-Látni akarom a gyereket. - mondta Edward, közben magára öltötte útra készen a szürke szövet zakóját.
-Azt nem lehet mert már folyamatban van a boncolás. - sóhajtott Eric, közben megrázta a fejét.
-De valamit nem értek. A három közül miért csak az egyiket ölte meg? - töprengtem.
-Mert nem volt rá szüksége, azért. - toppant be Mary néni, és otthonosan dobta le magáról barna bőrdzsekijét.
-És ezt te honnan tudod ilyen biztosan? - vágtam hozzá a kérdést karjaim összefonva.
-Onnan, hogy láttam a mellkasát a kislánynak. És biztosra merem állítani, hogy egy Boszorkány áll a háttérben. - tette csípőre mindkét kezét mindentudóan.
-Te...hogy jutottál be? - nézett rá Eric vonakodva, majd kezével leintette a dolgot.
-A szülők tőlem várják a megoldást. Nem merek a szemükbe nézni. - kezeit ökölbe szorította idegesen.
-Ne aggódj, megtaláljuk őket. - nyugtatta őt Edward és kezét a vállára helyezte.
-Talán mi is el mehetnénk a helyszínre, hátha találunk valami nyomot. - mondta Alice.
-Hiába, már mi mindent átfésültünk...
-Több szem többet lát. - jegyezte meg Alice közben megfogta a kezét.
-Egyébként, apa hol van Kevin? - nézett körbe Alice vonakodva.
-Kevin... - sóhajtott egy nagyot, majd folytatta. - Elment. Azt mondta kell neki pár nap, hogy összeszedje magát.
-De hová ment? - kérdezte Alice kétségbeesetten.
-A barlangba...sajnálom, nem tudtam megállítani. - mentegetőzött.
-De hisz tudod, hogy nem pár napra ment apa! Ha ő oda visszamegy, az azt jelenti, hogy ott is marad...örökre. - kiabálni kezdett feszülten.
Edward nem tudott mit mondani. Elfordította tőlünk a fejét, és csak mélyen felsóhajtott.
Tennem kellett valamit... És ha miattam ment el mert nem bír elviselni? Utána megyek. Ideje tiszta vizet önteni a pohárba. És ha szerencsém van, talán meggyőzhetem, hogy visszajöjjön.
- Veled megyek a helyszínre, hátha látok valamit, amit emberi szemmel nem lehet. - mondta Edward.
- Te maradj itthon...ha haza jönne, kérlek azonnal értesíts. - kért meg Edward.
Mindenki elment Eric-kel a helyszínre. Remélem találnak valami nyomot, amiből rájöhetünk, hogy hol vannak a gyerekek.
Felvettem a fekete bőrdzsekimet és a közeli erdőnek vettem az irányt. Mivel már álmomban jártam a barlangnál, így tudtam a járatot. Hirtelen lepörgött előttem, mikor álmomban a boszorkány a barlang szájához küldött.
---
A fák sűrűn sorakoztak fel egymás mellett. A madarak csiripelésétől kirázott a hideg, mert inkább hívtam volna sikolynak, mint madár dalnak.
Mikor már csak pár méterre voltam a barlangtól, megálltam, és csak akkor futott végig az agyamon, hogy simán meg is halhatok.
Közelebb merészkedtem és felfedtem, hogy kisebb kövek vannak kirakva egy méter hosszúságban.
A barlang szájánál egy nagyobb, gömb alakú kőszikla helyezkedett el, és közép tájon meghasadt.
A barlang teljes egészében nagydarab kövekkel volt fedve, és egy kör alakú bejárat helyezkedett el rajta, ami korom sötét volt...bár még így is éreztem, hogy van ott valami ami engem figyel. Fülelni kezdtem, és halk morgáshoz hasonló hangot hallottam.
Nagyot nyeltem és próbáltam higgadt maradni, de mikor a szemem sarkából felfedtem egy alakot, a szívem zakatolni kezdett.
- Minek jöttél ide? - hallatszott egy ismerős hang a barlang szájából.
Nem tudtam választ adni az ijedelemtől.
- Menj haza! - lépett ki Kevin.
Kerestem a szavakat, de semmi sem jutott eszembe, főleg hogy megláttam vérrel borított felső testét. Csak azon kattogtam, vajon az az ő vére, vagy egy...emberé?
-Nem öltem meg senkit, úgyhogy ne törd feleslegesen az agyad. - jegyezte meg.
-Kevin, figyelj...
-Maradj ott! - vágott közbe, mielőtt átléptem volna az egy méter távolságban lerakott köveket.
-Ez most...egy határvonal? - próbáltam visszatartani az épp kitörni készülő nevetést a köveket látván, hisz simán csak arrébb kell lépnem kettőt, és simán átléphetem.
-Nem tudom hogy miért jöttél ide, de ha azért hogy menjek haza, akkor nagyon gyorsan húzd el a csíkot. - tette hozzá ingerülten, közben bepillantott a barlangba, mintha tartana attól hogy esetleg kijön onnan egy démon.
-Tudom hogy te vagy a vezérük. - mondtam higgadtan.
-Aha, miután én elmondtam neked. - félmosolyra húzta ajkait.
-Tudom hogy gyűlölsz, és azt is tudom hogy most meg is van az okod erre.
-Én nem miattad jöttem el. - nézett komolyan a szemembe.
-Akkor mégis minek? Várj, tudom. Kitudja hány évig itt akarsz rohadni, és megvárni hogy Alison ide jöjjön. Te nem ide tartozol. - győzködtem.
-És ezt te honnan tudod? - nevetett fel majd összefonta karjait.
-Van egy ilyen érzésem. - vontam meg a vállam.
-Hát akkor csalnak a megérzéseid. - csapta össze tenyerét sajnálattal az arcán.
-Gondolod? Tudod...nekik szükségük van rád.
-Mégis kiknek? - emelte meg kíváncsian a szemöldökét.
-Az apádnak és...
-Ne folytasd! - vágott a szavamba.
-Segítened kell! - ha mással nem, akkor ezzel ráveszem hogy haza jöjjön.
-Kinek, neked?
-Mindannyiunknak. - mondtam.
-Ó, hirtelen szükségetek van rám? - mutató ujját a mellkasához rakta.
-Mindig is szükség volt rád.
-Sötétedik, úgyhogy menj. - indult volna vissza a barlangba de megállítottam.
-Három gyerek eltűnt, de az egyiket megtalálták...akinek hiányzik a szíve.
-És ez engem miért érdekelne? - vonta meg a vállát, de mindhiába, mert így is láttam rajta hogy igenis érdekli.
-Akkor az sem érdekel, hogy mindezt egy boszorkány tette? - kulcsoltam hátra mindkét kezem.
-És ezt honnan tudjátok ilyen biztosan?
-Onnan hogy Mary néni látta a testet, és egy szimbólumot a gyerek alkarján.
-Megjelölte... - az arckifejezéséből úgy tűnt már látott ilyet.
-Akkor, segítesz? - kérdeztem.
-Segítek megtalálni a gyerekeket. Tartozom ennyivel Eric-nek miután egyszer megmentette az életem. De azután vissza jövök, és többé nem fogsz tudni meggyőzni. - azzal átlépte az "úgymond" határvonalat.
Később még meggondolhatja magát, nemde? A lényeg hogy haza jön.
-Hallod, te nem ismered a pólót? - vontam fel a szemöldököm gúnyos mosoly kíséretében.
-Talán zavar? - félmosolyra húzta ajkait, amitől tényleg zavarba jöttem.
-De nincs gond, ugyanis útközben megtaláltam a szakadt pólódat amit elhagytál. - azzal a kezébe nyomtam. Felakasztottam egy fára mikor megtaláltam.
Szem forgatva vette fel a pólót, majd megcsóválta a fejét, és úgy tűnt megbánta hogy velem tart.
- Gyorsítsuk meg kicsit - mondta unottan, majd megfogta a kezem és mire észbe kaptam, már a Kastély ajtaja előtt álltunk.
Toporzékolt kicsit, és úgy tűnt nem igazán akar bemenni.
Kezem a kilincsre helyeztem, és lassan kinyitottam.
- Kevin! - Edward örömében azt sem tudta hogyan ölelje át.
Mégis csak szereti. Nem értem Kevin viselkedését. Ő legalább tartozik valahová, nem úgy mint én.
-Találtatok valamit? - kérdeztem.
-Nem igazán. De már újabb két gyerek tűnt el, és nagyon úgy tűnik, nincs egyedül...
-Valaki segít neki! - fejezte be Eric mondatát Edward.
-Eddig hány gyerek tűnt el? - tette fel a kérdést Kevin.
-Négy -mondta Eric.
-Egy neműek? - újabb kérdés. Mintha gyanítana valamit.
-Nem. Eddig két fiú, és két lány vitt el. - felelte Eric.
-Mi a közös bennük? - léptem közelebb Eric-hez.
-Nem tudom...mik ezek a kérdések? - vonta fel szemöldökét.
-A szívek valószínűleg egy rituáléhoz kellenek neki. - vágott közbe Mary néni.
Nekem csak az tudott járni a fejemben, hogy a Boszorkány, Alison Argent. Hisz őt hívják a szívek királynőjének, de érdekes hogy senki sem teszi szóvá, mintha meglennének győződve arról, hogy ez nem Alison.