"Van szívem! Csak a élet megtanított arra, hogy takarjam el.. ne mutassam mit érzek, ne lássák, ha vérzek. (- Children of  Distance)" 

Miután Luke magamra hagyott a gondolataimmal, elkezdtem bepakolni a gardróbba. Gondolták, hogy nem vállfával fogom hozni a cuccaimat, ezért gondosan tele volt akasztgatva.  Kiszedegettem őket és mindegyikre egy-egy felsőt, inget, pulcsit raktam. Visszapakoltam és előszedtem a szortírdobozokat, amiket szintén ők tettek bele. Éppen a zoknijaimat görgettem gombócokba, mikor kettőt kopogtak.

-Gyere!-kiabáltam boldogan, de arcomról hamar lefagyott a mosoly amikor megláttam a küszöbömet átlépő emberkét. Michael robogott be az ajtón.

-Mit akarsz?-mondtam kőbunkó stílusban.

-Szia! Beszélni akarok veled.-válaszolta. Tovább hajtogattam a cuccaimat. Semmi kedvem nem volt olyannal beszélgetni,aki elvette tőlem az egyetlen olyan személyt amelyik foglalkozott velem, mindent elmondhattam neki, mert meghallgatott és segített amiben csak tudott. 

-Mégis minek?-kérdeztem stílusomon nem változtatva. Azóta a nyár óta adom a külvilág felé a flegma csajt.  Nem ülhetett ki az arcomra a bánat a történtek miatt. Az már a múlt. Éljünk a mának, vagy mi a szösz! Leült mellém, és rámnézett.

-Láttam hogy milyen gyűlölettel néztél rám.-közölte. Én erre csak rá emeltem tekintetem, és gúnyosan szemébe nevettem. Megdöbbenés futott át az arcán. Nem tudta mire vélni a reakciómat.

-Csodálkozol?-mondtam, fél szemöldökömet felhúzva. Végképp összezavartam. Kikerekedett szemekkel fürkészte arcom. Látszott rajta hogy számtalan kérdést adna válasznak. Erre nekem viszont nincs időm. Még össze kell pakolnom a cuccaimat, el kell tüntetnem az útból a bőröndöket, Mély levegőt vett, majd beszédre nyitotta száját.

-Ezte nem értem, hogy utálhatsz ha nem is ismersz?-rázta meg a fejét.

-Ezt majd pont veled fogom megosztani!-röhögtem. Mocorogni kezdett, fölkelt majd elindult a csukott ajtó felé. Megfogta a kilincset, majd megállt és visszanézett.

-Mit követtem el ellened?-bámult rám, még nem nyomta le a kilincset.

-Egyszer majd csak rájössz! - suttogtam. Eleget hallot ahoz, hogy távozzon a helységből. Becsapta az ajtót. Úgy tűnik VALAKI nem tudja elviselni ha nem bírják. Dehát ez van, ezt kell szeretni. Folytattam a dolgom. Sikeresen betuszkoltam a csomagjaimat az ágy alá, de alig akart bemenni. A nagy munkában megszomjaztam, ezért úgy döntöttem lemegyek a konyhába. Óvatosan kiléptem a folyosóra, becsuktam magam után az ajtót, és meghallottam hogy valamiről nagyon beszélgetnek. Pont jókor jöttem. Próbáltam csöndes maradni. Szerencsére nem vettek észre.

-Haver! Mi bajod van?-hallottam Lukey hangját. Hallatszott az aggodalom a hangjában. Tényleg nagyon jó barátok lehetnek ha annyira félti.

-Erre én is kíváncsi vagyok!-csatlakozott Cal, majd (hangokból ítélve) lehuppant a kanapé mellé.

-El vagy kenődve és szaggatod a gitárod húrjait. Ez sosem jelent jót.-közölte semleges hangon Ash, és követte Calum példáját.

-Semmi! - szólalt meg ingerülten Mikey. Hallottam egy halk csattanás-szerűséget. Alig volt hangja, de ebben a drámai csendben ami pár pillanatig tartott, még a legyek landolását is ki lehetett szűrni.

-Bántott téged az a pengető, hogy földhöz vágtad?-Ashton hangján hallatszott a megdöbbenés. Nagyon dühös, ezt már tudom. És én bosszantottam fel ennyire. Az a 3 mondat (azt nem tudom miért) kissé kiakasztotta.

-Áhh... - hallottam halk sóhaját. 

-Utál engem.-bökte ki. Gondoltam. Megbántottam, és ezzel elértem hogy ő se 'szeressen'. Az alatt a 10 perc alatt, amit a szobámban töltöttem (miután kiment) elgondolkottatott. Talán nem ő a hibás hogy megromlott a viszony köztem és Luke között, hanem én. Ha akkor keresem a társaságukat, biztos jó barátok lettünk volna. Rájöttem, hogy nem kell így viselkednem vele. Innentől kedvesebb leszek.

-Ezt miből szűrted ki? -kérdezte Ash.

-Bunkózik velem, és amikor veled találkozott mosolygott is. Na látod! Engem eléggé lekezel, nem gondolod?-értetlenkedett. A szüleimnek most az egyszer igaza van, vissza kéne vennem ebből az énemből egy kicsit, és kedvesnek lenni. Megpróbálkozom! Erőt vettem magamon, majd elindultam lefele a lépcsőn. 

-Sziasztok!-köszöntem mosolyt erőltetve az arcomra. Mindenki odakapta a fejét. Lukey bíztató vigyort küldött felém, valószínű tudta hogy miért viselkedtem így...valószínű anyámék elmondták neki.

-Öhmm...-kezdtem keresni a szavakat- Figyelj Mikey! Sajnálom!- szomorúan felnézett és felállt, odalépett hozzám, majd megölelt. Először meglepődtem, de nagyon jól esett a gesztus. Mellkasába nyomtam az arcom, felszippantottam férfias illatát és visszaöleltem. Pár másodperc után elválltunk. Odaballagtam Calumhoz aztán őt is jől megszorongattam.

-És engem mostmár ki is hagysz?-háborodott fel Ash. Őt követte Luke. A göndört direkt hagytam utoljára, mert őt karoltam át a legtöbb ideig. Azthiszem Ashton kisugárzásában van valami, ami szinte mágnesként vonz hogy ölelgessem. Ezt ő nem bánja.

-Szent a béke?-választott minket szét Lukey. Hevesen bólogattam. 

-Akkor mehetünk a Macca's-ba! 

-Öhm... nekem oké. De mi az a Macca's?-értetlenkedtem. Mindannyian rám szegezték tekintetüket és elnevették magukat. Michael összeborzolta a hajam és megrázta a fejét.

-Sokat kell még tanulnod, ifjú Padavan!-viccelődött.

-Az a McDonald's az ausztrál 'szleng' szerint.-oktatott ki Cal.

-Akkor azt mondjátok! Nem vagyok ausztrál! Azaz...az vagyok, de nem itt nőttem fel.-javítottam ki magam. Igazából amikor 3 éves voltam, akkor költöztünk Chicago városába. Mivel még nagyon fiatal voltam, gyorsan megszoktam a változásokat. Azóta minden nyarat itt töltöttünk egészen 14 éves koromig.