Madelyse békésen szunyókált Rey függőágyában. Álmában az édesanyját látta.

Egy zöld mezőn álltak egymással szemben. Szinte érezni lehetett a nap fényének melegét, még akkor is, ha nem volt valóságos.

-Megígéred, hogy mindig Rey-el maradsz?-guggolt le Tereza kislányához, aki válaszként engedelmesen bólintott.

-De miért kellett eljönnöm tőled?

-Azért, mert itt többé nem lenne biztonságos neked. Akármi történik, nem mehetsz el senkivel sem! Mindig maradj Rey-el!

Aztán a nő alakja halványulni kezdett, még végül el nem tűnt. Inkább hasonlított az egész egy üzenetre, mint egy álomra.

Madelyse könnyes szemmel ült fel a függőágyon. Most érezte csak igazán, hogy mennyire hiányzik neki az édesanyja. Letörölgette az arcáról a nedvességet, majd hasra fordult és lassan lecsúszott a földre. Túl magas volt neki, és ez volt a legegyszerűbb módja a lejutásnak. Este is Poe tette őt fel. Ekkor eszébe jutott valami.

"Hol vannak a többiek?"

Szaporán szedte a lábait és az ajtóhoz sietett. Valamelyest megnyugodott, mikor megpillantotta Rey-t homokszínű ruhában.

-Hol van Poe?-nézett fel rá a kislány kerekre nyílt szemekkel.

-El kellett mennie. Vissza az Ellenálláshoz.

Madelyse egy pillanatra lesütötte a tekintetét. Kezdte megkedvelni a pilótát.

-Ne aggódj, Mady nem lesz semmi baja. Ma pedig segítek neked, hogy megtanuld használni azt, amit körülvesz és átjár mindent. Az Erőt.

Rey-nek ez a mondata nagyon felcsigázta a kislányt. Tudta, hogy mi ez a képesség, olykor még a hasznára is vált, de nem igazán tudta még kontrollálni. Szinte látta magát padawanként, fénykarddal a kezében harcolni.

-De előbb el kell mennünk leadni azt a pár alkatrészt, amit találtam reggel-szakította félbe Madelyse-t az álmodozásban, akinek muszáj volt visszatérnie a valóságba.-Ezt fel kell venned!

A lány elővette a köpenyét egy poros ládából. Feltette Mady-re, aki elég mókásan festett vele, hiszen fele akkora volt, mint a ruhadarab hossza. Levágtak egy keveset a végéből, majd elindultak.

Annyi lény volt a forgalmasabb helyeken, amennyit Madelyse még sosem látott. El is kezdte számolni őket, de egy idő után felhagyott vele. Csak próbált ismerkedni ezzel az új világgal.

Kylo Ren lehajtott fejjel állt a liftben, ami sebesen száguldott vele felfelé, belülről mégsem volt érzékelhető ez a nagy sebesség. A fehér fények jól megvilágították a maszkját, ami mindig biztonságérzetet adott neki. Mindig, kivéve most. Ugyan is Snoke-hoz tartott. Ezt a találkozást már nem halaszthatta tovább és belül érezte is, hogy milyen kimenetelű lesz ez a "beszélgetés".

Amint belépett a terembe, Snoke azonnal rászegezte a tekintetét.

-Kylo Ren!-nevetett fel cinikusan.-Nocsak...

-Legfőbb vezér!-kezdett volna bele a mondandójába a férfi. A hangjában kellő alázat lakozott, ám amikor letérdelt volna mestere elé, az az Erővillámok használatával földhöz teremtette őt.

Kylo amint tehette felkelt volna, de egy újabb csapás érte őt. A fájdalom szétterjedt az egész testében, alig tudta összeszedni magtát.

Snoke felháborodottan állt fel, és sétált le trónja magaslatáról.

-Hogy volt merszed a parancsom nélkül cselekedni az én nevemben!?-mennydörögte.

-Uram, nem tudja mi Erő lakozik a gyermekben!-válaszolta kissé erőtlenül a férfi.

-De ugyanakkor megvan az esély, hogy könnyebben befolyásolható leszel, s végül...

-Erős vagyok. Hisz te tanítottál. Nem téríthetnek át!

A Legfőbb vezér elgondolkodott egy pillanatra.

-Nos legyen. De nem vallhatsz kudarcot. Ezt jobb, ha megjegyzed!

-Meg kell tanulnod összpontosítani. Tudsz meditálni?-kérdezte Rey, miután végeztem a városban. Egy csendes helyen ültek, ott, ahol nem zavarhatja meg senki sem a gyakorlást. Nem is várt tovább a válaszra, Madelyse tekintete mindent elárult.

-Szóval nem... Figyelj! Tudnod kell egy dologra koncentrálni...-kezdett bele a lány. Ekkor még egyikük sem sejtette, hogy milyen hosszú út áll előttük.

Négy nap telt el. Minden délután gyakoroltak, Madelyse fejlődése pedig ha apró is, de látványos volt. A reggeleket a városban kezdték aztán gyakoroltak. Rey minden hajnalban elment otthonról, hiszen roncsvadász, akkor pedig nem olyan perzselő a nap sugara, mint délben.

Szokásosan indult minden, egészen addig, amíg be nem értek a városba. Mikor Rey leadta a talált alkatrészeket, Madelyse a pult alatt ácsorgott. Megpillantott a távolban sok fehér egyenruhás katonát. Így állapította meg magában. Kisvártatva a többieknek is feltűntek a hivatlan vendégek.

-Ellenőrzésen vannak itt-súgtak össze nem messze.

-Az Első Rend keres valakit.

-De... kit?

-Fogalmam sincs, de nem szívesen lennék a helyében-hangzott az idegenek párbeszéde.

Rey a kislány felé fordult, az arca hirtelen vált feszültté és ingerültté.

-Figyelj rám, Mad! Fuss vissza és maradj ott! Zárkózz be, véletlenül sem nyithatod ki!

Madelyse rohant, ahogyan csak tudott. Most már tudta, ez miatta van. Csak azt nem értette, hogy miért.

Ahogy futott a homokban, egyszercsak megcsúszott és elesett, ezzel fellökve egy edényt, az egyik árus kínálatából. A cserépdarab szerteszét hullott. Madelyse felállt és a dühös eladóra pillantott.

-Ne haragudjon, véletlen volt!

-Na megállj, te...-indult meg felé, a kisány számára ismeretlen fajú lény.

Madelyse hátrált pár lépést, a kezeit pedig a felbőszült idegen felé tartotta. Nem volt szándékában ártani neki, csak magát akarta védeni. Az árust érintés nélkül hanyatt lökte.

Kétségbeesetten nézett körbe, amikor meglátta, hogy kiszúrtak őt a rohamosztagosok. A gyomra összeszorult és csak Rey szavai jártak a fejében:

"Fuss!"

Megfordult és újra rohanni kezdett egészen a lépegetőig, (ami Rey otthona volt) ahol pedig bezárkózott és leült a sarokba. Felhúzta a térdeit és szorosan átölelte. Mostmár csak egy dolga maradt. Reménykedni.