Ott állt Ares a hátam mögött és úgy nézett rám, mint aki undorodik tőlem. Én pedig vissza gondolva az otthon történtekre elszégyeltem magam. Vajon mit gondolhat rólam Ares? Talán azt hiszi, hogy könnyű vérű vagyok? A szememet egy pillanatra össze szorítottam, így kényszerítve magam, hogy eltűnjenek ezek a gondolatok a fejemből. Mindenesetre az alkoholnak köszönhetően ez most valahogy gyorsan ment. Kissé feszengve  felálltam a székről és végig nézve Ares-on, magammal húztam Sarah-t és  ki sétáltunk a konyhából.

- Meg keressük a fiúkat? - kiáltott Sarah a fülembe

- Épp ezt akartam én is mondani! - kiáltottam vissza, majd félig táncolva át verekedtük magunkat a tinik sokaságán. Szerencsére hamar megtaláltuk Caden-t és Nick-et. Épp az emeletre vezető lépcső előtt áldogáltak. Kezükben egy műanyag pohár.

- Már kezdtél hiányozni! - mormolta a fülembe Caden miközben magához húzott. Mosolyogva nyomtam a szájára egy csókot és kivettem a kezéből a poharat.

- Nem lesz ez egy kicsit sok?- kérdezte nevetve Caden mire én vállat vonva lehúztam az italt

- Bulizunk nem? - néztem fel Caden-re - Holnapra jobban leszek, csak menjünk már táncolni!

Ujjongva felemeltem a jobb kezem és intettem Sarah-nak, hogy ideje táncolni. Ekkor Ares megjelent a semmiből és mérgesen nézett ránk.

- Caden, beszélhetnénk?

- Persze haver, menjünk egy csendesebb helyre. - mondta Caden de én megszorítva a kezét rá néztem majd Ares-ra.

- Ha valamit mondani akarsz, hát mond gyorsan. Épp táncolni készültünk!

Ares válasz helyett csak felhúzta a szemöldökét és közelebb hajolt Caden füléhez

- Nem kellene hagynod, hogy Lorelai ennyit igyon! Már így is alig áll a lábán!

- Nem mondhatom meg neki, hogy mit csináljon vagy mit ne! Vigyázok rá aztán ha haza akar menni majd haza viszem!

Caden és Ares úgy néztek egymásra mint két megvadult állat. Nagyokat pislogva figyeltem a két fiút akik farkas szemet néztek egymással

- Rendben, ám ha valami baja lesz...- kezdte Ares de Caden a szavába vágott

- Nyugi vigyázok a húgodra haver.

- Ő nem a húgom! - mondta Ares majd jól meg lökve Caden vállát felment az emeletre

Az este hátralevő része ezt a kis malőrt leszámítva egész jól telt. Sőt, nagyszerűen! Caden és én elválaszthatatlanok voltunk. Sokat táncoltuk és nevettünk. Egy tökéletes este volt, egy tökéletes sráccal. Már hajnali két óra volt, amikor úgy döntöttünk ideje haza menni. Mivel kissé berúgtam, Caden segített beszállni a kocsiba. Mikor végre bekapcsolta Caden az övem, eszembe jutott, hogy ott felejtettem a táskám.

- A táskám!- mondtam félig nevetve, félig komolyan - Egy pillanat és jövök!

Megsem várva Caden válaszát kiszálltam ki kocsiból és vissza mentem Mike házába. Már nem voltak olyan sokan, így könnyen bejutottam a konyhába, majd felkapva a pultról a táskám vissza indultam a parkoló felé ám Ares elállta az utamat. Ott ült a fekete sportkocsijában mint valami multi cég főnöke. Az ablakot lehúzta, majd  ki könyökölve rám nézett

- Szállj be Lorelai!

- Ne is álmodj róla!- mondtam kikerülve az autót és elindultam a parkoló felé. A hátam mögül hallottam, hogy csapódik a kocsi ajtaja majd sietős lépteket, amelyek hamar utol is értek. 

- Azt mondtam szállj be!- utasított Ares elkapva a karomat 

- Nem! Nem fogok! 

- Lorelai, nem mondom el mégegyszer!- mondta, immár felemelve a hangját 

- Mégis mit akarsz tenni?! Talán erővel betuszkolsz a kocsidba mint mindig ?! - kiáltottam rá, mire idegesen kiroppantotta a nyakát és oda lépve hozzám felkapott az ölébe

- Azonnal tegyél le!- kiabáltam de ő mit sem törődve menetelt tovább a karjaiban tartva. Majd amikor a kocsihoz értünk lerakott, és betuszkolt az ülésre. Villámgyorsan elfoglalta a vezetőülést, majd rámnézett

- Kapcsold be az övedet kérlek...

- Nem kapcsolom be! Inkább old fel a zárat és engedj el! Caden már vár engem! 

- Hívd fel és mond meg neki, hogy ne várjon...- mondta ki könnyedén a szavakat mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne... - Kösd be magad Lorelai!

Ismételte önmagát ám miután rájött, hogy ez nem fog működni oda hajolt hozzám és becsatolt. Az arca szinte súrólta az enyémet. Parfümje illata körbe lengte a teret amitől kirázott a hideg. Egy kósza pillanatra találkozott a tekintetünk, majd Ares vissza térve a helyére beinditotta a kocsit..... 
Memphis erdős utcáin autózva, Ares csak néha pillantott rám. A szeme sarkából figyelt, mint egy oroszlán aki épp becserkészi az áldozatát.

- Megsem szólalsz?- kérdezte egy kis idő múlva

Mégis mit mondhattam volna? Caden mérges amiért nem hívtam fel csak dobtam egy üzenetet, hogy ne várjon mert Ares haza visz. Kitalálhattam volna valami mást is, de ha anyát írom úgysem hitt volna nekem. Mindenesetre csak arra vágytam, hogy végre otthon legyek ám nem úgy nézett ki, mintha a mellettem ülő adónisz haza felé indulna. Tudta jól, hogy az agyamra megy és ki nem állhatom. Boldoggá tette a szenvedésem. Főleg, hogy már vagy 1000 éve autózunk...Legalábbis nekem ennyinek tűnt. Mintha direkt egy végtelen úton mennénk olyan lassan, amilyen lassan egy autó gurulni képes.

- Menj gyorsabban! - mondtam végül megbökve a vállát - Legalább azt a biciklist hagyjuk le!

- Soha ne zavard a vezetőt!- gúnyolódott Ares szinlelt fájdalommal az arcán - Egyébként is, itt ennyi a megengedett sebesség...

- Aha, persze...- forgattam meg a szemeimet, majd az ablak felé fordultam - Hé, egy tolókocsis pasas épp most előzött meg minket! Komolyan Ares mi a fenét akarsz tőlem?!

Ares szokásához híven csak megvonta a vállát és kissé felgyorsított. Unottan felsóhajtottam, majd a kocsi kijelzőén megnyomtam a rádiót. Ares persze ezt nem akarta hagyni, de nem ismer még engem. Rá vágtam a kezére és bekapcsoltam a rádiót. Épp az egyik kedvenc zeném ment, igy énekelni kezdtem.

- Hobbitka esküszöm inkább a tengerbe vetem magam az autóval, minthogy még egy percig kelljen hallgatnom ezt a szörnyű krákogást!

- Abba hagyom, amint elárulod hová viszel és mit akarsz tőlem!- mondtam mire Ares végre rámnézett. Kék szemei szinte csillogtak a halvány fényekben. Rövidre vágott haja tökéletesen passzolt az arcához. A bőre makulátlan és bársonyos. Az illata pedig finom és friss....Ha nem utálnám ennyire azt mondanám, hogy tökéletes pasi. De, utálom...

- Rendben van te nyertél, csak ne énekelj többet! Hozzám megyünk. Haza viszlek hozzám..

- Hozzád? - ismételtem meg Ares szavait - Az otthonunkba?

- Nem. - mondta nyugodt hangon Ares - Hozzám, a saját lakásomba...

- Hová? Minek? Én nem akarok oda menni, Ares azonnal állj meg és nyisd ki az ajtót!- hadartam bepánikolva. Mégis mi a fenének akar a házába vinni?! Azért, hogy eldicsekedjen milyen kibaszottul gazdagok? Vagy mert...arra inkább nem is gondolok

- Ne aggódj nem nyúlok hozzád Hobbitka. Nem vagy az esetem egyáltalán! Csak nem akarom, hogy Isoble vagy apa így lásson téged. Jobb ha ma nálam alszol. Még a végén én leszek bajban amiért nem figyeltem rád!

Ares jó érvet hozott fel. Valóban nem lenne célszerű így haza menni...de akkor sem hagyom magam!

- Te sem vagy az esetem csak, hogy tudd! És ha bármivel is próbálkoznál esküszöm kinyírlak!

- Arra nem lesz szükség.- mondta mosolyogva majd megállt egy nagy fekete vas kapu előtt - Megjöttünk!

Ekkor Ares kiszállt a kocsiból, és a felemhez érve kinyitotta nekem az ajtót. Egy pillanatig elgondolkoztam, mi lenne ha elfutnék és itt hagynám...Nincs olyan messze  talán fél óra gyalog hazáig, azt meg kibirom. Némi hezitálás után futni kezdtem az ellenkező irányba és amikor már azt hittem sínen vagyok, kibicsaklott a lábam és térdre estem.

- Baszki! - szídkozódtam majd lassan felállva felkaptam a földről a cipőm egyik sarkát és vissza bicegtem Areshoz, aki láthatóan jól mulatott a bénázásomon.
 
- Ez volt a kedvenc magassarkúm!

- Ki mondta, hogy magas sarkúban szaladgállj? Na gyere hobbitka, még a végén megfázol itt nekem!

Nevetett Ares majd oda sétáltunk egy fehér egyszintes házhoz. Robosztus üveggel volt körbevéve, amely láttatni engedte az egész nappalit.

- Mióta van ez a lakás? És miért nem itt laksz?- kérdeztem le szaggatva magamról a cipőt

- Két éve, de még nincs teljesen kész ezért nem költöztem ide. - mondta Ares elsétálva mellettem

- Ó, vagy úgy! Nem tudtam, hogy külön rezidenciád van.

- Mond, miért vetsz meg minden mondatoddal? - tárta szét a karját Ares mire én csak megvontam a vállam. Feladva a kérdéseket, Ares kinyitotta a lakás ajtaját és előre engedett. Belépve a nappaliba Ares illat csapta meg az orrom. Mindenhol rend és tisztaság volt. Automatikusan körbejártam a házat. A konyha fehér, modern és jól felszerelt. A fürdő csábitóan kellemes hangulatú, hatalmas káddal a közepén. A szoba pedig tiszta. Szemtelenül tiszta.... Az ágy fekete selyem ágyneművel volt bevetve. Előtte egy hatalmas tv és játékkonzol. A sarokban pedig egy jókora polc tele könyvekkel.

- Nem tudtam, hogy tudsz olvasni!- kiáltottam ki a szobából, majd a polchoz lépve leemeltem egy könyvet. - Arisztotelész, Poétika... hm nem rossz!

- Anyám adta tavaly karácsonykor azt a könyvet. - mondta Ares a hátam mögül. Vissza téve a könyvet megfordultam és elvettem tőle a kezében lévő italt.

- Narancslé. Segít ki józanodni.

- Te és anyukád, jóban vagytok? - kérdeztem mire Ares felsóhajtott

- Igen csak sajnos nem találkozunk túl sokszor. Egyébként kedvelne téged! Sokban hasonlítotok, ő is olyan makacs és önfejű mint te!

- Ó szóval és makacs és önfejű vagyok?

- Igen, az...- bökte meg a homlokom Ares

- Útállak Ares Montgomery! - sziszegtem

- Miért utálsz Lorelai? - állt meg előttem Ares

- Még kérdezed?! Ez egy hülye kérdés, mert te is tudod miért! De tudod mit? Mond el te miért utálsz engem?

- Előbb te, szóval, csak válaszolj. Miért utálsz?

Ares pillantása szinte a lelkemig fúródott. Egy pillanatra nem tudtam volna megválaszolni a kérdését. De a varázs elillant szerencsére, és vissza zökkentem a valóságba. Mégis, nem mondhattam el neki az igazat miért is utálom. Mondjam el, hogy azért utálom mert vonzódom hozzá? Mert a közelében elgyengülök és csak azt akarom, hogy hozzám érjen? Vagy mondjam el neki, hogy azért mert anya hozzá fog menni az apjához? Mondjam el, hogy útálom ezt az egész helyzetet és soha nem fogok úgy tekinteni rá mint a mostoha bátyámra?!

- Azért utállak, mert...mert...ha rád nézek egyszerűen elkap a hányinger! Ha hozzám szólsz úgy érzem felforr a vérem. Nem tehetek róla...Te egy beképzelt, gőgös, undok, sznob vagy, aki azt hiszi körülötte forog a világ!

- De hisz nem is ismersz!- szakított félbe Ares és olyan közel jött, hogy csak pár centi választott el az arcától

- Nem kell ismerjelek ahhoz, hogy tudjam milyen vagy valójában. Érthetően adtad a tudtomra, hogy tartsam magam távol tőled mert nem akarsz velem barátkozni, sőt nagyívben kerüljelek...Ez mindent elárul Ares. Te nem akarsz engem elfogadni és én sem téged.- nyögtem ki rekedt hangon

- Valóban? Ha annyira nem fogadnálak el, nem törődnék veled egyáltalán! Utálom amikor valaki úgy ítélkezik, hogy nem tud semmit a másikról. Elkönyvelsz engem egy olyan személynek amilyen valójában nem vagyok... Én is mondhatnám rólad, hogy e mögött a csinos pofi mögött egy őrült, makacs, és gonosz nő van...Ezek a barna szempárok nem látnak az orruk hegyéig...

- Félre ismersz engem Ares Montgomery...Egyáltalán nem vagyok ilyen!- habogtam miközben próbáltam hátrálni

- Akkor ismerjük meg egymást!

- Ez hülyeség!- nevettem fel keserűen - Mégis miért akarnánk egymást megismerni?

- Ezzel azt akarod mondani, hogy félsz?

- Már miért is félnék?- húztam fel a szemöldököm kacéran

- Talán azért, mert ha megismersz rájössz, hogy valójában milyen is vagyok..Félsz, hogy megkedvelsz. - mondta Ares elvéve a kezemből a poharat, amit idáig görcsösen szorongattam, majd kilépett a konyhába

- Egyáltalán nem félek! Soha nem foglak megkedvelni téged, ebben biztos lehetsz!- kiáltottam utána menve a konyhába

- Ebben én nem lennék olyan biztos. - nézett rám Ares miközben elmosta a két üveg poharat

- Mondták már, hogy túl nagy az egód? - könyököltem a konyha pultra mire Ares a vállára dobta a törlőrongyot és oda lépett hozzám

- Rendben. Csak mond a szemembe hogy utálsz, mond, hogy közömbös vagyok számodra és esküszöm békén hagylak és soha többet nem fogok még a közeledbe se menni...

- Ez könnyű lesz. - mondtam és szembe álltam vele, ám a szavak mégsem jöttek ki a számon, amikor belenéztem azokba a tenger kék szemeibe.

- Szóval? - közeledett felém Ares majd pár centire az ajkamtól megállt - Mond ki, Lorelai...

- Te is tudod, hogy nem tudom ki mondani. - böktem ki végül mire Ares a combomnál megragadva felrakott a konyha pultra és megcsókolt.

Szenvedéllyel teli forró testünk egymásnak feszült miközben ajkunk összeforrt. Egy halk nyögés hagyta el a számat mire Ares magához szorított én pedig megmarkoltam a tarkóját. Ares egy pillanatra eltávolodott, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Annyira kívánlak Lorelai. - zihálta mélyen a szemembe nézve

- Csókolj meg Ares ...- suttogtam remegő testtel. Ares ekkor újra megcsókolt majd egy hirtelen mozdulattal le szaggatta rólam a toppom és mohón csókolgatni kezdte a mellem.

- Annyira gyönyörű vagy...- szólalt meg újra Ares lehúzva lassan rólam a bugyimat.

Hátra hajtottam a fejem és halk nyögésekkel adtam tudtára, hogy mennyire kívánom őt. Ares ekkor már ujjaival belémhatolt amitől egyre hangosabban nyögtem.

- Ares kérlek, már nem bírom tovább! - mondtam kiszáradt torokkal. Nem kellett sokáig kérleljem hiszen ő is ugyanúgy égett a vágytól. Mélyen a szemébe néztem miközben Ares ki gombolta a nadrágját és elővéve férfiaságát át adtuk magunkat a gyönyörnek.