Külső szemszög:

- Rendben. Akkor induljunk! - lépett ki Serena az ajtón, majd zárta be azt. Ezt követően elindult az étkezőbe Mark társaságában. - Igazán kedves, hogy elkísér.

- Semmiség, hölgyem. Inkább Ön az, aki meglepően kedves.

- Mire gondol? - fordult a férfi felé Serena.

- Elnézést kérek, de én azt hittem, hogy mivel Ön egy istennő sokkal önteltebben viselkedik, és nem ilyen kedves.

- Nem haragszom - rázta meg a fejét Serena. - Amúgy valóban vannak ilyen istenek és istennők.

- Értem. Ha szabad kérdeznem, miért hagyta ott az otthonát?

- Tudod, hogy mi az én munkám?

- Igen.

- Eléggé fárasztó tud lenni. Főleg úgy, hogy már régóta nem csinálok mást.

- Tehát azért jött, hogy kipihenje magát.

- Pontosan.

- Nem tudom hogy bírja. Én valószínűleg már ott hagytam az egészet és kocsmárosnak álltam volna.

- Biztos, hogy az izgalmasabb, mint az én munkám - nevetett fel Serena.

- Azt nem tudom. De az biztos, hogyha elmenne egy kocsmába az változatos lenne az Ön számára. Azt viszont nem tudom, hogy mennyire tetszene. Az emberenként változó. Szerintem vicces lehet nézni azt a sok idióta részeget. Persze csak egy bizonyos határon belül.

- Jól mondod.

- Elégedett a szobájával?

- Teljes mértékben.

Ekkor értek oda az étkező ajtajához. Mark meghajolt a király előtt, majd ezután Serena helyet foglalt.

A reggeli végén Karl Fritz hívatta Markot.

- Hívatott, őfelsége?

- Igen. Szeretném, ha körbevezetnéd a palota kertjében Serena istennőt.

- Ahogy parancsolja, őfelsége.

- Most elmehet. A ajtóban várakozzon amíg a kedves vendegünk oda nem ér.

- Értettem - Mark egy meghajlás után távozott.

Serena már várta, hogy közelebbről is megnézhesse a kertet. Az pedig hab a tortán számára, hogy Mark fogja körbevezetni. Megkedvelte őt. Nem emlékezett rá, hogy valaha is ennyire jól érezte volna magát valaki társaságában. Konkrétan fel se tűnt neki az út az étkezőig. Pedig ilyen még nem fordult elő vele.

Az istennő megrázta a fejét.

Ne gondolkodj ilyeneken! Biztos semmi jelentőssége.

Amint befejezte a reggelit elindult az egyik folyosón.

Remélhetőleg ez az. Legalábbis úgy emlékszem ez az az irány, amelyiken tegnap este haladtunk Jane-nel és Chris-sel.

A sejtése beigazolódott. Pár perc séta után elérte az ajtót. Ott várt rá Mark.

Amint meglátta a nőt meghajolt előtte.

- Elégedett volt a reggelijével?

- Igen.

- Örülök neki.

- Lehet egy kérésem?

- Természetesen. Amit csak akar.

- Tegezzen nyugodtan. Nem vagyok én olyan istennő, aki megköveteli ezeket a formaságokat - mosolygott az istennő.

- Rendben. Ön... azaz te is tegezhetsz. Vagyis hívj ahogy szeretne... szeretnél - Mark teljesen elvörösödött Serena mosolya láttán.

Csoda, hogy egyáltalán meg tudtam szólalni amikor egy ilyen gyönyörű nő rámmosolygott. Várj! Mi? Mark, ne gondolj ilyenekre! Ő egy istennő. Ráadásul nem is akármelyik. Nem vagyok normális, hogy ilyenekre gondolok.

- Indulunk? - zökkentette ki a gondolatai közül Markot Serena.

- I... igen. Jöjjön.. gyere utánam!

Mark elsőnek egy olyan helyet mutatott meg Serenának, amit ő a szobályából nem láthatott. Egy egy méter magas vörös rózsabokrokból alakult labirintust.

- Ez valóban gyönyörű - nézte a helyet Serena. - Jól tettem, hogy idejöttem pihenni.

- Hát igen. Tíz kertész dolgozik az egész palota kertjén. El nem tudod képzelni, hogy mennyire profik.

- Szeretem a természetet. Nem tudom hogy hallottál-e róla, de nekem is van egy kertem az otthonomban.

- Hallottam róla. Ott van az a híres Fehér Fa is. Jól tudom?

- Szóval hallottál a szeretett famról.

- Elég sokan. Ha szabad kérdeznem mitől teljesen fehér?

- Nincs rá tudományos magyarázata. Csupán egy csemete volt még amikor az erőmmel, a Kék Fénnyel, megvilágítottam a környezetemet, mert elég sötét volt. Szenjánosbogár alakúak voltak. Az egyik rászállt a facsemetére, mire az teljesen hófehérré változott.

- Ez érdekes.

- Valóban az. Azóta sem tudom hogy történhetett ez.

Következőleg egy fehér liliomkertben álltak meg.

- Nagyon jó illatuk van - hajolt le Serena és szagolt meg egy virágot.

- Pontosan. A kertészek értik a dolgukat.

A következő hely, ahol megálltak pihenni a tó volt, amit Serena a szobája ablakából látott.

- Nagyon tiszta a víz.

- Folyamatosan tisztítják - magyarázta Mark. - Így a halak is hosszú életet fognak élni.

- Jogos. Mi lesz a következő hely, amit megmutatsz? - fordult érdeklődve Serena Mark felé.

- Legyen meglepetés.

- Rendben.

Két perc séta után Serena meglátta a valasztott helyet. Azt az arany díszítéső szökőkutat, amire rálátni a szobájából.

- Közelről mégszebb, mint a szobámból - lépett közelebb a szökőkúthoz az istennő.

- Valóban. Ez a palota egyik büszkesége. A szépsége miatt.

- Valóban az - ült le Serena a szökőkút szélére. A kezével belenyúlt a vízbe. Az istennő felnézett Markra. - Ne ácsorogj ott! Ülj le ide mellém!

- Re... rendben - vörösödött el újra Mark, majd úgy tett ahogy a nő mondta.

Nem vagyok normális. Nincs is jogom hozzá, hogy egy istennő mellett üljek. Aki ráadásul ilyen gyönyörű. Na jó. Mostmár komolyan abba kell ezt hagynom.

- Min gondolkozol? - fordult Serena a mellette ülő férfi felé.

- Csak hogy minden olyan békés - hazudta a nőnek. Nem volt hozzá sem bátorsága, sem pedig joga elmondani neki, hogy mikre gondol valójában.

- Valóban az - bólintott a nő.

Ezután beállt közéjük a csend. Szerencsére nem az a kínos fajta, hanem a kellemes féle. Percekig ültek így csendben anélkül, hogy bármit is mondtak volna. De ez egyiküket sem zavarta. Élvezték egymás társaságát.

Aztán hirtelen eszébejutott valami az istennőnek.

- Neked miből áll a munkád? - fordult Mark felé.

- Nekem? - lepődött meg a kérdéstől a férfi. - Röviden annyi, hogy a király épségére kell vigyáznom. Mellette kell lennem, hogyha én vagyok szolgálatban. Például a hivatalos rendezvényeken. Gyűléseken, megbeszéléseken meg még jopár esetben.

- Unalmas munka lehet.

- Valóban az. Viszont hatalnas megtiszteltetés. Fritz király pedig nagyon kedves mindenkivel.

- Akkor szerencséd van. A legtöbb isten és istennő akimet ismerek nagyképűek.

- Nem lehet valami jó a légkör.

- Valóban nem az. De legalább van olyankor társaságom. Amikor az otthonomban vagyok, nem pedig a központban, és napokig nem kell végeznem a munkámat akkor a legrosszabb. Nincs senki mellettem.

- Nem jó dolog a magány.

- Valóban nem az - sóhajtott a nő. - Annál még az is jobb ha az ellenségeddel vagy egy társaságban.

- Azt elhiszem. Fogalmam sincs hogy bírod.

- Néha én sem. Testileg semmi bajom, de lelkileg úgy érzem hogy senkinek sem számítok, hogy a létezésemnek semmi értelme, hogy nincs aki szeret engem - halkult el a végére Serena hangja.

- Tévedés! - ellenkezett Mark.

- Hogy? - döbbent le Serena.

- Sokan szeretnek. Láthattad hogyan bánnak veled itt az emberek.

- Az tisztelet és csodálat.

- Igen, az meglehet. De ez ellen tehetsz. Ismerkedj meg velük! Beszélj velük! Barátkozz össze velük! Hidd el, hogyha az emberek megismernek szeretni fognak.

- Igen, ebben van valami - bólintott az istennő. - Viszont ez nem fog örökké tartani. Nem maradhatok itt. Ez az átka annak, hogy istennő vagyok. Elmehetek ugyan szabadságra, de sosem hagyhatom ott végleg az otthonomat. Összebarátkozok emberekkel, aztán a kötelességeim miatt kénytelen vagyok elszakadni tőlük, és visszatérni a jól megszokott életembe. Tehát ugyanoda jutok vissza ahonnan indultam. Számtalanszor történt már meg ez velem.

- Tehat egy olyan istennő élete sem tökéletes, mint a tiéd.

- Nem bizony.

- Pedig megérdemelnéd.

- Úgy gondolod? - fordult Mark felé meglepetten Serena.

- Persze. Ha ez megnyugtat én nagyon szeretlek téged - csúszott ki a férfi száján a mondat. Viszont rögtön meg is bánta.

- Te... tessék? - Serena arca rákvörös lett.

- Sa... sajnálom. Ne... ne gondolj rólam rosszat!

- Ne... nem gondoltam, csa... csak megleptél.

- Fo... folytassuk az utat! - pattant fel Mark a helyéről.

- Rendben.

Serena ekkor olyan gyorsan kelt fel a szökőkút széléről, hogy rátaposott a ruhájára és megcsúszott. Bele is zuhant volna a vízbe, de Mark gyorsan megragadta őt a karjánál és a derekánál fogva és magához rántotta.