Reggel ismét kopogásra keltünk a srácokkal ahogy eddig minden nap, ugyan is így keltenek fel minket ezzel is jelezve, hogy ki az ágyból, mert reggeli. Még az a szerencse, hogy legalább nem keltenek minket olyan korán, mert csak 9-kor rántanak ki minket az ágyból. De az nap amint elértünk az estéhez, azt kívántam bárcsak ne nyertük volna meg ezt a nyavalyás pályázatot!
   A reggeli gyorsan lement, utána megbeszéltük az osztállyal, hogy felkapjuk a fürdőruháinkat és egész nap a fenti medencékben leszünk, amibe persze mindenki beleegyezett. Kennethel vándoroltam vissza a szobánkba, a másik szobatársunk a saját osztályával volt ezért nem is foglalkoztunk vele. Amint vissza értünk a szobánkba én mentem be először a fürdőbe, hogy átöltözzek, majd utánam Kenneth is elment, hogy átkapja a fürdőnadrágját.

   - Kész vagy, mehetünk? - keltem fel az ágyból, ahogy kijött a fürdőből.

   - Persze mehetünk! - válaszolja mikor rám nézett, így a törülközőinket felkapva léptünk ki a szobából, és indultunk el az emeletre, hogy végre tudjunk fürödni.

   - Végre ti is itt vagytok! Azt hittük, hogy már soha nem jöttök! - jelenik meg mellettünk Leon és egyből karon ragadja Kennethet, majd nemes egyszerűséggel belöki a medencébe, mire én hangosan felnevetek, de egyből abba hagyom, mikor Leon rám kapja a tekintetét.

   - Ajjajj! - szólalok meg hangosan, amikor sunyin elmosolyodik.

   - Szerintem jobban jársz, ha menekülsz! - kiált ki nekem a medencéből Gerard, mire egyből elkezdek futni a napozó ágyak felé, gyors ledobom a papucsom és a törülközőm, majd már futnék tovább, hacsak el nem kap két kéz hátulról, és a hasam előtt összekulcsolja a kezeit, majd felkap, mire elkezdek rúgkapálni a lábaimmal.

   - Tegyél le! - kezdem el csapkodni Leon kezeit, mire ő elkezd nevetni, ahogy a többiek is a jelenetet figyelve. - Bele ne merészelj dobni, mert azt még vissza kapod! - kiáltok fel, és kezdek még jobban rúgkapálni a lábaimmal, amikor Leon a medence széléhez ért.

   - Viszlát! - kiált fel a fogva tartóm, majd nemes egyszerűséggel bevág a medencébe. Még a víz alatt is tisztán hallottam ahogy a többiek hangos nevetésben törnek ki. Ahogy a lábaimmal fel tudtam magam rúgni a felszínre, és a fejem már nem volt a vízben, a szememből egyből hátra vágtam a hajam, és próbáltam normalizálni a légzésem, majd ahogy ez sikerült mérgesen fordultam a vigyorgó Leon felé.

   - Ezt még tényleg vissza fogod kapni! - húzom össze a szemeimet, miközben fenyegetően mutogatok rá. Erre csak felnevetett.

   - Félnem kéne? - kezdett el velem incselkedni, miközben egy féloldalas mosolyt villantott felém, a többiek meg húzni kezdtek.

   - Majd még letájuk! - kacsintok rá egyet, majd elfordulok tőle, és a többiekre vezetem a tekintetem, hogy ki hol ül, majd észreveszem, hogy a lányok külön ülnek a fiúktól, így feléjük veszem az irányt, hogy én is csatlakozzak hozzájuk, de nem jutok el odáig, mert hirtelen hátulról két kar fonódik a derekam köré, és elől a hasamnál keresztezi őket, majd közelebb ránt magához, ezzel a csupasz mellkasának ütközők, mire levegőt is elfelejtek venni.

   - Gyönyörű vagy! - suttogja a fülembe a kellemes férfihang, majd megérzem azt a tipikus illatát, amit akkor is éreztem, amikor együtt táncoltunk. Brian. Lassan megfordultam a karjai között és vigyorogva néztem bele csillogó szemeibe, amik engem fürkésztek, miközben ajkaira egy halvány mosoly kúszott.

   - Köszönöm szépen! - mondom halkan, mert éreztem ahogy lassan pír szökik az arcomra a bókjától, majd lassan a nyaka köré csavartam a kezeimet, mire még jobban közelebb húzott a kezeivel, amik már a derekamon voltak. A homlokát lassan az enyémnek döntötte, és úgy nézett le rám. Ezt a pillanatot az egyik osztálytársam szakította meg, nevén nevezve a szobatársam Kenneth.

   - Azért légyszíves ne előttünk faljátok fel egymást, ha kérhetnélek rá titeket! Vannak közöttünk szinglik is! - nézett rá Antoniora, majd tekintetét átvezette Leonra, mire a két srác egyszerre horkant fel, én meg elnevettem magam. Amint alább hagyott a nevetésem tekintetem visszavezettem az engem fogva tartó srácra, aki ez idáig is engem fürkészett a tekintetével mosolyogva. A tekintetét levezette az ajkaimra, mire nagyot dobbant a szívem, és nyelnem kellett egy nagyot, mikor már közeledni akart felém, egy hang szakította félbe a cselekedetét.

   - Yasmine! - kiáltotta az egyik lány osztálytársam, mire kelletlenül eltávolodtam Briantől, és a hang irányába fordultam. - Nem jössz ide? - kérdezte Donna. Ki gondolta volna, hogy ő lesz az, mindig is féltékeny volt arra a lányra, akinek előbb összejött valami, mint neki, ezt az idő alatt kitapasztaltam amióta ide jártam hozzájuk, és megismertem őket, meg a többi lány is mesélt róla egy-két dolgot, így nagyon jól tudtam, hogy miért szólt.

   - Menjél nyugodtan! - szólalt meg Brian mellőlem, mire rá emeltem a tekintetem.

   - Biztos? - kérdeztem, és reméltem benne, hogy marasztalni fog, de tudtam, hogy úgy is bólintani fog a kérdésemre, és nem is tévedtem sokat.

   - Persze, semmi baj, menj nyugodtan! - simított rá a karomra egy halvány mosollyal, de látszott rajta, hogy azért nem nagyon örül annak, hogy félbe szakítottak minket, aminek mit ne mondjak, hogy én sem örültem, de nem tettem szóvá. Válaszára csak bólintottam, majd mielőtt még elindultam nyomott egy puszit a hajamba, ami nekem mindennél többet jelentett, így miután végleg elengedett mosolyogva mentem oda az osztálytársaimhoz és telepedtem le közöttük. Boldog voltam, hogy végre valaki érdeklődik irántam, eddig nem volt barátom, még az első csókom sem volt meg, tudom lehet, hogy ciki, meg minden, mert van, aki már ennyi idősen mindenen túl volt, de én nem az a lány vagyok, valahogy sose voltam egy nagy kedvenc a fiúk körében.

   - Na mesélj csak nekünk mi is van közted és közte! - biccentett a fejével Lisa Brian felé egy mosollyal az arcán, amint leültem közéjük, és érdeklődve fordultak felém a lány kérdése után, mindenki várta a válaszomat, de én nem tudtam, hogy mit mondjak, ugyan is jelen esetben nem volt kötünk semmi.

   - Az az igazság, hogy én sem tudom! - vakarom meg zavartam a tarkómat. - Amióta felszálltunk a repülőre, az óta viselkedik így velem, mondjuk nem is zavar nagyon, mert helyes srác, és azt hiszem, hogy kedvelem is! - mondom végül a lányoknak, mire néhányan húznak egy sort, valaki meg "ahw"-al lerendezi.

   - Ez aranyos! - szólal meg mosolyogva a mellettem ülő Theresa, mire én is elmosolyodok. - Biztos vagyok benne, hogy ő is kedvel téged, és szerintem azt akarja ezzel a közeledésével elérni, hogy felfigyelj rá, ami már rég megtörtént! Szerintem lesz ott valami! - fejezi be a mondani valóját, mire többen is egyet értenek vele.
   Egy jó ideig még áztattuk magunkat miközben beszélgettünk, egy idő után a fiúk is csatlakoztak hozzánk. Ez a "kis" kiruccanás szerintem nagyon összehozta az osztályt, pedig még alig vagyunk itt egy hete, mi lesz itt még a hónap végére! Annak viszont sokkal jobban örülök, hogy ilyen kis rövid idő alatt befogadtak magukhoz, nem közösítettek ki, hanem elfogadtak, és a "szárnyaik" alá vettek, nem hagytak ki semmiből, hanem valaki mindig volt mellettem, hogy soha ne érezzem magam egyedül, hogy én később csatlakoztam hozzájuk, hogy ők már rég egybeszoktak én meg idegenként csatlakoztam hozzájuk a harmadik évben, hiszen ők egy nyelvi osztály voltak, én meg most 10.-ben csatlakoztam csak közéjük, akkor is az utolsó néhány hónapban. A lényeg, hogy örülök, hogy ilyen jó osztályba kerültem, hogy ilyen hamar befogadtak, és a legfontosabb, hogy elfogadták, hogy most már én is közéjük tartozom.
   Egy óra tájékában tessékeltek ki minket a medencéből, mondván, hogy lassan ebéd, szárítkozzunk meg, nem kell átöltöznünk, mert utána visszajöhetünk, csak ne teljesen vizesen üljünk le kajálni az asztalokhoz. Miután akajálással is végeztünk, visszamentünk a medencékhez, ahol egyből kiszúrtam Briant Harry és Aaron társaságában. Jacqueline egyből elrohant mellőlem, és a medencébe vetette magát, mire a három srác ránk kapta a tekintetét. Harry ahogy észrevette a lányt, aki felé próbált szaladni a vízben, ő is megindult a vízben felé egy mosollyal az arcán majd, amikor találkoztak Harry egyből magához húzta az egyik legjobb barátnőmet, majd megcsókolta, amit én mosolyogva néztem végig. Nagyon aranyosak együtt. Örülök, hogy egymásra találtak, és boldogok. Lassan én is megindultam feléjük, vagyis inkább a másik két srác felé, ugyan is a szerelmesek még mindig egymással voltak elfoglalva, és nem akartam őket zavarni, így én meg helyet foglaltam Aaron és Brian között. Az osztálytársaim a közelben ültek, de most nem akartam oda menni hozzájuk, nem akartam megint Donnat hallgatni, ahogy a nem létező szerelmi életéről beszél egy olyan sráccal, akinek barátnője van és az nem ő. Sóhajtottam egy nagyot, amit a két srác is megjegyzett mellettem.

   - Minden rendben? - kérdezte Aaron.

   - Valami baj van? - vele egyszerre Brian.

   - Örülök, hogy most egy kicsit elszabadulhattam Donnatol, mert már nem bírtam őt elviselni! - mondom, miközben a kezeimbe temetem az arcomat. Szégyelltem magamat, mert hogy a barátnőm volt, még is ilyen véleménnyel voltam róla. - Tudom, hogy a barátnőm, de néha az agyamra megy! - vallom be őszintén, mire megérzek egy kezet a hátamon, ami simogatni kezdi a felületet.

   Felnéztem rá.

   - Ne ostorozd magad miatta! Tudom milyen, szóval nem csodálkozok, hogy egy kis nyugalomra vágytál! - mosolyodik el Aaron, amit viszonzok, majd elveszi a hátamról a kezét, amit aztán egy másik vesz át, és a derekamnál fogva közelebb húz magához. Felnézek Brianra, aki engem néz, és mikor találkozik a tekintetünk elmosolyodik. Istenem bárcsak így maradhatnék vele örökre!
   Egy ideig még hárman voltunk ott és beszélgettünk, de aztán a szerelmesek is csatlakoztak hozzánk, majd nem sokkal később az én osztályom és a srácok osztálya is elő került, és így ültünk egy nagyobb csoportban a medencében, beszélgettünk és sztorizgattunk addig amíg egyszer csak megnem hallottuk, hogy valaki zenét indított, mire többen is felpattantak és táncolni kezdtek, amit én nevetve néztem Brian karjaiból, ugyan is nem akart elengedni, az egyik kezével a felkaromat simogatta, a másik meg a derekamon pihent. Nem mintha zavart volna, sőt még élveztem is. Viszont egy idő után szinte mindenki elindult a rögtönzött táncparkettre, amit úgy hoztak össze a többiek, hogy a napozóágyakat összetolták egy helyre, és ami hely felszabadult ott táncoltak. Egy idő után én is csatlakozni akartam a többiekhez, akik önfeledten ugráltak, és ezt a többiekkel is közöltem, akik viszont ragaszkodtak hozzá, hogy akkor velem jönnek, és együtt ropjuk a táncparketten.
   Már vagy egy órája táncolhattunk, ugráltunk és nevettünk, amikor is nagy robaj keletkezett a hajó eleje felől, és lángok csaptak fel. Mindenki meg állt ott, ahol volt, és egy ideig csendben voltunk, majd ezt a síri csendet egy nagy robbanás törte meg, mire többen felsikítottak és felkiáltottak abból az irányból, és közülünk is. Megijedtem, nem is kicsit, de nem csak én, többen is. Ki tört a pánik, mindenki minden felé kezdett el szaladni, ugyan is a tűz egyre nagyobb lett és egyre jobbat terjedt arra, ahol mi tartózkodtunk, én meg azt sem tudtam, hogy mit csináljak, annyira lefagytam, végül akkor keltem fel a kábulatból, amikor egy kéz megragadta a karomat, és a hajó legtávolabbi része felé kezdett el húzni, ahol a mentőcsónakok voltak. Brian egyre jobban fogta a kezemet, amikor is megremegett alattunk a talaj, és majdnem elestünk. Bassza meg! Kár volt eljönnünk erre az útra! Fogalmam sincs, hogy hogyan is történt, de a hajó szép lassan kezdett jobbra felé dőlni, mire még jobban kezdtük szedni a lábainkat, hogy oda érjünk a mentőcsónakokhoz, és le tudjunk legalább egyet engedni a vízbe, hogy aztán eltűnjünk a hajóról. Amikor Briannal oda értünk a csónakokhoz, már többen is próbálták azokat leszedni, és a vízre helyezni. Még az volt a szerencse, hogy néhányan még ilyen helyzetben is képesek voltak tisztán gondolkozni és utasításokat adni a többieknek, hogy mit csináljanak, hogy mit ne csináljanak, mert így sose menekülünk meg. Már három hajó lent volt a vízen, benne néhány emberrel, amikor egy újabb robbanás szakította meg a munkálatokat, ami jobban rá tett a pánikra, többen is a vízbe ugrottak, de voltak még olyan is, akik fogtak néhány cuccot a kezükben és azzal vetették magukat a mélybe és voltak azok, mint én, aki összeszedte magát és megpróbált segíteni abban, hogy előbb le tudjunk innen lépni. Nagyon gyorsnak kellett lennünk, ugyan is a hajó egyre jobban dőlt oldalra, ami nem nagyon segített nekünk a munkálatokba. Nem tudom, hogy összesen mennyi hajót sikerült vízre bocsátanunk, - ugyan is maradtak még fent, de azokat már nem tudtuk volna leszedni időben - de azt tudom, hogy nem annyit sikerült vízre bocsátani, amire mindenki fel fért volna a hajón tartózkodók közül. Még annyira emlékszem, mielőtt még én is leugrottam volna a mélybe Briannal kézen fogva, amikor egy újabb robbanás szakított félbe minket, de sokkal közelebbről, ami miatt megcsúszott a lábam a korláton, bevertem a fejem, a lábam kicsúszott alólam, és még Brian keze is kicsúszott a kezeim közül. Végig csúsztam a padlón, egészen a másik oldalig található korlátig. Még láttam ahogy Brian a nevemet kiáltja, mielőtt még leestem volna a hajóról egyenesen bele a sötét és végtelen mélységű hideg vízbe, ami aztán a fejem felett összezárt, majd elvesztettem az eszméletemet, és teljesen körbe zárt a sötétség...