- Te mit keresel itt? - ültem le vele szemben.
- Ezt én is kérdezhetném tőled. - vonta fel a szemöldökét.
- Köszönöm a bombont, bár nem tudom miért kaptam.
- Gondoltam, ha már megettél pár füves csokit, egy sima bombon nem árthat meg. - nevetett fel.
- Kevin! Mostanában olyan fura vagy.
- Én? - vonta fel a szemöldökét.
- Igen, te. - bólogattam. - Milyen füves csokiról hablatyolsz?
- A csokiban mondhatni drog volt. Nem tudtad? - kuncogott.
- Nem tudtam.
Hát ezért érzem magam ilyen kábán...
– Tudom már...- bólogattam hevesen.
– Hm? Mit? - össze húzta a szemöldökét.
– Az apád küldött.
– Nem. Én hoztam ide Eric-et.
– Te áruló! - akadtam ki és fel is álltam egyből, hogy a mosdónak vegyem az irányt. Majd' kiköptem a belem. Nem iszom többé. A fejem lüktetett...a szívem pedig olyat dobbant, hogy azt hittem menten kiugrik a helyéről.
– Gyere. Haza viszlek. - mikor megemeltem a tekintetem Kevinnel találtam magam szemben.
– Ne csináld ezt többé. - fogtam a fejem.
– Mit?
– Olyan vagy mint egy szellem. A frászt hozod rám. Mondjuk ahhoz elég csak rád néznem. - kuncogtam. Hirtelen olyan jó kedvem támadt, hogy azon kaptam magam, hogy vigyorgok Kevinre aki kidüjedt szemekkel pásztáz.
– Ez annyira jó zene... - bólogattam vigyorogva.
– Jelenleg megállt a zene... Gyerünk. - indult el de vissza is fordult, mert majdnem összerogytam.
Megfogta a karom és próbált velem együtt átkuszálódni a tömegen. Szinte már alig láttam... Kevin beültetett a kocsiba és azon nyomban el is indult.
– Rakj valami zenét. - kiabáltam a hátsó ülésről.
– Még csak az kéne, hogy elkezdj itt nekem táncolni. - nevetett fel majd bekapcsolta a rádiót, amiben a Rihanna & Dreak - Work - száma szólt. Hangosan énekelni kezdtem amire ő hátra fordult és gyilkos pillantásokat vetett felém.
– Most mi van? Már énekelni sem szabad? - flegmáskodtam.
– Hát, ilyen hanggal jobb ha csendben maradsz. - hangosan hahotázni kezdett ami annyira idegesítő volt, hogy kínomban az ablakon bámultam kifelé.

Pár perc elteltével megérkeztünk. Mikor beparkoltunk az udavarra, azonnal nyitottam is az ajtót és siettem befelé.
– Legközelebb akkor nyisd ki, mikor éppen vezetek. - kiabálta utánam.
Levettem a kabátom és a fogasra raktam. Ezután találkoztam Mary néni dühös fejével.
– Ezt most kellett? - mért végig a szemével.
Tudtam, hogy igaza van, így csendben maradtam. Próbáltam tartani magam, hogy ne lássak mennyire leittam magam. Nagyon szégyelltem magam...bár igaz már későn. Edward ingerülten járkált fel-alá. David pedig megrázta a fejét mikor rám nézett. Úgy éreztem magam mint aki egy drogos ribanc...
– Történt valami? - érdelkődtem.
– Matias, az alfa Matheres mellé állt. - állt fel a kanapéról David.
– Mi? De hát ha ő nyeri meg a választást, ő és a többi farkas is bajba kerül. - értetlenül néztem a többiekre.
– Nem biztos! Ha maga mellé tudta állítani, biztosan olyan egyességet kötött vele, ami a falkának pontosan megfelelt. - mondta Edward. – Már tudom miért nem jött újabb bosszút állni Endelle...nem akartak bajba keveredni, és tudták ha mellé állnak, azt tesznek velünk amit csak akarnak! - tette hozzá majd leült a fotelba, és inni kezdett. Sosem láttam még így összetörve...főleg nem inni.
– Matheres el van tévedve. - kezdte Kevin. – A farkasok csak tizen vannak. Háromezren vagyunk ebben a városban. Ebből kétezren Démonok. Tehát nem hinném hogy elegen vannak ellenünk.
– Ez igaz. - bólogatott David.
– Lesz, ami lesz! - ugrott fel Edward és a szobájába igyekezett.

Ahogy a faliórára pillantottam, a szemem majdnem kiakadt. Este nyolc? Így eltelt az idő... Alice és Eric még nem jöttek haza.
– Menj, feküdj le. - tette a kezét a vállamra Mary néni. – Később beszélni akarok veled. - tette hozzá és indult is a szobába.
Na erre kíváncsi vagyok. Biztosan helyre akar tenni a bulizás miatt. Csak azt felejti el, hogy ő nem az anyám. Kevin is a szobájába indult. David pedig szó nélkül távozott. Sóhajtva Indultam a szobámba majd el mentem zuhanyozni. A fejem szét ment...arcomat a párnámba temettem.

                           ⏺⏺⏺

Megemeltem a fejem a sáros földről. Kezeim úsztak a vérben... Körbe néztem és szembesültem azzal ténnyel hogy egy harc közepén vagyok. Démonok harcoltak a vadászokkal. Lassan felálltam a földről és a Kastély ajtajának vettem az irányt. Majdnem sikerült is. Az egyik démon látott engem, és a nyomoba eredt. Futni kezdtem hogy elérjem a kilincset, és mikor már a kezem rá raktam, az ajtó kinyillott előttem.
– Menj a pincébe! - utasított Kevin akinek az egész testét vér borította.
– Hol vannak a többiek? - kapkodtam a levegő után.
– Ők is ott vannak. Menj! - kiabálta.
– Akkor te miért nem jössz? - megragadtam a kezét és húzni kezdtem magammal.
– Nekem mennem kell. Ha én nem harcolok velük, befognak jönni és akkor mindannyian meghalunk. - ragadta meg a vállam közben mélyen a szemembe nézett.
– De... - könnybe lábbadt szemekkel ragadtam meg újra a kezét. – Nem harcolhatsz egyedül!
– Segíts a többieknek, kérlek! - kezével megéríntette az arcom, és közvetlen ellilant.
A pincébe igyekeztem ahol a többiek véresen a fal mellett feküdtek. Tétovázva indultam el Alice-hez, a hasát szorongatta.
Egy ezűst színű tőr fúródott a hasába. Kék vért köpött...és a többiek is ugyanazt produkálták. Nem tudtam mit tegyek! Tehetetlenül álltam ott előttük és csak zokogni tudtam. Nem tudtam nekik segíteni... Kirohantam onnan egyenest az udavarra ahol Kevin egy nála jóval nagyobb démonnal küzdött. Egy pillanatra rám nézett és akkor abban a pillanatban a másik démon ezt kihasználva a szívébe fúrta a tőrt. Ordítottam fájdalmamban ugyanis átéreztem Kevin fájdalmát. Nem érdekelt hogy több száz démon állja el az utam! Futottam Kevinhez aki térdre rogyott és próbálta életben tartani magát. Tudtam hogy megfog halni... És én tehettem semmit. Azt is tudtam hogy álmodom. És csak abban reménykedtem hogy ez nem történik meg a valóságban is! Lehajoltam hozzá és a szemébe néztem mélyen. Fájdalom csillant fel a szemében... Megemelte a kezét és az arcomhoz éríntette. Halovány mosolyt csalt arcára mikor a szemembe nézett. Akkor abban a pillanatban valami megváltozott. Mégpedig az érzéseim iránta. Csak reménykedni tudtam abban, hogy mikor felébredek, ez nem válik valóra!