Melissa Lackwood szemszöge

   Néhány nap telt el amióta elmondtuk a történetünket, az óta úgy ahogy többet beszélgetünk egymással, legalábbis a többiek. Én is beszélgetek velük, de még mindig nem érzem úgy magamat, aki jóban lenne velük, és a barátjának tartaná őket. Oké, tény és való, hogy Howardal és Walterrel jóban vagyok, de őket is csak az osztálytársamnak tekintem, barátoknak igazán nem mondanám őket sem.

   Nem rég fejeztük be a reggelit, így úgy döntöttünk, hogy elindulunk le a partra, és megnézzük, mennyit emelkedett a víz, hogy nagyjából be tudjuk saccolni, mennyi időnk van addig, hogy ki találjunk valamit, és valahogy ki jussunk a szigetről.
   Útközben gyűjtöttünk élelmet, gyümölcsöt, kókuszt, és még egy forrást is találtunk, ahonnan tudtunk vízet tölteni a palackjainkba.

   Egy kicsit lemaradtam a többiektől, és az erdőt néztem, a sűrű csodálatos sok növénnyel teli erdőt. Annyira elvoltam a gondolataimmal, hogy észre se vettem, hogy csönd lett körülöttem. Ilyedten kezdtem körbe lesni a többiek után kutatva, amikor is hírtelen megszólalt egy hang mögöttem.

   - Végre meg vagy! - azonnal megfordultam, hogy szembe legyek az illetővel, aki nem más volt mint Antonio. Egy nagy sóhaj szakadt fel a mellkasomból, amint megláttam őt. - Bízol bennem? - kérdezte hírtelen, mire kissé félve de bólintottam. A kezét nyújtotta felém, amit én lassan elfogadtam, mire elmosolyodott. - Mielőtt még a többiek után mennénk, szeretnék mutatni valamit! - mondja mire eleresztek egy halvány mosolyt és elmotyogok egy okét. - Láttam nagyon figyelted az erdőt, a tájat a növényeket, úgyhogy gondoltam ez is tetszeni fog. - mondja miközben folyamatosan húz maga után, majd egy idő után víz csobogásra leszek figyelmes, így kilépek Antonio takarásából, és mellé állok, hogy én is lássam amit ő.
   Egy nagy vízesés tárult elénk, ami a hegy oldalából folyt, és az óceánba kötött ki.

   - Úr isten de gyönyörű! - szólalok meg, miközben elengedem a fiú kezét, és közelebb lépkedek a peremhez, hogy le tudjak nézni, hogy lássam a víz innen mennyit emelkedett.

   - Azért óvatosan, le ne ess! - szólal meg közvetlen mögülem Antonio, majd megérzem a kezét, ahogy a derekamról a hasamra csúszik, és hátrébb húz, hogy nehogy leessek a mélybe. Az érintésére nagyot nyeltem, soha senki nem ért hozzám még ilyen gyengéden mint ő. A leheletét a nyakamon éreztem, mire nyeltem egy nagyot, majd halkan beszélni kezdett. - Gyere, keressük meg a többieket. - mondja mire nyelek még egyet, majd válaszként bólintok egyet. A kezét lassan levette a hasamról, majd az ujjaimhoz nyúlt, amivel összefonta az övéit, és így indultunk a többiek keresésére. Út közben nem beszélgettünk, csak egymás kezét fogva sétáltunk a part felé ahol valószínűleg a többiek lehetnek. Nem sétáltunk túl sokat, amikor hang foszlányokra lettünk figyelmesek, így tudtuk, hogy megtaláltuk őket, ami nem jelentett valami jót, hisz nem sokat sétáltunk az óta amióta elhagytuk a hegyet. Azt hiszem, hogy gyorsan ki kell találnunk valamit, ha nem akarunk itt meghalni. A csónakok amikkel ide kerültünk, azoknak annyi lett a nagy vihar miatt, amikor még a vízen voltunk, kész csoda, hogy addig ki bírták, amíg a víz ki nem sodort minket ide a partra.

   - Hát itt vagytok! Azt hittük eltűntetek! - jelenik meg előttünk Gerard, amint meg látott minket, majd a tekintetét a még mindig összekulcsolt kezeinkre vezeti, majd elmosolyodik, de nem mond semmit, inkább vissza megy a többiekhez. Ahogy elment előlünk, Antonioval egymásra vezettük a tekintetünket, megrántottuk a vállunkat, majd mi is csatlakoztunk a többiekhez.

   - Valami ötlet, hogy hogyan kérjünk segítséget, vagy hogy hogyan jussunk ki? - szólalt meg mellettem Antonio, mire mindenki ránk emelte a tekintét.

   - Egyelőre semmi. - rántja meg nagyot sóhajtva a vállát Leon.

   - Nekem lehet van egy ötletem. - szólalok meg halkan, mire most felém fordul mindenki. Idegességemben nyelek egy nagyot, majd megszólalok újra. - Mi lenne ha a hegy tetejére valamivel ki írnánk, hogy SOS? Ott a magasból bárki megláthatja, ha esetleg erre jár egy repülő. - mondom mire Theresa egyből válaszol.

   - Szerintem ez tök jó ötlet, hisz, ha egy helikopter eljutott idáig, akkor jöhet erre még, csak gondolom ritkán járnak erre fele. - mondja, miközben körbe néz a többieken, akik egyet értettek vele. Ezek után még maradtunk egy kicsit a parton, legalább is amennyi maradt belőle, és amíg a fiúk próbáltak halat fogni, rákot, csigát vagy valamilyen tengeri élőlényt, amit a későbbiekben meg fogunk tudni enni, addig mi lányok kisebb faágakat próbáltunk gyűjteni, amiből majd az SOS feliratot ki tudjuk rakni, plusz még nekünk a tűzgyújtáshoz is elég legyen, hisz éjszakánként igen hideg szokott lenni, meg a nappalok sem túl melegek már.
   Néhány órával később indultunk csak visszafelé, éppen elhaladni készültünk a vízesés mellett, amit Antonio mutatott nekem, amikor is Kenneth felkiáltott.

   - Azt a kurva, nekem muszáj onnan leugranom! - mutat fel a vízesés fölött lévő sziklára.

   - Ez jó ötlet, én is megyek! - szólal meg Howard, és elindul Kenneth is utána, akiket még Gerard is követ.

   - Srácok szerintem ez nem jó ötlet! - szólalt meg Mark amikor a három fiú felért a szirtre, és onnan néztek le ránk, akik egyel alattuk voltak, és onnan néztük azt amire készülnek.

   - Szerintem sem, veszélyes lehet! - szólalt meg következőleg Francisco.

   - Egy erősebb hullám akár neki is csaphat titeket a falnak, amiből akár komolyabb bajotok is lehet! - szólalt meg Yasmine mellett álló Brian is.

   - Ugyan már! - szólalt meg Gerard. - Jó buli lesz! Antonio, Nicholas, Mark, vagy valaki nem csatlakozik? - kérdezi egy nagy izgatott vigyorral az arcán, miközben én meg megszorítom Antonio kezét, hogy ne merészeljen leugorni, amit meg is ért, mert viszonozza a kézszorítást.

   - Bocs, de szerintem mi inkább kihagynánk ezt! - szólalt meg ez úttal Jacqueline mellett Harry.

   - Az a ti bajotok ha kihagyjátok a bulit! - mondja vigyorogva Kenneth, majd hátrál egy keveset, és nekifutásból a mélybe veti magát egy kiáltás kíséretében, majd a másik két srác követi őt, mi meg a többiek, akik figyelemmel kísértük az egészet, ilyedten mentünk közelebb a peremhez, hogy jobban lássuk a három idiótát. Először Kenneth bukkant fel a víz felszínére, majd követte Howard is, de Gerard nem bukkant elő.

   - Hol van Gerard? - szólal meg kétségbeesett hangon Rebecca, mire a két srác a vízben körbe körbe kezd forgolódni, de a fiú nem bukkan fel, helyette egy nagy vörös folt kezd láthatóvá válni a két fiú körül, mire ilyedten felsikítok, és hátrébb tántorodok a látvány miatt, de még így is látom, ahogy a két fiú a vízben pánikolni kezd.

   - Cápa! - kiált fel Donna miközben az ujjával is a veszély felé mutat, mire Kenneth és Howard elkezdenek a part felé úszni.

   - Vigyázzatok! - kiállt fel Rebecca is, amikor a cápa közvetlen mögéjük ér, majd eltűnik a víz alatt, mire mind a két srác megáll az úszásban, és figyelni kezdik a vizet, de ekkor hírtelen Howard eltűnik a víz alatt, mire Kenneth ilyedten és gyorsan kezd el úszni, hogy ki érjen a partra, miközben a víz körülötte egyre vörösebb kezd lenni a vértől. A partig viszont nem jut el, előtte az útját kettő cápa is keresztezi.

   - Csináljunk már valamit! - szólalt meg sírva Rebecca, mire én magam körül kezdek el körbe nézni, majd a nem messze tőlem észre veszek egy nagyobb követ, amit aztán felkapok, és a két cápa felé célozva eldobom azt. A dobásom nem ért el addig, de a többiek is követték a példámat, és köveket kezdtek el dobálni a cápák felé, amik ennek köszönhetően lemerültek a víz alá, így Kenneth tovább tudott úszni a part felé, de volt egy olyan érzésem, hogy ezzel nem üldöztük még el a két fenevadat.

   - Azt hiszem, hogy Kenneth nagyon nagy bajban van! - szólal meg Jacqueline, a távolba mutatva. Több cápa is közeledett oda ahol Kenneth úszott, és nem messze tőle még mindig látszódott a vízben a a másik két srácnak a vére, amit valószínűleg megéreztek, és erre vették az utukat.

   - Gyorsabban Kenneth! - kiáltok fel hangosan, amit Yasmine is követ, majd végül a többiek is csatlakoznak hozzánk, és egyszerre kiabálunk neki, hogy gyorsabban, de persze szerintem mindannyian tudtuk mélyen magunkban, hogy nincs esélye a sokkal gyorsabban úszó ragadozók ellen. - Én ezt nem bírom nézni! - mondom halkan, majd megfordulok, és nem érdekelve senkit, Antonio mellkasába fúrom a fejemet szorosan lehunyva a szemeimet. Érzem ahogy a fiú meglepődve tántorodik néhányat hátra, majd szorosan körém fonja a karjait, majd magával húzva elhagyjuk a helyszínt.

   Theresa Taylor szemszöge

   - Haza szeretnék menni! - szólalok meg halkan, de még így is mindenki hallja azt amit mondok, hisz akkora csend lett közöttünk a történtek után, hogy még egy tű leesését is hallani lehetett volna. Nem rég indultunk vissza a barlangba a cuccokkal amiket gyűjtöttünk, hisz nem bírtunk egyből elindulni, muszáj volt egy kicsit maradnunk a helyszínen gyászolni a három fiút. - Már nem bírom tovább! - mondom hangosabban majd sírásban török ki miközben térdre esek, és úgy sírok tovább az arcomat a kezeimbe temetve. - Haza akarok menni! - mondom újra, majd megérzem először egy ember kezeit, majd még egyet magamon, amik lassan kezdenek nyugtatni, és csitítgatni. Yaseminet ismertem fel a hang egyik tulajdonosában, míg a másikban Nicholast.

   - Valahogy ki fogunk innen jutni, ezt megígérhetem neked! - szólalt meg halkan Nicholas a fülem mellett, mire szipogtam egyet, majd bólintottam. Egyikőjüknek a kezeit megéreztem az enyéimen, amiket lassan elvett az arcom elől, majd először a fiúra emeltem a szemeimet, majd aztán a szintén könnyes szemű Yasminera, mire ő halványan rám mosolygott, amit megpróbáltam viszonozni, de szerintem csak egy grimasz lett belőle. - Gyere, induljunk vissza! - mondja Nich, majd lassan felsegít a kezemnél fogva, amiben barátnőm segít neki, majd miután teljesen felegyenesedtem csak akkor vezettem a többiekre a tekintetem. Mindenkinek megterhelt volt az arca, és vörösek voltak a szemeik. Nem csak én voltam ilyen rossz állapotban, de ez most rajtam ki jött, amit nem tudtam visszatartani. Mindenki tekintetében látszódott, hogy már ők sem bírják az itt létet, és hogy ők is haza vágynának, mind erre vágyunk semmi másra, csak azt nem tudjuk, hogy az a nap mikor fog eljönni, és hogy addig még miken kell keresztül mennünk, és hogy esetleg kit fogunk még addig elveszíteni...

   Amikor vissza értünk a menedék helyünkre, Antonio és Melissa összebújva aludtak, mind a kettejükön látszódott, hogy őket is megviselte ez az egész, meg is értem, hogy miért jöttek vissza előbb, és nem maradtak ott velünk.

   -Tudom, hogy valószínűleg a mai nap történtek után senkinek nincs kedve hozzá, de meg kéne csinálni az SOS feliratot. - szólalt meg Donna halkan, rekedtes hangon.

   - Igaza van! - szólalt meg Walter, aki szinte egész nap csendben volt. - Meg valami kaját is kéne csinálni. - sóhajt egyet, majd folytatja. - Tudom, hogy valószínűleg a történek után senkinek nincsen étvágya, de muszáj lesz ennünk valamit! - mondja, mire Leon megszólal.

   - Akkor én elkezdem a feliratot, ha valaki csatlakozna akkor jöjjön utánam! - mondja ő is halkan, majd felkap a földről néhány fadarabot, majd elindul ki a barlangból. Leont végül a többi megmaradt fiú követte, Francisco, Brian, Harry, Walter és Nicholas. Antoniot és Melissat békén hagytuk, hagy pihenjenek. Amint a fiúk elmentek mi meg öten lányok maradtunk a kaját megcsinálni. Míg én és Donna tüzet próbáltunk rakni, addig a másik három lány Yasmine, Jacqueline és Rebecca a halat készítették elő, plusz a kókuszokat meg a gyümölcsöket.

   Csend volt, már mindenki evett egy keveset, Antonio és Melissa is felkeltek, velünk együtt kajáltak, most egy csoportba vagyunk gyűlve, próbáljuk egymást melegíteni, hisz kezd fújni a szél, és ez által egyre hidegebb is van. Szinte már mindenki alszik, én viszont nem tudok, a történtek után nem fogok tudni egyedül elaludni.
   Egy jó fél órája forgolódhattam már a hideg miatt is, meg az miatt is, hogy nem tudtam kényelembe helyezni magam, és nem tudtam álomra hajtani a szemeimet. Éppen a bal oldalamra fordultam, amikor két kéz húzott magához közelebb, mire ilyedten fordultam a hátam mögé.

   - Látom, hogy nem tudsz aludni! - szólalt meg halkan a fiú, mire válaszként hümmögtem csak egyet. - Gondolom a történtek miatt, igaz? - kérdezte, mire ismét csak hümmögtem egyet. - Gyere! - Nyitotta ki a kezeit nekem, mire kérdőn néztem rá. - Bújj hozzám, hátha sikerül elaludnod, és még melegítjük is egymást! - mondja, mire nyelek egyet, majd közelebb bújok hozzá, mire a kezeit a derekamra teszi, és a mellkasára húz, ahova aztán egy sóhajtás kíséretében teszem le a fejem. - Próbálj meg aludni, tudom, hogy nehéz lesz, de próbáld meg azért! - suttogja a fülembe, miközben a hajamat kezdi simogatni. Lassan a kezeimet én is a dereka köré fonom, majd még közelebb bújok a fiúhoz, és végül Leon karjaiban sikerül álomra hunynom fáradt és kisírt szemeimet.