Tíz évvel később

Joan az évek múlásával egyre inkább felnőtt. Magas lett, a fekete haja derékig ért, és elkezdte növeszteni a körmeit, amiket tűzvörösre szokott festeni. A kinézetével együtt a természete is megváltozott. Sokkal komolyabb és komorabb lett, és már nem is remélte, hogy találkozni fog az anyjával. Utoljára tíz évesen látta.

Bethany volt hármuk közül a legmagasabb. Neki fül alattig érő barna haja volt, és ezen nem is szándékozott változtatni. Az évek múlásával egyre inkább követni kezdte Joant, mintha a főnöke lenne.

Sarah volt hármuk közül a legalacsonyabb, de megközelítette Joan magasságát. Vállig érő szőke haja volt. Az évek múlásával egyre okosabb lett. Ami viszont feltűnt neki az Joan és Bethany változása. Ez nem tetszett neki.

Az évek alatt Karl Fritz király a halála előtt elmondta nekik a titánok titkát. Az oka az volt, hogy megbízott bennük. Nem meglepő módon az igazság lesokkolta őket.

Ami viszont az évek múlásával sem változott az a barátságuk. Mindig ott voltak egymás mellett. Amire most nagy szükségük volt.

Az egész úgy indult, mint az összes többi nap. A főtéren beszélgettek.

- Szerintetek mit kéne tenni ez ellen? - sóhajtott Sarah.

- Mire gondolsz? - vonta fel a szemöldökét Bethany.

- Karl Fritz ránkbízta azt a titkot. Csak lehet tenni valamit.

- Esélytelen - mondta mogorván Joan. - Te is tudod, hogy miért. A király nem tehet semmit.

- De mi igen.

- Mert szerinted hárman elegen vagyunk ehhez? Rengeteg titán van a falakon kívül.

- Gyerekkorunkban nem így vélekedtél róla, amikor kiszöktünk a falakból.

- Már nem vagyok gyerek. Fel kellett nőnöm.

- Egyetértek - bólintott Bethany. - Az ember nem teheti azt amit akar.

Egek! Bethany olyan, mintha nem lennének önálló gondolatai. Olyan, mint egy kutya, aki mindenhova követi a gazdáját. Mégis mikor változtak meg ennyire?

Mielőtt még elkezdhettek volna vitatkozni egy katona futott feléjük.

- Bethany!

- Jó napot! Mit szeretne? - kérdezte kíváncsian a lány.

- A nővéréről van szó.

- Ezt most nem értem. Mi van a nővéremmel?

- Balesete volt az este. Egy ló megijedt egy egér miatt, majd az utcán futva véletlenül fellökte a sötétben a nővéredet, aki nagyon beütötte a fejét.

- Mikor lesz jobban?

- Nem lesz jobban.

- Ezt meg hogy érti?

- Azonnal belehalt a sérülésébe.

Bethany azonnal elrohant meg sem várva a barátait. Egy férfit a nagy sietségben fel is lökött az utcán.

Nem. Ennek tévedésnek kell lennie. A nővérem nem halhatott meg.

- Joan, várj! - futott utána Sarah.

- Állj meg! - kiáltotta Joan.

A lány azonban nem hallgatott rájuk. Olyan gyorsan futott, hogy nem a barátai nem tudták utolérni.

Amint a lány hazaért berontott az ajtón. A nappaliban meg is találta a szüleit. Már éppen meg akart győződni arról, hogy ez az egész egy hazugság, de a szüleit látva nem tette.

Az anyja kisírt, feldagadt szemmel nézett maga elé. Az apja pedig a fotelban ült, a fejét a kezébe hajtva. A válla rázkódott a sírástól. Bethanynak nem kellett sokat várnia, hogy a szülei ráemeljék a tekintetüket. Azokból Bethany azonnal meg tudta állapítani, hogy a hír igaz. A nővére tényleg meghalt.

Most nem törhetek meg. A szüleimnek szükségük van rám.

Bethany kihúzott egy fiókot és elővett egy-egy zsebkendőt, amit a szüleinek adott.

- Csinálok nektek teát.

Abban a pillanatban, hogy a lány belépett a konyhába térdrerogyott és csak nézett maga elé. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy a nővére tényleg meghalt.

Soha többé nem láthatom őt.

Akkor tért magához, amikor érezte, hogy elkezd könnyezni.

Szedd össze magad! A szüleidnek most sokkal rosszabb. A gyerekük halt meg. Szükségük van a támogatásomra.

Letörölte az arcát, miközben felkelt a földről. Amíg a teavíz főtt felseperte a konyhát. Nem akart arra gondolni, hogy a nővére meghalt. Amint felfőtt a teavíz folytatta a tea készítését.

Amint kész lett bevitte a nappaliba a szüleihez. Addigra Joan és Sarah is megérkeztek. Ő nem nézett rájuk, nem akarta a sajnálatukat látni. Attól csak rosszabb lenne neki.

Odavitte a szüleinek a teát, akik hálásan néztek rá.

Erősnek kell lennem értük.

Felment a padlásra, és azt kezdte el kitakarítani. El akarta terelni a gondolatait. Fogta a ládákat és elkezdte egymásra pakolni. Ezzel gyorsan végzett így elkezdett seperni. Számára túl gyorsan végzett ezzel. Így leült az egyik ládára.

- Fenébe ezzel! Miért kellett ennek megtörténnie?

- Bethany - ment oda a lányhoz Joan és Sarah.

- Mondjátok - motyogta kedvetlenül a lány.

- Fogalmunk sincs, hogy milyen nehéz neked, de nekünk elmondhatod bármikor, hogy hogyan érzed magad - tette a lány vállára a kezét Sarah.

- Igazad van. Nem tudod ez milyen, így nincs is értelme elmondanom.

- Azt elhiszem, de neked az segítene.

- De nem akarok róla beszélni.

- Akkor tedd meg a szüleidért. Tudom, hogy mellettük akarsz állni, de úgy nem fog menni, ha nem adod ki ezt magadból.

- Azt akarod, hogy elmondjam mit érzek?! Legyen! Fogalmam sincs, hogy mi lesz ez után. Mindent megbeszéltünk egymással. Neki mondtam el az olyan gondjaimat, amiket még a szüleimnek sem mertem. Amikor egy évvel ezelőtt megbetegedett én végig vele voltam. Végignéztem az egész betegségét és ápoltam abban reménykedve, hogy meggyógyul. És így is lett. Pár hónapja pedig amikor lázas voltam ő bem mozdult el mellőlem egészen addig, amíg meg nem gyógyultam. Nem is aludt! De tudod mi a legrosszabb az egészben?! Hogy nem is lehettem mellette amikor meghalt! Hogy egy idióta ló meg egy koszos egér miatt halt meg! Hogy egy katonától kellett megtudnom, hogy a nővérem meghalt, és többé nem látom! Csak tizenhat éves volt!

Bethany várta a sablonos szövegeket tőlük, hogy ,,minden rendben lesz" meg hogy ,,idővel jobb lesz". Ehelyett azonban más történt. A két lány megölelte őt. Bethany eddig bírta. Szívszaggatóan elkezdett zokogni.

- Mi... miért kellett... ennek történnie?

- Nem tudom - sóhajtott Joan, majd Sarahval elhúzódott. - Egyet viszont megígérhetek neked. Sarah és én sosem fogunk elhagyni. Mi mindig itt leszünk neked. Vigyázni fogunk egymásra, és örökre barátok leszünk. A hármunk barátságát senki és semmi sem tudja elszakítani. Mi örökre barátok leszünk.

- Joan jól beszél - bólintott Sarah. - Tegyen bármelyikünk bármit, mi maradjunk örökre barátok.

- Jó, ez jól hangzik - bólintott Bethany.

- Ez egy örökre szóló ígéret - fogta meg a barátai kezét Joan.

Sarah és Bethany helyeslően bólintottak.

Egy héttel később

Egy órája ért véget Bethany nővérének a temetése. Joan nemrég ment ki a barátja házából. A fűben ült néhány méterre egy fától. Dühös volt.

Ez az egész elfogadhatatlan. Bethany nővére nem ezt érdemelte. Ahogy a családja sem. Egy ló és egy egér miatt halt meg. És anya miért nem tett semmit?! Neki megvan az ereje, hogy ezen változtasson. Akkor meg miért nem tett semmit?!

Joan dühében összeszorította az öklét. Pár másodper múlva viszont kinyitotta a tenyerét, és kifújta az eddig bent tartott levegőt.

Nyugodj meg! Ezen már nem tudsz változtatni. Anya úgysem fog tenni semmit, hiszen ha akarná már megtette volna. Most Bethanynak szüksége van rád.

Amint sikerült lenyugodnia egy nagyon furcsa dolog történt. A jobb kezénél egy igen furcsa erőt érzett.

De hiszen ez az erő hatalmas! Mi a fene ez?

A kezénél jó sok kék fényű köröm méretű pöttyök keletkeztek, amik pár másodperc múlva egy helyre gyűltek és egy követ formáltak. Ez előrelendült és nekiütközött egy fának, ami darabokra robbant szét.

- De hiszen... ez a Kék Fény!