5 Levi x Mikasa : Bocsáss meg!
Rivaille lassan felállt és elindult az ajtó felé. Mindenki azt hitte , hogy becsukja , de valójában Mikasa után igyekezett. Átfutott az udvaron amíg utol nem érte. Mikasa ott ült a sarkán , a hideg kövön és keservesen zokogott. A mellkasa majd szét szakadt a sírástól és üvöltött , mint egy vadállat.
- Meg fog halni - gondolta - Elbuktam ! Bocsáss meg Carla ettől nem tudom meg védeni!
Csak zokogott. Rivaille oda lépett hozzá. Néhány másodpercig csak nézte ahogy a könnyek áztatták az arcát. Ahogy a tenyerébe temetkezik , ahogy rázza a sírás. Lehajolt hozzá és egy zsebkendőt nyújtott felé. Mikasa felnézett és a hadnagy cirógató keze felé nyúlt ami a vállán pihent. Felállt és megtörölte az arcát, hogy Rivaille ne lássa ilyen gyengének. A férfu átölelte és Mikasa ebben a biztonságot adó helyzetben nem tudott parancsolni a könnyeinek. Az ölelésbe temetkezett és tovább zokogott. Erősen megmarkolta a férfi ingét és eláztatta a könnyeivel.
- Bocsáss meg! Bocsáss meg !- ezt ismételgette halkan.
- Mégis miért ? - kérdezte Rivaille és finoman eltolta magától ,de a karját még mindig fogta. Csak ekkor vette észre milyen közel engedte magához , de valahogy ösztönös volt. Meg akarta vigasztalni ( talán ő maga sem értette miért).
- Csak annyit kértél tőlem , hogy védjem meg Eren-t. Még ezt se tudom teljesíteni. Hogy nevezem magam így vadásznak ? Sőt katonának ? - kérdezte sírva a fekete farkas. - Hogyan Rivaille ? Hogy ???- Mikasa hirtelen az ajkába harapott. Nem akarta Rivaille-nak szólítani a hadnagyot. Már az is bőven elég volt ,hogy gyakran tegezte , Rivaille őt nem kapta le ezért a tíz körméről. Nem zavarta ,hogy a lány így szólítja.
- Bocsáss meg ! - mondta újra Mikasa.
- Miért ? Mert a nevemen és nem hadnagynak szólítotál. Ugyan már. A legkisebb bajom is nagyobb ennél szaros - vont vállat a férfi.
- Milyen könnyed - gondolta Mikasa - Milyen figyelmes , milyen kedves. De miért ? Miért figyelsz rám ha nem szeretsz ? -gondolta könnyes szemekkel.
Épp ezen gondolkodott mikor észre vette , hogy Rivallie a kezét fogja és az épület felé mennek.
- Nem megyek be ! - rántotta el magát a lány. A hadnagy megfordult. A fekete farkas biztos volt benne , hogy ott hagyja , de nem ez történt. Rivaille közelebb lépett hozzá ,olyan közel , hogya lány érezte a leheletét.
- Túl közel van , túl közel áll - gondolta Mikasa , de az ösztöneivel dacolva nem lépett hátra ,a szíve nem engedte.
- Miért ? - kérdezte Rivaille.
- Mit....Mit miért? - kérdezte Mikasa dadogva pirult ,mint egy ostoba kis tini lány ,pedig egy felnőtt nő tekintetével nézett Rivaille szürke szemeibe.
- Miért nem mész be? - kérdezte a hadnagy.
- Mert nem tudok a szemükbe nézni. Mert elbuktam - felelte Mikasa és újra könnyek szöktek a szemébe.
- Nem buktál el - mondta Rivaille és magához húzta. - Erős vagy Mikasa és ezt is kifogod bírni- lehelte a szavakat a hadnagy és elengette az összetört lányt ( akit valamennyire sikerült újra összeraknia). A fekete farkas lenyelte a könnyeit és egy ismerős érzés járta át a testét. Érezte ,hogy bármire képes ,hogy senki és semmi nem állíthatja meg. Tudta ,hogy bármekkora pofont kap kifogja állni.
Mikasa céltudatosan el indult az étkező felé. Rivaille szavai lelket öntöttek belé. A férfi megint az eszénél tartotta ,amikór szükséges volt. Ahogy belépett a terembe mindenki bele remegett a látványába. Ott állt határozottan , mint egy farkas. Az arca piros volt , a szemei még a sírás halvány jeleit mutaták. " Itt vagyok " ordította a teste minden porcikája. Volt benne valami vadság valami különös tűz amiért senki se tudta róla levenni a szemét. Rivaille is ezért szeretett bele. A tűzeségért. Azért mert fizikailag talán ő volt a legerősebb ,de lelkileg a leggyenegébb ,bár ezt senki sem tudat ,hisz rejtegette. Mikasa bement őt pedig a hadnagy követte. Mindenki őket nézte :a két hőst, az emberiség legerősebb katonáit. A legközelebbi barátaik is csak ennyit láttak. Nem látták azt a két összetört kölyköt ,akik valójában voltak , mélyen legeslegbelül. Két nincstelen árva ,akiknek csak a barátaik , a "testvérük" és a katonaság maradt. Azonkívül semmi és senki nem jutott nekik. Csak rengeteg borzalmas emlék és egy fájdalmakkal teli múlt. Ennyi volt mögöttük.
- Mi történt ? - kérdezte Eren a lánytól ,mikor már egy ideje ettek. Még ő is megijedt tőle pedig gyerekoruk óta ismerte. Még sose látta ilyenek, pedig több időt töltött a lányjal ,mint bárki más.
- Semmi - felelte Mikasa és lopva a hadnagyra pillantott. Észre vette , hogy őt nézi.
- Köszönöm - formálta a szót az ajkaival. Rivaille azzal a szokásos mogorva fejével bólintott. Mikasa hálaként megajándékozta legszebb mosolyával. Rivaille ekkor valami nagyon szokatlant tett : levette a maszkját és vissza mosolygott a lányra , arra a nőstény ördögre akit szeretett. Nem volt nagy mosoly , egészen halvány volt ,de a Mikasa tudta ,hogy ott van. A férfi megmozgatott benne valamit. Anélkül bíztak meg egymásban feltétlenül ,hogy ismerték volna a másikat. Mikasa-t arcát pedig elöntötte a halvány pir , attól a gondolattól ,hogy esetleg fontos lehet a hadnagynak ,akibe szerelmes volt.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top