Három évvel később

Sarah reggel kipihenten ébredt. Egy éve a Rose Fal déli részén épült egy kis falu, Dauper. Ide költözött fél éve. Három év telt el azóta, hogy Joan itthagyta őket. Azóta sem vele, sem pedig Bethanyval nem találkozott. Bethanyról azt hallotta, hogy egy éve elköltözött a családi házból, és vásárolt egyet magának. Ettől eltekintve meg szokta látogatni a szüleit. Ahogy ő is az övéit. Bethany szüleitől hallotta, hogy a lánya teljesen megváltozott. Például olyat, hogy gyűlöli ezt a helyet, és legszívesebben porig rombolná. Emellett még gyilkosságokba is keveredett. Ezek alapján Sarah levonta a következtetést, hogy a lány egyre jobban hasonlít Joanra. Őróla nem hallott semmit, de bele sem mert gondolni, hogy milyen lehet most a lány, ha egyszer Bethany ennyire megváltozott. Az elején ezt nehezen viselte, de a három év alatt elkezdte ezt az egész helyzetet elfogadni.

Amint sikerült rávennie magát, hogy kikeljen az ágyból az első dolga a fürdés volt. Ugyanis tegnap este a barátjánál vendégeskedett, és mire hazaért már túl fáradt volt ehhez. Amilyen gyorsan csak tudott ezzel végzett, felvett egy egyszerű nadrágot, pólót és cipőt, és már ment is a piacra. Az ideköltözése után hamar talált munkát. Húst árult a piacon, amit a barátja, Michael szokott vadászni.

A piacon még senki nem volt, ami nem csoda tekintve, hogy csak egy óra múlva fog kinyitni. Ott már voltak egy páran az árusok közül. A mellette lévő árusok már ott voltak.

- Helló, Sarah! - köszöntek neki.

- Sziasztok!

- Milyen volt a tegnap este? - kíváncsiskodott Lisa.

- Michael megkérte a kezedet? - kérdezte izgatottan Lola.

Sarah meglepetten nézett rájuk.

- Jó volt. Sokat beszéltem velük és a szüleimmel. De miért kérte volna meg a kezemet? Még csak egy hónapja járunk.

- Igen, de cukik vagytok együtt - vigyorgott Lisa.

- Jó, de attól még nem...

- Szép esküvőtök lesz - kuncogott Lola.

Sarah arca ennek hallatán lángvörös lett.

- Lola, ne hozd zavarba - nevetett Lisa.

- Jó, rendben. A szüleid már ismerik őt?

- Nem, még nem találkoztak vele.

- Értem. Akkor még a szüleitek sem egymást. Alig várom, hogy megtudjam milyen volt a nagy találkozás. Most viszont mesélj el mindent!

Amíg ezzel elvoltak megérkeztek hozzájuk a hús, amit ma el kellesz adniuk. Már csak percek voltak a nyitásig. Amint ez megtörtént Saraht egy olyan érzés kerítette hatalmába, amit még sohasem érzett. És nem jó értelemben.

Nem tetszik ez nekem. Sosem éreztem még ilyet. Valami nagyon rossz fog történni.

- Gond van, Sarah? - nézett a szokatlanul szótlan lányra Lisa.

- Nem, semmi, csak elkalandoztam.

- Biztos? - kérdezte gyanakodva Lola.

- Igen, biztosak lehettek benne.

- Akkor jó.

Nagyon jól ismernek. Joan és Bethany ennyiből semmit sem vettek volna észre. Lisa és Lola nagyon jó barátok. Ahogy ez a hely is. Mindig is egy ilyen békés helyen akartam élni. Azt hiszem végre igaz barátokra találtam, és a legjobb helyen élek. Végre egyenesbe jött az életem.

A mai napon Sarah szarvashúst árult. Ahogy azt megbeszélték mindenkivel a faluban, a nap végére megmaradt mennyiséget hazavihették. Ez változó szokott lenni, hogy mikor van ilyen. A szarvas nem tartozott a kedvencei közé, így ha nem maradna nem bánkódik miatta.

- Mit gondolsz, Sarah, marad neked szarvas? - kérdezte Lola.

- Bármikor megeshet - vont vállat a lány.

- Adsz majd nekem belőle?

- Persze. Ez úgysem tartozik a kedvenceim közé.

- Köszi. Csúcs vagy.

- Annyira azért nem - nevetett Sarah.

- Túl szerény vagy - rázta meg a fejét Lisa.

- Miért?

- Mert annak ellenére amilyen kedves vagy mindenkivel azt mondod, hogy túlzunk.

Kedves, mi? Ha tudnák ketten, hogy milyen barátaim voltak régen, és hogy falazok még most is nekik, és ha megtudnák, hogy tudom az óriások titkát, mégis elhallgatom akkor nem mondanák ezt nekem. És akkor lenne igazuk. Nem pedig most. Mindegy. Már nem érdemes ezen gondolkoznom. Annak az időszaknak már vége.

Sarah a nap folyamán az elfogott szarvas háromnegyedét eladta. A maradékot Lolának adta, aki nagyon örült ennek.

Amint a munkának vége volt Sarah elköszönt a barátaitól, és elindult haza.

- Mindig szerettem a fák illatát. Sosem fogom megbánni, hogy ide költöztem.

Amint hazaért az első dolga az volt, hogy megetette a kutyáját.

- Te aztán szeretsz enni, Bundás - vakarta meg a kutyát a füle tövénél. Bundás erre csak vakkantott egyet. - Tudtam én.

Ezután bement a házba és elkezdte a tavaszi nagy takarítást.

- Sosem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé a takarítás, de amit meg kell tenni azt meg kell tenni. Bár mondjuk ezt nem délután kellene elkezdenem, de mindegy.

Az első dolga az volt, hogy pókhálózott, ezt pedig a portörlés követte. Ezután kiporolta a szőnyeget, majd kimosta az ágyneműt, amit kitett a teraszra száradni. Lemosta az ablakot, majd az ajtókat is. Leszedte a függönyöket, amiket kimosott, majd szintén a teraszra tette száradni. A korlátot és az ablakpárkányt lemosta. Ezután jött a fürdőszoba, majd a wc takarítása. Ezt a részt szerette a legkevésbé. Ezt követően felseperte, majd felmosta a padlót.

A végén fáradtan, de mégis elégedetten ledőlt a kanapéra. Ekkor volt fél tizenkettő.

- Sose fogom ezt megszeretni.
Tíz percen keresztül meg sem volt hajlandó mozdulni.

Ez emlékeztet a gyerekkori büntetésünkre, amiért kiszöktünk. Azalatt takarítottam először egyedül a szobámat. Csak most nem egy szobával, hanem egy egész házzal kell szenvednem. Nem tudom ki az az idióta, aki szeret takarítani.

Éjfél előtt húsz perccel sikerült rávennie magát, hogy felkeljen a szófáról.

- Ma még nem is ettem semmit. Ha jól emlékszem van a hűtőben még tegnapelőttről egy kevés disznópörkölt.

Sarah bement a konyhába, és szerencséjére a hűtőben valóban volt egy adag disznópörkölt.

- Van isten!

Kivette a tányér pörköltöt, majd egy kis melegítés után le is ült az asztalhoz, hogy elfogyaszthassa. Az egész napos éhség és piaci meg itthoni munka után annyira megéhezett, hogy tizenöt perc alatt meg is ette az egészet.

- Na jó, akkor elmosom ezt a szart és megyek aludni - sóhajtott Sarah álmosan, majd így is tett.

Amint végzett ránézett az órájára.

- Három perc múlva éjfél.

Már éppen indult volna a szobájába, amikor is valaki kopogott az ajtaján.

- Ki lehet az ilyenkor? - furcsálkodott a lány, de azért odalépett az ajtóhoz és kinyitotta. Egy fiatal lány állt az ajtajában, a kezében egy levéllel.

- Jó estét! Segíthetek valamiben? - kérdezte az ismeretlentől.

- Te vagy Sarah Becker?

- Igen, én vagyok.

A lány átnyújtotta neki a levelet.

- Ez neked szól. Ha nem gond bejönnék.

- Persze, nyugodtan - állt félre Sarah, hogy a lány be tudjon jönni. - Adhatok valamit?

- Nem, köszönöm.

A lány leült egy székre.

- Olvasd el a levelet! Nem tudom a részleteket, de a Sötétség Angyala azt mondta, hogy sürgős ügy.

- Őt nem ismerem - rázta meg a fejét Sarah.

- Pedig ő azt mondta nekem, hogy igen.

- Ez furcsa - rázta meg a fejét Sarah.

- Nem mondhatok ennél többet. Majd ő mindent elmond.

- Elmondani? Ezt nem édtem. Van még valaki veled? - Sarah kezdett egyre inkább összezavarodni.

- Nincs senki. Csak olvasd el!

- Rendben - vont vállat a lány. Felbontotta a borítékot, kivette belőle a papírt, amit széthajtott, és epkezdte olvasni a levelet.

Sarah!

Sürgősen beszélnem kell veled. Amint megkapod ezt a levelet azonnal hagyd el a falakat, és indulj el Észak felé annak a lánynak a társaságában, aki a levelet vitte el neked! Ne kérdezz tőle semmit, mert majd én fogok beszélni veled!

Joan