Alison nem értette a tenyeréből áradó tűz miért pattant le rólam nyomot sem hagyva maga után. Úgy gondolta, a következő kísérlete talán most célba talál, ezért hát újra felém emelte mindkét tenyerét, majd minden erejét beleadta. Az erőfeszítéstől az arcán vízcseppek gurultak le egészen a mellkasáig. Ám de mindhiába minden erőfeszítése, és ezt ő is tudta nagyon jól. Érdeklődve fürkésztem továbbra is, és értékeltem a kitartását. Büszkeséggel emelte meg fejét, majd mindkét kezét leengedte maga mellé, és kezeit lassan ökölbe szorította. Egyetlen pillantásra sem nézett volna odébb, mintha attól tartott volna, talán megtámadnám az idő alatt míg ő leveszi rólam a figyelmét. A nap sugarai halványan árnyékolták be a helyiséget, és a sötétbarna padlón egy fénysugár állt közénk. Majdhogy megpukkadt az idegtől. Lábait támadóállásba helyezte, és szemei aranybarna ragyogással villantak fel. Nem éreztem mást, mint szánalmat Alison iránt. De a többszöri próbálkozása csak arra utalt hogy van benne kurázsi, ez már biztos. Megküzdeni a lehetetlennel ? Célszerűbb lenne ha csak simán bedobná a törölközőt. De ő ennél sokkal büszkébb, no meg, hogy a fenébe is győzhetné le őt egy ember, nemde? Mindkét kezem türelmesen hátrakulcsoltam, majd mosolyogtam haloványan, egyenest a szemébe, és vártam. Vártam a pillanatra amikor újra elköveti ugyanazt a hibát: Végezni a végezhetetlennel!

- Ugyan kérlek, ne is fáradj tovább.

- Könnyű így feleselned, hogy a nagynénéd biztosan védelmi bűbájt bocsátott rád! - figyelmesen fürkészte végig a falakat, mintha keresne valamit.

- Ne is bonyolítsuk tovább. Nem értem mi a problémád, bár elbírom képzelni, mennyire gyenge lehetsz, hogy még egy halandó emberrel sem vagy képes elbánni, Alison. - dobtam a dühére még egy lapáttal.

- Megfoglak ölni! De nem most. Jól használd ki az idődet, mert ma este már nem éred meg a holnapot, ezt garantálom. - fenyegetőzött, és bevallom, nagyon is meggyőzően. Még egy pillanatra el is hittem.

- Gondolod? Ám hát legyen. - teljes nyugodtsággal fordultam sarkon, és mikor visszapillantottam, már csak az ajtó becsapódását láttam.

A legjobb módja annak, hogy tisztán tudj gondolkodni, a csend. Egy különös dallam mely átjárja a tested, és felszólal a lelked legsötétebb hangja. Ekkor hallod önmagad, ekkor hallod a saját hangod. Ám legnagyobb bánatomra nemcsak a saját hangom hallottam, hanem egy hisztérika macskanyávogását is, mely élesen hatolt a fülembe.

Még hogy ma este nem tud haza jönni! - mérgelődött amint belépett az ajtón. - Járt itt valaki? - megtorpant a kanapé előtt, és figyelmesen körbe vezette kék íriszeit.

- Nem járt itt senki. - óvatosan vezettem végig rajta tekintettem, tetőtől-talpig. Démonnak gyatra, embernek gyenge.

- Akkor jó. Képzeld, Eric ma este nem tud haza jönni, mert ott kell lennie a bálon. - idegesen huppant le a kanapéra majd az üvegasztalon fekvő női magazint kezdte el lapozgatni.

- Feleslegesen mérgelődsz. - unottan könyököltem a konyhapultra, és hallgattam tovább.

- Feleslegesen? - meghökkenten bámult a tekintetembe. - Minden rendben?

- Igen, hogyne. - aprót bólintottam. - Célszerűbb lenne ha ma este te is ott lennél, Eric-el.

- A bálon? - csattant fel. - Ahol Alison is ott lesz? - dühösen csapta le a magazint.

- Tán félsz tőle, Alice? - halk kuncogás tört ki belőlem.

- Tudod, hogy nem félek attól ribanctól, és azt is tudod, hogy nem akarom a többiek életét kockára tenni! - bizonygatta magát, bár nekem ez inkább mentegetőzésnek bizonyult.

- Meddig akarsz még apuci kislánya lenni, hm? Alison-nak meg kell halnia, mégpedig ma. - sétáltam felé. - A többiek élete többet ér, mint a bosszú, amit Alison iránt érzel?

- Volt valaki, aki megtanította nekem hogy a bosszú vágy elveszi az életem, és én szép lassan elengedem magam mellett a boldogságot, és lehet hogy már késő lenne újra boldognak lennem, mert már nem lenne kivel! - ajkait összeszorította és a könnyeit hamar letörölte, majd kihúzta magát. - Tudod ki az a hülye, aki felnyitotta a szemem?

- Ki?

- Te - válaszolta. - David helyettem is végez vele, és nekem ez is megteszi. Ne aggódj, Alison ma este megtanulja hogy velünk nem lehet ujjat húzni. - bólogatott hevesen és elszántan.

- Vagy pont fordítva... - a gondolatom kicsit hangosabb volt a kelleténél.

- Hogy mondtad? - közelebb lépett egyet, hogy jobban hallja amit szinte suttogtam.

- És ha ti fogjátok megtanulni, hogy Alison-nal nem lehet ujjat húzni? - vázoltam fel ezt az esetet is.

- Bármi is történik majd, te maradj ki ebből, érted? Alison nem ér annyit hogy téged elveszítselek - mondta apró mosollyal ajkain.

- Sajnálom Alice! - bűntudat futott végig rajtam és szinte futótűzként égette minden porcikám.

- Mégis mit? - értetlenül felnevetett, majd összeráncolta homlokát.

- Most mennem kell, készülni a bálra. - tereltem a témát a kérdésével kapcsolatban.

- De... Hát még ruhád sincs, akkor mégis mi az isten nyilát fogsz felvenni? - fonta össze karjait és felvont szemöldökkel szemlélt végig.

- Ez miatt nem kell aggódni. Olyan ruhát fogok viselni, melyet még nagyon régen kaptam ajándékba az én drága anyámtól. Pontosan megfelel a mai estére. - kacsintottam egyet, és kecses mozdulattal sétáltam el a szobámba.

Minden ruhadarabtól gyorsan megszabadultam és egyenest a zuhany kabinba siettem. A zuhanyrózsa első cseppjeinek találkozása a zuhanytálcával kavicsok hangjaként hatolt füleimbe. Tenyerem erősen a fülemhez nyomtam, majd felfedtem a lábam elé hulló vércseppeket, amik meleg folyadékként áramlottak füleimből.

Szekrényem legmélyén bújt meg egy nyitott hátú hosszú fekete ruha. Csillámló virágos háló akcentussal és köpeny sziluettel rendelkezik ez a ruha. Oldalsó kivágások határozzák meg, amelyek találkoznak az alsó kivágással. A combra rátapad és ecsetvonal vezetésében ér le a földre. Hát nem gyönyörű? Ezt a ruhát mintha csak rám szabták volna.

Egy gyönyörű ezüst színű hajtűvel félig feltűztem göndör hajam, aminek a leengedett része egészen a derekamig omlott le lágyan. De ami még jobban kiemelte a megjelenésem, az a vérvörös rúzs volt. Telt ajkaim kellően kiemelte, és passzolt sötétbarna, szinte fekete szemeimhez.
Kezdődhet a bál. Ma este, a legenda újjá születik!

                       ⏺⏺⏺

A taxi sofőrje nem győzött áradozni Matheres-ről: megígérte hogy ha mindannyian ő rá szavazunk, megvédi a gyerekeinket, és ha az életébe is kerül, de megtisztítja a városunkat a szörnyektől. - magyarázta örömmel és büszkeséggel a zömök, borostás férfi.

- A szörnyek csak a mesékben léteznek! - felnevettem halkan, és az orra elé nyomtam a neki járó jutalmat. Kicsit meghökkent mikor jól megforgatta és rádöbbent hogy jóval több annál az árnál, amennyiért ő szállítani szokott.

- Köszönöm! - lelkesen és kapzsi vigyorral az arcán hajolt ki a kocsi ablakán.

- Ugyan, ma pompás kedvemben vagyok. - legyintettem felé, majd sarkon fordultam.

Matheres Villája tárult elém.
Az épületet erőteljes párkányok és oszlopok tagolták. A kaput két faragott oroszlán vette közre, melyek egy három méteres rácsos kapu ajtót őriztek.

A kaput egy elegáns, fekete öltönyt viselő férfi nyitotta meg előttem. Kétnapos borostás arca, és vadító zöld íriszei szinte elcsábítottak. Halovány mosoly kíséretében sétáltam el mellette. A villa ajtajához egy hosszú, színes kövekkel díszített aszfalt vezetett végig. Az ajtó cseresznye színű, aranyozott kilincsét lenyomva beléptem a helyiségbe. A város legelőkelőbb vendégei szórakozottan táncoltak, és falatoztak az Aulában. A fal bordó színű tapétát viselt, aranyszínű rózsák kíséretében.
Tekintetemmel óvatosan körül néztem és megpillantottam Edward-ot a lépcső aranyozott korlátját szorongatva. Idáig éreztem az aggodalmát. Ahogy közeledtem felé, jobbra a kandallónál megpillantottam Keint, és Alisont.

- Igazán gyönyörű vagy ma este Alison, és meg kell mondjam, ez a vörös ruha, lélegzetelállító. - elismerően hajtottam meg fejem előtte, majd Kevinnel találkozott a tekintetünk. Óvatosan vezette végig rajtam sötétbarna szemeit, majd halovány mosollyal az ajkain nézett vissza a szemembe.

- Te sem panaszkodhatsz, ez a fekete ruha igazán illik hozzád.
Alison gúnyos hangneme megnevetett.

- Sokan mondták már hogy a fekete szín, tükrözi a lelkem. - apró mosollyal az ajkamon indultam tovább Edward-hoz.

Nem messze Matheres fennhangon nevetett valamennyi vendéggel együtt.

- Jó estét! - nyújtottam felé kezem, köszönés képen, amit fogadott is, de még előbb lopva szemlélt végig.

- Jó estét! Önnel még...

- Még nem találkoztunk. - szavába vágtam.

- Örömömre szolgál egy ilyen gyönyörű nőt köszönteni az otthonomban. - ámulatba ejtő viselkedése miatt, sokkal könnyebb dolgom lesz, mint gondoltam.

- Ugyan, enyém a megtiszteltetés. - aprót bólintottam. - Az a hír járja, hogy ön véget vet az itteni szörnyeknek. - súgtam a fülébe.

- Ó, szóval tud róluk. - meglepetten vonta fel szemöldökét.

- Kérlek, inkább tegezzük egymást, mert így túl öregnek érzem magam. - sértődötten tettem csípőre mindkét kezem, majd elnevettem magam, amit ő is követett.

- Teljesen egyetértek veled! - húzta ki magát. - Matheres vagyok.

- Örvendek Matheres. Az én tisztességes nevem, Irina. - mondtam és hátrakulcsoltam kezeim.

- Előre is elnézést kell kérnem tőled azért amit mondani fogok, de teljességgel megőrjítesz. - alsó ajkába harapott, és szinte csorgott a nyála mikor újra végig vizsgált ibolyakék szemeivel.

- Legyek őszinte? - leengedtem kezeim magam mellé, és gyengéden a füléhez érintettem ajkaim. - Én is megőrülök érted, és halkan megjegyzem, nem érzem jól magam ebben a zsúfolt teremben. - súgtam.

- Akkor ez esetben tennem kellene valamit, nemde? - igazgatta meg nyakkendőjét, és úgy tűnt nagyon melege van.

- Nekem van egy ötletem. - kezdtem. - Szeretem a romantikát... de legfőképpen a csillagos ég alatt érezném magam igazán fontosnak. Hiszen a filmekben is így van, nemde?

- Ó, én romantikus típus vagyok, szóval azon ne múljon. - ezúttal kigombolta zakóját.

- Akkor, mehetünk? - mosolyogva karoltam belé és vezettem a kijárathoz, közben az egyik asztalról elcsentem egy üveg vörös bort.

- És hová is megyünk? - indította be a kocsit, közben felém fordult kíváncsian.

- Te csak indulj el, én majd mondom merre tovább. - komorabb hangnemben utasítottam, de egyetlen pillantást sem méltattam felé vetni.

- Állj meg - szólaltam fel mikor az erdő bejáratához értünk.

- De hisz jöhettünk volna gyalog is, hiszen csak pár méterre vagyunk a villától. - értetlenül vakarta meg fejét, majd vállat dobva beljebb hajtott az erdőbe.

A hold fénye bevilágította az erdőt, és a fáknak különös árnyékokat bocsátott. Matheres kezdett aggódni, szemeit kapkodva vezette körbe a fák között.

- Ó, hogy én milyen feledékeny vagyok - kaptam a fejemhez. - Te maradj itt, én visszamegyek a kocsihoz, mert a bort a hátsó ülésen hagytam.

- Mi? - rémülten nézett körbe. - Jó-jó, de ne légy sokáig. Kiráz a hideg ettől az erdőtől. - megborzongott a fák árnyékától.

Sietve indultam vissza a kocsihoz, majd elvettem amire szükségem volt és visszaindulta Matheres-hez, aki mikor meglátott, elkerekedett szemekkel hökkent meg.

- Arra miért van szükség? - értetlen mutatott a kezemben lévő damilra. - Mire készülsz kislány? - dühösen indult el felém, de hamar rá kellett jönnie, hogy bizony nem azért vagyunk itt hogy a csillagos ég alatt szeretkezzünk.

Akkorát dobtam rajta hogy azonnal a földet túrta. Megpróbált talpra állni de a mellkasát szorongatta, ami annyira fájdalmas volt számára hogy arra sem volt képes hogy megszólaljon. A damillal gyorsan körbe tekertem a vállánál, és a lábánál hogy még moccanni se tudjon. A vergődése miatt a damil átfúrta a bokáját vérözönt hagyva maga után.

- Semmi értelme, úgysem segíthet rajtad senki! - jelentettem ki rezzenéstelen arccal.

- Mit akarsz tőlem? - próbált erélyesebb lenni, de a fájdalomtól elcsuklott a hangja és csak annyira volt képes a szerencsétlen hogy felnyögjön.

- Milyen érzés volt halálra égetni egy ártatlan embert?

Válaszként csak meresztette szemeit rám.

- Azt nem tudhatod én mit éreztem amikor láttam anyám halálát és hallottam az ujjongást. De garantálom hogy te érezni fogod azt, amit az anyám érzett akkor amikor élve elégetted! - ördögi vigyort húztam ajkaimra hogy még jobban megrémítsem.

Segítség! Valaki segítsen! - kiabálta bár ez inkább ez nyöszörgés volt mintsem kiabálás.

- Azért lehetne benned egy kis tartás, nem gondolod? - nevettem fel hangosan.

Egy ezüstszínű öngyújtót tartottam fel elé, majd kivillantottam a lángot, amitől még jobban mocorogni kezdett. Bár hogy ennek mi értelme, azt nem tudom. Úgysem kerül ki a kezeim közül, szóval felesleges a hősködése.

Hogy éreztem-e egyebet a dühtől, és az ölni vágyástól? Cseppet sem! Halk neszre lettem figyelmes, jobban mondva léptekre melyek csakúgy suhantak a görcsös talajon.

- Irina, mit művelsz? - rémülten meresztette rám a szemét Edward, Mary-vel az oldalán.

- Olyan kérdést tettél fel, amire magad is tudod a választ, Edward. - halovány mosolyt húztam ajkaimra, közben megpillantottam Kevint, Alison-al az oldalán. Nos, ez még több fát rakott a tűzre nálam.

- Ne tedd, kérlek! Van más megoldás is Irina. - kérlelt Mary, de nem mert ő sem közelebb lépni felém.

- Tán féltitek ennek a rohadéknak az életét? - meghökkenve fordultam feléjük, de abban a pillanatban kiengedtem a kezeim közül az öngyújtót, ami egyenesen Matheres testén landolt. De ez nem okozott akkora tüzet, mint vártam. Így hát rá kellett segítenem. Erősen koncentráltam és az elmémmel tüzet bocsátottam Matheres-re, ami így már elég volt ahhoz, hogy robbanjon. Akkora lángok csattantak fel, hogy a közeli fa lombjait is elérte. Szemrebbenés nélkül néztem végig ahogyan szénné ég. Semmi sajnálatot sem éreztem iránta, sőt, élveztem a halálát. A lángok melege gyengéden jártak táncot az egész testemen, úgy, mintha örvendeztek volna nekem. így köszöntöttek.

- Nos, Alison, mondd csak, milyen érzés újra lángoló testet látnod? Biztosan benned is dúl a harag, a bosszú. - kecsesen sétáltam felé.

- Ki vagy te? - remegő hanggal kezdett el hátrálni.

- Ó, látom kezded érteni. Milyen érzés a nevem mögé bújni, Rosalie? - kezeim lassan hátrakulcsoltam, és kíváncsian vártam a válaszát.

Kevin nem tudott szóhoz jutni, csak mosolygott és örömmel szemlélt végig.

- Az lehetetlen! - kiabálta kétségbeesve.

- Annyira megtetszett hogy szinte királynőként bánnak veled, hogy meg is feledkeztél az egyességről.

- Ki küldött?! - ordított felé Edward dühösen, de Rosaile nem válaszolt.

- A feladata az lett volna hogy adja ki magát Alison-nak, és találja meg a valódi Alisont Argent-et, majd ölje meg mielőtt visszatérnének az emlékei. Cserébe a bátyja szabadságáért. Csakhogy, ő erről meg is feledkezett... szegénykém.

- Philip küldött, igaz? - ragadta meg a karját Kevin.

- Ha megölsz akkor sem mondom el! - köpte ki a szavakat.

- Ugyan, már megint hősködsz, igaz? Az elmédbe látok úgyhogy semmi értelme tiltakoznod. - unottan ráztam meg a fejem. - Philip küldött hogy keress meg!

Váratlanul toppant közénk David, így abba kellett hagynom.

- Gyere onnan Irina! - figyelmeztetett David.

- Öldd meg! Most van rá lehetőséged. - buzdítottam őt.

- Mi a fenét művelsz? - zokogva borult térdre Rosaile.

- Meg kell halnod, hisz te vagy Alison Argent! - mondtam meggyőzően.

- Ez nem igaz, ezt te is tudod. Mondjátok meg hogy nem igaz. - kérlelte őket, de be kellett látnia hogy azok csak komoran és üresen néztek le rá.

Nem volt érkezése elmenekülni, David arrébb lökött, és egy határozott mozdulattal kitépte a torkát, majd ezt követte a szíve is. Diadalosan emelte fel a kezében lévő szívet, majd dobta a halványan égő tűzbe.

- Nos, meg kell mondjam, ez igazán hősies volt tőled David. - tapsoltam elismerően. - De az eszed akár egy egéré, aki azt hiszi okosabb egy macskánál, pedig ez nem így van, mert előbb-utóbb a macska úgyis elkapja.