Ma is csak az ágyamat tűztem ki egész napos programként.

A buli óta egész hétvégén nem csináltam szinte semmit csak az ágyamban voltam. Anyáék a kaját az ágyamba hozták ami más körülmények között jó is lett volna, de most nem foglalkoztam vele. Nem érdekelt.

Próbáltam Leo-nak írni de ő még csak meg se nézte őket. Alex pedig egész hétvégén írogatott nekem.

Alex: Szia Y/N! Figyu, bocsi hogyha rosszul sültek el a dolgok a bulin. Lehet hogy kicsikét túloztunk. Nem beszélhetnénk meg egy süti mellett?

Szombat 11:20

Alex: Na mit gondolsz?  Akkor eljössz? Vasárnap várlak a cukrászdában. Ha meggondolnád magad...

Szombat 13:40

Alex: Y/N sajnálom, már mondtam...

Ma 09:13

Alex: Y/N gyere el, mondani szeretnék neked valamit. Nagyon fontos...

Vajon mit szeretne mondani? Vagy ezt csak azért írta hogy menjek el? És mi van ha átver? Alig ismerem...

Vagyis...

A napokban rám tört valamiféle érzés ami olyan volt, mintha Alexet ismerném már valahonnan, de nem tudom honnan. Gondolom ezért is mentem el vele táncolni. De mégis, olyan furcsa...

De vajon mondjak neki igent? Menjek el vele a cukiba és hallgassam meg? Nem tudom. 

Visszaírtam neki egy üzit.

Én: Lehetséges hogy elmegyek de ha 13:45 után se üzenek neked, ne számíts rám.

Egyből elolvasta és be is likeolta az üzenetet.

Utálom ha likeolnak.

Jézusom, az utóbbi napokban ennyire megváltoztam volna? Sosem voltam még ennyire kedvetlen...

Anya kisebb műanyag tányéron hozta be nekem a friss pirítóst, sonkával pont ahogyan én szeretem. Most jöttem rá csak hogy baromi éhes vagyok. Eddig észre se vettem.

- Kicsim, minden rendben? Biztosan nem szeretnél kimozdulni egy kicsit? Mondjuk a városba? - ajánlotta fel anyu

- Nem tudom lehet hogy megyek valakivel a cukrászdába.

Anya erre a hírre szélesen elmosolyodott és leült mellém az ágyra.

- Na és kivel? A lányokkal? 

- Nem, egy fiúval. Alex Walch a neve.

- Szóval egy randi? - vigyorgott anyu

- Nem, csak baráti.

- És mikorra tervezitek?

- 13:45-re

- Rendben, de szerintem lassan öltözz fel! Ne nézzél ki úgy egy randi előtt mint egy boszorka - vigyorodott el megint.

- Anya! Ez nem egy randi, már mondtam! Ó, mindegy hagyjuk, összeszedelőzködöm.

Kikeltem az ágyból majd megágyaztam. Felöltöztem, rendbe szettem a hajam majd ránéztem a faliórára. 09:46

Még van egy csomó időm. Gyorsan írtam egy üzenetet Alexnek hogy megyek 13:45-kor, majd leültem a gép elé és elkezdtem Wattpadozni.

A Wattpadra a napokban találtam rá és nagyon megszerettem. Rengeteg nem publikus könyv van rajta amit mások írnak és nagyon jó alkalmazás. Én is írok egy könyvet és még csak 5 fejezet van kint de már 150-en megnézték! Ez eddig a legnagyobb boldogságom.

Az időmet a Wattpadba fektettem. Mire már 13:25 lett addigra megírtam a mostani könyvemre 3 fejezetet és elkezdtem egy új könyvet is. Szép teljesítmény. Becsuktam a Wattpadot, kikapcsoltam a gépemet majd nekiláttam szedelőzködni.

Egy sima világos színű farmert vettem fel, hozzá egy rövidujjú fehér pólóval aminek a vállán három arany gomb volt belevarrva. Cipőként most egy Converse-t választottam mert az jól néz ki, de nem túl kirívó. A szettemhez vettem még fel egy arany nyakláncot és egy Pandora karkötőt is.

Elköszöntem anyuéktól majd kiléptwm az ajtón. Írtam Alexnek hogy indulok majd eszembe jutott Leo. Csak engem bánt ennyire a dolog? Neki csak olyan volt ez az egész mint egy szimpla kis veszekedés és nem is fájt neki semmi?

Elhessegettem a gondolatot majd elindultam. 10 perc alatt a városba értem majd megláttam a város leghíresebb cukrászdáját. Persze hogy azt választotta Alex találkozóhelynek!

Megláttam hogy kint ül egy asztalnál és nyomkodja a telefonját. Mintha nem is várna senkit csak úgy ülne mint egy unatkozó fiatal. Gyorsan odamentem hozzá majd leültem mellé.

Észrevette hogy érkezem ezért letette a telefonját és megnyerően rám mosolygott. Hogy tud valaki ennyire tökéletesen mosolyogni?

- Na látom, eljöttél.

- Ja, jól látod - feleltem

Megköszörülte a torkát majd megint beszélni kezdett.

- Figyi, sajnálom a történteket. Tényleg. Nem gondoltam volna hogy ennyire megvisel majd.

- Honnan tudod hogy megviselt? - kérdeztem gyanakvóan.

- Nem mentem el, tovább figyeltem az eseményeket hogy vajon sikerült-e bármi is abból ami történt. Láttam az arckifejezésedett amikor a srác a másik lányhoz ment. Ne haragudj - mondta miközben az arcomat cirógatta. 

Összevontam a szemöldökömet. Lassan elhajoltam tőle majd megszólaltam.

- Bocsi, de nem ezért jöttünk. Szóval, mit is szerettél volna mondani? - juttattam eszébe.

- Ez - felelte nemtörődöm hangon mintha én nem jöttem volna rá.

- Szóval ennyi?

- Nem. Még enni is fogunk. Mit kérsz? - mutatta felém az étlapot.

Voltak muffinok, gofrik, fagyik ezer fajtában de úgy egyik se tetszett. Majd megláttam a kedvencemet.

- Marlenkás sütit szeretnék kérni.

- Okés, én fizetem - fogta majd bement a cukrászda belső részébe és a pulthoz ment.

2 perc múlva megrezdült a telefonjs. Értesítése jött. A telefon egyből kiírta az üzenetet.

Y/M üzenetet küldött.

Anya?!

Ezt azonnal meg kell néznem. Anyu üzenget Alexnek? De miért?

A pult felé néztem. Alex mindjárt sorra kerül de elég távol van tőlem hogy gyorsan megnézzem.

Bekapcsoltam a telefonját, majd mivel nem tudtam belépni a telefonjába a kódja miatt, ezért csak lehúztam az értesítést.

Y/M: Na, beléd bolondítottad már Y/N-t? Jó lenne ha igyekeznél.

Tessék?! A saját anyám akarja megszabni hogy kivel legyek együtt?? Milyen anya az ilyen??

Ezer gondolat kavargott bennem egyszerre. Megérkezett Alex és gyorsan kikapcsoltam a telefonját. Nem tudok már a szemébe nézni. Ő tényleg anyámnak dolgozik?

Letette elém az incsiklandónak kinéző sütit, és még egy forró csokit is. Ő egy csokis muffin-t kért és ugyanazt a forró csokit rendelte magának is mint nekem. 

Mostmár nem kívántam egyiket se. Se a sütit, se a forró csokit.

Elkezdte enni a sütit majd én is belekezdtem.  Finomnak finom volt, de már nem olyan volt az íze mint egy rendes sütinek. Keserű volt. A hír miatt.

Láttam hogy Alex megnézi a telefonját. Aggodalmas arcot vág. Gondolom elolvasta az üzenetet. Rám nézett majd kicsit ideges hangon megköszörülte a torkát.

- Na és melyik középsuliba fogsz menni?

- Hát... nem is tudom. Még nem gondolkoztam ezen. - alig bírtam megszólalni.

- Értem. És egyébként...hogy vagy? - felelte de láttam rajta hogy nehezére esik témát találni. Látja rajtam hogy feszengek. Ennek nem lesz jó vége.

- Hát köszi, jól...

Az erőltetett témafelhozást, kínos csend váltotta fel. Eddig Alex úgy tűnt mint egy igazi laza fiú. De most olyan volt mint egy ideges srác.

Nagyot sóhajtott, majd megszólalt.

- Y/N azért remélem hogy meg tudsz nekem bocsátani - nézett rám bociszemekkel.

Nem tudom hogy mit kéne válaszolni. Mondjam azt hogy megbocsátok? De hát most tudtam meg hogy az anyámnak dolgozik! De egyébként meg nem teljesen az ő hibája volt a veszekedés. De akkor most mi is van?

Nem haragszom... - mondtam végül. Francba.

Alex menten ellazult és megint ugyanazt a megnyerő mosolyát használta. Majd elkezdtem inni a forró csokimat. Szalvétával megtöröltem a szám, majd Alex leheletét éreztem a nyakamon. Felénéztem majd megcsókolt.

Tessék?

Ja igen.

Jó lenne ha igyekeznél.

Emiatt.

Döbbent fejjel néztem le rá. Puha ajkai voltak. Meleg, puha ajkai. Mi lenne ha visszacsókolnám...

Elég!

Hiába csókolt jól, az anyámnak dogozik. Nem is kellek neki igazán.

Nehezen tudtam, de eltoltam magamtól. Zavartan rámnézett.

- Bocsi, nekem ez egy kicsit túl gyors - hazudtam. - Nemsokára jövök, kimegyek a mosdóba.

Felálltam majd megindultam a mosdó felé. De nem a mosdóba mentem, hanem ki a cukrászdából. Egyre gyorsabban mentem majd kiértem. 

Futottam és futottam. Nem akartam látni Alexet. Anyát meg végképp nem.

De akkor hova menjek?

Ekkor beleütköztem valakibe.

Felnéztem majd megláttam azt a gyönyörűszép barna szempárt, amit már nem láttam a buli óta.

Leo.

Fájdalmas arccal nézett le rám. Mégis, volt valami a tekintetében, amit nem tudtam hova tenni. Gyűlölet? Vagy netán csalódottság? Nem tudom, egyszerűen nem tudtam semmit se kivenni a tekintetéből.

- Miért futsz maratont Y/N? Netán olimpiai bajnoknak készülsz? - nézett rám pajkos mosollyal.

Mi van ha nem is hatotta meg a veszekedésünk?

- Ja hát ömm...

- Y/N azt mondtad hogy a mosdóba mész!

Ne.

Hátrafordultam. Alex csalódottságtól teljes arcát véltem felfedezni. Mint egy elutasított srác, úgy nézett most rám.

Visszafordultam Leo-hoz. Ő sem az előbbi huncut szemeivel nézett rám. Megbántottság csücsült a szeme barnáján.

- Miért hazudtál nekem Y/N? - suttogta nekem alig hallhatóan Leo.

- Ez nem egy randi volt - suttogtam vissza neki.

- Pedig megcsókoltam! - felelte Alex.

Szerintem Leo egyetlen csepp reménye is elszállt. Tátott szájjal nézett rám, majd Alexre.

- De én nem akartam! Ezért is jöttem ki a cukiból! Nem akartam hogy megcsókoljon.

Leo lassan lenézett rám. Megyötört arca volt. Alig bírtam tartani a tekintetét.

- Tényleg - mondtam halkan.

A spanyol fiú felnézett Alexre. Meggyötört arcát, dühös tekintet váltotta át.

- Hagyd békén vagy olyat teszek-

- Nem kell tenned semmit. Az anyámnak dolgozik. Nemdebár, Alex? - kérdeztem.

Alex szeme összeszűkűlt majd szomorúan elhúzta a száját. 

- Anyád azt akarja hogy együtt legyünk. Viszont én is ezt szeretném.

Tágra nyílt a szemem.

- Micsoda? 

- Azt hittem fel fogsz ismerni előbb-utóbb de nem. Nem Alex Walch az igazi nevem.

- Hanem?

- Mason Howard. 

Ekkor eszembe jutott. Ő a gyerekkori szerelmem.

Öt éves voltam. Mason hét. Együtt játszottunk a kertben, miközben anya Mason anyukájával beszélgetett. Éppen bújócskáztunk amikor Mason volt a hunyó. Rengeteget játszottunk együtt ezelőtt is. Nem sok idő telt el, hisz egyből megtalált. Emiatt csalódott is lettem de elterelte a figyelmemet az apró orrocskája és a gyönyörű zöld szeme. 

- Megvagy!  - kiáltotta kisgyermek hangon.  Megcsikizett mire én felkuncogtam.

- Oké, játszunk valami másat. Már unom hogy mindig megtalálsz - mondtam unottan.

- De hát ez a kedvenc játékod!

- Nem baj! Nem hagyom hogy megint megtalálj!

- De hisz mindig a legkiszámíthatóbb helyekre bújsz el.

- Nem is!

- Jól van Y/N. Akkor mit szeretnél játszani?

- Igazából nem tudom - mondtam majd nagy szemekkel néztem fel rá. Megpöccintette az orromat, majd halkan megszólalt.

- Tudod Y/N, ha már nagy leszek te leszel a feleségem.

Tágra nyílt szemekkel meredtem magam elé. Észre se vettem hogy Leo szólongat.

- Y/N, ki ez a srác? Y/N?

- Y/N hogy még mindig gyönyörűnek tartalak. Még mindig tetszel. Nagyon is. De remélem, talán még egyszer összefuthatunk - felelte, majd elment.

Hosszasan néztem utána. Nem tudom mi döbbentett meg jobban: az hogy még mindig tetszek neki, vagy az hogy most ismertem fel hogy ki ez a srác valójában.

Azt hittem sokkot kaptam. Majd Leo hangja törte meg a merengésemet.

- Y/N, hazaviszlek.

- Nehogy hazavigyél! - mondtam mielőtt még bármit is mondhatott volna.

- Meg kell beszélned anyukáddal hogy mégis mi volt ez az egész - simogatta meg a karom.

- Ez nekem túl sok volt. Pihennem kell.

- Tudok egy jó helyet - mondta majd intett hogy kövessem.

Vagy fél óráig sétáltunk, azt hittem hogy már soha nem érünk ahhoz a bizonyos helyhez. Végül a nagy semmi közepén, egy kedves kis faházat pillantottam meg.

Volt egy kis cuki erkélye, meg egy kisebb benti része is. Kívül, fák kerítették be. Nagyon aranyosnak és csendesnek tűnt.

- Ez az én helyem, ahol nyugton lehetek ha valami balul sült el. Én építettem vagy fél évig.

- Te építetted? - kérdeztem.

- Igen - érintette meg a nyakát amitől nagyon aranyosnak tűnt.

Felmentünk a faházba, és leültünk a hideg fapadlóra.

Egymással szemben voltunk. 

- Mesélj, mi is történt? - kérdezte.

Elmeséltem neki mindent töviről, hegyire. Csendben hallgatta a történetet. Amikor a végére értem nagyot sóhajtott.

- Micsoda szerelmi drámákba keveredel te lány - mosolygott

- Hát igen. Hihetetlen hogy az anyám képes volt ilyenre. Nem tudom hogy hogy fogok vele majd beszélni...

- Én se.

Csendben ültünk egymással szemben. Majd egyszer csak megszólalt.

- Ne haragudj azért amit levágtam a buliban. Nem hittem neked. Én meg csak mentem a saját hülye fejem után. De remélem hogy meg tudsz nekem bocsátani - felelte végül.

- Ez a mai a Nemzetközi Bocsánatkérések napja? - kérdeztem.

- Lehet, de azért remélem megtiszteled Szenyor Leonidas Valdez-t azzal, hogy megbocsátasz neki - vigyorgott idiótán. Felnevettem, de ő nem nevetett velem. Csak mosolygott. És figyelt. Egyre közelebb csúszott hozzám. És mégközelebb. És mégközelebb. Amikor már csak centik választottak el minket akkor megölelt.

A bőre meleg volt. Védelmező. Vigasztaló. Elmerültem a pillanatban majd odasúgta nekem:

- Köszi hogy megbeszélted velem.

És szinte már hallottam ahogyan megkönnyebbülten mosolyog.