Kylo görcsberándult gyomorral állt a liftben és várt. Belülről egyáltalán nem lehetett észlelni, hogy valójában milyen sebességgel száguldanak felfelé. Belül tisztaság és lifthez képest elég friss levegő volt, mégis olyan érzete támadt a harcosnak, mintha megfulladna. Egy kívülálló nem tudta volna megállapítani róla, hogy milyen érzelmek gomolyoghatnak a nagy Kylo Renben.

Madelyse azonban más volt. Mintha belelálott volna a férfi lelkébe. A lift szélének dőlve figyelte a neki féloldalasan álló harcost.

-Minden rendben van?-pillantott rá ártatlanul.

Kylonak eszébe sem jutott, hogy valaki bármikor is ilyet fog tőle kérdezni. Nem mozdult, nem is nézett a kislányra.

-Ilyen kicsi létedre hogy lehetsz ennyire kíváncsi?

-Csak érdekel.

-Igen, jól vagyok.

Mikor a harcos végre választ adott Madelyse kérdésére, a lift megérkezett, az ajtó kinyílt, ők pedig kiléptek rajta. Néhány tiszttel cseréltek helyet. A kislány mindenkit alaposan végigmért, majd megtorpant. Egy hatalmas ajtó előtt álltak amit két oldalt őrök vigyáztak.

-Figyelj, most itt kell maradnod. Eszedbe ne jusson elmenni innen, érted?

Madelyse bólintott, majd összezárta a lábait. Kylo nem szívesen hagyta őt kint, de mégkevésbé szívesen vitte volna be magával. Az ajtó kinyílt előtte, ő pedig határozott, férfias léptekkel járult mestere színe elé.

-Nos, sikerrel jártál, ifjú tanítványom?-kérdezte Snoke kissé rekedtes hangon, mikor már Kylo mögött bazárult az ajtó.

A harcos fejet hajtott a előtte, majd bólintott.

-Legfőbb vezér, a gyermek mostmár nálunk van és én, személyesen vállalok érte felelősséget.

A harcos hangja mély volt, határozott és tisztelettudó is egyben. Nem nézett fel mesterére, csak a mondandója után.

-Hozd elém a lányt!-hajolt kíjjebb a trónusáról Snoke.

-Leg...-kezdett volna bele Kylo, de mestere rosszallóan félbeszakította.

-Akkor maradhat a kezelésed alatt, ha ez nem változtat meg semmit. Nem rendítheti meg a hűségedet, s lám te máris kételkedsz a szavamban! Azt mondtam, hozd elém!-ismételte meg a hangját felemelve.

A harcos felnézett a magas trónon ülő Snokera, majd intett a belső őröknek őröknek, akik kinyitották az ajtót.

Miután Kylo bement a terembe, Madelyse körbe-körbe sétálgatott. Próbálta elképzelni ezt a bizonyos "Legfőbb vezért". A falnál néhány vörös páncélos katona állt. Madelyse odasétált hozzájuk, majd megszólította az egyiket.

-Nem unalmas egésznap itt állni?-kérdezte, de nem kapott választ.

-Uram, nem figyel senki sem, akkor miért nem szól hozzám?

Ekkor kinyílt az ajtó, Madelyse pedig hátralépett párat. A belső terem nagyobb volt, mint amilyennek képzelte és odabenn még több vörös páncélos őr állt különbféle fegyverekkel a kezükben. Egyik kegyetlenebbnek tűnt, mint a másik. A terem közepén, egy trónuson ült a Legfőbb vezér. Azonnal tudta, hogy más nem lehet az.

Madelyse kicsi léptekkel araszolt be. Az egyetlen nyugtató tényező számára ezen az egész helyen Kylo Ren volt. Ha olykor elbizonytalanodott az álmában, arra gondolt, hogy ő azért mégis csak az apja. Biztosan nem ártana neki.

Odaért a fekete ruhás harcoshoz és megállt mellette. Snokeot kifejezetten visszataszítónak találta és sugárzott belőle a gonoszság.

-Gyere közelebb, gyermekem!-szólalt meg a Legfőbb vezér hangjába undorító kedvességet erőltetve.

Madelyse az apjára tekintett, aki megfogta a kislány vállát és közelebb tolta a trónushoz. Nem gondolhatott semmit, hiszen Snoke azonnal tudta volna.

A kislány a kezeit tördelve lépett közelebb párat, majd megállt és egy nagyot nyelt.

-Milyen furcsa...-állt fel végre.-Ha nem volna az a kevés feketeség a hajadban, nem is mondaná meg egy átlagos ember, hogy a tanítványom gyermeke vagy. Belül pedig... Hahh!-nevetett fel egy pillanatra miközben Madelyse felé sétált és végül már csak pár méter messze lehettek egymástól.-Te nem félsz az apádtól! Mennyi bátorság egy ilyen kicsi lányban...és szeretet.

Madelyse szemmel akarta követni Snokeot, de a Legfőbb vezér olyan magas volt, hogy alig tudta tartani a nyakát. Csöndben hallgatta, hogy vajon mit is lát apja mestere benne.

-Elég sok dolgod lesz vele, ifjú tanítványom. Olyan munkát kell végezned, mint nekem!-lépett közelebb Kylohoz, majd visszasétált a trónusához és újra leült rá.

A harcos intett a fejével Madelysenek, hogy induljon, majd kimentek a teremből. Mikor az ajtó bezárult mögöttük, a kislány az apja felé fordult.

-Én nem akarok többet ide jönni!

-Ez nem akarás kérdése.

-De... a Legfőbb vezér kegyetlen.

-Ahogy én is az vagyok és ha sikerrel járok, akkor te is. Te még nem tudod mit jelent kegyetlennek lenni, de meg fogod tanulni!-azzal a harcos elindult és néhány folyosón át meg sem állt. Nagy és határozott lépteit Madelyse alig tudta követni, majd végül megálltak.

A karzatnak támaszkodva le lehetett látni a rohamosztagosokra. Még tartott a kiképzésük, fiatal katonák voltak, pár évvel idősebbek Madelysenél. Hux tábornok személyesen figyelte odalentről a folyamatot. Az ifjú rohamosztagosokkal nem bántak kesztyűs kézzel, itt lehetett igazán megtanulni mi is az a rend és a fegyelem.

-Szerencsés vagy, hogy így alakultak a dolgok. Most épp lehetnél akár odalenn is. Nem lenne neved, csak egy azonosítód és az önálló gondolatok csíráit is kifüstölnék belőled. Csak hálás lehetsz a Legfőbb vezérnek, bölcsen tette, hogy nem kell odalent felnőnöd.

Madelyse szomorúan nézte a katonákat, és valahol mélyen elkezdte becsülni, hogy ott, és amellett lehet, ahol most van.