Öt évvel később

Egy öt éves kislány két barátnőjével játszott az utcán, amikor is belefutott az apjába.

- Szia, apu.

- Helló, Joan - borzolta össze a lánya haját Mark, majd észrevette, hogy a három lány tetőtől talpig sáros. - Megint sárral dobáltátok egymást?

- Igen - bólintott Sarah.

- Menjetek haza és fürödjetek le! Utána lesz egy kis meglepetés számotokra.

Sarah és Bethany azonnal hazarohantak. Joan azonban még mindig az apja mellett maradt.

- Az a meglepetés amiről beszéltél az az, hogy anyu végre meglátogat minket? - kérdezte reményteli hangon Joan.

Mark szomorúan felsóhajtott.

- Tehát nem - hajtotta le a fejét Joan.

- Előbb utóbb el fog jönni - próbálta vigasztalni a lányát.

- De már két éve nem láttam.

- Tudom, de ez nem lesz örökké így.

- Biztos?

- Igen.

- Akkor jó. Akkor megyek fürdeni. Már kíváncsi vagyok arra a meglepetésre.

Mark mosolyogva nézett a rohanó lánya után.

- Tele van energiával, igaz? - lépett mellé nevetve Jane Chris társaságában.

- Az egyszer biztos.

- Bethanyval is ez a helyzet - bólintott Chris. - Alig bírunk vele. Nincs egy olyan perc egy nap se, amikor ne csinálna valamit.

- Akkor nekünk szerencsénk van Sarahval - érkezett hozzájuk Elizabeth Jack társaságában. - Ő valamivel nyugodtabb.

- Igen - bólintott Jack. - Sokat szokott olvasni. A koránál jóval intelligensebb.

- Hogy viseli a helyzetet Joan? - kérdezte Liza.

- Nehezen - sóhajtott Mark. - Hiányzik neki az anyja. Sokszor látom, ahogy a nappaliban néz ki az ablakon. Néha órákon keresztül meg sem mozdul.

- Szegény lány - sóhajtott Jane.

- Remélhetőleg egyszer jobb lesz.

Joan amint végzett rögtön az apja keresésére indult. Csakhogy történt egy váratlan dolog. Különböző irányokból érkezve a három barátnő nekiment egymásnak, és hátraestek a földön.

- Ez jellemző - motyogta Bethany, majd felállt a földről.

- Szerencsétlenek vagyunk - sóhajtott Joan.

- Talán csak lassabbnak kéne lennünk - vont vállat Sarah.

- Szerintetek milyen meglepetésről van szó? - tűnődött Bethany.

- Gondolom semmi veszélyesről - mondta Sarah.

- Kár - sóhajtott egyszerre Joan és Bethany.

- Öt évesek vagyunk.

- Akkor is.

- Reménytelenek vagytok.

- Tudjuk.

A három lány elnevette magát.

- Mindig is te voltál hármunk közül a legértelmesebb, Sarah - mondta Joan.

- Tudom.

- Egoista - forgatta meg a szemeit Bethany.

- Keressük meg a szüleinket! - váltott témát Sarah.

- Ez jó ötlet - bólintott Joan.

Hárman elindultak Stohessben megkeresni a szüleiket. Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy Joan megtorpan. A két barátnője kérdőn ránézett.

- Mi az?

- Támadt egy ötletem.

- Micsoda?

- Látni akarom a titánokat.

- Te megőrültél?

- Egy kicsit sem.

- Akkor meg miért?

- Kíváncsi vagyok rá, hogy tényleg annyira félelmetesek-e, m8nt azt mondják.

- Te megőrültél. Bethany, mondj már te is valamit!

- Szerintem is jó ötlet.

- Mi a fene van veletek?!

- Kíváncsiság.

- Szerintem inkább halálvágyatok van.

- Úgysem lesz semmi bajunk - legyintett Bethany.

- Öt évesek vagyunk. Ezt mégis hogy képzeltétek? Odamentek egy titánhoz, és megkéritek, hogy hajoljon le hozzátok és nyissa ki a száját, hogy tényleg olyan félelmetes-e?

- Nem. Miért kérnénk ilyet tőle? - kérdezte zavartan Joan.

- Ez hülyeség - helyeselt Bethany.

- Az egész ötlet hülyeség.

- Na, légyszi! Gyere velünk! - kérlelte Joan.

- Együtt a legjobb - bólintott Bethany.

- Barátok vagyunk.

Ezek ketten nem normálisak. Mégis honnan veszik, hogy nem lesz bajunk? De ha egyedül mennek akkor tuti felfalatják magukat.

Sarah végül felsóhajtott.

- Rendben. Veletek megyek. De csak azért, hogy életben maradjatok.

- Király vagy! - vigyorgott Joan.

A legjobb lesz, ha hagyok egy üzenetet a szüleinknek, hogy megállítsanak minket.

- Előtte viszont akkor hazamegyek inni.

- Rendben, de siess.

- Meglesz.

Sarah villámgyorsan hazarohant. Ott felment a szülei szobájába, fogott egy lapot és egy tollat, majd írt egy levelet, amiven leírta ezt az egész őrült ötletet. Amint ezzel megvolt felsóhajtott.

- Mit meg nem teszek a barátaimért.

Ezután lassan elindult vissza a barátaihoz, ezzel is húzva az időt. A két lány már türelmetlenül várta őt.

- Mi tartott eddig? - toporgott Joan.

- Székre kellett állnom, hogy elérjem a poharat és a csapot is.

- Jó, mindegy. Siessünk, mielőtt észreveszik, hogy eltűntünk! - rohant Joan a kapu irányába.

- Egyáltalán hogy jussunk át a kapun úgy, hogy ne vegyenek észre minket?

- Ez jó kérdés - bólintott Bethany.

- Ne aggódjatok! Már kitaláltam. Ma reggel hallottam, hogy egy fakereskedő több szekér megrakott fával megy át Shiganshinába. Megbújunk egy farakás mögött.

- Ki az aki fával kereskedik? - csodálkozott Bethany.

- Állítólag eladja tüzelőnek.

- Hol hallottad ezeket? - kérdezte Sarah.

- Hallottam ahogy apa a piacon meséli egy nőnek.

- Jó, hogy ilyeneket tudsz - vigyorgott Bethany.

- Tudom, egy zseni vagyok.

- Hát, zseninek nem neveznélek az ötleted után.

- Mégis belementél.

- Azért, hogy ne falassátok fel magatokat.

- Te vagy a mi hősünk - röhögött Bethany.

Az leszek, ha a szüleink utánunk jönnek. Igazából mindegy. Csak állítson meg minket valaki.

Hamarosan megérkez a kapuhoz, ahol a szekerek várták a kapu nyitását.

- Siessünk! Két perc múlva indulnak.

Joan elindult a legutolsó kocsihoz, majd amikor látta, hogy senki nem figyeli őket felmászott a barátnőivel a szekérre, és elbújtak a bal szélén két farakás között.

- Siker - vigyorgott Joan.

Fél perc múlva megindultak a szekerek.

Hol a fenében vannak a szüleink?

Sarah nagyon remélte, hogy sikerrel jár a terve, és észreveszik a levelét.

Az öt szekér lassan haladt Shiganshina felé. Joan és Bethany egy idő után nagyon elkezdtek unatkozni. Sarah viszont ennek örült. Minnél lassabban haladnak annál nagyobb rá az esély, hogy megtalálják a levelét.

- Mikor érünk már oda? - türelmetlenkedett Bethany.

- Shiganshina messze van. Át kell haladni a Rose falon, Troston, a Mária falon, és csak utána érkezünk Shiganshinába. Még csak most fogunk beérni Trostba - magyarázta Sarah.

- Ez így uncsi - motyogta Bethany.

- Majd az nem lesz uncsi, ha a titánok elől rohangálunk, mint apa anya és a serpenyője elől, amikor megette a szülinapi tortámat tévedésből.

- Ne legyél ünneprontó! - kérte Joan.

- Én csupán felkészítelek titeket a jövőnkre.

- De nem így lesz.

- Remélem.

Ezután csendben ültek, nehogy meghallják őket. Joan és Bethany időközben el is aludtak. Sarah azonban nem tudta lehunyni a szemét. Túlságosan kezdett megijedni attól, hogy már a Mária falon belül haladnak, de még nem jött utánuk senki.

Ha ez így halad titáneledel lesz belőlünk.

Sarah továbbra is azon gondolkozott, hogy mikor érkezik már meg végre a segítség. Így egyszercsak felkapta a fejét, amikor a szekér megállt. Erre a másik két lány is felébredt.

- Menjünk, mielőtt észrevesz valaki minket! - suttogta Joan. A másik két lány követte őt. Szerencséjükre senki sem vette észre őket.

- Tetszik ez a hely - nézett körbe Sarah.

- Nekem túl szegényes - húzta el a száját Joan.

- Nekem is - bólintott Bethany. - Stohess sokkal jobb.

- És ott több is a lenéző ember azokkal szemben, akik nem ott élnek.

- Néha azt hiszem, hogy te legalább harminc, és nem öt éves vagy, Sarah - nevetett Joan. Bethany helyeslően bólintott.

- Ezzel nem vagytok egyedül. Mintha közületek csak nekem lenne eszem.

- Hé!

- Majd meglátjátok, hogy igazam van.

- Mindegy. Hogyan terveztél kijutni a kapun, Joan?

- Ez nagyon egyszerű.

- És mi az? - kérdezte egyszerre a két lány.

- Van itt egy kattant pasi, aki kinyithatja nekünk, mivel katona.

- Ez zseniális terv!

- Én ismerek annál a pasinál nála két jóval kattantabb öt éves lányt.

- Hé!

- Igazam van. Amúgy honnan tudsz erről a férfiról?

- Apa mesélt róla.

- Nekem sosem mesélnek ilyet a szüleim - mondta Bethany. - A nővéremnek sem.

- Vajon miért? Fogalmam sincs.

- Sarah, légyszi, ha van ötleted akkor azt mondd.

- Gondolom azért, mert ki akarják hagyni a gyerekeiket az ilyen dolgokból. Mivel te öt éves vagy, a nővéred pedig tíz.

- Igazad lehet.

- Biztosan az van.

- Lányok, megérkeztünk. John bácsi! Tudna segíteni?

- Persze lányok. Miről van szó?

Ez a férfi meg sem lepődik azon, hogy Joan tudja a nevét? - döbbent le Sarah.

- Ki kéne nyitni a kaput.

- Az veszélyes. Miért van erre szükségetek?

- Itt van egy egér, ami fertőzi az embereket az ebolával.

- Miii? Jó hogy szóltatok. Azonnal nyitom a kaput.

- Rendben. Mi csak ezért jöttünk. Már megyünk is - hazudta Joan.

John rohant kinyitni a kaput. Amint az olyan magasságba ért, hogy átfértek rajta kisétáltak a kapun.

- Az azért furcsa, hogy egy egér miatt két méter magasra kinyitotta a kaput - mondta Bethany.

- Mondtam, hogy kattant.

Sarah hátranézett a kapura.

Remélem valahogy hazajutunk.