Alison Argent visszajött! Se köpni, se nyelni nem tudtunk. Alison megpróbált előre lépni, Edward felé hogy átölelje, de abban a pillanatban összesett. Edward a karjaiba vette és utasította Mary nénit, hogy a vendégszobát készítse elő Alisonnak.

- Megtíltom, hogy bárkinek is beszéljetek Alison Argent visszajöveteléről! Főleg nem David-nak. Ha kérdezik, ő az unokahúgom. - parancsolta Edward, mikor elhagyta a vendégszobát. - Alice, arra kérlek, ne csinálj semmi hülyeseget. Még nem tértek vissza az emlékei teljesen...

- Csak úgy besétál ide, és eljátsza a szentet! - köpte ki mérgesen a szavakat Alice. - Csak úgy nézzem el neki, hogy megölte az anyámat?!

- Ezt nem tudjuk biztosan, te is tudod. - förmedt rá Edward. - Majd ha a saját szájából hallod azt hogy igen, ő tette, akkor megértem a haragod. Ne légy önfejű Alice. Mindannyiunk életét kockára teszed ha most neki ugrassz!

Edward és Alice farkasszemet nézett egymással percekig. Kevin csak pislogni volt képes... Meredten bámult egyhelyben. Teljesen összezavarodtam. Ez nagyon váratlanul jött! Davidnak igaza volt: az alma azért kezdett el rohadni, mert Alison Argent visszajött.
Edward és Mary néni összedugták a fejüket és valamit nagyon beszélhettek, mert Mary néni ideges lett és felviharzott a szobájába.

- Ne menjetek fel hozzá! - parancsolt ránk erélyesen, majd visszatért a Alison szobájához, és halkan kulcsra zárta.

- Valld be. Annyira fontos neked, hogy bármelyikőnk ellen képes lennél ellene fordulni. - fonta össze karjait Alice.

Edward nem válaszolt, csak lassan elballagott a szobájába.

- Hogy van képe befogadni?! - dühösen járkált fel-alá.

- Azt mondta nem biztos, hogy ő ölte meg az anyádat - mondtam.

- Te kinek hiszel, neki, vagy nekem? - bámult meredten egyhelyben, majd fejét felém fordította.

- Hát persze, hogy neked! - jelentettem ki határozottan.

- Hát te? Alison Argent visszajött, te mégis itt ülsz és magadba zuhansz. - szegeztem a mondandóm Kevinnek, aki felállt, majd felém sétált.

- Maradj ébren. Biztos, ami biztos! - óva intett, és felindult a szobájába ő is.

A nappaliban csak én, és Alice maradtunk. Magába szállt teljesen. Éreztem rajta a haragot és a gyűlöletet.

Eszem ágában sem volt, hogy én aludjak akár egy percig is. Attól féltem hogy most visszajönnek az álmok, és mivel Alison itt van, talán meg is ölhetne. Úgy tűnik nem kellettem ahhoz, hogy visszajöjjön. Már csak abban reménykedtem, hogy továbbra sem lesz szüksége rám. Ezer gondolat cikázott a fejemben... Már-már az őrület határán voltam mikor észbe kaptam és felugrottam. A konyhaszekrény felső polcáról lemeltem a dobozt melyben a nyugtató volt. Muszáj volt bevennem egyet hogy tisztán tudjak gondolkodni. Viszont arra nem gondoltam hogy a nyugtató majd szépen álomra viszi a fejem. Csak annyi rémlik hogy leültem a kanapéra majd szép lassan oldalamra feküdtem és elaludtam.

⏺⏺⏺

Hangokat hallottam körülöttem, ezért ijedten nyitottam ki a szemem. Azt hittem újabb álom, és valami rossz történik velem, de mikor láttam hogy Edward és Mary néni beszélgetnek egy pohár kávé mellett, megnyugodtam.

- Kérsz te is kávét? - kérdezte Mary néni. - Ja, jó reggelt. - tette hozzá.

- Igen, kérek. - igazgattam a hajam. - Bevettem egy nyugtatót az éjjel és elaludtam itt a kanapén.

- Alice nem mondott neked valamit arról, hogy készül valamire esetleg? - érdeklődött Edward.

- Nem - ráztam meg a fejem lassan.

Ha mondott is volna ilyesmit, biztosan nem mondtam volna el neki.

- Tessék. - adta a kezembe a bögre kávét. - Nem tudom, hogyan tudsz egyszerre meginni egy bögre kávét.

- Kell ahhoz, hogy felébredjek. - vontam vállat, majd azon nyomban belekortyoltam a kávémba.

Egy percre el is felejtettem, hogy Alison itt van velünk egyházban. Kerestem a tekintetemmel Alice-t, de nem találtam. Attól féltem Alison bántani fogja őt...hiszen egy ősi boszorkány.

Gondolataimból Alison jelenlete zökentett ki. Nem is láttam, hogy lejött volna a lépcsőn...

- Foglalj helyet - mondta neki Edward.

- Köszönöm. - mondta azzal le is ült, pont velem szemben. Még a hideg is kirázott tőle.

- Hogy érzed magad? - kérdezte halkan Mary néni.

- Nem túl jól... Gyenge vagyok - mondta, de egy pillanatra sem nézett rá.

Aranybarna fürtjei beterítették karjait. Gyönyörű zöld szemek illették, bár volt valami bennük. Valami rossz. Mintha magával az ördöggel néztem volna farkasszemet!

- Hol voltál? - tette fel óvatosan a kérdést Edward.

- Egy Árvaházban nevelkedtem fel. A szüleim ott hagytak párnaposan. - erősen behunyta szemeit. - Nem igazán emlékszem semmire. Képek villanak fel előttem...és te Ed'. Meg a Démon.

- Akkor hiába is kérdeznék bármit is, nem kapnék választ. - sóhajtott Mary néni.

- Sajnos nem.

Alison alig tudta megállítani a kezei remegését. Mintha fázott volna...

Csatlakozott hozzánk Kevin is. Előbb úgy tűnt mellé akar ülni, de aztán mégsem tette. A szokásos helyére ült, és csak bámulta figyelmesen Alisont.

- Tudod ki vagyok? - szólalt fel hirtelen Kevin.

- ...nem. - rázta meg a fejét lassan Alison. - Ismernem kellene?

Álljunk csak meg kicsit! Nem kellene éreznie hogy Kevin az a démon akit szeretett? Ez érdekes... Kevin felállt, majd magára öltötte démoni énjét. Alison ekkor rögvest felismerte. Lassan sétált felé, majd ujjaival végig simította az arcát. Nagy levegőt vett és a karjaiba vetette magát. A szívem összeszorult... Fájt látnom őket együtt. Csak most jöttem rá igazán, mit is vállaltam magamra. Végig kell nézzem a boldogságukat. Kevin felém pillantott, majd visszaöltötte emberi énjét.

- Mostmár tudod ki vagyok. - nézett mélyen a szemébe.

- Hát újra látjuk egymást! - könnyes szemekkel adott egy csókot az ajkaira.

- Ó, gratulálok! - tapsolni kezdett Alice. - Milyen elragadóak vagytok együtt. Mindjárt pityergek. - felnevetett.

- Ő ki? - kérdezte Alison.

- Ő a lányom, Alice. - válaszolta Edward.

Felálltam és Alice mellé szegődtem, hogy még időben beszéljek a fejével, de nem jártam sikerrel. Alice szemei hófehéré válltak, ahogy a haja is. Éles karmok nőttek ki ujjaiból. Egyenest Alisonra morogott és már indult is volna, csakhogy, Edward védőpózba állt. Mégpedig Alison elé!

Meglepődtem azon amit láttam... Először még fel sem fogtam. Edward képes inkább Alisont védeni?!

- Alice kérlek! - fogtam meg a kezét, bár a félelmem iránta egyre erősebb volt.

- Most ne! Ez a szuka megölte az anyám. - dühöngött.

- Kérlek, hagyd abba! - kérleltem és erősebben szorítottam a kezét.

Most sikerrel jártam. Alice valamennyire megnyugodott.

- Szóval őt választod! - vetette oda neki. - Én nem fogok vele egyházban élni!

- Alice, kérlek... - kérlelte őt Edward, de nem volt értelme.

Alice sec-perc alatt a szobájába termett, majd már a csomagjaival együtt tért vissza.

- Viszlát apa!

Vetett rám egy pillantást, jelezve hogy menjek vele, de nem firtatta. Olyan gyorsan viharzott el, hogy hűlt helye sem volt.

Tétlen álltam a többiek előtt. Nem tudtam mit tegyek: maradjak, vagy menjek?
Alisonra néztem, aki halovány, mégis jól kivehetően gúnyos mosolyt csalt arcára. Örült annak hogy Alice elment...
Alison förtelmes vigyort vágott, amit Kevin is észre vett. Összevont szemöldökkel nézett végig rajta.

Tudtam mit kell tennem! Felsiettem a szobámba, majd a régis Iskola tárkámba pakoltam a fontos cuccaim, majd visszatértem a nappaliba. Szó nélkül akartam távozni, de nem hagyott nyugodni az ami bennem volt. Szembe fordultam Edward-al.

- Nagyot csalódtam benned! Nem gondoltam hogy őt választod a lányod helyett.

- Nem erről van szó. - rázta meg a fejét ingerülten. - Ne menj el te is.

- Ha Alice megy, megyek én is! Erről szól a család, nem igaz Edward? - néztem rá csalódottan. - Itt az ideje kilépnem ebből a történetből! - azzal további szó nélkül távoztam.