Az eddig átlagosnak hitt életem egyszerre megváltozott. Soha sem gondoltam volna, hogy a legmerészebb álmaim egyszercsak valóra válnak.
Ha Mary néni nem akadályoz meg, valószínű, hogy leugrottam volna a hídról.
Annyi megválaszolatlan kérdés kavargott a fejemben.
Volt  egy olyan érzésem, nem fogja elmondani nekem. Vagyis, magamnak kell ezentúl rájönnöm mindenre.

A Kastéllyal szembeni erdőhöz értem. Mintha anya hangját hallottam volna. Aztán Alice ordítását. A Kastély sötét, semmi jele annak, hogy valaki van odabent. Újra anya kiabálását hallottam. "Engedjetek el! "- ordította. Erre a hangra egyenest az erdőbe rohantam. -Anya! - kiabáltam, de csak a hangom vízhangját hallottam.

- Irina - hallottam meg Kevin suttogó hangját a fák közül.

-  Kevin? - kérdeztem halkan. Sötét volt, csak a hold fénye világította meg az erdőt.

-  Itt vagyok! - szólalt meg újra, de most erőteljesebben.

Megindultam a hang irányába, közben a fák árnyékaitól a hideg futkosott a hátamon. Folyton azt éreztem, hogy valaki követ.

- Kevin! - Egy fatörzsének nekidőlve és vérben úszva pillantottam meg. Közelebb léptem hozzá, majd megláttam egy tőrt mely egyenest a szívébe fúródott.

- Mi történt? - kétségbeestem és magatehetetlenül csak arra voltam képes, hogy leguggoljak mellé.

-Rájöttek, hogy démonok vagyunk. Megtámadták a Kastélyt. Az erdőbe tereltek minket, ami egy csapda volt. -próbált felülni de nem bírt.

- Anya hol van? - kérdeztem ijedten és körbe pillantottam, de a sűrű fáktól nem lehetett látni a kivezető utat. Mintha a fák életre keltek volna, és elzárták volna előttünk.

-  Nem tudom! - hangja gyenge volt, és erőtlen. Próbált felállni, de a fájdalom visszahúzta.

- Menj vissza és zárd magadra az ajtót! - utasított, közben megragadta a kezem és mélyen a szemembe nézett.

-  Nem! -feleltem határozottan. Isten tudja csak mi ütött belém, de nem tudtam ott hagyni magára.Igazából fel sem fogtam, hogy mi is történik körülöttem.

-  A tőr a szívemet érte! Nem tehetsz semmit. Menj keresd meg a többieket.-magyarázta.

-Várj...egy démont csak úgy lehet megmenti, ha...vért iszik egy emberből! -nem tudom honnan jött ez, mintha tudtam volna.

- Ezt melyik filmben láttad? - vonta fel a szemöldökét.

- Az most lényegtelen. - forgattam meg szemeim.

- Ez nem az a jelenet amikor Edward iszik Bella alkarjából? Nem tudsz segíteni.

- De igen. Én nem tudok segíteni a többieken, de te igen. Abban a jelenetben amúgyis Edward megmentette őt, ahogy most én is téged. - erősködtem közben feljebb húztam kabátom ujját a csuklómon.

- Túl sok sorozatot nézel és az agyadra ment! - morogta a fogai közül.

- Csináld! - parancsoltam rá, és a csuklómat a szája elé tartottam.
Éles fogakat éreztem bőrömbe fúródni. Fejemet a másik irányba fordítottam, hogy ne lássam.
A fájdalomtól már lélegezni sem bírtam. Egyetlen egy hang sem csúszott ki a számon. Ajkaim összeszorítva próbáltam küzdeni a fájdalom ellen.

Abbahagyta, majd a tőrt kitépte a szívéből.
Én a földre estem, és kapkodtam a levegő után. Homályosan láttam.
Kevin megérintette a csuklómat, ami ezt követően begyógyult.
Egyszerre minden fájdalom megszűnt a testemben. A látásom újra tiszta volt.
Hangos neszre lettünk figyelmesek. A hang, a fák közül jött, amit egy nyílvessző közvetlen követet.
Egyenest Kevin szívét célozta meg. Szerencsére kevin gyorsabb volt, és időben kitért előle.
A nyílvesszőt visszadobta a gazdájához, ami egyenest a férfi homlokában landolt.

-  Ő is a vadászok közé tartozik?

- Igen. -bólintott, közben levette szürke pólóját, ami csurom véres volt.

Be kell valljam, szememmel végig követtem kidolgozott felső testét.
Pillantásunk találkozott. Egymás szemébe bámultunk percekig amíg, meg nem hallottuk anya kiáltását.
Azonnal rohanni kezdtünk a hang irányába, de egyre csak távolodott a hang.
Kétségbeestem, és féltem. Féltem attól, hogy anyának baja esik.
Kevin előrébb sietett. Füstöt láttam az égbolt felé tartani. Éreztem a füst illatát, amit követni kezdtem. Kiabálást hallottam. Többeken kiabáltak. "Megérdemli! Had égjen!"
Tüzet láttam, körülötte pedig embereket. Közelebb értem, majd megláttam egy testet, a tűzben.
- Ne! - Kevin elkapott és befogta a számat, ezzel megelőzve ordításom.
Anyát egy keresztre feszítették, ami égett! Már nem élt. Nem volt benne egy cseppnyi szikra, ami azt jelezné, hogy életben van.
Arcomat Kevin mellkasába fúrtam. Egyetlen hangot sem tudtam kiereszteni.

Azok, akik elégették, ujjongtak. Én pedig belül ordítottam. Tudtam, hogy tovább kell mennünk, és megkeresnünk a többieket, de nem volt erőm. Nem volt erőm ahhoz, hogy talpon maradjak.
Kevin karjaiba hullottam, és elájultam. Pár másodpercre kinyitottam szemeim, és a hold fényét pásztáztam, mely Kevin arcát megvilágította. Nem vagyok benne biztos, de Kevin magára öltötte szárnyait és az égbe emelkedett velem.
A szobámban ébredtem. Bár ne tettem volna. A fájdalom anya halála miatt, magával ragadott.
Éltem és mozogtam, de valahogy mégsem. Megmagyarázhatatlan volt számomra az érzés melyet éreztem. Nem volt semmi már ami életben tartson. Fiókomból elővettem azt a doboz cigarettát, melyet csak ritkán, ha elővettem.

Ágyam mellé a földre ültem, majd meggyújtottam egy szál cigarettát.
Nem éreztem már semmit. Mintha a fájdalom elmúlt volna és helyébe gyűlölet lépett.
Gyűlölet, melyet a vadászok iránt éreztem. Megakartam halni, ezért újra a fiókomba nyúltam, hogy elő vegyem egy régi barátom. Mindenki ír naplót, legalábbis én igen. De csak kevés olyan van, aki egy zsilettpengét használ könyvjelzőként.
Nem most csináltam ilyet először ezért gyorsan és gondolkodás nélkül nyomtam alkaromhoz a pengét, és közvetlen végighúztam bőrömön. A hatodik vágásnál szédülni kezdtem. Elsötétedett előttem minden, és éreztem a sötétséget, mely csak rám vár. Várja, hogy az övé lehessek.
Egy hatalmas kapu előtt álltam mely fekete volt. A kapu előtt két szobor pihent, melyek hirtelen életre keltek. A kapu megnyílt, majd egy nő állt meg a kapun belül.

Első látásra csak egy nőnek tűnt, de aztán... Megmutatta arcát, mely hegekkel díszelgett. Leereszkedett a földre, majd négykézláb mászott felém.
A szívem zakatolt, végtagjaim lebénultak. Moccanni sem bírtam a félelemtől. De ekkor valami történt. A démon felállt és mélyen a szemembe nézett. Sötét szemeiben elvesztem. Éreztem ahogy a fejembe mászik. A testem akaratom ellenére remegni kezdett. Ördögi vigyort csalt arcára, majd újra négykézlábra ereszkedett, és felém tartott.
Megragadta a bokám és a földre húzott. Rám vetette magát, majd markolászni kezdett. Körmeit a hasamba eresztette, majd a fülembe súgott. De értetlen volt számomra a nyelv, amin beszélt.
Őszhaját vér borította, mely arcomba csepegett. Ruhája piszkos, és szintén véres. Fojtogatni kezdett. De nem éreztem fájdalmat, már semmit sem éreztem. Hirtelen elengedett, és megállt előttem. Minden erőmet összeszedve álltam fel a földről, majd körbe néztem. Démonok sokasága vett körül, akik csak rám vártak.
Mary néni szavai csengettek füleimben. "Azt hiszed a halál megváltás lesz számodra? Ott több ezernyi Démon fog várni!"
Megindultak felém sebesen. Testük vörös, a szemük fehér volt. Ahogy a bőrük a földet súrolta, úgy bomladozott le róluk a hús.

Gyomorfogató látvány volt számomra. Tudtam, nincs tovább. Behunytam a szemem arra várva, szétszedjenek éles karmaikkal, de ehelyett erős kezeket markolták meg derekam, és emeltek el a földtől. Éreztem, hogy Kevin az. Nem kellett kinyitnom ahhoz szemeim, hogy lássam, elég volt éreznem. Elsötétült minden. A mellkasom égett, és majd hogy csak ketté repedt. Hirtelen pupilláim tágra nyíltak, majd felfedeztem magam a szobámban.

-Hé, szia. -szólalt meg mellőlem egy ismerős hang.
-Nem álmodtam, igaz? - könnyeimmel küszködtem.
-Sajnos nem! - rázta meg a fejét lassan.
-A többiek? -próbáltam felülni, de nem ment.
-Apára az erdőben találtam rá. Nem volt magánál.
- Alice?
-Alice-t magukkal vitték! -ugrott fel dühösen, és ahogy láttam rajta, magára is dühös volt.
-Megfogják ölni, igaz? - az érzés, hogy a szeretteim közül még valakit elveszítek, szétmarcangolt.
- Valószínűleg már megtették! -arca ijedt volt, és szemeiből egy könnycsepp gurult végig az arcán.