Ymir türlemesen várta Jean a szobájaban. Az íroasztalánál ült és egy tollal játszott. Ide-oda forgatta a kezében amíg a fiú be nem lépett a szobájába. Ymir tetőtől talpig végig mérte. A kezében a ruhái és néhány személyesebb jelegű holmi volt. Jean kérdőn meredt Ymirre , aki intett az ágy felé. Jean bólintott majd némán az ágyhoz sétált és ledobta a cuccait. Ymir még mindig csendben várt ,de figyelte a fiú minden egyes mozdulatát. Jean leült az ágyra és a lányra nézett. A csend hosszú percekre állt be közöttük. Mind a ketten azt várták ,hogy a másik szólaljon meg. Ymur nem tudta mit kéne mondania , Jean pedig nem mert kérdezni ezért várta. Vártak , hogy hátha a másik megszólal.

-Mit akarsz ? -kérdezte végül Ymir és Jean felé fotdult. Most már tényleg tudni akarta. Néma órákon át tépelődött ezen és még mindig tudatlannak érezte magát. Szinte fuldoklott. Jean lassú mozdulattal fel állt és közelebb lépett Ymirhez. A lány szeretett volna hátrébb húzódni ,de a szék útban volt a művlethez. Elszokott az emberi közelségtől és érintéstől. Jean nem törődött a lány menekülésével.

Csendben megállt vele szemben.
- Miért jöttél vissza ? -tette fel végül a kérdést amit már régen fel akart. -Nem fér a fejembe. Volt rá bármi okod ? -kérdezte végül a lánytól. Ymir szemei könnybe lábadtak. Sejtette ,hogy Jean valami ilyesmire lesz kiváncsi. Két nagyon nyomós oka volt vissza jönni ,de nem igazán tudta ,hogy hol kezdje.
-Jean... -motyogta a földet pásztázva. - Egyrészt szóval... Meg akartam védeni Historiat - mondta folyamatosan a padlót nézve.
-Csak nem sikerült - gondolta és a szemeit még jobban elhomályosították a könnyei.
- És ? -kérdezte Jean és közben letérdelt vele szemebe a földre és megfogta a combján pihenő kezét. Valahogy sejtette ,hogy valami nagyin ,de nagyon nehéz jönn.
- Jean.... Én... Engem - dadogta Ymir sírva.
- Szánalmas vagy ! -szidta magát gondolatban a lány. - Már megint sírsz ! Egyszerűen szánalmas vagy ! - ostorozta magát tovább ,de nem mondott semmit.
- Ymir - mondta a nevét Jean és megsimogatta az arcát.

- Berthold ....Ő...engem..megerőszakolt - nyögte ki végül és elbőgte magát. Az arcát a tenyerébe temette és sírt. Sírt , mert már sok volt neki a fájdalomból. Fájt neki ,hogy elvesztette Historiat. Ő volt az egyetlen ember aki miatt hajlandó volt folytatni ezt az elkeseredett küzdlemet. Csak Historia akkor már nem élt. Bertold pedig megszegte az ígérettt amit Ymirnek tett. Ymir csak sírt. Jean ölelésébe temetkezve. Szánalmasan ,gyengén és megtörten. A mellkasát majd szét szakította a fájdalom.

Lassan a sírás elvitte valahova ahol a fájdalom ,ha csak át menetileg is ,de megszűnt. Álomba sírta magát. Jean felemelte és az ágyhoz vitte. Óvatosan ráfektette , vigyázva arra ,hogy ne ébresze fel.
- Nem emgedem ,hogy bántsák ! Senkinek nem engedem ,hogy bántsa ! -gondolta Jean a lány cseresznye színű ajkait fürkészve.