Egy hét telt el azóta, hogy Joanék visszatértek a falak közé. Továbbá, már egy hét telt el azóta, hogy a szüleik határozatlan idejű szobafogságra ítélték őket. Azóta nem is találkoztak egymással. A legszükségesebb dolgokon kívül el sem hagyhatták a szobájukat. Joan és Bethany már nagyon unatkoztak. Velük ellentétben Saraht nem zavarta a szobafogság több okból sem. Először is úgy gondolta, hogy mind a hárman megérdemelték a büntetést. Másodszor pedig örült, mert így több ideje jutott az olvasásra. És nagyon úgy látszott, hogy még egy jó darabig nem is fogják megszüntetni a büntetésüket.

Sarah mint az elmúlt hétben eddig minden nap, most is a könyvét olvasta, amikor belépett a szobájába Elizabeth.

- Jó reggelt, anya.

- Neked is, Sarah. Tudnál valamiben segíteni nekem?

- Persze. Miről van szó?

- Takarításban kéne nekem segíteni.

- Oké, mit kell kitakarítani?

- Az egész házat kettőnknek.

Sarah ennek hallatán lefagyott.

Hogy én mennyire utálom a takarítást.

- Nekem mit kell takarítanom?

- Pakolj össze a szobádban. Arra nem lesz időm a ház többi része mellett.

- Rendben.

Liza kilépett a szobából.

- Nincs is kupi a szobámban - nézett körbe Sarah.

A függöny le volt esve az ablakba. A labdája az asztalon állt. A váza fel volt dűlve, a virág kiesett belőle. A víz pedig egy tócsában volt a földön. A lepedő teljesen össze volt gyűrve. A párna az ágy ellenkező végében volt azzal szemben ahol lennie kéne. A paplan háromnegyede pedig a földön lógott. A könyvei mindenhol ott voltak a szobájában, kivéve a könyvespolcot. A ruháiról nem is beszélve. Mindenhol ott voltak a szobájában. Volt ami össze is volt gyűrve.

- Oké, talán van itt egy kis kupi.

Sarah sóhajtott egyet, összecsukta a könyvét, a helyére tette, majd hozzálátott a takarításhoz. Először az ágyát igazította meg, majd letette a labdát a földre. Ezután rendbetette a vázát és vizet öntött a virágra. Feltörölte a vizet. A függönyt eltette, mivel még kicsi volt azt nem tudta megcsinálni. Ezután a könyveit tette a helyére, majd hozzálátott a ruhákhoz, ami eltartott számára egy darabig.

A végén fáradtan ledőlt az ágyra.

- Asszem most alszom egyet.

Bethany az egész napos semmittevések miatt kínjában már arccal lefelé a földön feküdt. Jane nem kicsit meglepődött, amikor a lánya szobájába belépve így látta Bethanyt.

- Baj van? - kérdezte Jane aggódva.

- Unatkozom - nyafogott Bethany.

- Szuper. Akkor most nem fogsz. Ideje, hogy végre kitakarítsd a szobádat. És ne feküdj a földön, mert megfázol!

- He? - emelte fel a fejét döbbenten Bethany.

- Jól hallottad. Most hozzá is láthatsz. Van egy egész napod rá - azzal Jane egyedül hagyta a lányát.

A lány szobája rosszabb állapotban volt, mint Sarahé. A párnája az asztalon, a lepedő az ágy alatt, a paplan a szekrényről lógott le, a ruhái egy nála jóval nagyobb kupacban foglaltak helyet a sarokban. A közös rajz róla és a családjáról félig eldőlt a falon. A másik rajz róla és a barátairól... nos arról fogalma sem volt, hogy hol van.

- Erre anya azt mondta, hogy kupi? Szerintem egy egészséges gyerekszoba. Na jó. Lássunk hozzá!

Bethany kihúzta a lepedőjét az ágya alól, majd rátette az ágyára. Ezután a párnáját dobta rá. Majd odament a paplanjáért, amit nehezen, de lerángatta. Ami így ráesett.

- Halloweeni jelmeznek ez tökéletes lenne.

Leszeedte a palant magáról, majd ráhelyezte az ágyára. Megigazította a családi rajzot, majd hozzálátott megkeresni azt, amin a barátaival volt. Ezt végül nem találta meg, úgyhogy felhagyott vele. Utolsó lépésként nekilátott a ruhakupacnak. Esze ágában sem volt összehajtani, csak fogta azokat és bedobálta a szekrénybe. Az alján szerencséjére megtalálta a rajzot, és így azt fel tudta tenni a helyére.

- Na, szebb lett, mint újkorában.

Bethany visszefeküdt arccal lefelé a földre és ott azonnal elaludt.

Joan a felsőtestét lelógatva az ágyról szenvedte el a szobafogság okozta semmittevést.

- Igazán vége lehetne már ennek.

Ezt a pillanatot választotta Mark arra, hogy bejöjjön a szobába.

- Ne feküdj úgy! A fejedbe fog szállni a vér.

Joan azon nyomban felült.

- Megjött anya? - kérdezte reményteli hangon.

Mark szomorúan megrázta a fejét.

- Ó - hajtotta le a fejét szomorúan Joan, majd rögtön felemelte a fejét. - Mit szeretnél?

- Elég nagy a rendetlenség a szobádban. Ideje lenne rendbetenned.

- Jaj, istenem! - nyafogott Joan.

Mark felnevetett.

- Hajrá! - Mark kilépett a szobából és bezárta az ajtót.

Joan körbenézett a szobában. A lepedője a karnison volt, a paplanja begyűrve az ágy alá, a párnája ki tudja hol, a ruhája az ágyon, az asztalon, de még a cserepes virágon is. A még csecsemőkorából megmaradt csörgője az akváriumban havert.

- Szerintem itt minden tökéletes. A felnőttek sosem értették, hogy mi a rend.

Lerángatta a lepedőt a karnisról és a palnat az ágy alól, majd az ágyra tette azokat. Kivette a csörgőt az akváriumból és betette az asztal egy fiókjába. A ruháit visszatette a szekrényébe, majd nekilátott megkeresni a párnáját. Végül ott találta meg, ahol egyáltalán nem számított rá. Az asztala mögött.

- Te is lehetetlen helyre kerültél. De hogyan? - gondolkozott tanácstalanul Joan. - Mindegy is. A lényeg, hogy megvagy.

Visszatette a párnát a helyére, majd ledőlt aludni.

Amint felébredt az az ötlete támadt, hogy bizony ő most kiszökik innen.

- Apa úgysem veszi észre, ha kimegyek az utcára. Mielőtt még feltűnne neki visszajövök.

Joan résnyire nyitotta az ajtót, majd amint meglátta, hogy nincs sehol az apja kilépett onnan, és halka becsukta maga mögött az ajtót. Óvatosan, úgy, hogy senki se hallja meg kilépett a ház ajtaján, majd elindult véletlenszerűen az utcán. Végül egy szökőkútnál kötött ki. Sokan voltak ott. Leült annak a szélére.

Emlékezett rá, hogy amikor legutoljára meglátogatta őket az anyja ide hozta el.

Értem én, hogy fontos a munkája, és hogy emiatt ritkán látogathat meg minket. Nem vagyok hülye. Fel tudom ezt fogni. Azonban nem hiszem, hogy ne lenne annyi ideje, hogy lejöjjön hozzánk legalább egy napra. Komolyan néha már azt gondolom, hogy megfeledkezett a létezésünkről.

Joan felsóhajtott.

Valószínűleg ez sosem fog megváltozni.

Ekkor két lány odalépett a szökőkúthoz.

- Ez nem a kétoldalú szökőkút?

- Fogalmam sincs, hogy mi az - rázta meg a fejét a másik lány.

- Az, aki kíván valamit, és beledob egy érmét teljesül a kívánsága. És ez nem kamu. Mindenki aki eddig ezt megtette teljesült, amit akart.

- Ettől még nem kétoldalú.

- Mert még nem mondtam végig. A teljes igazság az, hogy van aki olyan marad a kívánsága felé vezető úton, és azután is, hogy teljesült az, amit akart. Viszont vannak olyanok, akik teljesen megváltoznak.

- El van átkozva a kút?

- Egyáltalán nem. Ez az embertől függ.

- Ezzel meg mire célzol?

- Vannak olyanok, akik teljesen megváltoznak aközben, hogy teljesül az, amit kívántak. Ugyanis semmitől nem riadnak vissza a teljesülés érdekében.

- Tehát az emberek természete miatt hívják kétoldalúnak.

- Igen.

Joan csöndben hallgatta őket.

Ez segítene a helyzetemen? De mivan akkor, ha én is megváltozok?

Végül kis hezitálás után elővett egy érmét.

Igazából tökmindegy, csak teljesüljön.

Joan beledobta az érmét a vízbe.

Azt kívánom, hogy az anyám soha ne felejtsen el engem.