Kevin elszántan beszélt, bár nem hittem el egyetlen szavát sem. Ne feledjük, hogy Alison egykor a szerelme volt. Nem hiszem hogy ellene fordulna.

- Az apám bízik benne - mondta.

-Pont ez a baj! Elvakítja az Alison iránt érzett bizalma. - vágtam rá egyből.

- Az apámat egyelőre hagyjuk ki, mert felmerülhet az is, hogy képes lenne ellenünk fordulni.

- De miért szereti ennyire az apád? - kérdeztem kíváncsian.

- Nem tudom - kezdte. - Talán azért mert a szüleik jóban voltak, így ők is. Talán a régi barátság az oka apám bizalmának -válaszolta.

- De akkor is lehetne kicsit figyelmesebb is.

- Mit akartok tenni? - fonta össze karjait és rám figyelt.

-Ugyan mit tehetnénk egy ősi boszorkány ellen? - felnevettem. -Semmit!

- Nem bízol bennem, igaz? - fájdalmas pillantások lövellt felém. -Megértem. - halovány mosolyt csalt arcára, és ujjaival végigsimította az arcom, majd lassan kisétált a szobámból.

Attól tartok, hogy Kevin védeni próbálná Alisont. Nem tudom... Már nem tudom kiben bízhatok meg, és ki az akiben nem.

A nappaliban Alice sürgött-forgott. Hol a földön matatott, hol az ágyak és az asztal alatt.
- Ó, nagytakarítás? - meglepetten felnevettem, hiszen Alice-t sosem láttam takarítani. Még akkor sem amikor a szobájában szanaszét hevertek a földön a csokis papírok, és a ruhák.

- Na persze! - kezdte. - Én meg a takarítás, nemde? A gyűrűmet keresem, amit Eric-től kaptam. - idegesen emelte fel a kanapét, egy kézzel.

-Nincs a szobádban? - kérdeztem, majd neki álltam keresgélni a konyhában.

- Ott nincs. Tudom hogy itt hagyhattam el... Na szép. Elvesztem a szerelmemtől kapott ajándékot. - tette csípőre mindkét kezét.

-Alice, nyugodj meg. Megtaláljuk, ígérem.

Tudtam, hogy most minden zavarja őt. De legfőképpen Alison.

-Rendben. - ajkait össze szorítva bólogatott. - Én csak kikészültem, ennyi. - mosolygott könnybe lábadt szemekkel.

-Tudom. De... Mi lenne ha elfelejtenéd az egészet, és csak egyszerűen boldog lennél, Eric-el.

-Most azt akarod mondani hogy felejtsem el, hogy Alison megölte az anyám?! - összevont szemöldökkel szemlélt végig.

- Én csak azt mondom, hogy... Az élet nem a haragról szól. Az időhalad, csak mi maradunk le. Adódott egy lehetőség a számodra, ami boldoggá tehet téged Alice. Ne dobd el magadtól.

-Választás elé állítasz? - felsóhajtott.

- Ezt te mondtad, és nem én. Neked kell eldönteni hogy mit választasz:Bosszút, vagy szerelmet - mondtam.

- De így nem lehetnék boldog, értsd meg. Nem tudom csak úgy elfeledni... Ezt az érzést nem tudom kikapcsolni! - zavartan nézett rám.

-Eric nem várhat örökké, Alice.

Nem szólt, csendben néztünk egymásra percekig. A tekintetéből ítélve, tudta hogy igazam van, és ettől megrémült.

-Egyszer élünk. Te sem fogsz örökké élni Alice. Majd ha egyedül leszel, rájössz arra, hogy volt lehetőséged a boldogságra, de tea bosszút, és a haragot választottad. De mikor rájössz, talán már túl késő lesz.

- Én erre nem vagyok képes. Sajnálom. Már az is csoda hogy egyáltalán tudok szeretni. Hogy vannak érzéseim. Alison Argent visszajött, és itt az alkalom arra, hogy el is menjen, de ezúttal örökre!

Alice-t nem lehet meggyőzni. A bosszú vágy amit Alison iránt érez, egyre csak erősödik.
Akárhogyan is töröm az agyam, nem tudok rájönni hogy Alisonnak miért van szüksége egy látóra, hiszen ő maga is képes a jövőbe látni. Valami itt nagyon nincs rendben.
Elég. Elég volt belőle. Ki kell mozdulnom innen, egyedül.Bemegyek a városba kicsit kikapcsolódni.

⏺⏺⏺

Nem messze a lakástól beültem egy kávézóba, ahol csokis sütit falatoztam lassan, nyugodtan, mintha mi sem történt volna. Bár ilyen könnyen tudnám feledni... Sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy miért vagyok még itt? Hiszen élhetnék normális életet. Valahol máshol. Magam sem tudom miért nem lépek tovább.Talán mert nem akarom cserben hagyni a többieket. De egy biztos, ha ennek vége, én nem maradok tovább, elmegyek örökre. Emlékszem arra a látomásomra, melyben egy kertes ház teraszán állunk Kevinnel, és nézzük a többieket. Annyira vidámak, és boldogok... Lehetséges ez? Vagy ezek mind Alisonnal fognak megtörténni? Ezekre a kérdésekre egyelőre nem kaphatok választ. Kevinnel pedig sosem leszünk együtt. Főleg ha Alison közénk áll.

Vettem pár szelet sütit, és elhagytam a kávézót. Alice és Eric biztosan örülni fognak a csokis sütiknek. Mindhárman csoki imádók vagyunk. Alice mindig azt mondja, hogy ez az egy közös bennünk.
A kereszteződésen akartam éppen áttérni, amikor sűrű szürke köd vett körül. Körül néztem, de a köd csak engem vett körül. Egyre feljebb jött, amíg már egészen a mellkasomig ért. Alig kaptam levegőt annyira szorította a testem. Egy árva lélek sem volt az utakon, csak én.

-Nocsak, nocsak. - hallottam a hátam mögül. - Ilyen későn egyedül... Még bajod is eshet Irina.

- Ne aggódj, Alison. Nem esik bajom. - minden erőmet összeszedve megfordultam és egyenesen a szemébe néztem. Közben felfedtem hogy a ködnek nyoma sem maradt, csak úgy elszállt.

- Én a helyedben vigyáznék. - jegyezte meg. - Hallottál már az éjszakai lényekről? - zöld szemei hirtelen világítani kezdtek.

-Nem. - adtam egy szűk szavú választ, és nagyot nyeltem ijedtemben.

- Ők azok akik csak éjszaka fedik fel magukat. Ragadozók, akik az ilyen védtelen emberekre vadásznak, mint te is vagy. - gúnyosan felnevetett. - Én csak úgy hívom őket; Szörnyetegek.

-(...) Mint te, Alison? - minden bátorságom összeszedtem, mert észre vettem hogy Alison meg akar rémíteni.

- Én, szörnyeteg? - hangosan nevetett. - Ti vagytok a szörnyetegek... Ti, emberek! - harag villant fel a tekintetéből, és a hangja elváltozott.

- Nem minden ember egyforma. - mondtam, közben körül néztem, és kétségbeesetten sütöttem le a fejem, mert senki sem volt ott a többiek közül.

- Ó, azt hitted hogy Kevin majd itt lesz, és megvéd tőlem? - fennhangon nevetett egyenest a szemembe. - Ő sosem fordulna ellenem! - rázta meg a fejét lassan, majd felsóhajtott és aranybarna fürtjeit a füle mögé tűrte.

- Nem félek tőled Alison! Tudom hogy nem akarsz megölni, hiszen szükséged van rám. - jegyeztem meg magabiztosan.

-Hogy mi? - közelebb hajolt hogy jobban hallja, pedig elég hangosan mondtam. - Ezt a butaságot ki ültette beléd kislány? Ugyan miért lenne rád szükségem? - csípőre tette mindkét kezét, és érdeklődve várta a válaszom.

-Kell neked egy látó, azaz én.

Talán Mary néni tévedt, és nem is kellek Alisonnak. És ha ez így van, semmi nem tartja vissza attól, hogy itt helyben megöljön.

- Te kis butus... Egy boszorkány eleve a jövőbe lát. Nincs rád szükségem! Sőt, a többieknek sincs szükségük rád... -szomorúan, sajnálattal nézett a szemembe. De tudtam hogy csak megjátssza.

De hanem érek neki semmit, akkor mégis miért rajtam keresztül mutatta meg a jövőt? Én voltam a csali...

- Ó, hogy elszállt az idő. - nézett a karján lévő láthatatlan órára. - Kevinnel vacsorázom, úgy mint tegnap. Bár...a tegnap éjszaka sokkal izgalmasabb volt. - széles vigyort húzott ajkaira, közben válláról hátra dobta fürtjeit. - Nos, még találkozunk Irina. Remélem a holnap esti bálon ott leszel, mert fontos bejelenteni valóm lesz. - fonta össze karjait nevetve, majd megfordult, és mire kettőt pislogtam, már eltűnt.

A szívem összeszorult... Kevinnel volt. Szóval együtt vannak. Kevin hazudott nekem, és én naivan el is hittem. Ott leszek a bálon. Lesz ami lesz!