Yasmin Adams szemszöge

   Kettő nap telt el az óta, hogy Amanda elment, és Briannal találkoztunk a ragadozókkal. Tegnap Amanda testét eltemettük, megpróbáltuk minél mélyebbre, hogy a fenevadak nehogy megtalálják, mást úgysem tudtunk volna tenni.
   Most éppen tüzet akarunk rakni, ugyan is mindjárt beesteledik, és kezd hűvös is lenni. Amint sikeresen tüzet gyújtottunk, egy hangos állatmorajra lettünk figyelmesek, mind a tűz körül ültünk, így mindenki abba az irányba kapta a fejét. Semmit nem lehetett látni a fáktól, de tudtuk, hogy nincsenek messze a ragadozók. Egyből ki rázott a hideg a gondolatra, hogy bármikor ide kijöhetnek hozzánk és ránk támadhatnak.

   - Fázol? - kérdezte egy hang mellőlem, mire a mellettem lévőre vezettem a tekintetemet, aki nem más volt mint Francisco. Kérdésére csak nemlegesen megráztam a fejemet.

   - Csak eszembe jutott valami. - válaszolom neki végül, mire csak hümmög egyet, majd a tekintetét inkább a tűzre vezeti, és azt kezdi el nézni, miközben elveszik a gondolataiban. Amióta Amanda nincsen közöttünk, az óta mindenki így viselkedik, szinte senki nem beszél senkivel, csak akkor ha nagyon szükséges, mindenki maga alatt van, kivéve persze Melissat, őt nem nagyon foglalkoztatja, hogy elveszítettünk valakit, ugyan úgy csinálja a fesztivált és hisztizik mindenre, egyszerűen nem tudja felfogni, hogy lehet, innen soha nem kerülünk ki élve. - Én szerintem elmegyek lefeküdni! - mondom a mellettem ülőnek, mire csak hümmög egyet válaszul, ha hangosan mondtam volna, hogy megyek aludni, mindenkitől ugyan ezt a választ kaptam volna mint most a fiútól. Nagyon jól tudom, hogy min megyünk végig, de azért mégsem kéne elhagynunk magunkat ennyire, mert akkor még rosszabb dolog is történhet velünk... bár... mondjuk kétlem, hogy ennél még rosszabb is lehetne a helyzetünk. De már megszokhattam volna, hogy nem jó az ha elkiabálom a dolgokat, úgy mint most. Már ott voltam a sátornál, mikor neszelésre lettem figyelmes. Összeráncoltam a szemöldökömet, miközben visszafordultam a tábortűzhöz. Az összes lány, akivel alszok ott volt, akkor mégis ki van a sátrunkban? Lassan lépkedtem közelebb, mikor is egy fej jelent meg a sötétségben, és ijedtemben hátráltam egy lépést. A fenébe is már! Miért kell mindig mindent elkiabálnom?! Sóhajtottam egy nagyot, majd szép lassan leguggoltam a jövevényhez, akit valószínűleg keresnek a szülei. - Mit csinálsz te itt? - kérdezem tőle, mintha tudna rá válaszolni. - Olyan aranyosnak tűnsz, de már így is látszik rajtad, hogy milyen veszélyes vagy! - mondom neki, miközben sóhajtok egyet, majd lassan felkelek a guggoló helyzetemből, majd visszaindulok a többiekhez, hogy szóljak neki, látogatónk akadt, és valószínűleg majd még fog akadni... egy nagyobb is... - Srácok azt hiszem, hogy akadt egy kis gondunk! - szólalok meg, ahogy megálltam Francisco mellett, mire mindenki rám kapja a fejét. - Van egy betolakodónk! - mutatok a hátam mögé, ugyan is a kis szőrmók követett idáig. A többiek amint realizálják, hogy mit látnak, többen is felpattannak a helyükről.

   - Hát ezt nem hiszem el komolyan mondom! - kel ki magából Gerard. - Mi fog még jönni? - kérdezi idegesen fújtatva egyet, miközben beletúr a szanaszét álló hajába. - Nem volt elég ennyi? - kérdezi egy fokkal halkabban. Választ viszont nem kap, miért kapott volna? Mindenki tudja, hogy csak költői kérdésnek szánta azt amit mondott.

   - Sajnálom! - mondom neki végül, majd megfordulok az ragadozóhoz, és leguggolok hozzá, mire közelebb jön, és közvetlen előttem le ül a homokba. Olyan aranyosnak és ártatlannak tűnik még így kicsinek... mi lesz belőle majd ha felnő...

   - Mit kéne most csinálnunk vele? - jelenik meg hírtelen mellettem Leon, miközben leguggol ő is mellém.

   - Őszintén nem tudom. - rázom meg a fejemet nemlegesen. - Az a baj, hogy valószínűleg most is őt keresik a szülei. - mondom egy sóhajtás kíséretében. - Ezért az lenne a legjobb, hogy ha valahogy visszajuttatnánk őt a családjához, mert a végén még találkozni fogunk a felnőtt példányokkal is, és azt szerintem senki nem akarja. - mondom végül az ötletemet alig hallhatóan, mert még én sem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet e, főleg úgy hogy már besötétedett.

   - Szerintem nem túl jó ötlet ilyenkor bemerészkedni a sűrű fák sokaságába, mert a végén még megtámadnának minket. - mondja, mire bólintok, hogy igaza van.

   - Akkor mégis mit kéne tennünk? - kérdezem tőle kérdőn, mire csak hümmög egyet, hogy fogalma sincs.

   - Mi lenne ha néhányan fent maradnánk éjszakára, és megvárnánk, hogy eljöjjenek érte a szülei? - szólal meg a hátam mögött Kenneth.

   - Néhányan srácok fentmaradunk, és vigyázunk a kicsire is meg rátok is. - folytatja Antonio.

   - Ez nem rossz ötlet, és kik maradnak fent? - kérdezi helyettem is Ann.

   - Szerintem az a legjobb, ha minden fiú ébren marad, a lányok meg egy helyen alszanak. - mondja Kenneth, mire mindenki egyet értett vele, ugyan is ennél jobb ötlete senkinek sem jutott eszébe.

   - Ugye nem fognak ránk támadni? - szólal meg egy hang, amikor már lefeküdtünk egymás mellé, és próbálunk nyugovóra térni.

   - Nem tudom Melissa. - válaszolom a lánynak, akinek mintha most kétségbeesett lett volna a hangja, amin eléggé meglepődtem, de nem tettem szóvá... szerintem kezdi felfogni, hogy hol is vagyunk, és hogy ki tudja, hogy mi jöhet még, meg hogy egyáltalán ki jutunk-e innen. - Próbálj meg aludni, ha valami történik biztos vagyok benne, hogy a fiúk felkeltenek minket! - mondom neki, és a többieknek, mert ezt a mondatot nem csak nem szántam, hanem a többi lánynak is, hogy próbáljanak meg pihenni, mert a fiúk itt vannak, és ha történik valami, akkor szólnak és vigyáznak ránk ha kell.
   Mindenki megfogadta a tanácsomat, és hamar elaludtak, én viszont nem tudtam aludni, egyszerűen nem jött álom a szememre, bármit is csináltam, a gondolataim csak úgy kavarogtak megállás nélkül. Így nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de felkeltem a fekvő helyemről, és csatlakoztam a fiúkhoz, vagyis inkább Brianhaz, és letelepedtem mellé, utána meg a fejemet a vállára hajtottam.

   - Miért nem alszol? - kérdezte halkan, miközben a bal kezét a derekamra helyezte és közelebb húzott magához.

   - Nem tudok. - válaszolom én is halkan. - Kavarognak a gondolataim. - mondom egy sóhajtás közepette, mire csak hümmög egyet. Lassan körbe vezettem a tekintetemet a többieken, egy körben ültek, vagyis ültünk, és próbálták egymást ébren tartani. A kis jaguár meg ott feküdt nem messze tőlünk, mint akinek semmi baja nincsen... és ez valószínűleg így is volt. Sóhajtottam egy nagyot a gondolatra, miszerint, neki nincs semmi problémája, éli az életét, úgy, hogy nem kell aggódnia semmin sem.

   - Mi a baj? - kérdezi Brian miközben a lábai közé húz, és a fejét ráhajtja a fejemre, amint a mellkasához döntöttem a hátamat.

   - Csak azon gondolkoztam, hogy milyen jó élete lehet a kicsinek! - válaszolok kérdésére.

   - Ezt most nem értem. - mondja, miközben magam elé képzelem, ahogy összeráncolja a szemöldökét értetlenségében, mert most valószínűleg azt csinálta.

   - Nem kell semmitől sem félnie, nincsenek gondjai, bajai, nem kell odafigyelnie, hogy mit csinál, csak éli az életét. - rántom meg a vállamat a mondandóm végére, mire Brian csak hümmög egyet válaszként. Ezek után nem szóltunk egymáshoz, én továbbra is a karjaiban voltam, miközben a lábai között ültem, és úgy ölelt magához. Annyira kényelmes volt ott a közelében lenni, annyira biztonságban éreztem magamat vele, hogy észre sem vettem, hogy egyszer csak elaludtam a védelmező karjaiban.
   Arra keltem fel, hogy valaki szorosan magához ölel, és puszikkal kezdi belepni az arcomat és a nyakamat, mire elmosolyodtam, de a szememet még nem nyitottam ki. Vártam Brian mit fog most csinálni, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy a leheletét az ajkaimon fogom érezni, nem bírtam ki, hogy ne nyissam ki a szemeimet, és nézzek rá. Engem figyelt, és ahogy találkozott a tekintetünk, lágyan elmosolyodott, majd lehajolt hozzám, és egy puszit nyomott az ajkaimra, mire nagyot dobbant a szívem. Brian amint meglátta a meglepődött, és valószínűleg vörös arcomat, a mosoly az arcán még nagyobb lett, mint volt.

   - E-ezt miért kaptam? - kérdezem halkan, mert ha hangosabban szólaltam volna meg... azt... azt nem tudtam volna, így is alig bírtam megszólalni meglepettségemben. Brian közelebb húzott magához, annyira, hogy szinte már majdnem rajta feküdtem, majd csak utána szólalt meg, miután kényelembe helyezte magát is meg engem is.

   - Azért mert kedvellek! - válaszolta végig a szemebe nézve, mire nagyot nyeltem, és éreztem, hogy egyre jobban zavarba jövök, mire a fiúnak az arcán egy hatalmas vigyor keletkezett. Ő volt az első srác, az eddigi életem alatt, aki azt mondta nekem, hogy kedvel. - Nem kell zavarban lenned! - simított jobb kezével lágyan az arcomra, mire akaratlanul is behunytam a szememet a jó érzésre, és még jobban belesimultam az érintésébe. Ekkor viszont, a szerelmes pillanatunkat egy torokköszörülés zavarta meg.

   - Khm...nagyon cukik vagytok meg minden, de most ha kérhetnélek titeket, akkor most ne egymással foglalkozzatok, hanem vele, aki még mindig itt van, és nem történt semmi az éjszaka! - szólalt meg Mark, miközben a háta mögé mutatott a kis jaguárra, aki még mindig a mi köreinkben tartózkodott. Elgondolkodtam egy pillanatra, majd mikor eszembe jutott valami, egy kissé távolabb hajoltam Briantől, és Markhoz fordultam.

   - Mi van akkor, ha azért jött ide, mert történt valami a családjával, és segítséget akart kérni, csak mi félre értettük, és azt hittük, hogy leszakadt tőlük? - kérdezem felvont szemöldökkel, mire egy kissé meglepődik, majd elgondolkozik azon amit mondtam, majd bólint egyet.

   - Igazad lehet, be kéne mennie néhányunknak megkeresni őket! - nézett el a fák irányába. - Összeszedek néhány fiút meg lányt, akikkel bemegyünk! - mondja, mire én is és Brian is bólintunk. - Ti nyugodtan maradjatok, legutóbb ti voltatok azok akik elmentek, úgyhogy most ti nektek nem kell velünk jönnötök!- mondja a fiú, majd miután elköszönt tőlünk, itt hagyott minket ketten Briannal.

   Mark, Nicholas, Howard, Harry, Aaron, Jacqueline és Ann indultak el a fák sűrűjébe, miközben a jaguár körülöttük szaladgált. Rossz érzésem volt, nagyon, nem tudtam, hogy miért, de féltem, hogy valami baj fog történni. Még akkor is csak erre tudtam gondolni, amikor Theresaval, Donnaval és Rebeccaval próbáltuk megsütni a halat, amit nagy nehezen fogtunk mi és a maradék fiú aki itt maradt velünk.

   - Hey! Gyere vissza! Mit képzelsz magadról?! - hallottuk meg hangosan szitkozódni Melissa hangját, mire mind oda kaptuk a fejünket. Ekkor egy olyan dolog tárult a szemeim elé, amilyen abszurd dologra nem számítottam. 3-4 kisebb fajta majom garázdálkodott az összetákolt kis bunkikban és éppen a cuccainkat, vagyis amiket meg tudtunk menteni lopkodják. Tényleg annyira hihetetlennek tartottam a dolgot és abszurdnak, hogy felnevettem, mire mindenki rém kapta a fejét. A nevetésemet a többiek nevetése folytatta, majd mindent csapot papot ott hagytunk, és elindultunk segíteni Melissanak, hogy vissza tudjuk szerezni a kis szőrmókoktól a cuccainkat. Egy jó ideig eltartott, míg legalább egy kismajmot elkaptunk és el tudtuk venni tőle azt amit el akart csórni.

   - Na~ kérem szépen vissza azt a ruhát! - kértem szépen a kicsikét, mikor beszorítottam őt egy kisebb szikla és közém. - Nem akarlak bántani! - mondom neki, miközben lassan lépkedek felé, próbáltam nem hírtelen mozdulatokat tenni, hogy nehogy megijesszem őt, és elszaladjon megint, hogy aztán újrakezdjük a fogócskát egészen addig amíg újra sarokba nem szorítom őt. Lassan leguggoltam, hogy ne keltsek neki fenyegetést, hogy nagyobb vagyok nála, és elkezdtem kinyújtani az egyik kezemet felé, ő minden egyes mozdulatomat figyelte árgus szemekkel. Egyébként nagyon kis cuki lett volna, simán ölelgettem volna egész nap, ha éppen nem ebben a szituációban találkoztam volna vele. A kezem lassan hozzáérintettem a ruhadarabhoz, majd óvatosan kihúztam a kicsike kezéből, aki hagyta, majd a ruha már nem volt nála, nagy szemekkel nézett fel rám. - Na látod! Nem volt olyan nehéz nekem adnod! - mondom neki, miközben ismét elmosolyodok ezen a helyzeten.

   - Na srácok miről maradtunk le? - léptek ki az erdőből a többiek, mikor mi már egy kisebb körben ültünk és azt a kaját fogyasztottuk, amit a majmok megjelenésekor még próbáltunk tűzön megsütni.

   - Elég sok mindenről! - válaszolta Donna Howard feltett kérdésére.

   - Nem erre a válaszra számítottam! - lepődött meg a srác, miközben lassan ők is letelepedtek közénk.

   - Hát őszintén én sem! - vakarja meg zavartan a tarkóját Harry, miközben Jacquelint az ölébe húzza, és úgy kezdenek neki állni ők is a hal elfogyasztásához. Aaron volt az aki végül rákérdezett, hogy mi történt, mire mi akik jelen voltak a majmok támadásán, egymásra néztünk és elkezdtünk nevetni, a többiek nem értették, hogy mi történt, de amint alább hagyott a nevetésünk, késségesen kezdtük el mesélni, hogy mi volt amíg ők nem voltak itt. Ezek után ők is elmondták, hogy megtalálták a kicsinek a családját, és mint kiderült, csak egy felnőtt jaguár van, és ő meg beleesett egy nagyobb gödörbe, amiből aztán nem tudott kimászni, és végül a srácok próbálták meg kihozni onnan, ami ugye aztán sikeres volt.
   Miközben beszélgettünk, lassan körbenéztem a társaságon, mindenkin látszódott még egy-két zúzódás horzsolás meg hasonlók, a legrosszabbul én néztem ki Antonio, Kenneth és Leon. Egy darabig még figyeltem őket, majd észrevettem, hogy valaki nagyon figyel, majd mikor megtaláltam azt a gyönyörű szempárt, ami engem vizslatott, eszembe jutott a reggeli szájra puszija, amit kaptam tőle, és éreztem ahogy zavarba jövök és elpirulok, mire ő meg szélesen elmosolyodott, és tovább nézett engem azokkal az átható tekintetével, miközben tovább ette a halat. Istenem... nagyon kedvelem ezt a srácot!

   Sziasztok! Bocsánatot kérek a sok kihagyásért, de most kezdtem az Egyetemet, még nagyon szokom az egészet, és mivel nem vagyok koleszos, hanem beutazós, ezért az írással töltött perceimet elvette az a 2 óra amíg a suliba érek meg haza. Igyekszem többet írni, megpróbálok időt szánni rá, de nem ígérek semmit. Tényleg bocsánat a sok várakozásért, de megpróbálok gyakrabban gép elé ülni, és hozni a részeket! Remélem azért tetszeni fog a rész, és valamennyire kiengesztellek titeket! Vigyázzatok magatokra is és egymásra is! ♥️♥️