Már több mint három napja annak, hogy Jimy megmentette Amyt és, azóta kómában fekszik a városi nagy kórházban. A fiú hősies történetét már az egész iskola hallotta, és a baleset után két nappal az iskolában Amyt úgy rohamozták meg az emberek, mint sztárokat a rajongók. A legtöbben csak a részleteket akarták hallani a lány szájából, ám volt néhány, aki valódi aggodalmat mutatott. Amy nem szívesen beszélt az esetről, de nagyjából elmondta a teljes történetet ám vigyázott arra, hogy azokat az apró részeket melyekből könnyen kiderül, hogy minden csakis az ő hibája, az kimaradjon. Mivel jól tudta, ha az emberek tudnák a teljes igazságot, mindenki egy életre megvetné őt. Így ebben a helyzetben, boldogan helyet cserélt volna vele, inkább szenvedne ő a sérülésektől és feküdjön kómában csak ne kellene ezerszer válaszolnia ugyanazokra a kérdésekre. Akárhányszor ismételi el ugyanazt a hazugságot, minden egyes alkalommal erősebb és erősebb fájdalom hasít bele a mellkasába.

  Amy minden nap iskola után meglátogatta a fiút. No de nem azért, mert túlzottan aggódott volna miatta, sokkal inkább a lelkiismerete nem hagyta nyugodni. Az egyik alkalommal belefutott osztálytársába Zeckbe.

  - Amy, te is Jimyhez jöttél?

- Nos, i-igen. – dadogta kissé zavarodottan. Soha nem gondolta volna, hogy az osztály egyik legmenőbb fiúja meglátogatna egy olyan átlagos valakit, mint Jimy. 

  - Hát akkor már most mondom, hogy még mindig nem tért magához. 

 - Nem baj, azért benézek hozzá. Mond, milyen kapcsolatban állsz te vele? – érdeklődött a lány.

  -Hát, mi már ötödikes korunk óta ismerjük egymást. Még ha nem is látszik, igazi jóbarátok vagyunk, és tudod, mivel sok mindent tett már értem, ezért a szívemen viselném, ha meghalna, mielőtt visszafizetném a tartozásom. Úgyhogy imádkozz, hogy mihamarabb felépüljön, mert különben nem állok jót magamért. Ne feledd, immár tartozol neki, méghozzá igen sokkal "Bambula". – amint ezt kimondta Amy arca fal fehér lett – Tán elfelejtetted, hogy ott voltam és láttam mindent? Na jó, én megyek, örülök, hogy megbeszéltük ezt az apróságot. Kellemes napot a továbbiakban.

Amy remegő tekintettel nézet a fiú után. A szíve szinte a torkában dobogott, homlokáról verejtékcseppek hullottak. Nem számított erre, bár lelke mélyén tudta előbb vagy utóbb ez bekövetkezik.  

Két nappal később, pénteken, ahogy haladt a folyosón eszébe jutottakZeck szavai, amelyek fejében és a szívében még most is visszhangoznak. Néhaszégyelli magát, azért amiért ilyen gyerekes módon viselkedik a fiú közelében,hisz le se tagadhatja, hogy szerelmes Zeckbe. Mikor kinyitja Jimy kórterménekajtaját, és az ágyára néz, szíve megtelik boldogsággal és örömmel, mivel látja,már felébredt, és épp egy könyvet olvas. Jimy egy pillanatra abba hagyta azolvasást és ez ajtóra pillantott.

  - Amy - mondta mosolyogva - hát jól vagy. Örülök neki, hogy ...

Jimy nem tudta befejezni a mondatát, mert Amy szorosan magához ölelte. Ez számára óriási meglepetés volt, mivel soha nem nézte ki volna a lányból, hogy vele ilyesmit tegyen.  

  - Amy... te meg... mit csinálsz? 

Amy erre a kérdésre magához tért, és ráeszmélt arra, hogy amit tett, az nem épp olyasmi, amit ő ilyen esetekben tenne. De mégis elhatalmasodott benne az öröm, hogy látszólag semmi baja, és így az igaságra se fog fény derülni soha.  

- Ne merj még egyszer ilyesmit csinálni te tökfej, értve vagyok? – kiáltotta kissé zavartan.   

  - Jó, jó megértettem.

Amy egy ideig még morcosan tekint a fiúra, aztán egy gyengéden ránéz majd sóhajt egyet.  

  - Mindenki aggódik miattad.

 - Na és ebből hányan játszák meg? - kérdezte Jimy komolyan.

  - Túl sokan.

  - Gondoltam. Na és te? Te miért jöttél minden nap be hozzám, mert aggódtál miattam vagy inkább csak lelkiismeret vezényelt ide? - a fiú szavai szinte égetőek voltak. Tudta pontosan tudta mi is az igazság.

- Honnan tudod, hogy minden nap itt voltam?

  - Az orvosok mondták. Mindenki azt hitte, hogy a barátnőm vagy. – erre Amy arca teljesen elvörösödött. De mondtam, hogy csak egy barát vagy

Egy pár perces kínos csend után Jimy ismét feltette a kérdést.

  - Ám nem ez a lényeg, válaszolj a kérdésemre.

  - Emlékszel, mi történt aznap este?

   - Igen, csak az az egy dolog nem világos a számomra, hogy mégis mit láthattál, ami miatt így elbambultál? - szegezte Amynek a legfőbb kérdést. A kérdést melyre semmikép, se akar válaszolni, hisz ez élete legnagyobb titka. Egy titok melyről csak egyetlen barátnője Celsi tud. A kérdés melyre csak egy válasz létezik: Reménytelenül belezúgott Zeckbe. Aznap este is látta ott volt és pont miatta bambult el. Jimy hirtelen sóhajt egyet majd fojttatja - ha nem akarod elmondani, akkor nem erőltetem, csak arra kérlek, légy óvatosabb, jó?

  - Jó - mondta halban Amy. Fájt, szinte már marta lékét a tudat, hogy mindannak ellenére, hogy Jimy még tudja is a részleges igazat, még most is csak miatta aggódik. "Immár tartozol neki, méghozzá igen sokkal."Zúgott a fejében eme hat szó. Döntést hozott, egy olyan döntést, mely bár számára nem kedvező, de büntetésnek megfelel. – Jimy, döntésre jutottam.

 - Milyen döntésre?

- Attól a naptól kezdve, hogy kiengednek innen, én mindig az árnyékodban leszek, várva az alkalmat, hogy visszafizessem ezt a tartozást.  

Jimyből hirtelen egy kisseb nevetés tör ki. Nem akarta ezzel megsérteni a lányt, de amit mondott, az számára nevetségesnek tűnt. Miután sikerült fegyelmeznie magát, és letörölte a könnyeit így szólt:

  - Hát Amy neked aztán fura egy humorod van.

  - Ez nem vicc. Komolyan beszélek.

  - No de Amy, ez őrültség.

- Nem érdekel. Érted? Nem érdekel minek tartod, mert én nem másítom meg a döntésem.

Jimy látaott a lány szemeiben egy elképesztő lángot, ami tele volt önbizalommal, de egyben valahol ott mélyen, fájdalmat látott. Megértette, hogy miért akár eképpen tenni, de mivel ismerte a lányt azt is jól tudta, akárhogy ellenezné eme őrült cselekedetet, nem érne vele semmit. Mindenki jól tudja, Amy az osztály, talán inkább az egész iskola leg legmakacsabb diákja, senki és semmi nem tudja megmásítani döntését.

- Rendben, tégy belátásod szerint. - sóhajtotta Jiny.

- Úgy is fogok tenni. De most mennem kel. Mond, mikor engednek ki? Nem mondták?

- Nekem annyit mondták, ha minden rendben van, két nap múlva kiengednek.

- Oké, akkor jövök holnap is. Szia.

- Szia.

Jimy nem tudta volna megmagyarázni miért, de jólesest neki a lány kedvessége.

A napok gyorsan teltek azelőtt meg az után is, hogy kiengedték. De Jimy bármennyire is próbálta, képtelen volt úgy járni-kelni az utcán, hogy sztem ne tudja Amy lépten, nyomon követi akár egy beteges rajongó vagy egy béna lesifotós. Próbált ő feltűnés mentes maradni, de sajnos nem sikerült neki. Egy szombati nap, úgy két héttel azután, hogy Jimyt kiengedték a kórházból, lassan sétál az utcán, és egyre jobban kezd az agyára menni, hogy Amy fojtón, a nyomában van, megtartva egy ötméteres távolságot. Végül úgy dönt, hogy ha nem tud szemtől szemben beszélni vele, akkor felhívja. Előveszi telefonját, majd felhívja a lányt.

- Amy nem akarod azt abbahagyni?

- Nem!

- Akkor legalább sétálj mellettem, mert a végén azt fogják hinni, hogy valamiféle zaklató vagy.

- Ha meg melletted megyek, és lát valaki az osztályból azt fogja híresztelni, hogy járunk és én... - Amy csak most veszi észre, hogy míg ő a beszélgetésre figyelt Jimy idő közben már nem az utca végén hanem mellette állt.

- Gyere, meghívlak egy üdítőre.

- Ki van zárva! - kiáltja a fiú arcába, majd elindul. Jimy követni kezdi őt. - és ne kövess!

- Szóval vegyem úgy, hogy neked szabad engem követned, de nekem nem?

- Pontosan. Ide figyelj tökfej, ha nem hagyod abba akkor én... én... - Amy megint teljesen leblokkol, és észre se veszi, hogy épp lelép az úttestre. Ám valami hátulról megragadja, és visszahúzza épp mielőtt egy autó elcsapta volna a lányt. Hófehér arccal és remegő tekintettel nézett maga elé, hátrafordult, és Jimy komoly arcát látta.

- Nos, beszélgessünk egy kicsit erről a kis problémádról ami Zeckhez köt.

Amy az utca túloldalára néz ahol látja, hogy Zeck integet nekik.

"SAKK MATT" - Ez futott át Amy agyán. - " Most megfogott, most már nincs mit tenni be kell vallja az igazat."

- Rendben, beszélgessünk.

Az egyik közeli kávézóban Amy elmondta a teljes igazságot. Mindent elmondott arról, hogy mit is érez Zeck iránt.

- Szóval ezért bambultál el akkor este is, mert megláttad őt.

- Igen - mondta vöröses arccal. Nagyon szégyellte magát.

Egy pár perces kínos hallgatás után, Jimy gyengéden rámosolyog a lányra majd így szól:

- Ne aggódj, nem haragszom, és nem fogok senkinek beszélni erről. Ám kössünk egyezséget.

- Mégis mire gondolsz? Tán pénzt akarsz a hallgatásért?

- Dehogy. Én segítek neked összejönni Zeckkel, de cserébe te lemondasz erről a folytonos követésről. Nem kell többé a nyomomban lenned, és az alkalomra várnod, hogy megments.

Amy egy pár percig a gondolataiba merült, fontolóra vette az ajánlatott. Egy részt szívesen elfogadná az ajánlatott mivel így együtt lehet majd azzal akit szeret, és nem kell évekig még követnie Jimyt. Másrészt viszont ott van benne az a félelem is, hogy ezt az egészet csak azért találta ki, hogy lejárassa.

- Mi a garancia arra, hogy tényleg össze fogok jönni vele? - Kérdezte bizonytalanul

- Nos semmi.

- Ttudsz te bármit a szerelemről vagy arról, hogy miképp teremts romantikus helyzetet?

- Egy keveset.

- Akkor mégis, hogy képzeled, hogy tudnál segíteni?

- Zecket ötödikes korom óta ismerem, mondhatni jó barátok vagyunk, így mindent tudok róla. Miket szeret csinálni, enni, hallgatni. Szükséged van rám. Na, megegyeztünk?

Amy nem volt biztos benne, hogy jó ötlet-e, de végül komolyan így szólt:

- Rendben legyen, megegyeztünk.

- Akkor igyunk a közös együttműködésünkre!

- Egészségünkre!

Amy: Hosszú időbe telik, mire az ember igaz barátjának mondhat valakit, a bizalom pedig csak lépésről lépésre alakul ki.