlangszerűségben ébredtem.
A fejemhez kaptam ami annyira fájt, hogy majd szétrobbant.
Mély hörgést hallottam egy sötét helyről. Egy vörös bőrű lény mászott ki arról a helyről, majd egy testet kezdett el vonszolni.
Kezeim a számra tapasztottam hogy még a levegőm se hallja.
A másik oldalról egy újabb lény mászott a test irányába.
Egymásnak ugrottak.

Nem sokkal később sokkal többen jöttek ugyanarra a testre.
Először a kezét, majd a fejét szakították le, majd enni kezdték.
Tudtam, hogy én leszek a következő, és azt is, hogy nincs számomra kiút!
A lények hirtelen megálltak és abba hagyták az evést. Hátrálni kezdtek.
Erőteljes hörgés vette fel a barlangot. Kezeim még szorosabban a számhoz tapasztottam.

Egy sokkal nagyon lény jött elő mint a többi. Biztosan ő lehetett a vezetőjük. Szemei feketék voltak és az ő teste barna volt.
Felém kezdett el közeledni.
A szívem a torkomban dobogott a félelemtől. Tudtam, hogy nincs tovább ezért behunytam a szemem hogy ne lássam ahogy széttép. -Nyisd ki a szemed!-hallottam meg Kevin hangját.
Lassan kinyitottam a szemeim, de a lénnyel találtam magam szemben, aki mélyen a szemembe nézett, és beszélt hozzám.

-Haza viszlek.-mondta és a karjaiba emelt.

Olyan a hangja mint Kevinnek...mert ez ő!
Jobban féltem tőle mint valaha.
Éreztem ahogyan elemelkedünk a földtől. Nem tudtam nyitva tartani a szemem.

-Hé, hogy érzed magad?-erre a hangra nyitottam ki a szemeim, és a szobámba találtam magam.

-Hát...-nem volt erőm ahhoz hogy beszéljek.

Viszont azt éreztem hogy a mellkasom nyomódik.
Megpróbáltam felülni az ágyból de a kezeim az ágyhoz kötve voltak.

-Miért vagyok megkötve?-néztem értetlen Edward szemeibe, aki sajnálattal nézett vissza rám.

-Magaddal hoztál a barlangból valamit.-hangja elcsuklott és szemeit a földre vetette.

-Mit?-össze húzott szemekkel néztem Kevinre aki szintén sajnálattal nézett rám.

-Egy Démont!-mondta ki azt, amitől a legjobban féltem egész életemben.