Hermione szemszöge

  Persze, hogy értettem amit Pansy Parkinson mondott. Mikor órán megfordultam én is észrevettem az inge alatt egy elég sötét foltot. Mivel senki sem hallott róla, hogy Draco összeverekedett volna tegnap, pedig az iskolában az ilyesmi gyorsabban terjed, mint régen a pestis, így azonnal összeállt a kép. Óra után kiviharzott a teremből, biztos szalatt vissza a hálótársához.
   Szüneten lementem a könyvtrába, hogy utánna nézzek a bájitaltan dolgozatom témájának. A gyógyfőzetek első osztályához kért Piton egy három tekercses esszét. Egy csapat hollóhátas lány ült le a hátam mögé. Volt közöttük két mardekáros lány is.
- Na mesélj még, Dian! - sipította az egy szőke lány, egy mardekáros.
- Hát olyan gyengéd volt. De már ezerszer elmondtam, ne nyaggass tovább Carol! - nézett maga elé egy göndör hajú lány, a másik mardekáros.
- De nekünk még nem mondtad el, Dian. Hogy csókol? - kérdezte a tejfehér, rövid frizurát viselő hollóhátas. Ha jól tudom Nereának hívják, prefektus.
- Baromi jól csókol. - nyalta meg az alsó ajkát Dian. Remek, gondoltam, egy igazi csajós beszélgetést kell végig hallgatnom. Épp készültek, felállni, mikor olyat hallottam, ami azonnal visszaültetett.
- Nem ciki, hogy egy negyed-évessel voltál? - gondolkozott el Carol. Megigazította az egyébként is tökéletes haját.
- Ha az a mardekár hercege akkor nem az. És mindenki tudja, hogy Draco Malfoy az. Meg egyébként is mondj még egy olyan dögös pasit ebben az iskolában mint ő.
- Kevin Briesmonis. - sóhajtotta szerelmesen Carol.
- Vele tavaly jártam. Nem is olyan nagy szám. - húzta el a száját Nerea.
- Ő még túl éretlen. Az igaz, hogy szívdöglesztően fest, de egy kicsit bolond. Folyton viccelődik. - szólt bele a beszélgetésbe egy eddig olvasó lány. Oliwia volt a neve, ő is prefektus volt a hollóhátnál. Vállig érő barna haja, meg sötét kék szeme volt.
   A falon levő órára néztem, a szünetből még 15 perc volt, nekem meg mágiatörténelem jött. Felálltam, még egy utolsó pillantást vetettem Draco ágyasára. Tökéletes volt, és ezt nem csak azért mondom, mert vele csalt meg, hanem azért mert így van. Mellette az ember egy deszkának érzi magát. Mikor kiléptem a könyvespolcok szegélyezte folyosóra tovább kellett hallgatnom a beszélgetést akaratlanul is.
- De most nem időzhetek el Draconál, hisz itt van Victor Krum. Megyek és beszélek vele, most rögtön. - azzal felpattant Dian, és mellettem elviharozva belépett egy hátsó könyvespolc mögé. Mivel az előtte levő polcra kellett visszaraknom a könyveket, így megint végig kellett hallgatnom a mardekár ,,drámakirálynőjének" drámázását, ami most inkább flörtölés volt.
- Hello! Diamond Silver vagyok. Te bizonyára Victor Krum vagy. Nem beszélhetnénk négyszemközt? Lenne pár kérdésem. - a lány mondatai után a két drumstrangos fiú sétált át a könyvtárt másik végébe. A kiváncsiságom megint nyert, így tovább ,,pakolásztam". 
- Nos... Mik a kérdéseid? - kérdezte egy mély hang, amivel a minap már találkoztam. Victor Krum hangja volt.
- Úgy hallottam a mardekár házában száltatok meg. Igaz? - kérdezte Dian nyávogó hangján. Ebből semmi jó nem fog kisülni, ahogy én Dian-t ismertem.
- Igen, igaz. Délután átköltözünk a mardekár körletébe. - darálta erős akcentussal Victor.
- Hányas szobákat kaptok? - érdeklődött tovább Dian. Kezdtem sejteni, hogy mit akar a nagy kviddics játékostól.
- Hát én egy ágyast kaptam... - be sem tudta fejezni a mondatot, mert a fekete szépség közbevágott.
- Meg foglak látogatni, még ma. - azzal kifutott a könyvtárból.
   Elgondolkodva tettem vissza a helyére az utolsó könyvet is, mikor egy kezet éreztem a vállamon. A kéz gazdája Draco Malfoy volt. Szeme könnyes volt ahogy rám nézett. Megdöbbenten álltam előtte. Sose láttam még Dracot sírni. De miért? A barátnője vajon ejtette, s azért könnyes a szeme? Vagy valami más történt?
   Féltem, hogy bárki megláthat minket, s ezt elég nehéz lett volna kimagyarázni. Egyik napról a másikra már annyira sikerült megbeszélnünk a dolgainakt, hogy már egymáshoz járunk sírni, ezt még Fircs sem hitte volna el. Behúztam a könyvtár egy olyan részébe ahol a könyvtáros is kétévente ha jár. Itt unalmas mugli könyvek voltak. A polcokon kétujjas por telepedett meg. Draco keze jéghideg volt.
- Sajnálom. Elcsesztem... - dadogta össze-vissza. A szívemet mardosta a szomorúság, mert amikor ránéztem és egy olyan Draco Malfoy-t láttam, akit csak nagyon kevesen. Esendő volt, arra várt, hogy megbocsássak. Feltudja ezt valaki fogni? Draco azt várta, hogy elfogadjam a bocsánatkérését. Összes Roxfortos évem alatt bunkó volt velem, és sosem kért elnézést.
- Mindent sajnálok. Az elmúlt 4 évet... - lehetséges, hogy meghalotta mire gondoltam az előbb? Nem jött ki egy hang sem a torkomon, csak álltam, elképedve bámultam a fiút.
- Nagyon szeretlek! Nem érdekel, hogy csak titokban szerethetlek, én akkor is melletted akarok lenni. Akarlak téged és nem úgy mint őt. Én csak téged akarlak. Csak bocsáss meg nekem... - egy könnycsepp folyt végig az arcán. Nem bírtam tovább nézni. Egy lépéssel előtte álltam, szorosan megöleltem.
   A mugli mesék, amiket kiskoromban hallottam reménytelen szerelemről szóltak, de a történet vége happy end lett mindig. A mesék végén a herceg és szívének oly kedves személlyel boldogan éltek, de a valóság hullámvölgyei nem voltak benne egyetlen ilyen könyvben sem.