25 hónappal korábban

Anna egy mellékutcában figyelte, ahogy egy étterem hátulján kijön az egyik dolgozó, majd a maradékot bedobja a kukába. Amint visszament Anna előjött a rejtekhelyéről, és kivette a kukából a kidobott ételt. Csirkemelle krumplipürével. Amióta az eszet tudta az utcán élt, így könnyen megállapította, hogy ezt meg tudja enni.

A gazdagok nem becsülik meg az ételt. Kidobják, amikor még meg lehetne enni. Kíváncsi vagyok, hogy akkor is ezt tennék-e, ha az utcán élnének, mint én.

Bement egy épület mögé, ahol megette az ételt.

Miután végzett jobb dolga híján az utcát járta.

Most mit csináljak? Nem igazán tudok sokmindent.

Végül mivel nem volt semmi dolga visszament egy kihalt mellékutcába, és leült a földre.

Fáradtnak érezte magát, ezért úgy döntött, hogy alszik. A jobb oldalára fordult, hogy neki tudjon dőlni a falnak. Mielőtt azonban elaludhatott volna egy fiatal lámy sikítását hallotta az utca végéről.

Néhány órával korábban

Betty korán reggel ébredt fel. Lement a konyhába reggelizni. Éppen akkor jöttek a család személyi pincérjei, amikor felszolgálták a reggelit.

- Jó reggelt! - köszönt vidáman a szüleinek.

- Neked is - bólintott az anyja és az apja.

Miután Betty végzett a reggelivel a szüleihez fordult.

- Szeretnék egy saját hintót.

A szülei meglepetten összenéztek.

- Miért? - kérdezte végül az anyja.

- Mert megtehetem.

- Nem kaphatsz saját hintót - sóhajtott fel az apja.

- Dehát van rá pénzünk! - tiltakozott Betty.

- Az nem azt jelenti, hogy feleslegesen kell költeni - sóhajtott az apja.

Betty mérgesen elhagyta az otthonát.

- Rengeteg pénzünk van és nem képesek egy hintót venni. Ki érti ezt? - bosszankodott Betty. Mire feleszmélt a mérgelődéséből Trost egy ismeretlen környékén találta magát.

- Hol vagyok?

Ekkor észrevett valamit a földön. Egy aranynyaklánc volt rajta egy kék gyémánt kővel.

- Ez meg kié?

Betty elindult az utcán, hátha megtalálja a tulajdonosát.

Mégis ki hagyna egy ilyen nyakláncot az utcán? Vagy talán elvesztette valaki?

Betty továbbhaladt az utcán, amikor is meghallott egy hangot maga mögül.

- Hé, kölyök! Állj meg, és add vissza, ami az enyém!

Betty hátranézve egy férfit látott.

- Süket vagy?! Add vissza azt a nyakláncot! - a férfi előrántott egy kést, mire Betty félve elszaladt.

- Megállsz, te kis csitri!

Betty félve beszaladt egy mellékutcába, aminek a végén jobbra fordult. Balszerencséjére senki sem volt ott. A helyzetet méginkabb tetőzte, hogy egy másik idevezető utca végén megbotlott, és a földre zuhant.

Betty maga mögé nézett. A férfi egyenesen felé közeledett. Hamar Betty elé ért.

- Ezért megfizetsz - az idegen le akarta szúrni a kislámyt, mire Betty félelmében felsikoltott, és arrébgurult.

Anna meghallva a sikoltozást az utca vége felé szaladt. Ott azt látta, hogy egy férfi le akar szúrni egy vele egykorú lányt.

Odafutott hozzá, megragadta a karját, és elrohant vele a főutca felé, ahol elvegyültek a tömegben.

- Ki vagy te? - nézett Betty a másik lányra.

- Anna.

- Én Betty.

- Miért üldöz ez az alak téged?

- Azt hiszem, hogy ezért - mutatta meg a nyakláncot neki Betty.

- Ne mutogass csak úgy egy ilyen drága holmit az utcán!

- Miért? - nézett rá zavartan Betty.

- Mert lehet, hogy többen vannak, és elvegyültek. Vagy valaki ellophatja tőled.

- Amúgy nem az enyém.

- Akkor meg egyszerűen dobd el. Az utcán találtam a földön.

- Az miért jó?

- Mert egy ilyen csak bajt hozhat rád. Erre még nem jöttél rá az előbbiből?

- Ez akkor sem helyes. Vissza kell juttatni a tulajdonosának, vagy a Katonai Rendőrségnek.

- Minden gazdag ilyen, mint te?

- Milyen?

- Naív, hogy nem tudja, mi okozhat bajt neki.

- És minden utcagyerek olyan paranoiás, mint te? - vágott vissza Betty.

- Én legalább tisztában vagyok azzal, hogy mi az, ami veszélyt hozhat ránk, és nem hiszem azt, hogy mindenki meg fog szánni engem csak azért, mert gyerek vagyok.

- Nem hiszem azt.

- Akkor dobd el.

- Nem teszem.

- Mégis miért?

- Mert a tulajdonosának fontos lehet.

Anna tikkelő szemekkel nézett Betty-re.

Ennek nincs ki a négy kereke.

- Mi az? - nézett rá zavartan Betty.

- Csak az, hogy hülye vagy.

- Nem vagyok az.

- Mindegy - sóhajtott Anna. - Tudod egyáltalán, hogy hova kell menned?

- Öhm... fogalmam sincs.

- Reménytelen vagy.

- Hé!

- Gyere! - indult el előre Anna.

- Hova?

- Keresünk egy rendőrt.

- Miért segítesz nekem?

- Mert annyira naív vagy, hogy öt percen belül meghalnál, miután különváltunk.

- Ez nem igaz.

- De igen. Na, gyere már! Gondolom már keresnek a szüleid. Én meg nem akarok amiatt bajba kerülni, hogy elraboltam egy nemesi családból származó lányt.

- Már miért hinnék azt, hogy elraboltál? - zavarodott össze Betty.

- Te semmit nem tudsz a való világról, igaz?

- Nem sok mindent. A szüleim túlféltőek, ezért felügyelet nélkül sehova sem engednek el.

- Miért? Hány éves vagy?

- Tizenkettő. Te?

- Én tizenhárom. Mondjuk azért nem értem, hogy miért nem engednek el. Vannak olyan helyek is, amik biztonságosak.

- Például?

- A főutca, a parkok, a terek.

- Aha.

Néhány percig csendben sétáltak. Betty maga elé nézett elgondolkozva.

- Bökd ki - zökkentette ki a gondolatai közül a lányt Anna.

- Mire gondolsz?

- Látom, hogy valamin nagyon agyalsz. Mi az?

- Lehet, hogy kényes kérdés, de te mit szoktál enni? Mármint félre ne érts engem, csak nem tudom, hogy ezt hogy oldod meg.

- Sejtésed sincs?

- Nem.

- Te tényleg nem tudsz semmit a való világról. Azt eszem, amit a kukákban találok.

- Hogy tudod te azt megenni? - lepődött meg Betty.

- Nem reagálnál így, ha az én helyzetemben lennél. Tudod mért nem szeretem a gazdagokat? Mert pazarolnak, sokszor nem elég nekik amilyük van. Azokat nem értékelik. Keveslik amilyük van. Esztelenül költik a pénzt. Az ételt elpazarolják. Közben bele sem gondolnak, hogy milyen lehet az olyanoknak, mint én. Kíváncsi lennék, hogy azután is ilyenek lennének-e, ha egy napot így kéne leélniük.

Betty sokkoltan nézte a másik lányt.

- Amúgy a kérdésedre válaszolva megtanultam, hogyan ellenőrizzem azt, hogy mit tudok megenni anélkül, hogy elkapnék valamit.

- Sajnálom, nem akartalak megsérteni.

- Felejtsük el - legyintett Anna.

- Biztos?

- Igen.

- Ha ezt szeretnéd.

- Ezt szeretném.

Ezután újra csendben gyalogoltak az emberek között.

- Hogy fogjuk megvédeni magunkat, ha az a férfi újra megtalál minket? - kérdezte Betty.

- Ha valamire megtanított ez az élet az az, hogy hogyan védjem meg magamat. Viszont nem mindenkivel szemben elég az, amit tudok. Főleg, hogyha többen lesznek. Úgyhogy az lesz a legjobb, ha elfutunk.

- Abban jó vagyok.

- Csak ne botolj meg a saját lábadban újra.

- Honnan tudod, hogy az történt? Akkor még nem is voltál ott?

- Felismerem az ilyeneket. Sokszor láttam. Okosabb vagyok, mint gondolnád.

- Arra rájöttem.

- Helyes. Te viszont elég butának tűnsz, úgyhogy tedd azt, amit en mondok, és túléljük ezt az egészet.

- Hé! Nem vagyok buta.

- Ebben tévedsz.

- Majd meglátod, hogy nem így van.

- Kétlem, de próbálkozz csak. Hátha elhiszem.

- Fogok is.

- Úgy legyen.