Madelysenek nem volt más lehetősége, mint várni. A láda mögé guggolt, ahonnan előkerült a köpenye még pár nappal előbb. Felnyitotta a tetejét, hogy teljesen eltakarja őt.

A félelem elhatalmasodott benne, reszkető kézzel nyúlt egy szürke hengerszerű "izéért", amit a ládában talált. Arra gondolt, hogy esetleg egy jó dobással földre teríthet vele egy rohamosztagost. De aztán megpillantott rajta valamit. Valamit, amit óvatosan megnyomott és ezzel aktiválta a számára ismeretlen fegyvert.

Amint a kék lézer előtört, ijedten dobta el a fénykardot, egy rövid sikítás kíséretében. Pár másodpercig csak hangosan szuszogott, majd újra összeszedte minden bátorságát és felvette a fegyvert.

Kintről verekedés zaja hallatszott, ami valamelyest ösztönözte Madelyset. Újra kivonta a kardot és két kézzel megmarkolva azt állt meg az ajtó mellett. Aztán csönd. Kizárólag a kislány lélegzését lehetett odabent hallani.

Kisvártatva, valaki közelített a bejárat felé. Madelyse, mielőtt az a valaki beléphetett volna, rászegezte a fénykardot, de csak Rey volt az. Láthatóan meglepte, hogy Mady megtalálta a ládában azt, amit ő direkt elrejtett előle.

A kislány felé nyújtotta a kezét, a kard pedig engedelmesen Rey kezépe röpült, majd inaktiválta. Madelyse összes feszültsége most tört elő belőle. A szeme megtelt könnyel és odaszaladt a lányhoz, aki átölelte.

Miközben Madelyse a lépegetőben rejtőzött, az a néhány rohamosztagos követte őt. Rey, azonnal utánuk rohant.

-Hé!-kiáltott, hogy elterelje a figyelmüket, majd a botjával, amit a hátán hordott egy szíj segítségével a három ellenfél közül kettőt sikeresen leterített. Az utolsó valamivel keményebb dió volt, ugyanis távolabb állt a társaitól és a sugárvetőjével párszor a lányra lőtt. Rey még időben ugrott el a lézernyalábok elől, majd egy kő és egy jólirányzott mozdulat segítségével végzett a harmadikkal is. Hamar felkapta és fejbedobta, amin a sisak nem sokat segített.

Már épp be akart lépni az otthonába, amikor az egyik rohamosztagos, az egyetlen amelyik életben maradt, a lány mögé lépett, és kikapva a botot Rey kezéből a torkához szorította. Szerencsére észnél volt, s a kezét a fojtogatóeszközre tette és próbálta eltolni magától. Valamivel több levegőt kapott, így volt ereje megfordulni és a rohamosztagost a lépegető testéhez nyomni. Felhúzta a lábát és megrúgta ellenfelét, aki erre lazított a szorításon, majd ezt kihasználva Rey kibújt a botja alól és saját kezűleg intézte el a fojtogatóját.

Madelyse ezt hallhatta belülről. De arra egyikük sem számított, hogy összesen nem csak négyen voltak az Első Rend táborából...

Mikor a nap már kezdett lenyugodni, egy homokbuckára ülve fogyasztották el a vacsorájukat. A kislány elgondolkodva fürkészte a horizontot, majd Rey felé fordult.

-Szerinted visszajönnek?

-Nem tudom. De ha figyeled a galaxis történelmét egy dolgot megtanulhatsz. A sötét oldal mindig utat tör magának. A sithek, a Birodalom és most az Első Rend...-a kislány szorongva pilantott Reyre, aki tartott egy kis hatásszünetet.-De ugyanakkor a fény is mindig jelen volt. Az Ellenállás nem hagyja, hogy zsarnokok uralkodjanak a galaxisban. Látod, ez az egyensúly. Ez az Erő. A jó és a rossz harmóniája. De oda kell figyelned arra is, hogy ugyan ez az Erő megvan az emberekben is. Minden rosszban van valami jó, ahogy a jókban is van hajlam a sötét oldal felé. Érted?

-Azthiszem.

Rey, Madelyse fejére tett egy sisakot, amin az Ellenállás szimbóluma díszelgett. A kislány nevetve forgott vele jobbra, balra, s közben kiszóródott egy kevés homok belőle.

-Ezt hol találtad?

-Az egyik roncsban. Tudod, van amit nem cserélnék el semmiért sem-Mosolyodott el a lány kedvesen.

-Rey, ha te is ellenálló vagy, akkor miért nem vagy a többiekkel?

-Azért, mert várnom kell valakikre.

-Dehát kikre?

-A szüleimre. Eljönnek értem...egyszer-merengett a távolba bánatosan.

Madelyse aznap éjjel furcsát álmodott. Egy sötét teremben találta magát, alig látott valamit. Végül kiszúrt egy fekete ruhás alakot. Oldalra biccentett fejjel lépett közelebb. A férfi megfordult és végignézett a kislányon szó nélkül.

-Ki vagy?

-Talán félsz tőlem?

-Nem-felelte Madelyse határozottan.

Kylo halványan, de elégedetten mosolyodott el.

-Tudom, hogy furcsa és össze vagy zavarodva. Figyelj rám, Madelyse! Az anyád nem volt veled teljesen őszinte. Gyere el és elmondok mindent!

-De mégis hova?

-Tudni fogod.

-Rendben! De előbb áruld el, ki vagy!

-Te már rég tudod a kérdésre a választ.

Madelyse továbbra is csak a férfira nézett, le se vette róla a tekintetét. Aztán valami kiragadta őt a képzelt szobából és újra a függőágyon találta magát. Lassan felült. Olyan sötét volt ott is, mint az álmában.

Rey szokás szerint, ott aludt Mady mellett. Óvatosnak kellett lennie, ha nem akarta felkelteni. Lassan lecsúszott alvóhelyéről, majd lábujjhegyen elosont a kijáratig. Lassan kilépett rajta.

Odakint hűvös szellő fújt váratlanul Maselyse arcába. Lehunyta a szemét. Éreznie kéne, hogy merre menjen, mégsem történt semmi. A különös álmára gondolva elkezdett sétálni. Szinte észre se vette, hogy hova érkezett. Meglepve fordult körbe, majd meglátott valami ismerőset.