-Mikey, ne haragudj!-mentem utána. Benyitottam a szobába, ő pedig éppen ruhákat hajtogatott a szekrényben.-Baby, ne haragudj, kérlek.-öleltem meg.

-Nem haragszok, Méhecském. Csak nem szeretem, ha kioktatnak. Tudom, hogy neked most nehéz, nem is tudom miért reagáltam így. Borzalmas apróságokon is meg tudok sértődni.-hajtotta le a fejét. Megöleltem, majd lábujjhegyre emelkedve megcsókoltam.-Igazából, engem is eléggé megrázott az eset, csak nem mutattam ki. Ismertem a szüleidet. Nagyon jó barátok voltak az én szüleimmel. Egyszer, mikor kicsik voltunk, nálunk is voltál. Erre eddig nem emlékeztem, de amikor tegnap anya fölhívott, amíg te aludtál és elmondta mi történt, minden leesett. Visszaemlékeztem arra, amikor ültem a szobámba, azt hiszem hét éves lehettem, anyu pedig bejött, hogy menjek ki, mert vendégek érkeztek. Kisétáltam a nappaliba és ott állt egy gyönyörű kislány. A haja két copfban volt összefogva és rózsaszín kis ruhát viselt. Anya azt mondta, hogy "Mikey, ő itt Sarah. Menjetek játszani amíg mi beszélgetünk, rendben?", és megfogtam a kezed, hogy megmutassam merre van a szobám. Eléggé féltél tőlem, aztán mondtam, hogy nem bántalak. Megmutattam a LEGOimat, te pedig csak ültél az ágyamon és meg sem mertél szólalni. Aztán megdicsértem a szemed és azt mondtad, hogy hazudok, mert nem is szép.-nevetett. Elkapott a felismerés.

-Tényleg! Erre egyáltalán nem emlékeztem.-csaptam magam homlokon.-Hogy felejthettem el. Az a szöszi srác te voltál.-mondtam kissé lesokkolódva.-Nem hittem volna.

-Hát, én sem. De látod milyen az élet? Akkor még féltél tőlem, most pedig a barátnőm vagy.-mosolygott.

-A többiek szerintem már várnak ránk.-mondtam, majd ujjaimat az övéi köré kulcsoltam. Lementünk a lépcsőn, majd kimentünk a ház elé, ahol a többiek már türelmetlenül vártak minket. Cal és A valamin vitatkoztak (mily meglepő), Lucas pedig idegesen dörzsölgette a halántékát.

-Azt hittem már sosem jöttök. Ezek ketten megőrjítenek, nem lehet velük kibírni. Hagyjuk itt őket és vigyük helyettük Bettyt és Ashtont, kérlek!-könyörgött.

-Nem! Pont azért kellenek ők, hogy sikerüljön megbékíteni őket, vagy valami ilyesmi. Az a lényeg, hogy ők jönnek, és kész.-mondta szigorúan Clifford.

-Jó.-sóhajtott Luke.-Beszállás!-parancsolt. Mindenki beült, de most nem a szokásos helyzetben. Michael ült elől, én pedig hátul Calum és Agnes között.

-De nem érted, Hood, hogy nem fogunk egy sátorba aludni? Elmondjam spanyolul is, hátha úgy megérted? Csak mert akkor no vamos a dormir en una tienda de campaña! Így már érthető volt, Korea?-beszélt át rajtam Agnes.

-Hányszor mondjam még el, hogy nem vagyok Ázsiai?-kiabált rá idegesen Cal.

-Gyerekek, elég legyen már!-ordítottam el magam.-Mi a francért veszekedtek? Eddig legjobb barátok voltatok, de neked tetszik ő, neki pedig te!-mutogattam még mindig kiabálva.-Hol marad a barátság? És amúgy is, ha már ennyire kibaszottul tetszetek egymásnak, akkor miért nem viselkedtek normálisan, beszélitek meg az érzéseiteket aztán mentek el egy randira?

-Várj! Honnan tudod, hogy nekem tetszik Cal?-kérdezte félénken A.

-Jajj, ugyan már, a vak is látja, hogy hogyan nézel rá amikor nem figyel.-forgattam meg a szemem.

-Mi? Én bejövök neked?-lepődött meg Calum. Agnes egy aprót bólintott.-Akkor miért viselkedsz így velem? Tisztára úgy érzem mintha utálnál.-mondta szomorúan.

-Azért, mert nem akartam, hogy rájöjj, mert én úgy sem lennék neked elég jó.-rázta meg a fejét a göndör.

-Agnes, ha a barátnőm lennél én lennék a legboldogabb ember.-mosolygott Cal.

-Nyálas.-szólt hátra Luke.-És amúgy is, ide értünk.

-Ezt még otthon megbeszéljük.-jelentette ki Hood, majd kiszálltunk az autóból.

-Cliffy, elkérhetem a bevásárló listát?-kérdeztem Michaelt.

-Persze, Méhecském, tessék.-nyomta a kezembe. Útnak indultunk a hatalmas üzletben két bevásárlókocsival, 5 személlyel, zéró tapasztalattal és egy bevásárlólistával. Kezdődhet a játék!

-Rendben, akkor először kell hét darab hálózsák.-jelentettem ki. Nagy nehezen, negyed óra keresgélés után megtaláltuk őket. Nem volt nagy a választék. Össze-vissza 4 szín (kék, rózsaszín, piros, zöld), de a barátomnak szokásához híven sikerült kiszúrnia valami gyerekes dolgot. Az pedig nem más volt, mint egy My Little Pony-s hálózsák. Ehhez is csak neki van szeme és esze.-Mikey, az neked szerintem kicsi.

-Nem kicsi! Nézd!-mondta, majd kitekerte. Valóban eléggé nagy volt. Pontosan akkora, amibe Michael belefér.-És rajta van Rainbow Dash is!-ugrált. Megforgattam a szemem, majd leszedtem egyet a polcról és beledobtam az egyik kocsiba.

-Egy simát vissza tehettek. Michael póni-mániájával nem igazán lehet mit kezdeni.-ráztam meg a fejem.-Menjünk sátorért.-mondtam. Újabb negyed óra keresgetés következett, mert nem tudom ki volt az az idióta, aki kitalálta, hogy a hálózsák és a sátor két külön sorban legyen az üzlet két különböző végében. Mire megtaláltuk, rájöttünk, hogy minimum egy diploma kell ahhoz, hogy el tudjunk igazodni.

~~~~~~~

Összesen három óra bóklászás és vásárlás után mindent beszereztünk, ami a listán volt. Hulla fáradtan baktattunk ki az áruházból két púposra pakolt bevásárlókocsival, amikor sikítozást hallottunk jobb kéz felől. Oldalra néztünk és láttuk, ahogy egy fekete hajú lány rohan felénk, azt sikítozva, hogy "Úristen! Luke Hemmings! El sem hiszem!" aztán pedig még az a pár tinilány, aki bóklászott a parkolóban meghallotta és szintén rohanni kezdett. Mikor utolértek minket ment a visítozás, fénykép készítés, sírás, puszilkodás. Majd egy hang kitűnt a többi közül.

-Ki ez a két cafka?-kérdezte valaki undorodó hangnemben. Láttam, ahogy Agnes feje elkezd eléggé vörösödni. Ennek nem lesz jó vége! A lány felé fordult, majd elkezdett kiabálni.

-Kit neveztél te cafkának? Még egy ilyen beszólás és úgy átrendezem az arcod, hogy anyád nem ismer rád, világos voltam, ribanc?-ordibált idegesen.

-Agnes, nyugi! Gyere velem!-fogta meg Calum a vállát majd elvitte a kocsihoz, ahol beszélgettek. Én ennél százszor jobban fogadtam a beszólást.

-Sarah Roberts vagyok, és te?-kérdeztem mosolyogva, miközben felé nyújtottam a jobbom. Elfogadta és megrázta a kezem.

-Violet.-mondta nyugodtan.-Sajnálom, hogy lecafkáztalak, csak tudod nem a legjobb érzés azzal a személlyel látni titeket akikről annyit álmodoztál, hogy valamelyikük egyszer majd a férjed lesz.

-Nos, Violet, ne add fel az álmaidat, még bármi megtörténhet.-mondtam kedvesen.

-Lányok, ha megbocsájtotok, nekünk most mennünk kell. Nagyszerű volt veletek találkozni, remélem még lesz szerencsénk hozzá! Legyen további szép napotok, sziasztok!-köszönt el Luke. Feloszlott a tömeg. Hogy került ide ennyi tinilány?, gondoltam magamban miközben a kocsi felé sétáltunk.

-Sikerült lenyugtatni Göndörkét?-kérdezte Michael.

-Igen, sikerült lenyugtatni Göndörkét.-mondta A gúnyosan. Bepakoltunk a Land Rover csomagtartójába, ahol ahhoz képest, hogy rohadt nagy a tér, elég nehezen fértek el a dolgok.

-Nagyszerű, akkor menjünk.-jelentette ki Luke. Beszálltunk a kocsiba, majd már mentünk is hazafelé. Igencsak furcsán telt a házhoz vezető út, ugyanis senki nem ordibált (gondolok itt Calumra és Agnesre), hanem csendben beszélgettek, amit nem lehetett hallani, mert Lucas már megint hangosan énekelt. Nem baj, legalább jó hangja volt. Miután "elnyávogott" négy Fall Out Boy számot, haza is értünk. Mindenki kiszállt a kocsiból, majd rohantak is be összeszedni a cuccaikat. Michaellel csendesen szedtük össze a cuccainkat. Épp szedtem volna elő az ágy alól a bőröndöt, mikor Mikey közbeszólt.

-Ennyi cuccnak feleslegesen hozol bőröndöt, Méhecském. Szerintem nem lenne semmi probléma, ha az én sporttáskámba pakolsz.-rakta elém a fekete táskáját. Beleraktam a cuccaim, majd lezártam a tetejét.

-Megvan mindenünk?-kérdeztem.

-Ja.-válaszolt egyszerűen. Lementünk a nappaliba és rögtön egy rossz hírrel fogadtak minket.

-Nem indul az egyik kocsi.-jelentette be Ash.-Úgyhogy két csoportban megyünk el és úgy is jövünk haza. Én leszek a sofőr és az első fuvarban tuti benne lesz Mikey és Sasa, mivel csak az a baromarc tudja az utat. Ki jön még velünk?

-Mi maradunk itthon Bettel. Úgy is van egy kis elintézni valónk.-vigyorgott perverzen Luke.

-Köszönjük, Lucas a tájékoztatást, ezt a kis infót feltétlenül tudnunk kellett.-jegyeztem meg.

-Szívesen, Sarah!