- A fenébe is már ! -motyogta Mikasa mikor már századszorra próbálta újra. 6 óra , hat rohadt órája gyakorolt ,de még mindig ugyan ott tartott. A harc modra nagyon hasonlított a hadnagyéra ,de rengeteg hibája volt. Leszált és dühében bele ütött a legközelebbi fába. A fa kérgének egy része ,egy fájdalmas reccsenés árán levált.
-A rohadt életbe ! -morogat tovább a lány és teljes erőből belerugott a fába.

-Mit ártott neked az a szerencsétlen szaros ? - kérdezte egy édes férfi hang. Mikasa felnézett és halványan elmosolyodott. A hadnagy volt az ő Rivaille-a.
-Semmit - felelte le se véve a szemét a férfi csillogó íriszéről.
- Attól ,hogy szét rugod azt a szart nem lesz jobb kölyök -mondta Rivaille komoly hangon és mellé lépett. -Ha megvadulsz ,akor se fog jobban menni kölyök. Eddig egyetlen embernek próbáltam ezt megtanítani. Három napig szenvedtünk és akkor tarott ott ,hogy a lábát a feje fölé tudta lendíteni. Akkor azt mondta ,hogy hagyjuk a francba. Te már nem is vagy olyab rossz -folytatta Rivallie. A kijelntésbe Mikasa bele vörösödöt.

-Az oldal forgásod egész jó. A sebességed már közel van az enyémhez. Még egy kicsit gyakorolsz menni fog ez a szar is. És még valami - mondta és közelbb húzta magához Mikasa-t. - Imádom ahogy harcolsz -súgta édesen a nő fülébe és közben beszívta az ében fekete haja illatát. Finoman ,de határozottan neki lökte a fának.
- Rivaille, meglátnak ! - mondta Mikasa piros arccal ,pedig szerete volna ha Rivallie akkor és ott megcsókolja.
- Nincs itt senki -felelte a férfi. -Springa-ékat elküldtem -mondta és csókot lehelt Mikasa ajakira.

Először csak finoman az ajkaival játszott. Aztán bejutást kért a szájába. A fekete farkas megadta az engedélyt. Rivaille feltérképezte Mikasa szájának minden egyes miliméterét. Finomon neki tolta a fának és megsimította a haját. Mikasa eközben beletúrt a férfi éj fekete tincseibe és élvezte az édes kényeztetést. Az ajkuk és a nyelvük heves táncba kezdett. Az érzéseik teljesen elhatalmasodtak fölöttük. A szerelme ,a szenvedély és az olthatatlan , csillapíthatatlan vágy uralkodott minden gondolatuk felet. A szeretet éhség ,amit úgy érezték csak a másik tud orvosolni hirtelen parányira zsugorodott. Csak ők léteztek egymás számára ebben a gyönyörű véget érni nem akaró pillantban. Szerettek már másokat ,de az más volt. Ezt az érzést semmihez nem tudták hasonlítani. Az összetartozás érzése ,hogy számíthatnak a másikra ,hogy melletük áll bármit is tesznek ,szinte felfoghatatlan volt számukra. Újra volt kihez tartozniuk. Újra volt egy biztos pont az életükben. Egy személy ,akit védelmezni akartak ,ami ebben a világban gyilkosabb volt egy késnél ,de nem érdekelte őket. Abban a pillanatban csak a másik számított ,hogy ott van melletük. Levegő hiányban lassan váltak el ,hogy még az utolsó pillantokat is kitudják élvezni. Ziláltak és egy-egy éhes pillantás kíséretébena másik szemébe néztek.

- Ha nem lenne benem semmi erkölcs -mondt Rivaille hangosan zilálva ,levegő után kapkodva. -Itt és most az enyém lennél szaros. A kurva életbe is ,hogy tudlak ennyire kívánni kölyök ? - kérdezte ragyogó szemekkel és Mikasa arcát fürkészte.
- Néha olyan undorító vagy -mondta Mikasa szintén zilálva ,de viszonozta az éhes pillantást.
-Miért te nem szeretnéd kölyök ? - kérdezte Rivaille perverz mosolyjal és megsimogatta a szerelme combjait.
-Nem..mármint..de..vagyis.szóval..izé- dadogta a nő és az arca tűz pirosra váltott.
- Tch, ahogy sejtettem - mondta Rivaille szemforgatva és homlokon csókolta. Levezette a nő karaja mentén a kezét és összefűzték az ujjaikat.

-Gyere ! - mondta a hadnagy és elindulta a lovakhoz.
- Hova megyünk ? - kérdezte Mikasa ,de közben megérkeztek a hátasaikhoz. Rivaille odament a lovához és kivet a nyerektáskából egy kisebb erszényt. A köpenyét leterítette a földre.
-Mivel nem jöttél vissza enni gondoltam hozok neked valamit -mondta Rivaille és leült a köpenyére.
-Nem kellet volna -motyogta Mikasa lesütött szemmel. Hálás volt ,de nem követelte meg a párjától ,hogy fáradjon érte.

-De ha már elhoztam azért csatlakozol ? - kérdezte a férfi és Mikasa felé nyujtotta a kezét. A fekete farkas elfogadta az ajánlatott. Megfogta Rivaille kezét és leült vele szemben. A férfi lassan kicsomagolta az erszényt. Egy kis darab kenyér , néhány nyers krumpli és egy kis darab félig nyers hús volt benne.
-Ezt honnan szerezted ? - kérdezte Mikasa és a kezébe vette a kis darab húst. Szinte gyermeki áhítattal nézte. Nagyon régen látott már húst.
-Hadnagy vagyok -felelte közönyösen Rivaille. -És mióta visszaszereztük azt a két körzetett a Mária falon belül, minden nemes kapott minimum húst. Nehogy már mi ne kapjunk - morogta a férfi és ketté vágta a kenyeret. Az első falatott oda nyújtotta a vele szemben ülő szerelmének. Mikasa elvette a kenyeret és rátette a kis darab húst. Elgondolkozott.

Néhány hónapja visszafoglaltak két körzetett a Mária falon belül. Eren és Shila hatalmas segítségnek bizonyultak. Velük együtt , minimálsi veszteséggel sikeres volta az akció. Midenki boldog volt ,a hír pedig futótűzként terjedt. Rivaille mesterien közdött ,Mikasa pedig igen is agódott érte ,pedig akkor még nem volt alhadnagy csak egy kadét. A fekete farkas a szerelmére nézett aki csendben evett vele szemben. Ez egészen addig tartott míg Mikasa az utolsó falathoz nem ért. Rivaille nem engedte neki ,hogy megegye. Mielőtt Mikasa betette a falatott a szájába a párja lenyomta a kezét és az álánál fogva felemlete a fejét.

- Ugye nem hitted ,hogy hagyom ,hogy egyedül ed meg ? -súgat a lány fülébe. Rivaille egy hirtelne mozdulattal kikapta a kezéből a falatott és a saját szájábs dobta.
- Az az enyém - mondta Mikasa felháborodttan.
- Volt - javította ki Rivaille miután lenyelte. - De - folytatta és megsimogatta a nő arcát. - Én a tiéd vagyok. Mikasa Ackerman te pedig csak az enyém.
-Igen - mosolygott Mikasa és Rivaille cirógató kezére tette a sajátját. -Igen csak a tiéd vagyok. Te Rivaille Ackerman , te pedig az enyém - mosolygott kedvesn majd csókra húzta a párját.